A Xanadu tervvel összefüggésben a hipertext vázlatos bemutatása


Bevezetésképpen, mivel a Xanadu és Ted Nelson neve összekapcsolódott nagy vonalakban vázolnánk a hipertext lényeges vonásait. Nelson a nem lináris írás fogalmát nevezte el hipertextnek. A rendszer lényegében az ő elgondolásaira épült fel. Mi is a nem lináris szöveg ? Leginkább egy keresztutalásokkal ellátott katalógushoz hasonlítható. A szöveg szerzője az általa felhasználandó információk csoportosításával kezdi munkáját, melyben megkísérli egy adott séma szerint rendezni azokat. Melyek ebbe a sémába nem illenek bele, kerülnek az un. lábjegyzetekbe. Az olvasó érdeklődésének megfelelően halad a szövegben, nem feltétlenül elolvasva az egészet, esetenként lapszéli jegyzeetekkel ellátva. Ebben a struktúrában a befogadóra van bízva mennyi információra van szüksége. A nem lináris szöveg a fefogóképesség számára természetesebb módon oldja meg a tudás közvetítésének szerepét. Erre hivatott a hipertext módszer, mely az ember asszociációs képességét állítja középpontba. A hipertext az Informatikai fogalmak kisszótára szerint : " kerezstreferenciákkal ellátott szövegformátumot jelent. Olyan információszervezési módszer, amely logikai kapcsolatokat rendel a szövegrészek közé, és lehetővé teszi azok különböző sorrendû elolvasását." Tehát az olvasó aktívan közremûködhet a tudásbázis felhasználása során, ezt hiperlinkek segítségével teheti meg. A módszer kitalálója Vannevar Bush, tovább fejlesztője Ted Nelson. "… szakemberek gondolataikat olyan formában rögzíthetik, hogy mutató, kapcsolat (hiperlink) segítségével jelzik annak összefüggését, más már leírt gondolatokkal. (Nelson 1965). A hipertext a tudásanyagot lináris szövegstruktúra helyettérbeli hálózatos rendszerbe rendezi el. Az interaktív rendszerekben a felhasználó maga is kapcsolatokat kereshet ill. rögzíthet a rendszer elemei között. Röviden vázolnánk a hipertext rendszer felépítését. A lináris struktúra átalakítása hipertext modellnek megfelelő nem lináris struktúrává konverzió útján történik. A www. modellnél az elektronikus formában tárolt lináris szöveget HTML jelölőkre fordítva web böngészők által olvasható hipertext formátumot kapunk. A hipertext modellt a szöveg formai tulajdonságaira alapozva is felépíthetjük. Megemlítendő még a klasszikus kísérleti rendszerek közül az INTERMEDIA ill. a GMD-IPSI által fejlesztett SEPIA. A hipertextrendszerek négy generációját különböztetjük, itt csak az utolsó negyedik generációra térnénk át részletesebben, melyet Kuhlen neve fémjelez és 1991-től van életben. Ez a rendszer már struktúrált csomópontokkal és tipizált kapcsolatokkal rendelkezik. Az olvasó saját navigációs tevékenységén túlmenően a rendszertől is várhat segítséget. A kommunikáció kölcsönös dialóguson alapul. A hipertext rendszerek felépítése elsősorban a felhasználók igényeinek figyelembe vételével vannak felépítve. Azáltal is nyújtanak újat, hogy egy sor kiegészítő információhoz juthatunk általuk. A hipertextrendszerek keresési technikája a böngészés, mely csak jól szerkesztett hiperdokumentumokban lehet eredményes. Ellenkező esetben könnyen célt téveszthetünk, tanácstalanul bolyongva ide-oda. A harmadik módszer a szöveg analízisére épít, a tartalmilag összefüggő bekezdéseket összekötve hozza létre a hipertext bázis alapját .
Végül említendő még, hogy a hipertext a világháló alapvető navigációs eszköze is. A hipertext az információszerzés olyan eszköze, mely a felhasználót aktívan bevonja ebbe a folyamatba. Könnyen megtanulható, előképzettséget nem igényel. Azonban nem minden információszerzésnek a legjobb módszere, mivel meglehetősen időigényes, valamint felépítése technikailag és tartalmilag is gondos körültekintést igényel.
A XANADU egy több mint 30 éve tartó informatikai projekt, melynek szülőapja Ted Nelson. Egyesek szerint Nelson fiatal kora óta krónikus figyelemkoncentrálási hiányban szenvedett, s ennek leküzdésére olyan kompjukterprogramot képzelt el, amely képes nyomon követni és rögzíteni a gondolkodás és az írás sokezernyi szálát. Ezt az összekuszálódott, nemlineáris írást nevezte el hipertextnek. Egy olyan "szövegszerkesztő rendszert" kezdett el tervezni, amely a szöveg begépelésén, változtatásán túl azt is lehetővé teszi a felhasználónak (ellentétben a pár évvel később megjelenő szövegszerkesztőkkel), hogy oldalanként képes legyen összehasonlítani a szöveg különböző változatait, visszaléphessen a megelőző oldalak bármelyikére. A rendszerét ekkor nem-szekvencionális írásnak nevezte.
A hipertext kifejezés először nyilvánosan 1965-ben hangzott el. Ekkor vezette be az "összekötött" (zippered lists) fogalmát, melynek segítségével egy adott szöveg tetszőleges elemét össze lehet kötni bármely más szöveg hasonló vagy kapcsolódó elemével. Vagyis Nelson addigi 2 fő kutatási területe - mint a képernyő-szerkesztés és a nem-szekvencionális írás - összekapcsolódott. Ezekkel az összekötött listákkal kapcsolatot lehetett teremteni egyes fejezetek, egész oldalak között. Az író és az olvasó egyaránt összeállíthatott egy teljesen új dokumentumot, a különálló dokumentumok összekapcsolásával.
A később megvalósított hipertext-rendszerek lényegében erre az elgondolásra épültek, de 1965-ben Nelson elgondolásai még eléggé képtelennek tûntek. Ennek oka lehetett az a tény is, hogy Nelson nem rendelkezett technikai tudással, így elképzeléseit nem tudta bebizonyítani.

Nelson az elkövetkezendő években amellett, hogy támogatókat keresett , a következő problémákkal foglalkozott:
mi történik, ha megváltoztatjuk azt a szöveget, amelyben hivatkozások vannak más dokumentumokra,
hogyan szerkeszthetjük a dokumentumainkat úgy, hogy a hivatkozások megmaradjanak,
vagy mi történik akkor, ha olyan pontra ugrunk, amelyben közben törölték a szöveget.

Nelson már kezdetben is többet akart létrehozni egy egyszerû szövegszerkesztőnél. Tetszés szerint akart beszúrni, törölni, de azt is elvárta, hogy a számítógép emlékezzen ezekre a beavatkozásokra, vagyis képes legyen bemutatni az addigi döntési útvonalat. Így született meg a "történeti nyomkövetés" (historical backtrack) funkciója, amely segítségével a számítógép előkeresheti az örökké változó szöveg összes korábbi változatát.
Eredetileg még csak olyan elvárása volt a számítógéptől, hogy képes legyen a backtracking capability - nyomkövető képességre.
Második lépésként már azt a követelményt is megfogalmazta, hogy a gép kezelni tudja a változó szöveg eltérő változatait. Ezt nevezte versioning capability - változatkezelő képességnek. . Vagyis a felhasználó által végzett változtatások egy kronologikus fájlokat készítő tárolási rendszerbe kerülnek. A felhasználónak így nem csak a dokumentum aktuális változata áll rendelkezésére, de időben visszamehet bármelyik megelőző változathoz. A különböző változatok fontos szerepet játszhatnak olyan területeken, ahol ugyanazt az anyagot újra meg újra felhasználják különböző elrendezésben és variációban. Ha egy anyagnak több változatát tároljuk, illetve lehetővé tesszük az előző változatok kronologikus követését, lehetővé válik az egyes változatok tanulmányozása. Pl. a jogászok alkalmazhatják szövegezési minták, törvénytervezetek összehasonlítására.
Az igazán forradalmi követelmény azonban az volt, amikor Nelson bevezette a szövegrész-összekötés, link fogalmát, amellyel megszûnt a szekvenciális írás. Így lehetőség nyílt arra, hogy a szöveg egyik pontjáról a másikra ugorjunk. Ez olyan mint a hagyományos lábjegyzet. A csillag a szövegben pl. azt jelenti, hogy innen valahová "át lehet ugrani".
A lapszéli jegyzet, amit pl. a könyvek margójára írunk, képezi a linkek másik fontos típusát. De a link nem csak részek összekötését jelenti, hanem lehetővé teszi a nem-szenkcionális írást. Sok író kísérletezett már az írás nem folytonos formáival. A linkek lehetővé teszik számtalan nem folytonos szöveg és több részből összeállított grafika készítését. Olyan számítógépes tárolási rendszerről van szó, amely nem blokkokban, hanem kis részecskékként őrzi a dokumentumokat, és képes belőlük összeállítani bármely változat kért részét. Vagyis lehetővé válik, hogy bármilyen linkkel összekössünk bármely két dolgot.

Ted Nelsont azonban nem ismerte el a számítástechnika szakma, hiszen nem rendelkezett matematikai képzettséggel, s a hetvenes évek közepén elképzelései még igazán nem voltak megvalósíthatók a terv hatalmas memória és számolási igényei miatt.
Ez idő tájt csatlakozott a R.E.S.I.S.T.O.R.S. (Radicaly Emphatic Students Interested in Science, Technology and Other Research Studies) nevû társasághoz. Velük, s a közben alkalmazott Cal Daniels programozóval együtt dolgozták ki az "enfilade"-nak elnevezett eljárást, amely olyan adatszerkezet volt, amely a nagyméretû szövegrészek mozgását irányította a memóriából, illetve a memóriába.
Az "enfilade" tényleges mûködését nem ismerjük, mert a Xanaduval kapcsolatba került programozóknak teljes titoktartást kellett vállalniuk. A módszer kidolgozásával viszont a terv konkrét formát öltött, termék lett belőle. 1972-ben Cal Daniels elkészítette a szoftver első demo-változatát, amit a Nova cégtől kölcsönzött számítógépen futott. Mielőtt a demot bárkinek is bemutathatták volna, Nelson pénze elfogyott, s így a gépet vissza kellett szolgáltatniuk. Vagyis volt mûködőképes kód, de nem volt gép, amin futhatott volna a program.

Ekkor új stratégiát választott a Xanadu-projekt számára. A nyilvánosság felé fordult, még pedig úgy, hogy megjelentetett egy 1200 oldalas, 2 könyvből álló, összefûzött mûvet. Elöl Computer Lib, hátul Dream Machines volt a könyv címe.
A Computer Lib-ben a következő témákkal foglalkozott: népességstatisztika, a hackerek pszichológiája, hologram, hogyan kell Trac-ben programozni stb. Érdekessége, hogy a könyv tartalomjegyzék nélkül jelent meg, ezért roppant nehéz volt benne keresni. Így az egyetlen sikeres visszakeresési módszer az volt, ha valaki "megtanulta" a teljes szöveget.
A Dream Macines-ben főleg azzal foglalkozott, hogy a számítástechnika hogyan alakítja át a mûvészetek világát, s ebben a kötetben írta le röviden a Xanadu addigi történetét is.

1974-ben a kompjuteripar nagy technikai változásokon ment át, megjelentek a helyi hálózatok, melyek természetes környezetet kínáltak Nelson hipertext-rendszere számára. Nelson ekkor dolgozta ki a "Xanadu információs franchise" rendszer alapjait, amelynek lényege, hogy, hogy a felhasználók a hálózatba kapcsolt gépeken keresztül érhetik el a globális rendszeren belül a szükséges információkat, a franchise-Xanadu bérlői ill. tulajdonosai fogják fizetni a rendszer fenntartási költségeit.
1974-ben a Xanadu körüli munkákba belefolyt Roger Gregory, aki biztos hardver ismerettel, megfelelő programozási tudással rendelkezett. Sosem kapott nyilvánosságot vagy elismerést, mégis sokat köszönhetett neki a projekt.
1979-ben Mark Miller, egy 19 éves egyetemista csatlakozott a Xanadu fejlesztői gárdájához. Számukra a legnehezebb feladat az volt, hogy milyen módon lehet megoldani az adatok memóriából, illetve memóriába történő mozgatását.
Először egy kölcsönkapott Sol 20 típusú gépen dolgoztak, amit később lecseréltek egy Onyx nevû gépre. Ennek 128 KB RAM-ja és 10 MB-os merevlemeze volt. A programozási munkában nem tudtak jelentősen előrehaladni. 1982-ben egy új gépet vásároltak: egy Sun-t 80 MB-os merevlemezzel.
Miller és Gregory egy új "címzési módszert" dolgoztak ki, melyet tmbler system-nek neveztek el, viszont a mûjödőképes program kódolása nagyon lassan haladt.
1987-ben változás történt a Xanadu történetében. Ted Nelson átdolgozta és újra megjelentette Literary Machines c. hypertextről írott könyvtét, melynek egy "Nulladik", két "Első", egy "Második" és két "Harmadik" fejezete volt. Elolvasására külön használati utasítást adott.
Ezekben az években John Walker felajánlotta az Autodesk támogatását a Xanadu számára. A tervezési folyamat a 10 évvel ezelőttivel megegyező volt.
A Xanadu könnyen szerkeszthető dokumentumokból áll, a szövegek bármely részébe lehetséges a kapcsolódás linkekkel. Bárki létrehozhat hivatkozásokat még abban az esetben is, ha nem ő hozza létre magát a dokumentumot. Viszont minden dokumentumnak van tulajdonosa. A dokumentumok sérthetetlenek, csak a tulajdonosa változtathatja meg őket. A Xanadu-ban tilos volt a tényleges másolás.
Viszont bárki készíthet egy másik dokumentumot, mely egy már meglévőt idéz, és ez az újabbnak már ő lesz a tulajdonosa. Lehetővé válik a transclusion - a távoli beágyazás.
A távoli beágyazás alkalmával egy hivatkozást helyeznek el az eredeti dokumentumban.
Gregory 12 éve kidolgozott kódját megszüntették, az új program nyelvének a Smalltalk-ot választották. Tartalmi kérdésekben is változtatni akartak. A Xanadut-t képessé akarták tenni viták közvetítésére is. Vagyis hogy az elektronikus térben zajló viták, kijelentések kapcsolódhassanak az eredeti szövegekre, hivatkozásokra.
1992-ben az Autodesk megszûntette a Xanadu finanszírozását, pedig ekkor már csak 6 hónap volt hátra a projekt teljes befejezéséig.

A Xanadu története lezárult, ugyanis ebben az időben az Internet, a World Wide Web - a Xanadu elképzeléseit részben megvalósítva - használata növekedett Tim Bernes-Lee pedig kidolgozta a WWW Hipertext alapjait, Marc Andreessen megírta a Mosaic felhasználói felületet.
Ám az Internet és a WWW mégis egy kicsit más mint a Xanadu. Ugyanis nem lehet más dokumentumokban linkeket létrehozni, nincs mód a hivatkozások nyomon követésére, nagy a redundancia.



Készítette: Kelemenné Farkas Zsuzsa
és
Nagyné Ladányi Mária
esti kieg. I.