Készítette: Sipos Ildikó
ELTE BTK könyvtár kieg.
I. évf.



Dolgozat a "Trendek és tendenciák az információs gazdaságban és társadalomban" tantárgyból


Dolgozatom témája Vágvölgyi B. András Tokyo Underground címû könyve "J-pop: Intro" és a "Hely" fejezeteinek ismertetése.



Imamura Shohei, egyik legjelentősebb japán filmrendező egyik kedvenc és gyakran használt metaforájában a japánok életét a rovarléthez szereti hasonlítani: hangyák, termeszek, mézelő méhek, mérges darazsak.
"E könyv ambíciója, szemtelenül, hogyan másként?, a technosvábbogár, bizniszcsótány-, sámántücsök- és munkahangya-világba bepillantani primer megtapasztalással, naplószerûen, a mindennapok kultúrájának eszköze segítségével." - írja az író, Vágvölgyi B. András., aki 2 évet töltött Japánban a 90-es évek végén.


J-pop: Intro

A Newsweek 1999. november 8-i számának címlapja hirdeti: Japanese Pop Culture Rules!, a japán popkultúra uralkodik.
A világban a II. világháború, de leginkább a hatvanas évek óta az amerikai (az angolszász) tömegkultúra uralkodik. A globalizáció múlt évtizedbeli felgyosulása óta meg még jobban, mint valaha.

A XIX, ipari forradalmas, kolonizációs század volt ebben az értelemben az utolsó európai központú történelmi idő. A későközépkortól Európa volt a mozgatóerő. A későközépkortól Európa volt a mozgatóerő -korábban az arab Kelet, a Tang-dinasztia Kínája vagy a Heian-kori Japán gazdaságilag-technológiailag fejlettebb volt az akkori Európánál- és tartott ez a század elejéig, pontosabban az I. világháborúig.

Az I. világháborútól, a II-on, s a hidegháborún át a hajdani Jugoszláviának összes háborújáig (1991-1999) nem volt olyan európai vagy világkonfliktus, amit Amerika tevőleges részvétele nélkül meg lehetett volna oldani. Amerika nemcsak a fegyverek erejével hódít, jobban is szeret, kereskedelmileg, pénzügyileg, üzletileg. A mindennapi kultúra, a zene, a film, a televízió üzlet, nem is akármilyen üzlet. 1945 után az amerikai (tömeg)kultúra az emberiség történetében egyedülálló módon, nagyon rövid idő alatt átfogóan és mélységig hatolóan behálózta a világot,a katonai-politikai jelentőség mellé ezt is odatéve. Joggal mondhatjuk, hogy a XX., egy amerikai évszázad. Világszintû tömegmulattatásban a japánok eddig a hadvert gyártották, de ahogyan azt tapasztaljuk, áttértek a szoftverre is. A világ nagy és kis tévéállomásai egyre több Japanimációt (japán animációs filmet) közvetítenek gyereknek-felnőttnek. A digitális kommunikáció forradalmának generációja kulturális ikonokat keresve azt veszi észre, hogy az új ikonok között egyre több az ázsiai, azok közt is a japán. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb az esélye arra, hogy összeakadjon a J-poppal, a japán tömegkultúrával. A '80-as évek közepétől 1991-ig tartó konjuktúra elemzők szerint az emberiség történetének legnagyobb méretû tőkeakkumulációs folyamata volt. A '80-as évektől jósolják, hogy a XXI. század ázsiai évszázad lesz. Ebben az időszakban Japán látványos gazdasági felívelésével úgy tûnt, megeszi a világot. Ennek titkát a japán gazdaságtörténet egy Tókióban élő magyar szakértője a következőkkel magyarázza:
- japán gazdasági fejlődés egyik kulcsa a világ legjobb oktatási rendszere,
- a társadalom vagyoni és jövedelmi különbségei minimálisak,
- a politikai, társadalmi rendszer konszenzuson alapul, munkanélküliség szinte nincs, sztrájkok, munkabeszüntetések alig vannak; a bûnözés a világ egyik legalacsonyabbja,
- a gazdaság mûködésének alapvető jegyei nem különböznek a G-7 többi tag-
jáétól; Japán magasan fejlett piacgazdaság, s jelenleg az Egyesült Államok után a második legfejlettebb a világon,
- az állam gazdaságirányítási, gazdaságpolitikai szerepe némileg különbözik a
nyugati gazdaságokban megismerttől, ez azonban a lényeget nem érintő he-
lyi sajátosság.
Japán a legjobb életminőség, a világ legfogyasztóibb társadalma. A szórakoztató és háztartási elektronika üzemben-tartási idejének átlaga kevesebb, mint másfél év. A várható élettartam itt a leghosszabb. Mindennek alapja a fent említetteken túl a sok-sok munka, tanulás, szervezettség, hatékonyság, életre szóló lojalitás a munkahelyhez, a holdinghoz, a vállatcsoporthoz való hûség. A hûség jutalma a biztonság, a ritka elbocsátás, életfogytiglani foglalkoztatás, felduzzasztott személyi állomány, gondoskodó paternalista államkapitalizmus.

1989-ben egy jobboldali japán parlamenti képviselő Ishihara Shintaro, japán hazafi és teoretikus megelégelte az ötvenes évek vége óta jelen lévő sztereotípiát, miszerint hazája "gazdasági óriás, és politikai törpe", "törékeny szuperhatalom" és más efféléket, gazdasági súlyának megfelelő helyet követelt Japánnak: a legfontosabbakat említve vezető szerepet Ázsiában és a világon, állandó ENSZ BT-tagságot, az önálló védelmi potenciál újbóli megalkotását. Aztán, a 80-as évek közepén lendületet vett japán gazdasági csoda l991-re megtorpant, "buborékgazdaságnak" nevezték el, ami kipukkadt, a konjuktúra éveit a csendes recesszió vette át.

Az ázsiaiak azt gondolják, hogy Japán a jövő. Az "ázsiai útnak" Japán a kulcsországa. Itt találták ki azt a felzárkoztató modellt, melyet magas megtakarításosok és alacsony szinten tartott fogyasztás, az acél- gépjármû- és félvezetőiparba való megabefektetések, a fokozott exportirányultság, és az üzleti és állami szférának egy olyan meghitt összefonódása jellemez, hogy a csendes-óceáni szigetországot nemhiába nevezik olykor Japan Inc.-nek, országnyi nagyvállatnak. Ez a rendszer nem elsősorban fogyasztói, hanem termelői társadalom, mondja Clyde Prestowitz, az Economic Strategy Instute elnöke a Washington Postban. Lényege, hogy a nagy megtakarításokat újabb, sokszor rosszirányú befektetésre ösztökélje.
Az ázsiai modernizátorok Japán mintáját követve építették fel befuccsolt gazdasági csodájukat, azzal a szépséghibával, hogy amit Japánban "paternalista államkapitalizmusnak" kell hívnunk, az Észak- és Délkelet-Ázsia számos országában őszinte, kőkemény autokrácia, néhol pedig diktatúra; ill. a délkelet-ázsiai devizaárfolyam-válságok, a hongkongi tőzsdekrach, a távol-keleti gazdasági megtorpanás azt igazolták, hogy a 8 - 10%-os gazdasági növekedések gyenge alapokra épültek, hogy erős infrastruktúra, tömegesen szakképzett munkaerő, kiegyensúlyozott gazdasági szerkezet nélkül nem lehet az alulfejlettségből a legfejlettebbek közé egy ûrrakéta sebességével eljutni. Japánban biztosabb a humánpolitikai gránittalapzat.

Ha a világ második legnagyobb gazdasága hosszantartó, mély válságba kerül, az globális jelentőségû. Az import és a fogyasztás növelése, az állami beavatkozás minimalizálása, illetve megszüntetése, a forgalmi adó csökkentése, a monopolellenes törvények komolyabban vétele, a nemzetközileg elfogadott könyvelési normák bevezetése, a bürokrácia számszerû leépítése és hatékonyságának növelése, mind olyan kötelező penzumok, amelyeket elemzők szerint a japán gazdaságnak végre kell hajtania. A dereguláció a kulcsszó, meg az ingatlanpiac rendbetétele, és az egy korábbi miniszterelnök, Nakasone Yasuhiro által már réges-rég beígért "import szuperhatalmiság" bevezetése. A reformnak kihatása lesz az egész régióra, s a világ egészére. Remélhetőleg a reform átfogó és mélyreható lesz, mert a tétje nem kicsi.


Az ázsiaiak a '90-es évek végi ázsiai válságra ázsiai választ kívánnak adni. Ebbe a kulturális identitás kérdései is beletartoznak, a J-pop szemete számukra befogadhatóbb, mint az amerikai tömegcikk. A globalizmus náluk ellenség, a MacDonald's és Soros György mumus. A válság eltávolította ezeket az országokat a Nyugattól, japán tömegkulturális ikonokkal egyszerûbb azonosulniuk. A J-pop egy új ázsiai középosztály kultúrája. Az az érdekes, hogy egy csomó ázsiai országnak nincs középosztálya. Vannak nagyon gazdagok (kevesen), aztán nagyon szegények (sokan). A J-pop előretörése generációs váltáshoz is kötődik. Japánt és a japánokat körülbelül annyira illett szeretni Kelet- és Délkelet-Ázsiában, mint a németeket idősebb, államalapító izraeliek körében. A totális japanizációra legesélyesebb ország
-Tajvan mellett- Dél-Korea, ahol a japán kultúra ötvenöt éven keresztül cenzurális tilalom alá esett, ma pedig egymillió fiatal koreai tanul japánul (Dél-Korea népessége kb. 45 millió), többek között azért, hogy eredetiben élvezhessék a mangákat (a képregényeket). A családi szálak ereje, az idősebbek tisztelete, több generáció együttélése, mind olyan J-pop vonások, amelyek könnyebben befogadhatóvá teszik a japán tömegkulturális produktumokat, mint a nyugatiakat. Szingapúrban pl. a 10-es slágerlistán átlag 4 japán szám van. A japán tömegkultúra termékeinek legfőbb felvevője kelet-, délkelet-ázsiai piac (közel kétmilliárd potenciális fogyasztóról van szó).

Ridley Scott 1982-es látomásában, a Blade Runner-ben (Szárnyas fejvadász) először fordult elő az, hogy Ázsia nem mint egzotikum jelenik meg, hanem mint a jövő belénk hatoló, bennünk lévő, megkerülhetetlen része. Blade Runner Los Angelese egy japánul, spanyolul és angolul beszélő város, a videofalakról reklámgésák kínálgatnak fogyasztási javakat, mint Tokióban, a Ginzán.
A világ egy olyan mix, a kultúrának olyan ötvözete, hogy a jelen- és közeljövőbeli keverési arányokban egyre több lesz az ázsiai elem (hatmilliárd Földlakóból több, mint hárommilliárd lakhelye). Ázsiából nyugati -gyakran azt meghaladó- technikai szintû dolgok kerülnek világterjesztésre, van közöttük, ami kultuszt is tud magának alakítani: instant nudli, Aisan Dub, chip-csodák, honkongi film, robottechnológia, japán képregény, thaimasszázs, koreai erőgép, goa-partyk, balinéz strandok homokja. Az 1997-ben nyitott, és világfogyasztásra felkínált szöuli fast food-franchise, a kutyahús-alapú gyorséttermi-láncnak még van 10-20 év küszködnivalója a globális előítéletességgel, míg áttörést tud elérni világszinten. (Szakértők szerint a kutyahús édesebb és omlósabb, mint a marha vagy a disznó, és koleszterintartalma is sokkal alacsonyabb az utóbbinál, ezzel kiérdemli reformszellemû táplálkozástechnológusok vállveregetését is. Honkongban találkozott az író egy némettel, aki patkányt is evett Jáván, dicsérte, s az olajban sült cserebogár ropogtatását is szolid, polgári élvezetnek tartotta.)
Ugyancsak 1982-ben jelent meg a cyberpunk-irodalom ősatyja, William Gibson korszakos mûve, a Neurománc. Az író a számítógépes mátrixra feszülő konzolcowboyok állomáshelyéül a Tokió melletti Chiba City-t jelölte meg, ill. japán bornírtságokkal tûzdelte meg, mint a kapszula-hotelek és a futószalagos kiszolgálású sushi-éttermek. Gibson újabb regényének is japán témája van. Szereplői olyan popsztárokért lelkesednek, akik nem léteznek, arctalan énekmûvész hozza a hangjukat, számítógép szerzi és szolgáltatja a zenét, és egy modell ad az idolnak arcot. Aztán a tamagochi megjelenésével kitört a tamagochi-láz a gyerekek körében.Ez a virtuális állat enni, inni kér, foglalkozni kell vele, játszani olykor, különben idő előtt meghal. Meghal amúgy is, 15 napra vannak hitelesítve, lehal az elem, elfárad az anyag. Tokióban (de szerte a világban) több tamagochi-temetőt is felállítottak, ahová kisiskolások kijártak emlékezni a szeretett állatra, ill. több 24 órás tamagochi hotline-on kaphattak szakképzett pszichológusoktól lelki segélyt Japánban azok a fiatalkorúak, akik nehezen dolgozták fel csirkéjük, kutyájuk, macskájuk halálát. Úgy lesz minden mûvi, hogy elmosódnak a határok az objektív ész szubjektív idealizmus között.

Ázsia nyomul, s ennél csak jobban fog. Amerikában a legtöbb forgalomba hozott nem angol nyelvû film honkongi, a japán képregénynek kultusza van az Interneten., amelyek nem éppen az erőszakmentességükről híresek. Ian Flemming írta a hatvanas évek elején, első Japánban tett látogatása után: "Olthatatlan szomjúság van a japánokban a kegyetlen, a bizarr, a szörnyûséges iránt."

A pop-kulturális trend jövőjét illetően, hogy milyen lesz a világ tömegkultúrája, amelyben a japán elem fajsúlyosabb helyet kap, ha kap, nem lehet tudni. Körvonalak sejlenek.




Hely

Tokióban úgy érzi az ember, mintha egy filmet, vagy valami különösen kegyetlen videojátékot látna. Gyors a város. Fut. Szalad. Rohan. A fényreklámok és a nagy fémszerkezetek orgiája, városon belüli többszintes autópályák és a neon-isten imádata. A tokiói neon-isten vertikálisan, házfalakhoz tapadva egyenes vonalúan tör az égbe. Pont fordítva, mint például Hongkongban, ahol mélyenfekvő, puha paplanszerû fényfelhőként veszi el a realitás csodálóitól az eget Viszont a belső utcák, a tekergő, kanyargó, zavaros összevisszaság (KÁOSZ!), ha autóból nézzük is, mintha állnánk és egy tévéjáték díszletében lennénk. A kulisszaszerûség fontos. Labirintus-város mondják róla, manga város képregényemberekkel, a jövő kiszámíthatatlan és végtelen senkiföldje, mint Neo-Tokyo akármelyik mangarajzolónál vagy Chiba City William Gibsonnál. Tokio kusza, rendezetlen, organizált káosz. Nincs vezérelv, nincs városrendezés. A nyugati látogató Japánban másodlagos elemekben érzékeli a környezetei káoszt: reklámok erdején, neonzuhatagban, villanyvezetékek sûrû és kibogozhatatlan hálójában, óriásplakátokban és videofalakban. A "jelek birodalma" ez, ahogy Roland Barthes francia filozófus meghatározta. Elidegenített és diverzív. A várost nem elég horizontálisan ismerni, érdemes tudni, hogy a fontosabb magas-házak mely szintjén mi van. Lift és metró egynemûek. Sokszintnyi aluljárórendszerek, föld alatti városok, Tokyo Underground. 28 milliós megapolisz. Egyszerûség, minimalizmus jellemzi. A létezés efemerségének tudata. A múlandóság gesztusa és örök tudása. Az örökkévalóság nagyarcú nyugati hajhászása helyett az időbeli korlátok állandó észben tartása, még olyan mûfajok esetében is, mint az építészet. Finom rezdülések, törékeny vonalak. Tokió nem szép város, de a (poszt)modern építészeti avantgárd és
extravaganza olyan oázisokat létesít ebben a megapoliszban, amitől tényleg egy bátrabb új jövőben érezhetjük magunkat.

A kobei kikötő mintegy két kilométerre van a sárkányt, oroszlánt táncoltató, magas szintû akrobatikát felvonultató kínai negyedtől. Nankinmachinak, Nangking-városnak hívják a kínai negyedet, ami olyan ott, mintha Berlinben lenne egy zsidók által lakott városrész, amit Auschwitzstadtnak hívnak. (A japán Császári Hadsereg legnagyobb II. világháborús genocíduma a kínai Nangkingban történt.) A kobei kikötőt 1995 elején összerogyasztotta a földrengés. Három évvel később nem látszik már semmi, leszámítva egy direkt meghagyott ötven méteres beomlott rakpartdarabot, és egy fotódokumentációs emlékparkot. Ez a japán munkamódszert dicséri, ill. ez a japán ember felejteni vágyása. Katasztrófafilm egy dokumentumtekercsen, magábafacsarodott autópályák, kártyavár-irodaházak, eltorzult japán arcok, zsákutcás japán történetek. 1923-ban Tokió omlott össze, mely már akkor is megapolisz, bár még nem világváros. A lerombolt város képe nem nagyon különbözik a huszonhárom évvel későbbi Hirosimáétól.

Japán a világ egyik legkulturáltabb és legcivilizáltabb országa, a kultúra és a civilizáció szavak minden értelmében. A világ második legjelentősebb ipari hatalma. Törékeny szuperhatalom, ahogy a '80-as évek szlogenje mondta. A törékenység nemcsak a nyersanyaghiányos gazdaságon, a külső piacoktól való függésben, az alkotmányos fegyverkezési tilalmon múlik, nemcsak a hosszú bezártságon, a folyamatosan fenntartott elszigeteltségen, a saját lében párlódáson. A japán frusztrációnak geológiai az alapja: minden nap reng a föld. Kultúrantropológiai okozata: a japán kultúra légiessége, az építészet bizonytalansága, az örökkévalóságba vetett hit minimális volta is ebből eredeztethető. Nincs biztos alap, nincs a létezésnek aranyfedezete, és Japán történelmének nagy részében nem mások -más népek, kultúrák, külső erők- miatt, hanem a természet által nincs. A jelenség következménye Japán több mint négyezer szigete. A tengerpartokon japán és angol nyelvû felirat hirdeti evidenciaként: "Ha érzed a földrengést, figyelj a tsunamira!"
Mondják, ha jön a szökőár,a 30-50 méter magas hullám, akkor vagy fel kell szaladni előle a hegyre, ha van a közelben vagy olyan tárgyhoz kell kötöznie az embernek magát, amelyet feltételezés szerint nem mozdít majd el a rengeteg víz.



A mindennapos rengést az emberi szervezet átlag három-négy alkalommal érzi meg egy évben. Földrengéskor a falban, a két funérlemez közötti kis térben megélénkül a patkányok mozgása, vad vágtákba kezdenek, gyors fékezésekbe, hátraarcokba és erős vinnyogásokba kezdenek. Korábban kezdik hajnali ordításukat a varjak. (Tokió tele van varjakkal. Földrengéscsomagja minden japánnak van, átgondolja mit
menekítene, ha dőlne a ház.

A földrengések geomorfológiai adottság. A hozzá való viszony mûvészet is lehet. A japán építészet efemerség-filozófiájához jól illeszkedik az anyagfelhasználás praktikuma. Vagy nagyon masszív szerkezetet vagy könnyût, puhát, ne üsse agyon az embert, ha dől. Talán ezért is van, hogy a japán utca olyan, mint a tévéjáték-díszlet. Olcsó, ideiglenes, gyorsan cserélhető modulok, méretei kicsik, elhelyezkedése, arányai, anyagai nem célozzák az örökkévalóságot, de még csak hosszabb távra sem gondolkodnak.

(De a brutális infrastruktúra! Minden harmadik villanypóznán egy magasba emelt trafóház, karvastagságú kábelek tucatjain áramlik az energia, a jel, a nullák és az egyek, minden telefonvonal ISDN, minden házban van telefon, elektronikát gyakran cserélik, hogy lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel. Sehol a világon annyi háztartási elektronika nincs kiszórva szemétbe, mint Japánban. Pedig a szemetelésért fizetni kell, sokat, mert Japán kis területû ország nagy népsûrûséggel. Nemrégen vetek valamilyen extra globálszemetelési jogot Oroszországtól.)

A gazdasági fellendülés bevárta a '60-as éveket, az 1964-es tokiói olimpiára épült, Tange Kenzo által tervezett Yoyogi Sportcsarnoktól számítja a világ a modern japán építészet kezdetét. Már a '30-as évek kezdetén is voltak modernista törekvések a japán építészetben, mint Horiguchi Sutemi vagy a Le Corbusier tanítvány Maekawa épületei, de a megújítóan modern és autentikusan japán építészettel Tange Kenzo színrelépéséig kellett várni. A nemzetközi funkcionalizmus teljes tombolása helyett, Tange vállalta, hogy a japán építészeti hagyománnyal fogja ötvözni az aktuális trendet. Minden kor mást és mást fedezett fel a japán építészeti tradícióból, a modern japán építészet a kyotói császsári pavilonra, a Katsura Rikyura és az Ise-jingura megy vissza. Tange Kenzótól a legifjabbakig ezt a nyári lakot, és a törvény szerint húszévente teljesen újjáépítendő Shinto-szentélyt említik, mint legfontosabb építészeti hagyományt. Tange korai könyve (Tradíció és kreativitás a japán építészetben) máig biblia. A Bauhausig nem volt olyan egyszerû, minimalista, puarista építészeti irányzat a világon, mint a klasszikus japán tradíció.

Tange ambíciózus elképzeléséből csak az olimpiai létesítmények valósultak meg, mindazonáltal Tange Tokióra vonatkozó városrendezési tervét ma is forgatják az építészhallgatók. Igaz, a városrendezési terv nem valósult meg, de mégis az ő köpenyéből vagy inkább a Yoyogi Gym mitsutomet idéző tetőszerkezet alól bújt ki az, amit a világ ma modern és posztmodern japán építészetként csodál. A mitsutome Japán egyik szimbóluma a felkelő nap, a krizantém és a darumadár mellett: körben szabályosan elhelyezkedő, felénél megtört három pengeszerû ív, akár egy dobócsillag.