A Xanadu - terv, hipervilág és hipertext - ahogy Ted Nelson megálmodta és ahogy ez napjainkban megvalósult










Készítette: Bujdosóné Dani Erzsébet
Bánki Zsolt


A Xanadu - terv, hipervilág és hipertext - ahogy Ted Nelson megálmodta és ahogy ez napjainkban megvalósult




A hypertext története

A hypertext ötletét, Vannevar Bush-hoz Roosevelt elnök tanácsadójához szokták kötni, de előzményei, története valójában jóval régebbre tehető, hiszen a hypertextre jellemzô gondolkodásmód már a középkori kódexirodalomban is felismerhető. (Z.Karvalics László: Internet kalauz, 1999 március, 15p.) Itt ugyanis az olvasás gyakran egyúttal újra- vagy továbbírást is jelentett. Megjegyzések, kiegészítések, fordítások kerültek a sorok közé (interlineáris glosszák) vagy a lap üresen hagyott margójára (marginális glosszák), megtörve ezzel a szöveg linearitását. De ugyanezt érték el a ligatúrák alkalmazásával is, hiszen az adott szójelentéshez tartozó írásképet egyszerûsítették le, így az írás dekódolására fordított idő is lerövidült. De igazi hiperszövegnek tekinthetô már a Biblia is, ahol az olvasás sorrendje szintén tetszőleges , csak a linkeket itt belső utalásrendszernek, a tematikus találati listát pedig konkordanciának nevezzük. Számukra azonban ez kevésbé volt tudatos, míg Vannevar Bush evvel az elgondolással kifejezetten a szakirodalom feltárását, tárolását és áttekinthetőségét kívánta hatékonyabbá tenni. Egy olyan asztali számítógéppel akarta ezt megvalósítani, ahol az adatbevitel gyorsaságát egy a felhasználó fejére erősített fényképezőgép biztosította volna. Az így készült felvételeket mikrofilmen tárolnák és a köztük lévő asszociatív tartalmi kapcsolatok megállapításával és rögzítésével gondoskodnának az áttekinthetőségről is. Bushnak ez az azóta híressé vált Memex nevû gépe nem épülhetett meg, mivel nem állt még rendelkezésre megfelelő hardver, ill. jó néhány szoftvertechnikai fejlesztés: többek közt: megfelelő grafikus felhasználói felület és adatbeviteli- ill. manipuláló eszköz (a későbbi egér), objektum orientált programozási technika. Bush a hypertext elnevezést még nem használta, ez Ted Nelson ötlete volt, aki XANADU-projektjében Bush elgondolását fejlesztette tovább. A XANADU tervezete szerint a dokumentumokat a köztük lévő tartalmi kapcsolatokat is feltárva elektronikus formában kéne tárolni és hálózatba kapcsolt számítógépeken keresztül elérhetővé tenni minden érdeklődő felhasználó számára. A rendszerben az újabb dokumentumok szerzői asszociatív kapcsolatok beépítésével tovább formálhatnák a már meglévő információkat, hivatkozva az előzményekre is. Az így kialakított tudásbázist nevezte Nelson hypertextnek és elgondolását a képekre, grafikákra stb. kiterjesztve ő vezette be a hipermédia fogalmát is. Ez az elnevezés azonban vitatott. A tervek technikai megvalósíthatóságát segítette elő Douglas C. Engelbart, ugyanis ő használta először a ma már a számítástechnikában hétköznapivá vált olyan eszközöket, mint az ablak-technika, az "egér", az ablakok közti párhuzamos feldolgozás, az AUGMENT-rendszer fejlesztésében. A nyolcvanas évek második felében az Apple cég személyi számítógépeit grafikus képernyővel látta el és nagy mértékben hozzájárult a fent említett eszközök elterjedéséhez is.
Az információrobbanás jelensége azonban mára már bebizonyította, hogy még a leggyorsabb technikai fejlődéssel sem tudnánk Vannevar Bush elképzelését maradéktalanul megvalósítani, sőt épp ez a technikai fejlődés az információtermelés egyik legfontosabb kiváltó oka.
A hypertextet tehát arra tervezték, hogy képes legyen egy szöveg különböző aspektusait "egyszerre" közvetíteni az olvasók számára, akik jártasságuk és érdeklődésük szerint böngészhetnek benne. Ez a lehetőség értékes és szabad asszociációkra is ösztönöz, mégis kérdés, hogy valóban képes-e új szempontokat kialakítani, ill. alkalmas-e bármely szöveg arra, hogy ilyen módon feldolgozzák. Ha az eddig elmondottakat végiggondoljuk, megállapíthatjuk, hogy csak olyan szövegek feldolgozására lehet alkalmas, melynek értelme nem szenved csorbát, ha a linearitás sorrendjét megbontjuk. Következésképp irodalmi szövegek, regények, versek, mesék nem kifejezetten alkalmasak rá, hacsak nem épp ez az alkotó szándéka....
Ted Nelson meghatározását idézve: "a hypertext egy nem szekvenciálisan írt szöveg, ami fastruktúrát képez, és lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy azt a számára lehető legkedvezőbb módon olvashassa egy interaktív számítógép képernyőn. A hypertext elv egyik gyakorlati megvalósulása tehát a world wide web, aminek egy oldala úgy néz ki mint egy könyv vagy egy újságlap, de itt a szövegben rendszerint aláhúzott, vagy valamilyen más módon kiemelt rész(ek)re (link-kapcsolat, vagy ugrópont) kattintva egy másik kapcsolódó laphoz jutunk el. Az oldalak tehát interaktívak.

Mi is a Xanadu - terv és ki is Ted Nelson:

Ted Nelson ennyit mond magáról: ''Paradigmákat építek. Összetett fogalmakon dolgozom, és szavakat találok ki rájuk. Csak ez az út létezik.''
1965-ben a hipertext és a hipermédia megálmodásával vált híressé. Ma a környezeti információ professzora.

A Hipervilág - a szellem új utópiája címû munkáját a tapasztalati valóság bemutatásával kezdi: a számítógépes programok kezelte komplexitásról az a véleménye, hogy ezek a megoldások gyakorta még nagyobb bonyolultságot eredményeznek. Ez valóban így van, hisz mindannyian küzdünk azzal a szituációval, hogy egy egyszerûnek tûnő feladat úgy válik egyre rémesebbé ahogy haladunk előre a megvalósítás útján. Ennek megoldására Nelson egy, akkoriban meghökkentő megoldást kínál, éspedig:

''Az egyszerûsített kereteken alapuló, ám egyre bonyolultabbá váló rendszerekkel szemben van egy másik út. Meg kell alkotnunk egy olyan keretet, mely a gondolatokat és azok kapcsolatát a maga természetes formájában és szerkezetében, teljes bonyolultságában kezeli…..Az olcsó szövegszerkesztők megjelenésével most járhatóvá vált ez az út. A személyi számítógépek lehetővé teszik, hogy írásos dokumentumok formájában dolgozzuk ki, kezeljük, tároljuk gondolatainkat. Ezek a dokumentumok gyakran kapcsolódnak egymáshoz közös szövegrészeken, a lábjegyzeten és a bibliográfiai referenciákon keresztül vagy csupán gondolati tartalmuk folytán. Egy dokumentumból általában érdemes több másolatot készíteni, hogy elkerüljük a véletlen törléseket, hogy visszakövethessük a dokumentum létrejöttének különböző fázisait, vagy újra felhasználhassuk más dokumentumokban. A dokumentumok mentésének automatikusan kellene történnie, ennek hiánya arra vall, hogy gyerekcipőben jár még ez a technika. A megelőző munkafázisok visszakövetése fontos szempont. Igaz ugyan, hogy csak ritkán van szükségünk rá, hogy visszakövessük a régi anyagot, de ha mégis, akkor helyesen kell eljárnunk. Hogyan járjunk el helyesen?''

Nelson világosan fogalmazza meg kétségeit az akkori szövegszerkesztőkkel kapcsolatban, a mentéssel és a visszakereséssel is vannak problémái. A mai, 21. századi valóság már másképp teszi fel ezeket a kérdéseket, más problémák kerülnek előtérbe. Ez természetes, hisz az eltelt évtizedek megoldást hoztak olyan dolgokra, amik az akkori számítógépes világban méltán gondolkodtadták el Ted Nelsont. A hihetetlen fejlődés, a követhetetlen új és új megoldások más szempontból világítják meg az akkor fontosnak tûnő dolgokat. Problémafelvetése teljesen jogos, megoldási javaslatai az új világot tükrözik. Megemlíti egy olyan automatikus tárolási rendszer létrehozását, amely automatikusan gondoskodik a visszakeresésről, így a változtatások közvetlenül egy kronologikus fájlokat készítő tárolási rendszerbe kerülnének. Azt is megfogalmazza, hogy ennek a tárolási rendszernek azt is lehetővé kéne tennie, hogy a felhasználó a dokumentum egy specifikus részének az előző változatait visszakövethesse.
De haladjunk tovább. Nelson nem áll meg a szövegszerkesztők hiányosságainál, a mentések problematikájánál, hanem tovább megy. Gondolatfejtésének logikája világos és mai szemmel teljesen érthető. Fokozatosan jut el ahhoz a felismeréshez, hogy szükség lenne egy olyan eszközre, ami lehetőséget ad arra hogy a szöveg egyik pontjáról a másikra ugorhassunk. Így fogalmaz:
''a link nem más, mint lehetőség, hogy a szöveg egyik pontjáról a másikra ugorjunk. Ez az egyszerû eszköz - nevezzük linknek, azaz ugrópontnak - számtalan új szövegformához elvezet: a tudományhoz, a tanításhoz, a prózához, a költészethez… A lapszéli jegyzet, amit például a könyvek margójára írunk, képezi a linkek másik egyszerû és fontos típusát…. A link nem pusztán részek összekötését jelenti. Lehetővé teszi a nonszekvenciális, azaz a folytonosság nélküli írást a maga tiszta formájában. A szövegek eddig azért voltak folytonosak, mert a könyv oldalai egymás után következtek. Milyen más lehetőség van? Nos, a hypertext - a nem folytonos írás. ''
Ezzel elérkeztünk Ted Nelson korszakalkotó kijelentéséhez: megfogalmazza, definiálja a hipertextet, ami napjaink valóságának élő és használt eszköze.
És most hasonlítsuk össze a hagyományos szöveget és a hipertextet, napjaink és a valóság terminus technikusaival:
A hagyományos szöveg lineáris, merev szekvencia szerint elrendezett egységekből tevődik össze egyrétegû, kétdimenziós fizikai szerkezetben. Van kezdete és befejezése, eleje, közepe és vége. Az olvasó szóról szóra, mondatról mondatra, oldalról oldalra haladva ismeri meg a szöveg tartalmát. Ugyanez vonatkozik a hangszalagokra és filmekre is, azzal a további kötöttséggel, hogy a merev időtengelyre fûzött információk egyes elemeinek megjelenítése az információhordozó előre-hátra tekerésével igen kényelmetlen és időigényes pozícionálással történhet meg. Ebben az esetben még nyilvánvalóbb a linearitás és az egységek merev szekvenciális rendje.

A hipertext egy új textualitás technikai megvalósítása. A hiperdokumentumban az információs egységek hierarchikus kategóriákba, illetve asszociatív kapcsolatokba szervezettek, ami az "olvasó" számára azt a lehetőséget nyitja meg, hogy az adathordozón levő tartalomkészletet nem előzetesen lerögzített, tradicionális, lineáris formában, hanem egyedi választások szerinti utakon tárja fel. A hipertext egy tárgykör tartalmát diszkrét információ-egységekre tagolja, és közöttük elektronikus összeköttetésekkel hálózatrendszert hoz létre. Az információegységek tetszés szerinti választásával határtalan a tematikai, szekvenciális, súlypontozási lehetőségek köre a használó céljának, érdeklődésének és stratégiájának megfelelően (hypertext as multisequentially read text).
Természetesen a merev, lineáris szerkezet a hagyományos szöveg esetében is oldható, lábjegyzetekkel, hivatkozásokkal, hozzáfûzött jegyzetekkel és egyéb kiegészítő részekkel. Olvasástechnikai módszerekkel is kiléphetünk a szöveg merev tér- és idő meghatározottságából. Mindez azonban nem változtat a kódolt információk fentebb vázolt strukturális rendjén. Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy hagyományos szövegek és médiák mentális reprezentációja során a hipertexthez hasonlóan komplex struktúrák, hierarchikus összefüggések alakulnak ki.

Visszatérve a hipervilághoz. Nelson a linkek és hipertextek bemutatása után elénk tár egy olyan számítógépes tárolási rendszert is, amely nem blokkokban, hanem parányi töredékekben őrzi a dokumentumokat és azonnal képes belőlük összeállítani bármely változat kért részét. Így lehetővé tenné azt, hogy bármilyen linkkel összekössünk bármely két dolgot - ezt a tárolási rendszert hiperfájlnak nevezi. Ennek kapcsán tér ki az elektronikus publikálásra, amiről elmondható, hogy napjainkra már élő, megoldott és folyamatos fejlesztés alatt álló technika.
Gondolataiban eljut a szerzői jog kérdésköréhez is, amiről elmondható, hogy bizony nem kevés fejtörést okozott az elmúlt évtizedekben. Nelson elképzelése, miszerint:
''Ezeknek az összetett dokumentumoknak a logikája egyszerû és a szerzőség elképzelésén alapul. Minden dokumentumnak van tulajdonosa. A dokumentumok sérthetetlenek, csak a tulajdonos változtathatja meg őket.
Bárki készíthet azonban egy másik dokumentumot, mely egy már meglévőt idéz vagy újrafogalmaz; és ez az újabb dokumentum is sérthetetlen lesz. Vagyis korlátlan számú új dokumentumot készíthetünk a régiekből, azt változtatunk, amit akarunk, az eredeti soha nem változik.
Ráadásul, minthogy a szerzői jog tulajdonosa automatikusan jogdíjat kap, nem kell engedélyt kérnünk, hogy idézhessünk egy szövegrészt. Más szóval, ha ezen a hálózaton keresztül publikálunk, az azt jelenti, hogy engedélyt adtunk munkánk tetszés szerinti idézéséhez. Közzé teszünk valamit, bárki felhasználhatja, és automatikusan jogdíjat kapunk érte.'' - napjainkban még nem teljesen megoldott, jogilag csak részeiben leszabályozott. Bár a szerzői jogi törvény már megjelent és alkalmazni is próbáljuk úgy a magánéletünkben, mint a könyvtárban, még sok kiegészítésre, finomításra és konkretizálásra van szükség ahhoz, hogy a teljesség igényével mûködhessen.
A továbbiakban Nelson elképzeléseit olvashatjuk Shakespeare mûveinek és annak elképzelt mutációiról, a változtatás és változatok lehetőségeiről. Összességében elmondható az, hogy vízióinak ez az aspektusa a mai napig csak elképzelés maradt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy holnap, vagy netán néhány hét múlva a szoftverfejlesztők ne állhatnának elő egy olyan megoldás piacra dobásával, ami lefedhetni a Hipervilágban Nelson által megálmodottakat.
Következő gondolata: - ''a dokumentumok szabadon kapcsolódnak egymáshoz, és lehetővé válik ablakszerû megjelenítésük ''- viszont teljes mértékben megvalósult. Nem a teljesség igényével, de a megvalósulás szintjén emlegethetjük azon kijelentését, miszerint minden idézet azonnal nyomonkövethető és az eredeti kontextusban vizsgálható.
A következőkben felsorolt lehetőségek meglepően ott vannak a mindennapjainkban, triviális valóságként kezeljük őket, az ifjabb generáció szinte el sem tudja képzelni, hogy ez valamikor csak a víziók és Hipervilágok megálmodóinak szintjén mûködött. Például a kollázsdarabok összemontírozása egységes látomássá, vagy az elektronikusan közzétett cikkek ''kivesézése'', széles nyilvánosságra tétele, elfelejtése és újra felfedézése.
Cikkének következő fejezetében Nelson kitér a publikálás és a szakirodalom témakörére és problematikájára. Egyszerû és szabályos rendet képzel el olyan formában, ahogyan az a hagyományos dokumentumokban él. Szerinte ezt a hagyományos szerkezetet kellene elektronikussá és minél gyorsabban hozzáférhetővé tenni. Elképzeléseit példákkal és a tanulás hatékonyságának növelésével támasztja alá. Felsorolásaiban és illusztrálásaiban találkozunk néhány olyan meglepő dologgal, ami már élő valóság. A számítástechnika pedagógiában történő megjelenése, az oktatásban betöltött szerepe talán innen indul? Kérdésünk talán jogos és választ keresünk rá.
Ennek e kérdéskörnek a kapcsán találtunk rá Komenczi Bertalan: : Orbis sensualium pictus : Multimédia az iskolában (Megjelent az Iskolakultúra 1997/1. számában) cikkére, amelyben ugyanezt a témát feszegeti és enyhe túlzással ugyanarra a végkövetkeztetésre jut. Természetesen könnyebb úgy véleményt megfogalmazni dolgokról, amelyek kézzel fogható valóság képében léteznek, mint olyanokról, melyek még csak a képzelet határán lebegnek. Ebben a megközelítésben (is) Nelson valóban előre látta a jövőt.
Ugyancsak ebben a megközelítésben Süthő gondolatai a hipertexthez így kapcsolódnak:

Bár a tanulási stílusok igencsak különböznek, a tanulás folyamata mégis egységesnek tekinthető, hiszen az egyén a már meglévő ismeretei közé, tudásába építi be az új elemeket, asszociációkat és abból képez szemantikai hálót, ezért a hypertextet a kognitív struktúrák közvetítésének képessége és a szabad navigáció ill. a tudásbázis szerkesztésének lehetősége miatt, különösen jól alkalmazható eszköznek tartják az oktatásban. Bár a diák aktív részvétele nagyban elősegíti egy téma elsajátítását, mégis az oktató célú hypertext szoftverek esetében általában azt tanácsolják, hogy a tájékoztatásra kell helyeznie a hangsúlyt, hiszen feltételezzük, hogy közönségünk a témában még csekély tudással rendelkezik, és a további ismereteit kell megalapoznunk ill. a meglévőket gazdagítanunk.
A hypertext által kínált lehetőségek tehát a primer kognitív struktúra elsajátítását könnyíthetik meg.

Befejező részében összefoglalóan még egyszer megfogalmazza azon vágyát, hogy az általa leírtak minél hamarabb valósággá váljanak. Az különösen szimpatikus számunkra, hogy méltán teszi fel a kérdést: az interaktív kompjútertechnika átalakította társadalmat valóban komolyan kell venni?
Válaszol is rá: akik a fejlődést választják, nem mondhatnak nemet egy ilyen nyitás ígérete előtt. Minél hajmeresztőbb egy ötlet, annál jobb úton járunk - mondja Nelson. És valóban, hajmeresztőnek tûnő ötleteinek nagy része, hipervilágának megálmodott fogalmai beléptek az életünkbe.
Cikkét úgy zárja, ahogy egy ilyen nagyságú gondolkodótól elvárható. Nem hagyja ki az emberi tényezőt. Ez a végszó megnyugtat és hitet ad arra nézve, hogy a hipervilág abban az időben, abban az aspektusban és abban az elképzelési formában sem mûködhet az ''ember'' nélkül.