Csalló Edina, I. évf.

KÖN-111 A kommunikációelmélet alapjai

Az emberi nyelvkészség eredete

SZATHMÁRY EÖRS - JOHN MAYNARD SMITH

(http://www.sulinet.hu/termeszetvilaga/archiv/2000/0002/02.html)

A cikk írói feltételezik, hogy az emberi nyelvkészség genetikailag meghatározott, ha pedig ez így van, léteznek olyan mutánsok a mai emberek között, akiknek károsodott ez a képességük. A nyelvi fogyatékosságokat lehetne más egyéb zavarokkal is magyarázni (mint például alacsony intelligencia vagy süketség), de az írók rávilágítanak arra, hogy nyelvi zavarokkal küszködők között sok olyan is található, akiknek más képessége nem károsodott; ezt hívják kettős szétkapcsolásnak.

Myrna Gopnik esettanulmánya segítségével – ahol egy nyelvi problémákkal küzdő családot vizsgált – bebizonyította, hogy a rendellenességet egyetlen domináns génforma okozza egy testi (nem ivari) kromoszómán, tehát férfiaknál és nőknél egyaránt előfordulhat.

A legfontosabb érvek amellett, hogy a zavar genetikailag meghatározott, hogy a betegek írásban és szóban is elkövetik a hibákat, gyakran normális értelmi képességekkel rendelkeznek, és az agyuk meghatározott anatómiai elváltozásokat mutatnak.

Ha feltételezzük, hogy a nyelv kialakulása evolúciós változás, találnunk kell a nyelvi fejlődés korai szakaszában lévő kommunikációs formát, vagyis előnyelvet. Ilyen a pidzsin, vagyis a két éves kor alatti gyermekek nyelve; az emberszabású majmok kommunikációja és a nyelvi környezet nélkül felnőtt emberek nyelve. Ennek az előnyelvnek a sajátosságai, hogy a szavak csak fogalmakat jelölnek (pl. főnevek, mint leopárd), vagyis hiányoznak a tisztán nyelvtani elemek (pl. ha, hogy, a), és nincsenek egymásra épülő mondatszerkezetetek.

Egyes tudósok azzal érvelnek, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az állatok valódi szavakat használnának természetes körülmények között. A cerkófok például különböző vészjelzéseket hallatnak különböző ragadozók láttán, amire a többi egyed menekülni kezd, de nem biztos, hogy az agyukban meg is jelenik az adott ragadozó képe, tehát nem beszélhetünk szavakról, tehát nyelvről. A fogságban élő delfinek képesek megtanulni adott mondattani szerkezettel rendelkező egyszerű mondatokat (pl. karika visz cs azt jelenti, hogy ’vidd a karikát a csőhöz’, a háló visz kosár pedig: vidd a hálót a kosárhoz’), tehát megvan bennük a mondatértés képessége – viszont szintén nincs bizonyíték arra, hogy természetes körülmények között képeznek-e ilyen szerkezeteket. A megértés egyszerűbb, mint a képzés.

Újhelyi Márta vizsgálatai szerint a majmok területvédő dalai nyelv előtti rendszernek tekinthetők, amelyek diszkrét elemek sorozataiból állnak, az információt pedig a pedig sorrendbeli különbségek szolgáltatják.

A nyelvkészség kialakulásának menetéről kétféle elképzelés is él: az egyik szerint fokozatosan alakult ki a nyelv, a másik szerint hirtelen jelent meg az evolúciós skálán.

Az előbbi elmélet képviselője David Premack, aki lépcsőfokokat képzel el a fejlődésben – először az aktív, egyenes mondat jelent meg, majd egyre magasabb fejlettségi szinten elkezdték használni a tagadást, a passzív mondatot, a névmásokat, segédigéket, vagy a mennyiséget kifejező szavakat.

Derek Bickerton szerint a mondatszerkesztés hirtelen jelent meg az evolúcióban, eredetileg más célra kifejlődött képesség átalakulásával, amit a természetes szelekció tett általánossá. Úgy gondolja, hogy a szintaxis két különböző, de egymással rokon képesség, az un. “csalásérzékelő” és az előnyelv összekapcsolódásával jött létre.

Steven Mithen is az evolúciós ugrás mellett érvel: különálló mentális moduloknak tekinti a társas intelligenciát, a természetrajzi intelligenciát, a technikai intelligenciát és a nyelvet – amik között ha javul a kommunikáció, ugrásszerűen fejődik a nyelvkészség.

A nyelvtani újítások mindig meglévő nyelvtani struktúrákra épülnek (különben nem lenne értelmük, mások nem értenék meg). Ezekben az újításokban virtuóz egyedek (mutánsok) sikeresebbek lesznek a kommunikációban, így nagyobb esélyük van a túlélésre is, tehát génjeik elterjednek és az újító, jó kommunikációs képesség beépülhet a genetikai állományba. A genetikai beépüléses tanulás elméletének képviselői Steven Pinker és Paul Bloom.

G. E. Hinton és S. J. Nowlan a neuronális kapcsolók modelljével szemlélteti a génkombinációk tökéletesedését. Eszerint nem elég jó génekkel, vagyis helyesen beállított “kapcsolókkal” rendelkezni, hanem a sok jó génnel rendelkező egyednek minél előbb rá kell jönni a hatékonyabb kommunikációra, ami által több utódot hagy hátra. A sok, jó képességekkel rendelkező utód miatt a génállomány átalakul, fejlődik.

Létezhetnek azonban olyan képességek is, amelyek elősegítették a nyelv fejlődését. Susan Greenfield megfigyelései szerint a különböző fejlettségi szakaszban lévő gyerekek különböző módon rakják össze az eléjük rakott edényeket. A gyerekek háromféle módszert használnak: a párosító, a fazék- és az alegységmódszert – a sorrend a növekvő bonyolultságot mutatja, amit a nyelv fejlődésével kapcsolatban is feltételezhetünk. Ez egy koevolúciós folyamat, vagyis az eszközhasználat és a szavak és nyelvtan használat egymásra hatva fejlődhettek.

Az információ átviteli módjaiban a beszéd megjelenése után két fontos mérföldkövet kell megemlíteni: az írást, ami a nagyléptékű civilizációt tette lehetővé, illetve az információ tárolásának és továbbításának elektronikus módjai. Azonban ezek már nem tekinthetők genetikailag meghatározottaknak, mint a beszéd képessége.

A cikk íróin kívül más eredetkutatókat is foglalkoztat a nyelvkészség kialakulásának témája. Csányi Vilmos A nyelv evolúciójáról c. könyvében, leírja, hogy még mindig nincs határozott álláspont arról, vajon tényleg létezik-e a Chomsky által feltett "nyelvi fakultás (szerv)", vagy pedig tekintsük egyszerűen úgy, mint a nyelvi képesség (azaz az elme reprezentációs képessége) metaforáját, és hogy ez a mentális szerv (és vele a nyelv maga) vajon egyszerre, ugrásszerűen alakult ki, vagy pedig fokozatosan¹. Az ember nyelvi kommunikációjának kialakulására egyre több bizonyítékot találunk, hiszen adottak fejlett technikai eszközök (pl. PET), amiknek a segítségével alaposan vizsgálhatók az agy kommunikációs folyamatai illetve a genetika-kutatás gyors fejlődésével pontos válaszokat kaphatunk².

 ¹ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Vince Kiadó,1999. 243.o.