Szabó Panna: I. évf. informatikus
könyvtáros - magyar
A kommunikációelmélet
alapjai
2005. május 27.
Michael Kunczik: A
demokratikus újságírás
http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_02_nyar/01_demokratikus_ujsagiras/01.html
A cikk témája a sajtószabadság és demokrácia kapcsolatának vizsgálata. Kunczik kezdetben definiálja a demokrácia fogalmát: Churchill: „a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél”. A törvényesség uralma, a szavazáshoz és a szabad véleménynyilvánításhoz, az oktatáshoz való jog, valamint az ahhoz való jog, hogy az egyén jövedelme ne essen egy bizonyos szint alá. Majd a demokrácia és újságírás történeti hátterével foglalkozik: az első cenzurális intézkedéseket a katolikus egyház hozta 1482-ben, miután egyházellenes és egyéb bíráló pamfletek jelentek meg. Az egyház volt akkoriban a legerősebb, legnagyobb befolyással rendelkező hatalom; megtehette. 1559-ben jelent meg az első pápai index, amely bizonyos írásoknak nemcsak nyomtatását, de olvasását is megtiltotta. Ez természetesen a reformációval függ össze. De ez bizonyos értelemben ellenhatást váltott ki: egyrészt szaporodtak az illegális terjesztőműhelyek, másrészt egy betiltott mű már csakazértis fölkelti az olvasni tudó figyelmét. Az abszolutista államban az állam érdekeire hivatkozva legitimálták a cenzúrát. Ha nem is a cenzúra törvényesítése, de a bújtatott cenzúra a mai napig jelen van néhány államban, például Kubában vagy Kínában, illetve volt nálunk is a rendszerváltás előtt. Ebben az esetben elvileg nincsen cenzúrázás, gyakorlatilag azonban nem jelenhet meg bármi. A cenzúra elsőként 1695-ben szűnt meg, Nagy-Britanniában.
Média és demokrácia: normatív elméletek
Kunczik ebben a részben a média és a demokrácia kapcsolatával kezd foglalkozni. A sajtórendszer szerkezete a XVI. századra vezethető vissza: ekkor olyan intézkedéseket hoztak, melyben a kiadókat szabadalmi, engedélyeztetési megkötések és cenzúra korlátozták. XIX. sz.: liberális sajtóelmélet szerint a sajtó a „negyedik hatalmi ág”. Az amerikai Sajtószabadság Bizottság 1947-ben meghatározta a sajtó társadalmi felelősségét, rámutatott, hogy a magántulajdonban lévő kereskedelmi média csak az egyik oldalát valósította meg kettős szerepének, ugyanis nem volt képes arra, hogy nyereséget termeljen és kiszolgálja hirdetőit, miközben a közönséget is szolgálja. Az amerikaiak 1947-ben tartottak ott, ahol most mi, nálunk most kezd csak ébredezni ez a problémakör.
Ez egy kulcsfontosságú dolog: számolni kell a kereskedelmi médiával, a
mai magyar állapotokból jól látszik, hogy a két nagy kereskedelmi elvonja a
nézőket a közszolgálati csatornáktól. Ez abban az esetben egyáltalán nem lenne
baj, ha színvonalas, jó műsorokat adnának, ebben az esetben egy egészséges
verseny alakulhatna ki. De ez nem így van, követik az amerikai trendet,
nevezetesen azt, hogy minél egyszerűbb, minél könnyebben felfogható, még
véletlenül se gondolkodtató műsorokat adnak azért, hogy minden társadalmi réteg
megértse. Jó példa erre a különböző koradélutáni telefonos vetélkedők
bármelyike: „kedvencem” az RTL Klub-os, ahol az adott kérdésre mindig két
válaszlehetőség van, de mindig a 06-81-320-320-as telefonszámhoz tartozik a
helyes válasz. Röhej. S persze mindez (ha jól tudom)
Visszakanyarodva a tanulmányra, William Hocking a Sajtószabadság Bizottság tagja mondta: „a sajtó szabadsághoz való joga elválaszthatatlan az emberek szabad sajtóhoz fűződő jogától”. A sajtó felelős a táradalomért, be kell töltenie a társadalom számára fontos funkciókat:
(1) a sajtó azzal szolgálja a politikai rendszert, hogy általánosan hozzáférhetővé teszi a közügyekkel kapcsolatos információkat, vitákat és szempontokat;
(2) a sajtó tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy képessé tegye az embereket a saját érdekükben való cselekvésre;
(3) a sajtó megvédi az egyén jogait azáltal, hogy szemmel tartja a kormányt
Az emberek ellentmondó nézeteket kell, hogy olvassanak (halljanak) a politikáról és más vitatott kérdésekről.
Ez egy szép elmélet, de nálunk betarthatatlan. Itt van például a „hír tv” esete. Önmagát hírcsatornaként hirdeti, miközben egyértelműen egyirányba elfogult politikai csatorna, nem ad objektív tájékoztatást. S saját bőrömön tapasztaltam, hogy a demokrácia és sajtószabadság intézményét sem tiszteli: nevezetesen az történt, hogy a hír tv fórumán a jobboldal által képviselt nézeteknek ellentmondtam, érveltem, vitatkozni próbáltam, formailag, tartalmilag semmi kivetnivaló nem volt írásomban. Hozzászólásom pár perc múlva kimoderálták, felhasználónevemet letiltották. Továbbra is higgadt stílusban írtam a fórum moderátorának egy e-mailt, melyben magyarázatot kértem tettére. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy választ a mai napig nem kaptam. Ennyit a sajtószabadságról, pártatlanságról a hír tv-ben. Hasonlóval azóta sem találkoztam. Elfogultság van, -például a politikai napilapokban- de ott kis kivétellel hangot adnak az ellenkező véleménynek is. Sajtószabadság van ma Magyarországon, de az újságírók részéről egyöntetű pártatlanság nincs.
A tanulmány írja: „Az embereknek lehetőséget kell teremteni arra, hogy választhassanak a különböző nézőpontok közül, és maguk döntsenek.” Ez igaz, ez tökéletesen működik az országban. Kérdés azonban, hogy bizonyos esetekben nem kellene-e cenzúrázni a szélsőségek esetében. Jó példa erre, amikor talán másfél éve egy ilyen szöveg jelent meg a zsidó népre irányozva: „Rekeszd ki őket, különben ők rekesztenek ki téged”. Egy ilyennek egy normális demokráciában nem lenne szabad nyomdafestéket látnia. Mert a demokrácia nem arról szól, hogy bármilyen szélsőség szabadon hirdetheti nézeteit.
Az oligarchia vastörvénye
Az oligarchia azt jelenti, hogy kevesek vannak domináns pozícióban. Stratégiai egységeket kell létrehozni, vagyis az államszervezeten belül működő olyan magokat, amelyeket az információkat összegyűjtő és továbbító néhány ember alkot. Kunczik szerint a vezér pszichológiai átalakuláson megy keresztül, míg végül rendkívüli és nagyszerű embernek tartja magát, olyannak, akit a szervezetnek kell szolgálnia. Ez szerintem nem kizárólagosan van így. Nem vagyok pszichológus, de talán ha egy vezért –legyen az akár politikai, gazdasági, akár egy egyszerű cégvezető- kellő mennyiségű kritika ér és nincs hermetikusan elzárva alárendeltjeitől, akkor nem változik meg a személyisége. Azonban ha olyanokkal veszi körül magát, akik hívei és akiktől csak a saját dicséretét hallja, akkor biztos, hogy megváltozik. Politikusnak, vezetőnek is szerintem jobb egy emberközeli, elérhető ember, mint egy országos vezér.
A tanulmány szerint a szólás- és sajtószabadságért újra és újra meg kell küzdeni, az eredményeket újra és újra meg kell védeni. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Csak kérdés, hogy az ország vezetői ezt hagyják-e, s egyáltalán az újságírók akarják-e, vagy esetleg jobb nekik nyíltan kiállni valamelyik vezető mellett és búcsút int az objektivitásnak. A baj az, hogy a mai magyar sajtóban sok olyan újságíró mozog, aki letette voksát valamelyik oldal mellett és annak elvárásai szerint dolgozik, miközben ő önálló, demokratikus újságírónak hirdeti magát. Tipikusan ilyen műsor például a Bp TV-n a Sajtóklub vagy –hogy végre a másik oldalról is hozzak példát- a közszolgálatin reggelente a Nap-kelte. De az árnyalatokra nem árt figyelni, van, aki képes időnként objektív lenni és nem elhamarkodottan dönteni, ítélkezni és tévesen tájékoztatni a nézőt. S különbséget kellene tenni az olyan műsorok között, melyek szubjektív véleményét tükröznek és a tényleges politikai műsorok között. Nem minden esetben érzek ugyanis határt e kettő között. Csak a dolog nehézsége abban áll, hogy ha valaki ítélkezhetne és intézkedhetne ez alapján a műsorokról, akkor sértené a demokráciát, a sajtószabadságot. A pártok között kellene egy megállapodás, amit az összes parlamenti egyöntetűen elfogad, melyben szabályoznák a sajtóval kapcsolatos irányelvet. De ez egy idealista gondolat, kizártnak tartom, hogy a jelenlegi társaság bármiben meg tudna egyezni. Kölcsönösen nemzeti veszedelmet látnak egymásban és nem partnert.
Etikai megfontolások és az újságírás fő feladatai
A helyeslő, dicsőítő újságírás, amely magasztalja az éppen hatalmon lévők állítólag kiemelkedő teljesítményét, nem azonos a demokratikus újságírással. A demokráciában az újságírónak mindig alapvetően kritikusan kell viselkednie. Nálunk ehelyett a kellene szót kellene használni. Sok az elfogult, s félő, hogy már a fiatal generációhoz tartozó újságírók is valamelyik oldal híveként kezdenek munkájukba. Nem érett még az ország a normális, jól működő demokráciára. Az is baj –többek közt-, hogy sokan nem is mernek, nem is tudnak önállóan lépni, irányítani az életüket, szükségük van arra, hogy valaki megmondja nekik, hogy mit tegyenek. Ez leginkább szerintem az idősebb korosztályra jellemző, s közülük is az alacsonyan iskolázottakra, akik egész életükben ugyanott dolgoztak, s most hogy szétesett a régi rendszer, s ezzel együtt a különböző vállalatok is, nem tudnak mihez kezdeni.
„A demokratikus újságírásnak semmilyen körülmények között nem feladata a lakosság manipulálása és az emberi jogokat semmibe vevő rezsimek támogatása. A kormány szócsöveként működő újságírás elméletileg összeegyeztethetetlen az etikailag megalapozott újságírással. A demokratikus újságírás egyik legfontosabb (és valószínűleg legkevésbé megvalósuló) feladata az, hogy segítsen megakadályozni a demokrácia fejlődését alapjaiban fenyegető oligarchikus vezetés kialakulását.” Hát igen, ilyennek kéne lennie.
„Az újságírók egyik fontos feladata, hogy felhívják a figyelmet az alternatívákra, és megmutassák, hogy a célok fontossági sorrendje a társadalmon belül elfoglalt különböző pozícióktól függően változik. Így előfordulhat, hogy bár valami helyi nézőpontból különösen értékesnek és fontosnak tűnik, ugyanaz valójában meglehetősen kedvezőtlen a rendszer egészének szempontjából. Az újságírás is hatalmi tényező, amelyet sok politikus és érdekcsoport kihívásként érzékel. Csak a diktatúrákban nincs konfliktus az újságírók és a kormány között. A demokratikus újságírónak értelmiséginek, szellemi dolgozónak kell tekintenie magát, alapvetően kritikusan szemléli a társadalmi valóságot. Az újságíró az egész társadalmat szolgálja: feladata az alapvető emberi jogokból kiinduló kritika gyakorlása. A demokratikus újságírás azonban semmiképp sem államellenes. A bírálat végtére is nem rombol, lehet nagyon építő is. Ezért a demokratikus újságírásnak felelősnek is kell lennie. ” -mondja Kunczik.
„Amikor sérülnek az emberi jogok, az újságírónak a következményektől függetlenül az abszolút értékű etikusság jegyében kell cselekednie. Az emberi jogok megsértése esetén egyértelműen az igazság védelme az újságíró kötelessége – ez különbözteti meg a demokratikus újságírást a kormányszócsőkéként működő újságírástól.” No igen. Nálunk minden lelkiismeret furdalás nélkül vájkálnak egymás magánéletében és sértik meg egymás személyiségi jogait.
„Az újságírónak tudnia kell, hogy a valóság konstruálásának lehetősége óriási hatalmat ad a kezébe. Így nagy veszélynek van kitéve: hajlamossá válhat arra, hogy csak abból formáljon hírt, ami megfelel saját előítéleteinek, és összehangolja a hírt a saját véleményével. Épp ezért a sokféle vélemény megjelenítése azt is jelenti, hogy ügyelni kell a szakma heterogeneitására. Fontos, hogy az újságírók a lehető legváltozatosabb társadalmi környezetből érkezzenek.”
PR és újságírás
„PR-tevékenységet éppúgy folytatnak a cégekhez hasonló magánintézmények, mint a kormányok, közhivatalok és politikai pártok. A PR megpróbálja befolyásolni a médiát is. E célból sajtóközlemények jelennek meg, a média számára érdekesnek és hírértékűnek tartott eseményekről sajtótájékoztatókat tartanak. Az információ forrása ez esetben nem passzív, hanem ő kezdeményezi a kapcsolatfelvételt a médiával. Az újságírók gyakran közölnek készen kapott híreket.” Ez nem feltétlenül jó, ahogy Kunczik írja is, a befolyásolás miatt.
A kereskedelmi szempontok előtörése
Németországi helyzetet használja példaként. Ott a közszolgálati média független, vagyis nem kereskedelmi és nem is államilag ellenőrzött. Közpénzekből finanszírozzák, nonprofit alapon működtetik, célja az állampolgárok kommunikációs szükségleteinek kielégítése. Úgynevezett társadalmilag jelentős intézmények és szervezetek (például a szakszervezetek, egyházak, mezőgazdasági termelők stb.) által delegált tagokból álló felügyelő-testületek segítségével belső pluralizmust teremtettek. Nálunk az MTV kuratóriuma működik így. De nem valósítja meg a függetlenséget: néhány éve volt egy nagyobb botrány belőle, hogy a delegáló alapítványok, intézmények vezetése politikusok közeli rokonainak, hozzátartozóinak a kezében volt. Még ezt sem sikerült politikamentesen, normálisan működtetni. Kunczik szerint a közszolgálati műsorszolgáltatók feladata az úgynevezett „alaptermékek” (tájékoztatás, nevelés, kultúra és szórakoztatás) közlése, s hiba egyöntetűen elítélni a kereskedelmi médiát, nélküle ugyanis nem lett volna például Watergate-ügy.
Média és politika
„A média a politikai információk legfőbb forrása. A médiának hatalmában áll tematizálni a közbeszédet; e hatalom része az is, hogy meghatározhatja: mi a fontos a politikában. Ennek az a következménye, hogy a politikai pártoknak és a politikusoknak kell reagálniuk a közbeszédet tematizálni képes médiára. A kormány és a parlament egyre jobban függ a médiától, ha hozzá akar férni a nyilvánossághoz, ezért a média kulcsszerepet játszik a politikában.” Lassan ott tartunk, hogy a politika alárendelődik a médiának.
A tanulmány szerint a stílus fontosabbá válik, mint a tartalom, a kampányban fontosabb lesz a személyiség, mint a politikai gondolatok, különösen akkor, ha a gondolatok túlságosan összetettek, és így nem könnyű tudósítani róluk.
Napjainkban: Schudson (1998) szerint az újságírónak az olyan információkat hordozó híreket kell közölnie, amelyeket a szakmai meggyőződése szerint az állampolgároknak ismerniük kell.
Kilátások
A tanulmány végén Kunczik a jövőről gondolkodik: lehet, hogy az internethez hasonló technikai felfedezések megteremtik a közvetlen demokrácia megvalósításának új lehetőségeit, a globális hálózattá összekapcsolt számítógépek létrehozzák az információs szupersztrádát. Ez egy szép utópia, amely soha nem fog megvalósulni. A világ nem a globális fejlődés és kiegyenlítő haladás felé megy. De ez már nem tartozik a demokratikus újságírás témaköréhez.
Az újságíróknak részt kell venniük a demokráciáért folytatott harcban, nem a hatalmi pozícióba került embereket kell gondolkodás nélkül támogatni. Sajtószabadság nélkül nem lesz demokrácia. A sajtószabadságnak azonban megvannak a strukturális előfeltételei is: a médiának teljesen függetlennek kell lennie az adott kormánytól, valamint ellenőrizni vagy csökkenteni kell a kereskedelmi érdekek befolyását. Nem alakulhat ki olyan helyzet, amelyben a tulajdonosok mindaddig közzétehetik saját álláspontjaikat, amíg a hirdetőknek nincs ellene kifogásuk.
További honlapok, cikkek, tanulmányok:
A sajtószabadság helyzete A-tól
Z-ig:
http://index.hu/kultur/media/vilagradar
Blogok gyűjteménye:
http://www.blog.lap.hu
Megyei folyóiratok gyűjteménye:
http://regioujsag.lap.hu
Online újságok gyűjteménye:
http://www.onlineujsag.lap.hu
Sajtószabadság
Központ:
http://www.sajtoszabadsag.hu
Szabad-e a magyar sajtó?:
http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_02_nyar/05_magyar_sajto/01.html
Újságok gyűjteménye:
http://ujsag.lap.hu