Takács Dániel, 1. évfolyam - A kommunikációelmélet alapjai. 2005.05.20. e-mail: daniel 'pont' takacs 'kukac' gmail 'pont' com
A kommunikációelmélet és -kutatás a kommunikációt két fő részre osztja: a személyközi és a tömegkommunikációra. Mára ez a két kategória az ICT eszközöknek köszönhetően szinte teljesen egymásba olvadt. Ezzel együtt a kommunikációs szituáció idő- és térkorlátai radikálisan megváltoztak, lecsökkentek, ami egyet jelent a kommunikációs formák és szokások változásával is.
A kommunikációs eseményeket és gyakorlatokat a következő ábrával interpretálják, értelmezik:
Ezek közül a szférák közül mára az A és a D mező legitimációja vált kétségessé: az A mezőt kezdi elmosni a magánszférába tartozó dolgok nyilvános fórumon való megvitatása (bulvársajtó, pletyka stb.), míg a D mezőt a közügyekről való zárt, nem nyilvános megbeszélések (zárt ülések, magánbeszélgetések alkalmával politizálás stb.).
A legősibb kommunikációs formának az orális kommunikációt tekinthetjük (véleményem szerint a vizuális is legalább ennyire ősi lehet, ha a metakommunikációt és a különböző gesztusnyelveket tekintjük - T. D.): ez azonban hic et nunc szituációban érvényesült csak, térbeli korlátai miatt (az időbeliekről nem is beszélve - T. D.). Első lépésben az írás megszületésével stabilizálódott a kommunikáció, kitágítva ezzel az időbeli és időbeli határokat, és redukálva az orális kommunikáció szubjektivitása miatti torzulásokat. A nyomtatás ezt folytatta, hatalmas példányszámban állítva elő a sajtótermékeket, ezzel is megnövelve egy dokumentum túlélési lehetőségeit (természetesen nem elhanyagolható a társadalom hozzáállása sem az adott műhöz - ld. pl. könyvégetések, a korvinák stb. - T. D.).
A tömegkommunikáció ezt a fent vázolt szituációt gyökeresen megváltoztatta, ez vezetett a fenti modell megalkotásához. A hagyományos tömegkommunikáció beilleszthető az A és a B mezőkbe, míg a hagyományos telekommunikáció pedig a C és a D mezőkbe. Az ICT eszközök teljesen felrúgják ezt a modellt. Áthatják az összes szférát és mezőt, mobilitásuk révén még a fizikai helyhez kötöttségből adódó időkorlátokat is feloldják (WAP, SMS, PDA, e-mail, konferenciahívások lehetősége stb.).
J. Habernas meghatározása szerint a nyilvánosság a magánemberek alkotta közösség kommunikációs tere, amely a közösség erejével tud hatni az államra és az állami szervezetekre. Azonban mára ez a nyilvánosság kiüresedett, amely egyrészt a köz- és a magánszféra ketttősség összeomlásvál, másrészt a köz- és a magánérdekek keveredésével és a politikai és gazdasági érdekek összefonódásával magyarázható. A nyilvánosság alapvető struktúrája is megváltozott, amennyiben a politika és a gazdaság az élet legintimebb szféráiba is behatol a reklámokkal.
A hagyományos tömegkommunikáció (a telefon kivételével) az embereket a vita lehetőségének kizárásával pusztán passzív befogadóvá, fogyasztóvá degradálta. A politika szempontjából az egyént mint állampolgárt, a gazdaság szempontjából pedig mint fogyasztót vették számításba. A kultúrát áthatják a gazdasági érdekek, és ezzel együtt kialakult egy új tevékenység, az infotainment, az információszerzés és a szórkozás együttes tevékenysége.
J. Meyrowitz a TV-vel szemlélteti ezeket a folyamatokat és hatásokat: talán (a rádión kívül - T. D.) a leginkább ez az eszköz rombolta/rombolja le a köz- és a magánszféra közti határokat, ezzel magát a társadalmi szituációt változtatva meg. A két alapvető viselkedési változat, az on-stage (nyilvános magatartási forma, pl. közszereplés) és az off-stage (a saját körben, egy intimebb magatartási forma, pl. családi szerepek betöltése) közti határ szinte teljesen eltűnt, elmosódott, éppen a TV által kínált széles hozzáférési kör miatt (ld. bulvársajtó). (Annyiban különbözött viszont ez a kommunikációs szituáció a maitól, hogy az interakció egyirányú volt, a köz- ill. médiaszerplő nem kapott azonnali visszacsatolást, ahogyí ez ma az új kommunikációs csatornákon keresztül már lehetséges, pl. chat-találkozások, fórumviták, konferenciahívások stb. - T. D.)
Az ICT eszközök segítségével a fent vázolt szituáció megváltozott, kialakultak a nyilvános fórumok, s ez egy ún. többrétegű nyilvánosságot hozott létre (J. Keane). Ez a klasszikussal szemben nem egy adott társadalomhoz, országhoz stb. köthető, hanem egy globális közösséghez. Ebből az újfajta kommunikációból kiesett a space (az állandó, konstruált tér) és a place (állami hatóság által felügyelt fizikai tér). Ez a többrétegűség három szintben (és azon belül még rengetetg továbbosztásban) nyilvánul meg. A legalacsonyabb a mikro-nyilvánosság, amely egy helyi, lokális, szubnacionális közösséghez köthető. A középső a mezo-nyilvánosság, amely társadalmi, nyelvi ill nemzetállami kereteken belül jön létre, végül pedig a legnagyobb, makro-nyilvánosság a globális témákról szól. A szintek között természetesen átjárhatóság van, és bennük mind a köz-, mind a magánügyek szerepelhetnek.
Az ICT eszközök befolyásolják (és fogják befolyásolni) a társadalmi szerkezetet a hatalmi viszonyok szempontjából. Ez vagy egy globális demokrácia, vagy a digitális szakadék további tágulásával ekvivalens. Az utóbbi folyamat termeli ki a helyi elitet, amely aztán a globális kommunikációban képviseli az adott társadalmat. Ugyancsak a társadalom makroszerkezetére van hatással az, hogy a gazdasági szerkezetben a súlypont az információs szektor felé tolódik, ill. tevődik át szinte teljes egészében. Ezzel együtt az emberek életmódja is gyökeresen átalakult, egyfajta szuburbanizáció indult meg. (Ld. elő- és kertvárosok, bár szerintem ez a folyamat egyelőre még nem figyelhető meg egyértelműen - a városból és a városba való költözések száma nem tér el jelentősen -, és az infrastruktúra sem kedvez ennek a folymatanak - ezalatt főként a tömegközlekedés lehetőségeire gondolok. Sokkal inkább jelemző az amerikanizálódott városokra, amelyeknek tulajdonképpeni city-je szinte kizárólag irodákból és szolgáltató egységekből állnak, és ha a lakosság számát tekintjük, akkor sokszor Budapest méretűre, vagy az alá csökken elő- és kertvárosok nélkül, pl. Sydney. - T. D.) Ezzel együtt azonban kitágul pl. a kultúra elérhetőségének lehetősége, amely természetesen tartalmazza az oktatást is.
Az emberek életmódját szintén befolásolja az a tényező, hogy ismerőseik köre rendkívül nagymértékben megnő. Ez ugyan leginkább az alkalmi, rövid távú ismeretségeket jelenti, de ezzel együtt a hosszútávú kapcsolatok száma is megnő, mivel a nagy távolságokat áthidaló ICT eszközök lehetővé teszik a napi érintkezést is.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy mind az emberiség életmódja, mind a viselkedése, reagálása a különböző kommunikációs szituációkra alapvetően megváltozott. Ezt nem szabad kontrollálni (szerintem ez a hozzáállás az USA-ban vagy Nyugat-Európában elfogadható, de Magyarországon kifejezetten éretlen a társadalom az ilyenfajta kontrollálatlansághoz - T. D.), de egyben fel is vet jogi (személyiségi, szerzői stb.) kérdéseket. Ki kell használniaz ICT eszközöket a demokratikus kommunikáció jegyében, amelynek hatására közös értelmezések, közös jelentéskonstrukciók, konszenzusok jöhetnének létre.
Véleményem szerint az ICT eszközök valóban rendkívül fontosak a társadalmak és az emberek közötti kommunikáció számára. Azonban két - szerintem - súlyos tényező fogja megakadályozni a 'szebb jövő' kialakulását: az egyik a haszonvágy. Ezeken a (mobil) kommunikációs eszközökön irgalmatlanul nagy haszon van, és még az úgy nevezett 'ingyenes' szolgáltatások is hatalmas hasznot termelnek (ld. ingyenes e-mail szolgáltatók reklámjai - bár van kivétel, pl. Google, de jelen esetben ez a cég megengedheti magának, hogy reklám nélküli szolgáltatást nyújtson - természetesen az önreklámozást nem értem bele ebbe a kategóriába). Nap mint nap jelennek meg új technológiák, amelyek leegyszerűsítik, miniatürizáljál, olcsósítják a gyártást, és a legfontosabb: elavulttá teszik a tegnap megjelent termékeket. Mindezek indokolhatnának egy árreformot (persze állami közreműködéssel), hiszen egy cd előállítási költsége néhány forint, és egy egyszerű mobiltelefon sem haladja meg a néhány száz forintot, gyártósoron előállítva. A második ok az emberek 'éretlensége' (vagy tudatlansága? nem tudok rá jó szót). Az közismert hogy egy átlag felhasználó (90%) mobil készülékének lehetőségeinek kb. 15%-át használja ki. És ez csak egy szimpla telefon, azonban ott vannak a PDA-k, az okostelefonok, hogy a lapotopkról és más hordozható eszközökről ne is beszéljünk. Az emberek többsége nem igényli, nem jut eszébe igényelni a készülékek által kínált szolgáltatásokat, és hozzáállásuk sokkal inkább a konzumitás jegyében alakul ki, mint az ésszerűségében. Nem kell neki ugyan, de megveszik (azzal pl. mindeki tisztában van, hogy fényképezős mobillal tisztességes képet készíteni nem lehet, annál még egy 'teszkós' digitális fényképezőgép is jobb, de ennek ellenére a többség azért veszi meg azt a telefont, mert van rajta fényképezőgép). Ezt kéne kontrollálni szerintem, de ez sokkal mélyebb társadalmi problémákat vet fel, mint a kommunikációs eszközökkel való élés.
Forrás:
Kapcsolódó cikkek: