Inapló - www.inaplo.hu - 2003

A Barátok közt diszkrét bája

A rendszerváltással eltűnt a hazai televíziózásból a korábban meglévő értelmiségi szerepvállalás, helyét a pénz vette át. Annál jobb egy műsor, minél nézettebb, csak a fogyasztás számít. Nincs már helyük a tömegkultúrával kapcsolatos félelmeknek, senkit sem érdekelnek a jó vagy rossz ízlés elvont kérdései. Az aggodalmaskodó kritikusok szűk köre is csak kinevetteti magát, hiszen már megtörtént a televízió globális önfelszabadítása, az értelmiségi kánon nem érvényes többé. Mint ahogy az a tudat sem él, amely a művészetet, a műalkotások élvezetét összekötötte az emberi jellem fejlődésével.

A mai televízió a szórakozni, kikapcsolódni, dáridózni vágyóké. Az ilyen típusú „elmélyülésre” pedig tökéletesen alkalmas a hazai szappanopera-gyártás igazi gyöngyszeme, a Barátok közt című sorozat. A szappanoperák azon csoportjába sorolható 

– amelyek nagyon hosszúak (a 2170. rész körül tart az adás)

– amelyekben igazándiból nem történik semmi, az emberek jönnek-mennek, tesznek-vesznek

– amelyekben nincsenek főhősök, bárki belekeveredhet a bajba és ki is kászálódhat onnan, akármelyik szereplő szimpatikus lehet

– amelyekből hiányzik a fő- és mellékkonfliktus, a csattanó, így az egyes epizódok önmagukban véve, ha nem is élvezhetetlenek, de érthetetlenek.

Ebből is látszik, hogy vágyteljesítő történet helyett történetmentes életmodellt látunk viszont a képernyőn. Legalábbis ez lehetett az alkotók szándéka. A Barátok közt kitűnően egyesíti a Szomszédok gyengéit a közszolgálati Híradó unalmasságával és a Csíííz „frenetikus humorával”. További előnye, hogy biztos szakmai hozzáértéssel sikerült kiválogatni a legtehetségtelenebb színészeket (kár lenne bárkit is név szerint kiemelni). Be kell, hogy valljam, amikor hosszas unszolás után engedtem a csábításnak és először megnéztem egy részt, nem tudtam eldönteni, hogy paródiával, karikatúrával állok szemben, vagy esetleg ez tényleg komoly. Aztán hamar ráéreztem az ízére, de senki se lepődjön meg, ha egy-egy epizód megtekintése után leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy egy kis József Attilát vagy Kafkát olvasson, vagy kinyisson egy sört. Szóval nem valószínű, hogy ez a sorozat az emberi nem önmagára találásának egyik fontos fázisa lenne.

De úgy látszik, mégis szükség van rá. Szükség van rá, hiszen sematikus figurákkal dolgozik, mintákat állít fel, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A televízió nemcsak eltűri, hanem határozottan elősegíti az értelem elaltatását. Olyan, mint egy óriás szimulátor: csak ülünk és bámulunk, közben a cselekvés illúziója kiváltja a valóságos passzivitást. A kommerciális televíziónak manipulálható, idomítható nézőre van szüksége. Ebben ragadható meg a mai tévézés lényege: minél több ember tapad a képernyőre, annál több pénzt hoz a műsor. Ennek érdekében mellőzni kell mindent, ami szélsőséges, szokatlan, egyéni, nélkülözhetetlenek viszont a sablonos alakok, helyzetek.

És ez az, amiben a Barátok közt bővelkedik. Itt van például a Berényi család jelenlegi kulcsfigurája, Miklós. Fiatal, okos, vonzó, igazi szuperférfi. (Legalábbis valószínűleg ilyennek szeretnék láttatni az alkotók.) Kissé erőszakos és törtető ugyan, nem válogat az eszközökben, de mindenért kárpótol a gyönyörű fülbevalója. Mellette jelentéktelen, szürke alak a bátyja, András, aki legalább nyolcszáz részen át próbált a példás családapa szerepében tetszelegni, aztán feladta – Zsuzsa, a feleség nagy bánatára. Pedig nem ezt érdemelte ez a belevaló háziasszony, három (!) gyermek anyja, aki szorgalmasan jár tornázni és fodrászhoz, és még ékszerlopással is csak hobbyszinten foglalkozik. A sorozatban elég sokféle karakter megtalálható a csacsogó tini lányoktól kezdve a rosszfiúkon és gürcölő kisvállalkozókon át az idős házaspárig, de még az értelmiség is képviselteti magát Nóra, a fiatal ügyvédnő és Szénási Juditka, a nyugdíjas némettanárnő személyében. Így aztán bárki megtalálhatja azt a szereplőt, akivel leginkább azonosulni tud, vagy szeretne.

A különböző jelenetek általában a Berényi Kft. irodájában, a Rózsa Bisztróban, valamelyik lakásban, a ház udvarán vagy – afféle kuriózumként – az utcán játszódnak. A „drámai” konfliktusok egyszerűen modellálhatók, ám ez semmit nem von le értékükből, nem csökkenti az izgalmat, a felfokozott várakozást. „A” mond valamit „B”-nek „C”-ről. Innen kezdve két lehetőség is van:

– „C” akarva-akaratlan kihallgatja őket és alattomos mesterkedésbe kezd

– váratlanul betoppan „D”, aki a kínos csendet egy újabb „C”-ről szóló információval próbálja megtörni.

Ekkor a kamera ráközelít az egyik arcra, amely haragot, gyanakvást, féltékenységet, bosszúvágyat, esetleg elkeseredettséget vagy félelmet tükröz igen választékos művészi eszközökkel (szem és száj mozgatása). Közben felcsendülnek a bűvös hangok, és reklám következik. Persze lehet cifrázni. Ez a hálás feladat a meghatározhatatlan korú, de mindenképp hatvan fölötti Magdikára hárul, aki valahogy mindig rossz helyen és rosszkor hadonászik az elmaradhatatlan seprűjével vagy fakanalával. A dialógusok általában a munkáról és családról, a vállalkozásról szólnak, ezen súlyos elmélkedések közé ékelődnek be a fitnesszel, rexszel, divattal, iskolával, szerelemmel kapcsolatos fecsegések. Akár az egész szappanopera mottója is lehetne Berényi Miklós életbölcsessége: „Fontos a pénz, fontos a munka, de legfontosabb: a család.”

A Barátok közt hősei valóban a pénz – munka – család háromszögében élnek, de sokkal erőszakosabban és visszataszítóbban, mint egykor a Szomszédok. A két sorozat között sok a hasonlóság: ugyanúgy egy ház lakóinak életébe nyerünk bepillantást, csak itt csőtörés helyett robbantásos merénylet van, díjbeszedő helyett zsaroló, ócska Lada helyett valami más, presszó helyett bisztró, kozmetika helyett fodrászat stb. És valahogy Lenke néniék sokkal természetesebbnek és rokonszenvesebbnek tűntek/tűnnek, mint a Berényi banda. Nevetséges, de ugyanakkor tiszteletreméltó az az igyekezet, amellyel a Barátok közt alkotói életszerűvé próbálják tenni az egyes jeleneteket, szituációkat. Mégis, vagy talán éppen ezért minden mozzanat fogyasztásra, habzsolásra, anyagi javak birtoklására sarkall. Mára természetessé vált Nyugaton és Közép-Európában is egyre inkább, hogy a pénz nem csupán egy lehetséges, hanem szinte kizárólagos útja az önérvényesítésnek, önmegvalósításnak. 

Ezt az eszmét kitűnően terjeszti a televízió, jelen esetben a Barátok közt, és minden, ami hozzá kapcsolódik: könyvek (1. Berényi klán – Visszaszámlálás, 2. Merénylet, 3. Leányálom – A pók sohasem alszik), magazinok, poszterek. Ezek mind megvásárolhatóak, de ha helyesen válaszolok a magazin tíz kérdésére, pólót, baseball sapkát, sőt akár bögrét is nyerhetek. Persze mindez a marketingstratégia része, de mégiscsak elgondolkodtató, hogy ma Magyarországon megjelenhetnek olyan magazinok, amelyekből megtudhatjuk például hogy „tutkó-e a tetkó” (nem, mert túl sokáig ott marad), vagy fény derül különböző „kulisszatitkokra”: a Novák Lacit alakító Tihanyi Tóth Csaba alias Tyatyi azért lett színész, mert azt hallotta, hogy nem kell korán kelni és tanulni, van háziállata (krokodil és dinoszaurusz), kedvenc újsága a tévéújság, míg kedvenc tévéműsora a képújság. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ezek után Istent nevezi példaképének. Hát, az egyik szemem sír, a másik sírni fog, ha beleolvas a jövő kötelező olvasmányainak egyikébe. A harmadik Barátok közt könyv fő mondanivalója, hogy „a szerelmi háromszögre nem érvényes a Pitagorasz-tétel”, és „aki nem hisz a jövőben, az haljon meg!” A minden bizonnyal előbb-utóbb klasszikussá váló szerzőt, Béres Attilát dicséri a helyenként felbukkanó önirónia: „Istenem, nősz, növekszel, bővül a szókincsed is.” Reméljük, a trilógia hamarosan bővülni fog, és megnyílik egy kiállítás Gelányi Mariann borítóterveiből is! 

Mindennek ellenére Juga Veronika vagy Gyetván Csaba neve még sokak számára nem cseng olyan ismerősen, mint Ana Maria Orozcoé. Ennek talán az lehet az oka, hogy a rivális tévécsatorna a Betty, a csúnya lány című kolumbiai szappanoperával igyekszik magához láncolni a nézőket. Sajnos a reggeli ismétlés is a múlté már, pedig a kilenc órás kezdés tökéletesen alkalmas volt arra, hogy félálmos tompaságunkból felriadva lesiessünk a bisztróba egy kávéra vagy fodrászhoz menjünk, vagy valami halaszthatatlan tennivalónk támadjon.

Galambos Eszter