Fodor András hálózati életműkiadás - iNaplo.hu / ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet - 2005-2013.
Köszöntjük honlapunkon!
A XX. század második felének felülről szabályozott kulturális életében Fodor András költőként, esszéíróként és műfordítóként egyike volt azoknak, akik saját művészi kiteljesedésük mellett magukra vállalták a közvetítést kultúrák, művészeti ágak, múlt és jelen értékei között csakúgy, mint szerkesztőként és programszervezőként az irodalmi élet szintjei, régiói és szekértáborai között. Munkásságáért a rendszerváltás után Kossuth-díjban részesítették.
A legteljesebben dokumentált magyar életművek egyikét hagyta az utókorra: félévszázadon át vezetett részletes naplója, feljegyzései, napi levelezése, fényképei, sőt amatőrfimjei összekapcsolják költészetét és esszéit folyamatos aktivitásával az irodalmi életben, s felrajzolják pályaképét, melyben mindvégig vezérmotívum maradt a kötődések, barátságok támaszként megőrzése: somogyi diákköltőként, bekerülve a rövidesen rendszeridegenként ellehetetlenülő oktatási elitintézmény Eötvös Collégiumba, majd az ott szerzett európai műveltséghez kötődve költőként, szerkesztőként a 60-as, 70-es évek ellenőrzött-megengedő éveiben, s végül a rendszerváltás széthúzó, piacosodó kulturális közegében.
Hálózati kiadásunk nem emlékmű, vagy dokumentumtár: az életmű összefüggéseit rekonstruálva szeretnénk hozzájárulni a félmúlt kontextusának megértéséhez, folytatni és megőrízni a közvetítést, kapcsolatteremtést a múlt széttartó szálai között.
2012. végére Fodor András tizenkilenc kötetének anyagát digitalizáltuk az ELTE hallgatóival, csaknem teljes szövegű elektronikus kiadásokat alkotva. Az elérhetővé tett szövegek ellenőrzése folyamatos; idézés, szövegrész átvélete esetén ajánlott még az összevetésük nyomtatásban megjelent változatukkal.
Fodor András nem készített névmutatót megjelent naplóválogatásaihoz: az adattár jelleget kerülve, folyamatában kontextust nyerő történetként publikálta napi élményeit. Hálózati kiadásunkban csak részletek feldolgozására vállalkozhatunk, de a lineáris szöveg teljességével szemben - szándékunk szerint - a hipertext hivatkozásokkal így is reprodukálhatjuk nevek, műcímek, helyek és időpontok hiteles, történeti összefüggéseit.
Mutatónk tartalmazza a gyűjteményeinkben elkülönülő webdokumentumok címeit, a naplóban és alábbi adattárainkban szereplő személy- és helységneveket, műcímeket, időpontokat.
A mutató fejezeteinek kezdőoldalai:
Videók, írások, kritikák, recenziók különböző folyóiratok és archívumok oldalain Fodor Andrásról.