Kötetben: Reményfutam (1985.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat

Fodor András:
Siposs Géza



  Október hetedikén még
    ott ült az asztalunknál.
  Elővette a dossziét,
  ahogy negyedfél évtizede mindig,
  s tárgyszerű pontosan
  közölte: Katona tanárnő
  segítségével hogy találta meg
  egy osztálytárs cimét,
  kit elveszettnek hittünk.
  Majd írni kell neki!…

  Sápadt volt. Szeme sarkán
  gyötörtebbek a ráncok.
  Kérdező, furcsa hangon,
  életében először,
  egy mondat végső két szavát leejtve,
  szólt valamit saját
  ügybuzgósága érdeméről:

  – Ugyan, lesznek-e harminc év múlva
    ilyen tanárok és…
                 ilyen diákok?

  Aztán figyelte némán, mit beszélünk
  korábbi és későbbi iskolákról,
  őróla, aki ifjan halt meg
  Amerikában, akiről a Holdon
    krátert neveztek el.

  Félnyolc tájban búcsuzkodott.
  Szokása szerint hangsúlytalanul.
  Igy viselte nyakán a sálat is,
  mely mögött már az öldöklő itélet
    egész testére szétnyitotta karmát.

  Meghalt ötödnap múlva…

  Ha csakugyan meghalnak a szentek!
    Rájuk hasonlitott.
  De én csak ezt a földi magmát
    e félszeg vallomást tudom
      nevével megjelölni.