Kötetben:
Reményfutam (1985.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat
Június-eleji hajnal. A Kollégium fészke még alszik köröskörül. A földszint folyosóját az udvar ablakain át hatalmas fény süti. Mint egy túlexponált film vakító látomása: jön szembe a porta felől bokáig érő fehér köpenyben. Micsoda hóbortos viselet! Sohase láttam rajta. Tele van rávarrt foltok medáliáival. Megállít, szinte mellemre dől a test gyolcsoszlopa, felém billen fentről a frissen-éledt Szent László-herma fej. Az arc pozsgás piros vonásain szokatlan nyugalom, a szem kékharmatos zománcán mindentudó derű. A száj hozzám beszél, de túl közel van, nem tudok a szavakba kulcsolódni, az egész jelenés fluidumát igyekszem kifeszült érzékeimbe fogadni. A homlok kupoláját, a tapadó fül gyöngéd hajlatát, a horgas perzsa-orr ívét, a hang átmelegült kedélyét. Minden valódi, minden hihetetlen. Látja, hogy zavarban vagyok, de nem leplezi le; elhiteti velem, hogy ez a perc is, ahogy itt egymással szemben állunk, törvény szerint való csoda, oly egyszerűn természetes, akár a végső dolgok csendje. Miközben csakugyan nevetséges foltok libegnek a fehér köpenyen, miközben a tökéletes-mivű koponyát tartó ráncos nyak egy hatvannégy éves emberé, miközben az ébredező Kollégiumra valahol már kimondták a testamentumot s egyszer majd elmúlunk a forgandó időből ő is, én is… De most itt áll vakító fényben. Hallgatom, nézem, pillám szárnya rebbegve ide-oda csap. Próbál ezer metszetbe fogni egyetlen mondhatatlant.