Kötetben: Elveszett évszak (1984.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat

Fodor András:
Szomszédság



                                   Lajta Kálmánnak

  Szomszéd falukban laktunk,
  s nem tudtunk róla negyven évig,
  de mivel Hácsról nem járt
  vonat a Balaton felé,
  lehet, néhányszor együtt álldogáltunk
  a tóti állomás peronján,
  a hársernyők alatt.

  Különben a közút -
  a Boglárról Kaposvárra kanyargó,
  melyen most annyit járunk –,
  ez volt a vízválasztó miköztünk.
  Téged a sors észak felé vitt,
  engem meg inkább délre.
  (Negyvennégy őszén hazaszökőben
  - mutattad hol -, egy vadászrepülő
  fullánkja majdnem átdöfött.
  Én szerencsésebb voltam:
  félnapi gyaloglás után
  egy biciklista megszánt,
  fölültetett a vázra.)

  Anyádat kétszer láttam,
  de mintha mindig ismertem volna.
  Nem lehet elfeledni
  melengetőn fényes szemét.
  Úgy büszke rád, hogy mutatnia sem kell.
  Térül-fordul, hogy kedvedre tegyen,
  s még kudarca is megható.
  - Nincs vörösbor a boltban...

  Azt mondják érett korban már
  barátság nem szövődik.
  Másként igaz. Mindig tapasztalom,
  amikor nem-várt hevesen
  kizúdul belőled a szó,
  mikor a fojtott érzelem
  áttör a férfiszemérem
  érdes kövei közt, mikor
  a borzas, erdős kisberényi
  dombra nézel föl elmenőben:
  - Lehet, hogy ez a vidék
  másnak nem különös,
  de nekünk...