Kötetben:
Elveszett évszak(1987)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat
I Körül a félkaréjnyi éjszakában szellemkezek csavargatják a földgömb rádióit. Hangok sikamló, megbicsakló, gorombán ütköző, sikítva egymásba csikorgó, kanyargón össze-vissza torladt, zuhanva szétnyílt kötege mögül egyszerre csak fölismered a régi mostoha szavát, az Isten rendjét fennen hordozó, gyalázatokkal dőlyfös Európát. Zongorakalapácsok, fuvósok, zengő korongok, forgó szalagok, csengettyűfürtök koszorújából diadalmasan feltör ismét a Gotterhalte , s persze, keserű tromf gyanánt a Horst Wessel-dal is. II A múlt kisértetéből fölriasztva milyen melódiát szülhet magának a küszködő jelen? Szabályos frakkban vezényli a szerző a teljes zenekart. Kéz és száj közt beszélni kezdenek a hangszerek, de mivégre? A tápászkodó dallamokat, a vajudó intonációkat kegyetlen szecskavágó óriás kereke tépkedi, vágja, dobja a nagy forró masszába… Iszonyú erőlködéssel mintha mégis ezekből a nyesett motívumokból nőne újra a letarolt egész. Fölsejlik messziről Dvorzsák szimfóniája, Bartók körtánca… Szakadékok fölé, fajok, népek, törzsek, viszályok irtóztató kínok fölé, mintha mégegyszer fölfeszülne, még egyszer győzni tudna a magasban a boltozatok íve, a hatalmas, a mindent átfogó gyönyör: a forma. III És a jelennel írt jövő? Mekkora döbbenet! Csak a lesujtó reménytelenség, csak a sötétre rajzolt fekete, csak a vak űrnek ütköző zörej. Nincs több zene, csupán a pusztulás káprázata, imbolygó hamuzizegése. Nincs nagyszerű halál se, csak a hörgő siralom. A szertartás négy segédje még színpadi halk léptekkel óvakodva belép a napként duzzadó, cirádás rézkorong mögé, s csépeli, püföli, döngeti karjuk a gongot őrült-istentelenül… Aztán megint a fekete csend. Egy mikrofon-rostély mögül a búcsúzó hörgés agóniája. Megnézzük egymást: élünk, tapsolunk. Karlheinz, a mester, elégedetten vonja magához asszisztenseit. Meg is csókol kettőt, a fiait: a szőkét, meg a barnát.