Kötetben:
Meggyfa (1992.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat
Valamikor a legsötétebb ötvenes években, talán egy nyárvégi nap estelén ballagtunk hárman-négyen a Városmajor fái közt. A lombokat alig szaggatta fény. Csend volt körül, mert akkoriban nem működött még szabadtéri színpad, se sportcsarnok a parkban. Mentünk, ki tudja honnét, hová, s te hirtelen, mint katedráról hepciás tanár, rámböktél: - Tiszteljétek ezt a különcöt, ezt az utolsó optimista pesszimistát! Értettem, mihez képest vagyok reménytelen hívő, hiszen te mindig elszánt-keserűn szóltál a barátságok táguló világegyeteméről. Tudtam, hogy mentséget nekem se ád a mindenkire érvényes itélet: a szakadékony űrben a hűség legszebb csillagai is elvesztik egymás fényét. S most annyi hulló év után, mekkora fölmentő öröm olvasni nyílt levélként vallomásod, hogy sorsunk forgó univerzuma bennünket mégse ejtett ki magából, hogy a barátság kozmológiája általunk tágul, mivelünk növekszik, hogy egymás közt a mágneses mezőkön újult erőnek, égő bizalomnak amig csak élünk, nem lehet határa.