Kötetben:
Meggyfa (1992.)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat
Kovács Győzőnek Mióta eszemet tudom, izgat, hogy kéne épen tartani a perceket, miket megéltünk. Nem a szempillák öntudatlan szárnya közül kihulló, névtelen pillanatokat, de amiket a bennünk sarjadó idő az emléksejtek eleven, áttetsző zárványába foglalt: a színről-színre testesült valót. A képzelet megbízhatatlan, labdázik a mozzanatokkal, elejti, összekeveri őket. Zsonglőr gyanánt a vakitott porondon, káprázat mozgó fürtjeként röpteti, többnek, kevesebbnek mutatva az esendőt. S az álló kép hiába hű, hiába kéred, bűvölöd, feszüljön örökkévalóként az idő keretébe, egyszercsak elidegenül, kikezdi nedvesség, por és fény, elveszti kontúrját, dimenzióit, akárcsak elménk rekeszej közt a foltokban hámló, homályosuló halandó arcok lemeze. De tán a film, a mozgó kép tudása!... - Láttad Szindbádot sállal a nyakában nekizudúlva korcsolyázni? Micsoda önnön gyönyörébe szédült parádés lendület! Megnézted újra? Hova lett a régi, féktelen iram? A tökéletlen technika kopása elorzott valamit a gyöngyvásznat feszítő csoda ellipsziséből. A foghatlan idő egyenlegét ki őrzi végül, mi viszi tovább? Az adatbankok villámló agya? A helyettünk gondolkodó idegek mikrolánca? A gombnyomásra kivetíthető számhieroglifák? És a színek, a hangok? Az egymásból virágzó részletek? A kapcsolódás tenyérmelege? Marad a kesernyés tanulság: csak a tökéletlenség emberi. Memóriánk nem tud megistenülni. A folyton pusztuló, a hemzsegő, érzékeinkkel fogható lét nem fér be homlokunk alá.