Kötetben:
Megyek magam (1996)
Kattintson a kék négyzeteken a kéziratsor kijelöléséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Kattintson a kötetcímre a tartalomjegyzék betöltéséhez.
Szerzői jogi nyilatkozat
"S kiszállván Balaton szántódi révére, (Csokonai: Dorottya) Én meg Kaposból igyekeztem először hazafelé, ide, 1940 tavaszán, mikor a nagy hóolvadáskor a vasuttöltést elvitte az árvíz, de falubéli hozzánktartozók küldtek egy autót az iskolákhoz, s kimentették a gyerekeiket husvéti vakációra. A vasutmenti, tágas rétre néző családi új ház kétszeresen is otthonossá avatta érkezésem. Észak felé a távlat ugyanaz: a fonyódi hegyek őrálló sátra közt a Badacsony trapéza, s félkörben minden ismerős: Mohácsi hegy, Tatárvár, Kéka. S szememben egy korábbi kép, ahogy hatalmas gépek töltik, mángorolják a Buzsákra vivő utat. De mögöttünk a dombokkal tagolt, patakos, erdős falu oly sokarcú s mindig ünnepi-derűs. A hullámot vető út fölfelé, a kiskastély meg a nagy, a kályhás és a malmos, a tejcsarnok s az autószerelde, futball- s a teniszpálya és a vadregényes Csalogány, a Móró-ház, az Úrikaszinóból mindenkiévé vált Mozi, a Járásbíróság, a Bank, Mezriczkyék és Keszkenyősék, Gábriel asztalos meg Szentesék, a Németh-kocsma középen, a sarkon, a Goldmann-féle bolt, a Zárda, Fábos Horváthék és Faschingék, Körmendyék s a Gallé-patika, s hová először oltatkozni vittek, a Gullrich doktorék belső kapuívén a hideglelősen színes ablakok... S tovább a dimbes-lombos út völgyében a cipész, a kovács, a tűzoltószertár, a templom lépcsős kálváriája s odatúl, tornya mögött a csöndben zümmögő akácliget, a temetői zöld- arany aréna és a Kék-tó fűzfa homályú hűvöse. Költői táj, s mi azt illeti, hajdan, Bözsi néném innét, a polgári iskolából hozta nekem Berénybe az első verseket. Szívszaggatóan együtt gyászoltuk el a hűtelent, a Földiekkel játszó tüneményt. Egyébként hadd mondjam sietve, felettébb szépek voltak itt a lányok. Láttam egy régi Bellai-fotón, amint igazi gráciákként, kecsesen, csipőre fűzött karral, más és más kosztümöt viselve, sorban ott áll: Cseh Sári, Farkas Rózsi, Tuli Ilus meg a Manci, s többek között még Fodor Etus. Mindegyik csupa báj és kellem. (Két nővérem is persze, itt kapta férjét Tótiban.) S ha már az autóval kezdtem: diákfiuk közt ült a kocsiban egy fehérbőrű, szép kékszemű lány is. Máig se tisztázott, vajon, mondtam-e neki két szót. Csak idővel derült ki, Ő lett első (reménytelen) szerelmem. Apám egy zordemlékű vallatáskor szorongva fedte föl nevét, pedig csak verseim alá szoktam fordítva leírni: IRÁLK. De volt egy "másik első" kiválasztott, a jópár évvel ifjabb, dús-szőke-fonatos gyerekleány, ki sétálgatva nyaranként, jövet-menet a járdán, roppantul élvezte, hogy itt a csatornákat védő vaslemezre két lábbal nagyokat lehet toppantani. Valaha itt nevelődött anyjával elkerülve Sárközbe, szülőföldjére, netán úgy képzelte, hogy ettől a csengő lépéstől lesz e visszafogadó táj, a tóti nagyszülők vastagfalú ősöreg háza is városi rangúvá... Most hát, hogy itt vagyok vele együtt, jó félévszázad multán, te felnevelő fészek, összehozó – szétröptető, de soha nem feledhető, mert belül hordozott várossá lett falu, élj, boldogulj tovább! Lengyeltóti, 1992. június 27.