Fodor András verskéziratai
Kattintson a kék négyzeteken a kézirat megjelenítéséhez.
Kattintson a kéziraton a végleges szöveg sorait keresve.
Szerzői jogi nyilatkozat

Fodor András:
Facies Hippocratica


 Csorba Győző emlékére

 Az intenzív osztályon
 Fekszik az ablak mellett.
  Megbénult szegény Győző
 korábban ép baloldala is.
  Csontritkulásnak mondják
 az új kórokozót.
  Most először van így, hogy nem a mély
 tekintet lobbanása köszönt,
 csak a mezitelen meredő fogsor, az orr,
 a többszöri sírásra görcsösült
 ajkak, a remegő áll,
 de eszmélete még
 az Odi et amó-t fordítja, és
 Juhász Gyula Anna örök
  versét próbálja összerakni.
 A napokat, a fiaim nevét
 összekeveri ám
 a rátörő borzalmak ellen
  fegyelmezetten védekezik.
 Dicséri meghatottan
 a fehér köpenyében
 folyton körötte sürgőt,
 az áldozatos Hitvest,
 kinek mindenre gondja van.
 Együtt mennek majd innét
 Harkányba, utókezelésre.
 Hisz úgyse voltak soha még
 efféle közös üdülésen.

 Jól megnéztem a tehetetlenségre
 kárhoztatott, a soktudón
 ráncos-bölcs ujjakat.
 Hogyan is írta Aranyról?
 Megcsókolnám, most már,
  megcsókolnám
   a kezét is.