1946_05. [1]

Fodor András naplója - 1946. május 26. vasárnap

Kaposvár

Fölébredek. Ha fél 8 elmúlt, maradok. Az idő azonban csak 7 óra. Erőltetett mozdulatokkal húzni kezdem harisnyámat. Alig haladok az öltözködésben, erős kopogás a konyhaajtón. Na! Még nem öltöztél föl!? -hallom Gyuszi hangját.

Állítólag jó a terep, Péter bácsi kint van az udvaron, zavartalanul. Tegnapi rajongásomat nem tudom felidézni, alig fog el izgalom, amint kinyitom az ajtót. Jó reggelt! -köszönök. Veres Péter egy széken ül a fal mellett, kezében könyv, abból tekint föl rám. Halvány indulat sincs az arcán, csak valami érdeklődésféle. A mellette álló Egyed bácsi elég bután odamondja neki: egy kis imádó.

...igen, amint Egyed bácsinak is mondtam, én művein keresztül ismerem Péter bácsit... - Tessék, ülj le, -mutat a székre. Közben valahonnan előkerül egy patkány. Veres Péter szót kerít a balmazújvárosi patkányirtászat módszereire és eredményeire. Másra még nem is terelődik a szó, amikor a megyei bizottság két tagja jön hivatalos látogatásra. Háttérbe kerülök, de erre, mint eshetőségre, számítottam is. Nem keserít el, hiszen lényeg, hogy közelről láthattam, s hallhatom néhány elejtett véleményét. Reggelizés közben még alkalmam van szót váltani vele. Ő kérdez először: Hoztál valamit, fiam? Úgy értem, van nálad valami írásod? -Hát, nincs! -felelem- tudom, hogy háládatlan szerep ez az enyém most, hiszen Péter bácsit bizonyára rengetegen környékezik így mindenütt. Fontos, hogy én személyesen ismerhetem Péter bácsit! -ő nem felel vissza. Valami tegnap nem tapasztalt hűvös komolyság van rajta, és még valami, amit így közelről megfigyelhettem, s ami műveltsége eredménye lehet, rendezettség és tisztaság. Véleményét kérem a népi irodalom jelenéről és jövőjéről. "Egyrészt valóban beteljesült -mondja- másrészt viszont mindig akadhatnak emberek, akik mondandójukat a népről, annak örömeiről, fájdalmáról elmondják." Szóbakerülnek a mostanában támadott írók: Kodolányi, Németh László, Sinka, Erdélyi, Féja. "Mi igyekszünk védeni őket. Sinkát pl. meg tudjuk védeni a rendőri támadásoktól, de ahhoz, hogy írhasson, nincs elég eszköz, ami jobboldali lapokban való szereplését feledtetné. Engem is támadnak ugyan, de mögöttem ott van az egész Parasztpárt, Sinka mögött meg nincs ilyesmi."

Az epigon parasztköltőkről ugyanazt mondja, amit én is éreztem pl. amikor a somogyi parasztköltők verseit olvastam. "Két bajuk van, egyik a limonádé hazafiság, a másik, hogy nem elég műveltek. Nem ismerik sem a külföldi, sem a magyar írókat. Pedig a költőink, úgy Petőfi, Arany, Bessenyi vagy Vörösmarty, mint Ady és József Attila elsőrendűek. Prózaíróink gyengék, de költészetünk van olyan erős, mint bármely más népé."

Még néhány mellék kérdés, azután ismét valami bizottság foglalja le Pétert, s én már nem beszélhetek vele. Reggeli után csakhamar itt az á(u)tó(u)! Péter bácsi készülődik és megy az utcára, mi utána. Az autó mellett megáll, zsebredugott kézzel. Kihúzza magát. Szép ember. Elbúcsúzik. Lekezel mindenkivel, de nem mond semmi fölöslegeset. Olyan, mintha sietne egy kissé, gyerünk, gyerünk, vár a politika. Csak ez a sürgetés ne csalja lépre ezt a becsületes embert, akkor van miért sietnie. Futólag nekem is kezet nyújt. Majd talán máskor másképp találkozunk. Az autó elmegy, én is jövök haza. Nincs bennem öröm és semmi kiábrándulás, csak a puszta tény: ismerem Veres Pétert! Igaz, ez önmagában is több, mint közömbös.

Csak most látok a szokásos ünnepnapi tisztálkodáshoz, és épp ingemet veszem, amikor valaki "Kezitcsókolommal" beront a konyhába. Kinézek... Bözsi az, s nyomában három tóti lány. Az ingyenes vonattal jöttek be, amely ma mindenfelől hozza az ünneplőket és érdeklődőket.

Bevezetem őket a gyűlés színterére, a KMTE pályára. Végeláthatatlan sorban különböző feliratú (jelenlétünkkor éppen néhány "le Vidovitscsal" címletű) transzparensekkel, táblákkal vonul a nép. A hangszóró szünet nélkül mondja: "Itt jönnek Pécsváradi munkások... éltetik Rákosi Mátyást... Éljenek Pécsvárad dolgozói és éljen Rákosi Mátyás!"

9-re jelezték az ünnepség megnyitását, most 10 van, de a felvonulás egyesek szerint eltart még egy óráig. Nagynehezen besodródom a sportpálya kapuján. Feszült rendezői munka belül. A tömeg folyik szakadatlanul. R.gárdisták lánca védi a lelátót. Oda csak tribünjeggyel lehet bemenni! -mondja Prandler. Ott állnak elől Rákosi, Veres és a beteg Szakasitsot helyettesítő Bán A. kezüket nyújtogatják, (Rákosi és Bán az öklüket) és tapsolnak. Furcsa Péter bácsit közöttük, és főleg ott fent látni a korábbi szemtől-szembe után.

Kisodródom a bejáraton s a Szabadság (Horthy) parkon át megyek a templomba. Végighallgatom az istentiszteletet, de hiába köt bele Ikafalvy a csinnadrattás hívogatásba, valahogy elvész a jelentősége ennek a templomnak ma, itt Kaposváron.

Vörös Tiborral megyek ismét a helyszín felé. Még mindég özönlik a nép, de most már csaknem futva. A bemondó mégis ezt sápogja egyre: "Gyorsítani a menetet!" S a kék inges rendezők is: "Gyorsabban elvtársaim, gyorsabban!" Minket is szigorúan megelvtársoznak, s könyörtelenül továbbutasítanak mindenünnen, ahol megállnánk. Végre a térség innenső felén megállapodunk. Messziről, és egészen kis szögben látjuk ugyan a szónokokat, de legalább nem zavarnak bennünket. Különben a beszédek is gyengék. Báné csupa szólam, még Veres Péter beszél értelmesen, de ő is halványabban a tegnapinál.

A pálya tele van, de állandó hullámzás és nyugtalanság tapasztalható. Rákosi beszéde alatt már erősen özönlik a nép kifelé, a felhők is esővel fenyegetnek. Már csöpög az eső, amikor én is hazaindulok. Általában nagyon világos, hogy az egész cécó csak a külsőségekben, a felvonulásokban teljesedett ki. A beszédek teljesen elsikkadtak. Úgy érzem, s azt hiszem, a többi jelenlévő is, hogy felcsődítettek ide közel 100 ezer embert még Diósgyőrből is, kifizették őket rövid és jelentéktelen szómalaszttal, csak hogy a kommunista párt is megmutathassa: Lássátok, vagyunk ám!

Délután kikísérem Bözsiéket az állomásra. Tolong a sokaság, s nem nagy kedvvel száll be az esőre álló ég alatt a nyitott kocsikba. Bent áll az államférfiak vonata is. Mutogatom nővéremnek közülük azt, akit ismerek. Rákosi nem meri kidugni a fejét. Nézd, ott jön, -mutatom Bözsinek a parasztpárti kis csoportban mosolygósan érkező Veres Pétert. De jóképű bácsi! -tör ki Bözsiből is az őszinteség.

Elindul a vonat, Péter bácsi a kalapját lengeti... Én is elbúcsúzom Bözsitől, s a nedves úton elindulok hazafelé.

Digitalizálás forrása: kéziratos napló (1945-1947) / A somogyi diák.

Digitalizálta: Fodor János [2006.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.