Bartók Béla

A csodálatos mandarin

Bartók Béla 1919-ben, készült el A csodálatos mandarin című balettzenéjével, melyet "egyfelvonásos pantomimnak" nevezett. A mű cselekményét a szerző a következőképpen fogalmazza meg: "Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el." Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése, s e szenvedés megváltása, mely csak a szerelemben lehetséges.

A kép egy részlet Bartók A csodálatos mandarin című alkotásából.

Bartók Béla három színpadi műve, A kékszakállú herceg vára c. opera, A fából faragott királyfi c. táncjáték és A csodálatos mandarin c. pantomim ugyanazt a kérdést járja körül: lehetséges-e igazi kapcsolat férfi és nő között. A kérdés minden korban foglalkoztatta a gondolkodókat és a művészeket, a választ pedig mindig a kor és a hely, annak szelleme, hagyományai, erkölcsi rendje határozta meg. A huszadik század elején, a romantika elmúltával, a társadalmi élet szigorú szabályainak fellazulásával párhuzamosan nagyon megváltozott az is, hogy miként látták a kor emberei a szerelmet. Bartók maga, nagyrészt saját életének eseményei, tapasztalatai alapján nagyon pesszimistán látta a kérdést, noha a Fából faragott királyfi történetének vége happy end. Hiba volna a Mandarinban valamilyen előre meghatározott mondanivaló céltudatosan alkalmazott illusztrációját keresni, de az semmiképpen nem véletlen, hogy 1917-ben fiatalon, a három mű közül elsőnek színre került táncjáték bemutatásának évében éppen a Mandarin szövegkönyve az, amely - mint Kroó György írja, "varázsos erővel, egy pillanat alatt igázta le Bartókot" , olyannyira, hogy "a zene lávaként tört fel belőle és már az első vázlatban szinte mozarti tökéletességgel és ihletettséggel került a kottalapra." Azt sem mondhatjuk, hogy a mélységesen tragikus Kékszakállú és a "jól" végződő Fából faragott királyfi ellentéte után valamiféle szintézist teremtene a Mandarin , de tény, hogy az időtlen régmúlt legenda-korában játszódó opera és az ugyancsak időtlen mese-környezetbe helyezett táncjáték után a pantomim egyértelműen a zeneszerző saját korában játszódik, mégha a történetben vannak is irreális elemek.

A szöveget Lengyel Menyhért írta és eredetileg is balettnek szánta, először a Párizsban működő orosz társulat vezetője, Gyagilev számára. A tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg Bartók, s bár 1919 májusára befejezi a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végez.

A művet 1926 novemberében, Kölnben mutatták be emlékezetes botrány mellett. A hatóság és közvélemény felháborodott tiltakozása követte az "erkölcstelen" darab ellen. Ezt az idegenkedést a szövegkönyv akkortájt szokatlanul kemény szókimondása éppúgy kiválthatta, mint a zene ezzel adekvát keserűsége, élessége. Köln főpolgármestere, Konrad Adenhauer amúgy feltehetőleg nem a különös harsonaállások, hanem az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt tiltotta be a premiert követő előadásokat. Magyarországi bemutatójára csak 1945-ben, Bartók halála után került sor.

A sors iróniája, hogy a Mandarin Bartók egyik legkedvesebb műve volt, és más műveit háttérbe szorítva szorgalmazta előadását. A táncjátékból Bartók zenekari szvitet készített, ennek zenéje a történést csak a hajszáig követi nyomon.

A csodálatos mandarin 1927. február 19-én Prágában sikert aratott.

A szvitet 1928-ban a Budapesti Filharmonikusok mutatták be. Ebben a műben a tonális kötöttségek alól felszabadított disszonancia teljes mértékben a kifejezés szolgálatában áll. Van benne sok hangszerelési újdonság is, például a fúvós hangszerek glissandoi, az ütőhangszerek előtérbe lépése, ill. a vonóskar vadul ritmikus, pulzáló kezelése.

A zene a modern nagyváros ábrázolásával kezdődik, a forgatagot, az autók tülkölését, a pillanatnyi szünet nélküli nyüzsgést jeleníti meg. A lány csalogatója mindhárom alkalommal a klarinét szólója, ez a kissé fedett, bársonyos hangszín felel meg legjobban az önmagát mutogató, erotikus kalandot ígérő csábításnak. Az első vendég egy öreg gavallér, komikus mozdulatait mekegés-szerű, groteszk zene jellemzi. Amikor kiderül, hogy nincs pénze, a csavargók egyszerűen kidobják. A második csalogató eredményeként fiatal diák érkezik. Félszegen közeledik a leányhoz, aki őszinte rokonszenvvel fogadja. Akár valamilyen tiszta és szép érzelem is kifejlődhetne, de mivel pénze nincs, a csavargók őt is kidobják. A harmadik csalogató hosszabb az előzőknél, már-már eredménytelennek látszik, amikor titokzatos, félelmetes zene szólal meg és jelzi, hogy valami nagyon váratlan következik. A mandarin zenéje is azt mutatja, hogy a figura nem e világból való. A leány csábító táncot jár előtte, amit a mandarin egy ideig mozdulatlanul ülve néz, majd lassan megmozdul, feltámad benne a vágy és közelít a nőhöz, aki riadtan menekül előle. Vad hajsza kezdődik, amelybe beleavatkoznak a rejtekhelyükről előjövő csavargók is: megfojtják a mandarint, de az életben marad és tovább sóvárog a leány után. A csavargók ezután késsel leszúrják, pisztollyal lelövik, felakasztják - mindhiába. A halált is túlélő vágy végül meghatja a leányt: hagyja, hogy a mandarin átölelje, az pedig, miután vágya beteljesült, meghal.

A fából faragott királyfi változatainak száma jóval kisebb, mint A csodálatos mandariné: kiváltképp a kortárs tánc alkotóinak érdeklődését kerülte el Bartók Bélának ez a színpadi műve. A trilógia legviharosabb, jellegzetesen XX. századi pályát befutott darabja A csodálatos mandarin. Lengyel Menyhért a Nyugat 1917. január 1-jei számában jelentette meg történetét, melyet - a korabeli sajtó állítása szerint - a világhírű Ballet Russes számára írt, még 1912-ben. Nincs pontos információnk arról, hogy a librettó végül miért nem kellett a Szergej Gyagilev vezette társulatnak. Az öt évig fiókban pihenő történet a megjelenésekor azonnal nagy hatást gyakorolt Bartók Bélára, aki 1917 augusztusában kezdett hozzá a komponáláshoz. "Pokoli muzsika lesz" - írta feleségének a készülő táncjátékról Bartók: "rettenetes zsivaj, csörömpölés, csörtetés, tülkölés: egy világváros utcai forgatagából vezetem be a t. hallgatót az apache tanyára." Az 1923-ban hangszerelt egyfelvonásos pantomimet a zeneszerző 1924-ben rövidítette és átdolgozta; a mű végleges formát 1931-ben nyert.

A következő képen Magyar Állami Operaház balettegyüttesének két tagját, Volf Katalint és Szakály Györgyöt láthatjuk előadás közben.

"Egy külvárosi szegényes szobában három csavargó kényszerít egy lányt, hogy csaljon föl férfiakat, kiket azután kirabolnak. Egy kopott gavallért, majd egy szemérmetes ifjút, kik a csábításnak engedtek, mint szegény legényeket kidobják. A harmadik vendég a csodálatos mandarin. A leány, hogy vendége félelmetes, merev tartózkodását megoldja, csábító táncot lejt. A mandarin a leányt félve átöleli, de ő borzadva menekül előle. Vad hajsza után végre eléri. Ekkor előrohannak rejtekükből a csavargók, kifosztják őt s a párnák alatt meg akarják fojtani. Ő azonban fölemelkedik s égő vággyal nézi a leányt. Erre átdöfik: ő megtántorodik, de mégis a lányra ront. Erre fölakasztják: de ő nem tud meghalni. Csak mikor a kötélről levágott testét a lány karjaiba veszi, kezdenek sebei vérezni s csak akkor hal meg." - fogalmazta meg a pantomim cselekményét Bartók. Mikor 1926 novemberében, A csodálatos mandarin kölni világpremierén legördült a függöny, s Bartók a - finoman fogalmazva is megosztott - közönség elé lépett a vasfüggöny ajtaján keresztül, aligha gondolhatta, hogy alkotása a következő évtizedekben a világszerte leggyakrabban színpadra állított balettzenék közé kerül. A kölni előadást Hans Strobach rendezte, és a magyar Szenkár Jenő dirigálta. A világpremier volt a Mandarin egyetlen előadása, melyet Bartók Béla láthatott. A táncjátékot a német város polgármestere - a később tizennégy éven át a szövetségi kancellári posztot betöltő - Konrad Adenauer azonnal betiltotta. A csodálatos mandarint egy évvel később a Prágai Német Színház is bemutatta. Magyar táncalkotó a nagyszerű táncos-koreográfus, Milloss Aurél személyében 1942-ben, a Milánói Scalában állította színpadra először a táncjátékot. A bemutatón Bartók eszmetársa, a halhatatlan dirigens, Ferencsik János vezényelt. Milloss variánsát a magyarországi közönség csak mintegy fél évszázaddal később, 1990-ben, az alkotó halála után ismerhette meg, Pártay Lillával és Szakály Györggyel a főszerepekben. Igaz, Milloss a Mandarint az olaszországi bemutatót követő évtizedekben, Bécstől Rio de Janeiróig még számtalan városban színre állította. Budapesten 1931-ben, majd 1941-ben kísérelték meg bemutatni az előadást a Magyar Királyi Operaházban, ám mindkétszer közbeszólt a cenzúra, a közerkölcsöket féltő kultúrpolitika. A betiltók, álságos módon A lány szerepét alakító Szalay Karola nem létező betegségét próbálták meg okként tálalni a nyilvánosság felé. Magyarországon az eredeti, meghamisítatlan történet csak 1949-ben Szegeden, Lőrinc György koreográfiájában, majd 1956-ban, a Magyar Állami Operaházban, Harangozó Gyula adaptációjában kerülhetett színpadra. Ezeket megelőzően, 1945-ben, a fővárosi dalszínházban egy, az eredeti történetet messzemenően elferdítő, mesebeli, távol-keleti helyszínre kreált verziót mutattak be, ugyancsak Harangozó alkotását. Az 1956-os, Harangozó-féle, immár minden ízében hiteles Mandarin a fél világot beutazta. Bartók Béla és Lengyel Menyhért alkotását az elmúlt évtizedek alatt hazai koreográfusaink sora állította színre: Seregi László három változatban, akárcsak Eck Imre (az ő első koreográfiáját adaptálta tv-filmre Szinetár Miklós) készítettek el saját, egyedi felfogásukban táncjátékot. Bartók számos, nem színpadra íródott alkotását is előszeretettel dolgozták fel koreográfusaink. Mozdulatművészettől a klasszikus és kortárs balettig, néptánctól a kortárs irányzatokig számos út, felfogás jelesei dolgoztak nagy zeneszerzőnk kompozícióira az elmúlt nyolc évtizedben.

Az alábbi képen az 1956 júniusi előadás látható. Lakatos Gabriella és Harangozó Gyula szerepében nagy sikert aratott.

Mostanság az előadásokon nem az 56-os változat, hanem a teljes balett szólal meg, méghozzá különleges módon: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem technikai lehetőségeinek kihasználásával vizuális élmény is társul a zenéhez: M. Tóth Géza animációs filmrendező alkotása. Számos televíziós szignál, főcím, reklám mellett öt egyedi animációs filmet készített. Maestro c. filmjét 2007-ben Oscar-díjra jelölték. A Csodálatos mandarinból készült sajátos koprodukciót már láthatta a Művészetek Palotája közönsége, 2005-ben a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán által vezényelt hangversenyén. Az akkori műsorismertető szöveg ma is érvényes. " Bartók Csodálatos mandarinja ezen az estén "szimfonikus animációs" előadásban hangzik el. Ennek az összművészeti műfajnak az a lényege, hogy a koncertszerű formában felhangzó zenével egy időben animációs technikával előállított képsorozatok jelennek meg a zenekar mögötti vetítővásznon. Miről is van szó? A közönség vetített képet lát és nagyzenekari muzsikát hall, a koncertterem mégsem változik át mozivá, és a közönség sem alakul nézőközönséggé. Az alkotók lényegesnek tartották, hogy ne a látványnak rendeljék alá a zenét, hanem - számítógépes technika segítségével - a vetített kép legyen az, ami az élő zenéhez igazodik, előadásról előadásra. A képsorozatok kialakításánál ezúttal elsődlegesen a zenemű partitúrájára támaszkodtak. E képsorozatok nem a történet filmes értelemben vett elbeszélését célozzák, hanem a zenében rejlő narratív lehetőségeket kiegészítve, új asszociációkat sugallnak."

Bartók Béla életéről például a Wikipédia szócikkében, műveiről pedig itt találunk hasznos információkat.

Érdemes megnézni és meghallgatni a szvit 1. részét, illetve a 2. részét.

A tartalom megtalálható a MÁV Szimfonikus Zenekar hivatalos honlapján és a Wikipédia A csodálatos mandarinról szóló szócikkében.

A képek az Elektronikus Periodika Archívumból, a Kultúra.hu oldalról és a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról származnak.

A weboldal hallgatói gyűjtemény!