Híd

Története

A Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat első száma 1934 májusában jelent meg.

A két világháború között, majd a második világháborút követően a vajdasági sajtó egyik baloldali orgánuma. A folyóirat munkatársai már annak az új, a húszas években megjelent nemzedék tagjai, akik a Trianont követő határon túli magyarság sorsát viselik, és ennek kudarcát átélve, kiábrándulva a nemzeti gondolatokból a kommunista, szocialista eszmék híveivé válnak. Ennek a generációnak különféle lapindítási kísérletei voltak, azonban még nem volt meg a kellő olvasótáboruk, ezért nem maradhattak fent tartósan. Erre példa az értelmiségi pályára készülő gimnazisták folyóirata, az Őrtűz(1931-1932), majd sorban más lapok is indultak, úgy mint a Vajdaság, Tovább, majd ismét elindul az Őrtűz és a konzervatívabb jellegű Zivatar is.

A lap 1934-ben kezdte meg pályáját, és a "Jugoszláviai magyar fiatalok társadalmi és irodalmi folyóirata" alcímet viselte. Már az első számában definiálta önmagát, és meghatározta azt a hivatást, amelynek betöltésére vállalkozott: "keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett", hidat verni a "régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé ... a magyar és a délszláv nép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szorosabbá váljanak. Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nemzetek - hidat ember és ember közé".

A kezdeti időszakban(1934-1941-ig )- amelynek első évfolyamai Lévay szerkesztésében jelentek meg - a folyóirat elsősorban nem szépirodalomat jelentetett meg, így csak elszórva találunk benne egy-egy verset, elbeszélést, helyettük könyvkritikákat, ismertetéseket publikál, amelyek főként a társadalmi élet jelenségeire fixálódnak. A lap számára "a vajdasági kisebbségi fiatalok égető problémáinak lelkiismeretes feldolgozása" lett a fő cél.

A Híd ezalatt tagadhatatlanul "a munkásmozgalom harcos szerve volt; ezt bizonyítja a folyóirat minden számának tartalma" - olvashatjuk a jellemzést a háború előtti Híd repertóriumának fülszövegén. Így nem meglepő, ha a folyóirat 1936-tól már egyre jobban kötődik a politikához, ezért ebben az évben a szabadkai munkásmozgalom veszi át a szerkesztést, ezzel a lap elveszíti a korábbi viszonylagos függetlenségét. Mozgalmi jellege egyre fokozódik, Pap Pál a lap hasábjain hirdeti meg az új programot Ár ellen címmel. Ebben megfogalmazza, hogy a folyóirat publicistái számára a legfontosabb a helyi ügyekkel való foglalkozás, hiszen már jó pár év eltelt az elszakadás óta, ugyanakkor már stabil olvasótáborral bírt, és igény volt az irodalomra, a folyóiratokra, a közönséget már nem a magyarországi hírek érdekelték leginkább. Másfelől a többnemzetiségű Vajdaságban a kulturális és történelmi viszonyokból fakadó ellentétek feloldását kizárólag a megbékélés, az összefogás jelenthette, amelyben kapaszkodót a baloldali ideológiában találtak, ezért a folyóirat szerkesztősége elutasítja a magyarság önérvényesítő törekvéseit, és a még csak csíráiban felfedezhető antiszemitizmussal is szembe helyezi magát.

Ez a program különféle eszközökkel valósult meg, így a folyóirat egyfajta szociológiai jelleget is öltött. Egyrészt történelmi és társadalmi helyzetről beszámoló helyzettudósító cikkek formájában, másfelől folytatták a korábbi falukutatásokat, amelyekből tudományos és szépirodalmi jelleggel egyaránt bíró munkák születtek. Földmunkások és ipari munkások életéről számoltak be nyers, autentikus módon, hogy még közelebb hozzák sorsukat olvasóikhoz. A Híd szépirodalma is mozgalmi színezetet kapott, mivel a szocialista realista irodalom jugoszláv szárnyához csatlakozott, így maga a folyóirat is jól illeszkedett helyi irodalmi élet fő irányvonalaihoz, és így bekerült annak vérkeringésébe. Ugyanakkor ez nem jelentette azt, hogy művészi színvonalát tekintve értékesebbé vált volna; kimagasló tehetséggel, szépíróval nem rendelkezett, azonban említésre érdemes a legtermékenyebb szerzők egyike Laták István, aki verseivel, elbeszéléseivel, a kulturális élet eseményeire való reflexióival vált ismertté, valamint Gál László költeményeivel képviselt még hasonló szépirodalmiságot.

A folyóiratot a cenzúra többször is betiltotta, részben politikai okokból, részben pedig a vajdasági sajtó erőteljes nacionalizmusa miatt a nemzetiségi irodalom háttérbe szorítására törekedtek. A működés azonban nem szünetelt egészen 1941-ig, mert április 6-án következett be a déli területek megszállása, 11-én pedig a magyar haderő is bevonult, amelynek hatására a lapot betiltották, a szerkesztősőéget pedig kommunizmus vádjával elítélték, és kivégezték.

A folyóirat a második világháború végén, 1945 őszén indult újra, és ez egyben a vajdasági irodalom újraindulását is jelzi. Egy új korszak kezdetére, az újjáépítésre utal, hogy irodalmi népszámlálás történik, 1947-ben megjelenik a Híd által összeállított Téglák, barázdák címet viselő jugoszláviai magyar írók antológiája. A Híd szerkesztője Steinfeld Sándor (1945-1948) lett, s korábbi munkatársaihoz - akik életben maradtak a háború után -, újak is csatlakoztak. Továbbra is ideológiai folyóirat maradt, bár ekkorra már az irodalom került túlsúlyba. Majtényi Mihály szerkesztése idején vált tisztán irodalmi, művészeti folyóirattá 1951-1955 között, és további szerkesztői is mind az irodalmi életből kerültek ki. Innentől már nem a harcos, hanem a valódi értéketet hordozó irodalmi folyóiratnak tekinthető.

A kultúra terjesztését nem lehetett érdeklődő közönség nélkül megvalósítani. Ezt bizonyítják az előfizetési felhívások, és a könyvnépszerűsítő reklámszövegek. Erre nemcsak a folyóirat, hanem annak könyvkiadói tevékenysége miatt is szükség volt, amely már a második világháború előtti időszakban kiemelt feladattá vált a lap életében; a köteteket magyar nyelvű kiadványokban népszerűsítették. Kiadói tevékenysége a mai napig nem szűnt meg, csupán formáját tekintve változott, a kiadványok a lap mellékleteként jelennek meg a hatvanas évek óta.

2005 óta a lap új szerkesztője dr. Gerold László, kritikus, egyetemi tanár, aki Bori Imre után feladatának tekinti a lap szellemiségének megőrzését, de nem csak a hagyományok ápolását, ezért a a fiatalabb közönséget, diákokat is szeretne bevonni a folyóirat olvasótáborába.

A folyóirat munkatársai

A Híd szerkesztői:

• Lévay Endre (1934/1-1936/5),
• Simokovich Rókus (1936/6-12),
• Mayer Ottmár (1937/1-1940/12), munkájának folytatása Világkép néven jelenik meg Laták István szerkesztésében, 1940. szeptember - 1941 április.

  A háború utáni Híd-főszerkesztők:

• Steinfeld Sándor (1945/1-2-1948/12),
• Olajos Mihály (1949/1-1950/12,
• Ernyes György (1951/1-3),
• Majtényi Mihály (1951/4-1955/9-10),
• Herceg János (1955/11-12-1957/5),
• Major Nándor (1957/6-1962/12),
• Pap József (1963/1-1964/12),
• Ács Károly (1965/1-1975/12),
• Bányai János (1976/1-1984/6),
• Bori Imre (1984/7-2004/5-6)

Majtényi Mihály, prózaíró, drámaíró, publicista, szerkesztő és műfordító

Családi neve: Markovics - írói nevei: Csúzdi Viktor, Fehér Vince, Vigyázó István. Nagybecskereken (Zrenjanin) született 1901. július 21-én. Érettségi után tisztviselő, majd újságíró Zentán, Zomborban, Szabadkán. 1944 őszén Újvidéken a Szabad Vajdaság (a Magyar Szó elődjének) első szerkesztője, majd a Híd folyóirat szerkesztője. 1974. július 7-én halt meg Újvidéken. Fő művei: Mocsár (regény, a szabadkai Naplóban jelent meg folytatásokban, 1928) Kokain (elbeszélések, 1930) Császár csatornája (regény, 1943) Májusfa (elbeszélések, 1948) Forró föld (elbeszélések, 1950) Élő víz (történelmi regény, 1951) Garabonciás (regény, 1952) Bige Jóska házassága (regény, 1955, 1981) Lássuk a medvét (elbeszélések, 1959) A magunk nyomában (írói arcképek, tanulmányok, elemzések,esszék, 1961) Szikra és hamu (tanulmányok, 1963) Garabonciás és Bige Jóska házassága (regény, 1966) Így is történhetett (kisregény, elbeszélések, 1968) Remények batárján (válogatott elbeszélések, 1971) A száműzött (a Színművek című kötetben, dráma, 1971) Betutánc (tárcák, karcolatok, riportok gyűjteménye, 1975) Hétfejű sárkány (regény,1981) Harmadik ablak (dráma, 1984)

Bori Imre (1929. december 28. Bácsföldvár – Újvidék, 2004. április 22.) irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus, szerkesztő

Az Újvidéki Egyetemen végzett. 1950-ben Újvidéken kezdte írói pályáját.1971-től nyugdíjazásáig tanára volt az Újvidéki Egyetem magyar tanszékének,amelynek alapítói közé tartozott. 1979-1981 között a Hungarológiai Intézet igazgatója. 1984-től a Hídfőszerkesztője. 1990-től rendes tagja a Vajdasági Tudományos és MűvészetiAkadémiának. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. 1999-ben a Vajdasági Írószövetségéletműdíjjal jutalmazta az irodalomtörténészt, aki 2003. március 15-én amagyar irodalmi modernség és a vajdasági irodalmi hagyomány kutatásában elérteredményeiért Széchenyi-díjat kapott.
Foglalkozott a magyar és délszláv irodalmak kölcsönhatásának múltjával, jelenével, valamint a magyar folklórral. Irodalmi antológiákat szerkesztett, tankönyveketírt, jelentős tudományszervező munkát folytatott. Írt könyvet többek között RadnótiMiklósról, Nagy Lászlóról, Kassák Lajosról, Krúdy Gyuláról.

Díjai

Művei