A Holmi története

"A 80-as évek legvégén néhány barátommal megindítottuk a Holmi-t." írja Réz Pál Simonyi Imréről való megemlékezésében 1989-es lapalapításról. Az ekkor alapuló számos lap közül a Holmi és a Hitel a rendszerváltozás szimbóluma lett.(lásd fiatal folyóiratszerkesztők beszélgetését)) Takáts József tanulmányában részletesen foglalkozik több folyóirat mellett a Holmi irodalomtörténeti jelentőségével is.
Szerinte az elmúlt tizenöt évben a folyóiratok közül valószínűleg a Holmi volt a legnagyobb befolyással a kortárs kánon alakulására, mint ahogy az azt megelőző évtizedben, legalábbis 1983, a régi Mozgó Világ felszámolása után, a Jelenkor. Véleménye szerint programja főként azért vezetett kanonizációhoz, mert a közelmúlt egy újabb hagyományát emelte ki - a többi folyóiratnál jobban ragaszkodott szerzőihez. A lap szerzőgárdáját rendszeresen és nyomatékosan közli, kisebb ugyan változatossággal mint más korabeli irodalmi folyóiratok.Ahogy írja, a 90-es évek közepétol kezdődően "a Holmi ízlése" egyre erőteljesebben befolyásolta a vezető irodalmi könyvkiadóvá emelkedő Magvető kiadási gyakorlatát, ám e gyakorlat vissza is hatott a folyóiratra: Esterházy a 90-es években nem tartozott a Holmi fontos szerzoi közé, a Harmonia néhány részlete mégis ott jelent meg. Szépíróként itt jelentkezett először Závada Pál, aki 1990-től a szerkesztői gárda tagja is. Takáts József véleménye szerint korunkban ritka gyakorlat az, amit a Holmi meg tett publicisztakai irányának magfogalmazásával. "Amikor a összeállította néhány évvel ezelőtt önértelmező jellegű Vas István-számát, világosabbá, bizonyos részleteiben pedig bonyolultabbá tette saját ajánlatát - más szóval: saját kanonizációs javaslatát." A tanulmány szerzője úgy fogalmaz: "A Holmi legjobb időszakai egyben azok az időszakok voltak, amikor néhány saját kritikusa (leginkább Radnóti Sándor és Bán Zoltán András) igyekezett létrehozni ezt a sajátos keretet a szépirodalmi publikációk számára. Különös módon még leginkább a nekrológok töltenek be ilyesfajta önértelmező szerepet a folyóiratokban."
A folyóirat a 90-es években elsősorban a lírai költészetet állította elotérbe, elsosorban olyan náluk publikáló költokkel, Petrivel, Rakovszkyval, Váradyval, akiket a kortárs irodalom nagyjaiként tarthatunk számon. Másrészt viszont olyan prózaírókat vonultatott fel, akik nem tartoztak bele az új próza kánonába: Bodor Ádámot, Kertész Imrét. Az angol lobogó, a Hangok-ciklus vagy a Sinistra körzet darabjainak közlése hatalmas irodalmi esemény volt, melyekkel ugyanazon években nem nagyon vetélkedhetett a többi folyóirat - legfeljebb a Jelenkor.