Jancsó Miklós tulajdonképpen jogász végzettségű. Tanított a Harvardon, Kossuth-díjas, kiváló művész, 1979-ben Cannes-ban kapott életműdíjat, majd 1990-ben a velencei filmfesztiválon és 1994-ben a magyar játékfilmszemlén is ugyanilyen elismerést kapott. Mindig is nyilvánvaló volt, hogy az egyik legnagyobb hazai rendező. Régóta tanít, és 1988 óta címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. A hetvenes évek második felétől sokáig főként színházi rendezőként dolgozott, majd Olaszországban élt évekig. A hatvanas években készültek azok a filmjei, melyek az úgynevezett "magyar iskola" reprezentatív darabjai. Ezek a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, Oldás és kötés, valamint a Csillagosok, katonák.
A Csillagosok, katonák az első magyar-szovjet koprodukciós film. Hétfőn este, a III. magyar játékfilmszemle megnyitójának programjában mutatták be első ízben a nyilvánosság előtt.
Objektív film, a tények ismeretében, a tények felsorolásával pártos. Úgy szól a kommunista forradalom eredetéről és gyökereiről, hogy mindez közben mindvégig személyes történetként élhető meg.
A Csillagosok, katonák, akárcsak a Szegénylegények, egy csapdahelyzet és a belőle való menekülés kísérletének mesteri elbeszélése. A mű színtiszta akciósor, ideologikus-erkölcsi kommentár ritkán fordul elő benne,hiszen a szemben álló felek keveset beszélnek, szavaik jobbára csak vezényszavak. A tettek maradéktalanul leleplezik a mögöttük rejlő ellenséges ideológiák mély azonosságát. A tettekben nincs különbség, a két szemben álló fél ugyanúgy a vérontás szentségére esküszik. Vetkőztetni, főbe lőni; forduljon bárhogy a kocka, a háborús liturgia ugyanaz. Nem jó és rossz gyürkőzik egymásnak, még csak nem is erős és gyenge. Jancsó filmjében mindkét oldalon vannak rosszabbak, jobbak, de jók nincsenek.
A Csillagosok, katonák a polgárháborúnak olyan időszakában és helyén játszódik, amikor a fehérek átmeneti fölénybe kerültek a proletár erőkkel szemben és a harcban, amely kegyetlen volt, óránként változott a győztes és a kiszolgáltatott pozíciója. Történelmi napok ezek, amelyeket az idő itt-ott kissé már beburkolt a forradalmi romantika érzelmességébe. Jancsó Miklós ezeket a napokat idézi fel, a maga szokottan nyers, helyenként szinte a kegyetlenség látszatát keltő őszinteségében. Nem véletlen, hogy a történet szinte teljes másfél órájában a külszínen, a szabadban játszódik le, hiszen a természet és az ember viszonyáról van itt szó; a táj és a film viszonya mély belső értelmet nyer. A filmet a zene szinte teljes hiánya, a kiszolgáltatott meztelenség látványa, a dialógusok zárt, csak utalásokra szorítkozó rendszere jellemzi, ugyanakkor gondos figyelem mellett a néző belepillanthat egy érdekes tehetségű rendező világába, amelynek feltárásához ezúttal olyan kitűnő művészek álltak rendelkezésre, mint Hernádi Gyula író, az operatőr Somló Tamás és a nemzetközi színészkollektíva, élén a lengyel Krystyna Mikolajewskával. A főszerepet két magyar színésztehetség, Kozák András és Juhász Jácint játsza.
A Csillagosok, katonák nem forradalmi vagy ellenforradalmi film, hanem "történelmi". A történelem pártján áll azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy fölötte állnak, megállíthatják és egyszer és mindenkorra saját képmásukra formálhatják. A történelem pusztító, vad erő, de élet.
A Csillagosok, katonák a maga sodró problémáival együtt jelentős film, mely művészien és bonyolult valóságában idézi fel a polgárháború idejét, atmoszféráját. Fordulataiban a 60-as évek politikai valósága, a brezsnyevi Szovjetunió és a kádári Magyarország tükröződik.