A szerzőről (DIA / Wikipédia) |
A versről |
A pályaudvarról (Vasútállomások.HU / Wikipédia) |
|
Valószínűtlen, hogy mégis föld van itt alul, holott ős-zárvány képződésű volt itt az útburkoló kiskockakő. De úgy látszik, a kő alatt, a kábel alatt, a kényes nyirokérrendszerek alatt (e pulzáló berendezések) mégiscsak föld van itt alul, mindenek ellenére föld. Most éppen kráter. Vagy nagyműtét. Egy állatkerti, ritka nagyvadé, kábítással, nagyműszerekkel. Állatbelsők tornyai. Mert lebenyenként szedik szét ezt a testet. Különrakják a májat és vesét. Durván-pontos mozdulatok a mészárlás s a gyógyítás között. A seb környéke érzékeny. Elkínzott házak, hámlásuk, mint egy másodlagos kórtünet, bágyadt villamosok bukdosása az elkötött erekben, az összefércelt csatlakozások, a süppedékes kőhiány, azok a duzzadt vágány-varratok. És a növények, a végképp védtelenek, akiknek szárát szemétvödörbe-dobáskor eltörik, mint Jézus lábát (szinte) keresztről-levétel után, a növények poros rémületükben. Középen pedig a működés. Az exkavátorok, a fixplatósok. A gépkezelő odafent, mint egy függőben maradt pilóta. Citromsárga gumiruhában gödrökbe mászó űrhajósok. A lárma tűrhetetlen torlaszai közt katasztrófák nyugalma, fejvesztett közöny. Egy drótcsomón plasztikszatyor. (Az ételcsomagok a világon. Papír, műanyag, egy-egy kendervászon-darab. A textúrák, a bogok és kötések. Bizony, feleim, emitt, amott.) És milyen különös sapkák! Talán bálnavadászok fejfedői, egy szertartás álarcai. S az óriási munkakesztyűk, e kézutánzó, absztrahált kezek. Itt lesz a központi létesítmény. Itt lesz a csarnok. Itt aszparágusz, információk. Itt lesz a... látod? Fent, ahol még üresek most a légköbméterek, fent, fent a nem-levő. Még átlátszó, még elvitatható. Túlságosan sok szél fúj rajta át. De egy jó lencse már rögzítené. A kellő fényerőnél. Hiszen oly keskeny réteg zárja el, oly keskeny réteg attól, hogy legyen. Így már-már látni éleit fent, a biztos és a kétes közti térben, így már-már elbeszélhető, amint beúszik a képbe e visszájára fordult csökkenés (homályos, nagy hajótest), lételőtti, beláthatatlan emeleteivel. Te emlékszel még, ugye, a mozdonyforgató dobra? Terméskő-ellipszisben végződött akkor a pályaudvar, az ellipszis fejében ott volt az acéldob. A mozdony ráállt és megfordult vele, mint egy táncoló elefánt. Még ott a régi, sárga állomásépület, avult, de működő nosztalgiákkal. A gőzbodor mögötti lámpák, esőben a hajnal. És a sínek meg a talpfák éjszaka (ezt fentről nézd, a hídról), ezek a derengő, mennyei lajtorják a vízszintes végtelenbe. De fordulj vissza. Nézd meg mégegyszer az építési területet. (Úgy értem: a történés táblái közt próbálj meg visszatalálni arra, amely jelenlétnek nevezhető.) Aztán tekintsd meg a Vérmezőt. És fölötte a Várat. A gyakorlott sebesültek nyugalmát. Figyeld meg őket (visszamenőleges viszonylataikban is), azután - még világosabban - vedd szemügyre azt a hajlatot, ahogyan a földtani teknő a domb tövében elhelyezkedik. Így. Most éles a kép. Ugye, emlékszel, amikor befejezték? Te ott voltál, amikor véget ért? Te ott voltál a megnyitáson is még? Tágas lett. Versenyképes. A mozgólépcső-torkolatok ugyan nem egészen... de mindegy. Vágányvezérlés. Épületegyüttes. Csomópont. Ugye, emlékszel a citromsárga gumiruhára? Az ételcsomagokra a világon? A kétes és a biztos közti térre? Ugye, emlékszel a Vérmezőre? A földtani teknőre a domb alatt? A visszamenőleges viszonylatokra? Az átalakításra? Az épületegyüttesre? És az átalakításra? A légikikötőre? Emlékszel-e arra a városra? Te ott voltál a megnyitáson? |
Több helyen is azzal az információval találkoztam, hogy az Egy pályaudvar átalakítása egy kötet címadó verse: például a Wikipédián és a Babel Web Anthology szócikkében is szerepel 1980-ra keltezve Nemes Nagy Ágnes művei között, közvetlenül az 1981-ben megjelent Között című kötet előtt, és Schein Gábor is erre utal Emlék, látás, képzelet című, az Egy pályaudvar átalakítása című versről szóló írásában: "Ezt a verset maga Nemes Nagy Ágnes is kiemelkedően fontosnak tartotta, hiszen címét utolsó kötetének fedelére írta." A kötetet viszont sehol sem sikerült fellelni, és a DIA Nemes Nagy Ágnes-bibliográfiájában sem szerepel, tehát valószínű, hogy mégsem létezik. Az Egy pályaudvar átalakítása ciklus gyűjteményes kötetben 1969-1979, illetve 1969-1985 évszámokkal szerepel, Bárdos László pedig Az átmenetiség alakzatai című írásában 1973-ra datálja a verset.
Részlet Bárdos László írásából: "Nemes Nagy Ágnes prózaverse a meghatározás drámája. Összefoglalhatjuk a róla mondottakat: korábbi lírájának meghatározás-funkciója itt relativizálódik: a beszélő értelmező lesz, aki egy köznapi színhely átmenetiségében, hiányaiban intenzív jelentést kutat. E jelentés már nem eleve, objektíven adott: nem kimondása, hanem megközelítése határozza meg a szöveget. A meghatározást relativizálja a többrétegű stílus, szereplők bekapcsolódása, a fokozatosságot vagy ellentmondást kifejező ismétlések, a negatív, paradox látványt idéző metaforák. A beszéd egyszerre tanítás és találgatás, fölény és alázat kifejezése. De éppen ezekből a vonásokból állnak össze az átmenetiség alakzatai, ezek lesznek az újfajta, a prózaversben érvényes meghatározások. Nemes Nagy Ágnes hangja új közegében is téveszthetetlen."
További információk Kámán Veronika gyűjtésében.A két említett cikk:
Schein Gábor: Emlék, látás, képzelet. [Az "Egy pályaudvar átalakítása" című versről.] = Határ, 1992. 4-5. sz. 32-38. p.
Bárdos László: Az átmenetiség alakzatai. Nemes Nagy Ágnes két prózaverse. [Egy pályaudvar átalakítása, Villamosvégállomás.] = Kortárs, 1983. 6. sz. 983-990. p.
A Déli pályaudvar 1945-ben jórészt elpusztult - az ötvenes években nem csak korszerűtlen, de romos és balesetveszélyes is volt. Mivel nem volt egyértelmű, hogy szükség van-e egyáltalán erre a pályaudvarra, felújítása csak 1960-ban kezdődött meg, Kővári György építész tervei alapján. A munkálatok első szakaszával 1962-ben végeztek, ekkor nyílt meg a jelenlegi pénztárcsarnok, és a várócsarnok nyugati fele, néhány lépcsővel. 1973 júniusában átadták a felújított pályaudvart, de ekkor még hiányoztak a perontetők, a teljes épületkomplexum csak 1975-re készült el. Az épület azonban kicsinek bizonyult, a bővítési-átalakítási munkálatok tervezése 1968-tól 1974-ig, kivitelezése pedig 1970-től 1977-ig tartott. Az épületről, mely "a hetvenes évek hazai építészetének egyik emblematikus épülete, a kor technológiájának és építészetének kiváló példája", a fenti hivatkozásokon kívül Papp Géza Irány: a Déli című cikkében is olvashatunk.
