"Németh László ebben a regényben a látszólag oszthatatlant, az emberpárt vizsgálja. Azt az emberpárt, persze hogy a férfit és a nőt, aki nem a nemiség révén válik két résszé, hanem valami sokkal mélyebb létforma által, amely esetében teljesen mellékes, pontosabban esetleges a nemek kérdése. Az egyik oldalon, a szubjektum - és nem az individuum! - oldalán Kárász Nelli áll, aki - felületesen fogalmazva - a magányban, a csendben, az önmagáért végzett munkában látja a lét értelmét. Nelli édesapja halálával elveszítette azt az utolsó embert, aki létével megértette őt, s ugyan akadnak még laza kapcsolatai a másik világhoz, de tapasztalása a másikról, az iszonyról férjén, Takaró Sanyin keresztül történik meg.

Sanyi gazdag parasztcsaládból származik. Alkata (tömzsi teste, tömpe ujjai, bizalmaskodó tekintete), természete (a férfiasság, az állandó bujaság, kuncsorgás, duhajkodás stb.) szögesen szemben áll Nelli értékrendjével. Sanyi az életet csak testi és anyagi mivoltában képes átélni, s az, amit léleknek nevez nem több, mint az emberi lét felszínes viselkedési normáinak megnyilvánulása. A férfi mindig az adott szituációnak megfelelő lelki aspektust veszi elő (pl. apja halálakor, vendégségben stb.), de csak azért, hogy a műsor végén valamilyen formában fizikai, testi haszonra fordítsa a szerinte kiváltott pozitív hatást.

Azonban senki ne gondolja, hogy Kárász Nelli feminista gondolatok képviselője. Nelli nézőpontjából a természetesnek és helyesnek vélt mindennapi élet kérdőjeleződik meg. Az, ami látszólag megkérdőjelezhetetlen: mi az értelme a társas kapcsolatoknak, a test mitől válik a másik által birtokolhatóvá, a szavak és gesztusrendszerek milyen fizikai és mentális viszonyokat rajzolnak meg, s ezek mennyire változtathatók? Eleve, a ránk kényszeríttet társaslét ellen lehet-e tenni?

A két ember történetét Kárász Nelli visszaemlékezéseiből ismerjük meg. Hangsúlyozni kell ez visszaemlékezés és nem napló, így csak látszólag, problémafölvetésében mutat rokonságot Závada Pál Jadviga párnája című regényével. Kárász Nelli emlékezésének azonban van egy sajátossága: nem hasonlít a proust-i értelemben vett emlékezésre. Nincsenek emlékfelidéző mozdulatok, ízek, hangulatok, semmi. Az elbeszélőből szerkesztve, rendszerezve mintegy számadásképpen jelenik meg az életút, a fordított kálvária, amelynek végén az áldozat válik gyilkossá, hiszen megváltásához bűnössé kell lennie. Azonban a bűn fogalmához Kárász Nelli értékrendjében más tettek és viszonylatok rendelődnek.

A regény erényei közül kiemelendő - azontúl, hogy minden értelemben hibátlan alkotás - a rögzítetlen értékrendszer és az ítéletmentesség. Sem Takaró Sanyi, sem Kárász Nelli élete nem tekinthető precedens értékűnek, s Kárász Nelli létfelfogása - mely azáltal, hogy ő az elbeszélő - sem kényszerít ki semmilyen ítéletet az olvasóból. Mintha Németh László megtalálta volna azt a láthatatlan vonalat, amely mentén az ember viselkedését, egzisztálását szét lehetne választani. Mintha Kárász Nelli és Takaró Sanyi mégiscsak az ember két - nemektől független - lelki aspektusa lenne, csakhogy az Iszonyban nincs lehetőség az összeforrásra, sőt csak a szakadás van, annak a bizonyos vonalnak a részletes feltárása.

Végezetül idemásolok egy idézetet, amelyből talán megérthető, hogy miért ez a legtöbb nyelvre lefordított magyar regény: "Vannak emberek, akik csak félig azok. Hogy többek vagy kevesebbek, arról nem érdemes vitatkozni. Az emberekben van egy mérték, inkább valami langy, sok testből összefűlt meleg, amelyik azt mondja: mi, emberek ilyenek vagyunk. Én nem voltam ilyen. Annak a riadalomnak volt igaza, Fehérváron, a fényképész előtt: de hisz akkor én nem vagyok normális. Nem, valóban nem voltam az. Hogy miért: ezt nem tudnám megmondani. Az orvosoknak, gondolom, van erre valami elméletük. Hibásak a hormonjaim. De mi hiba volt az én hormonjaimban? Teherbe estem, a szülésem könnyű volt, a tejem sok: az az árapály, amitől az asszonyok asszonynak hiszik magukat, tizenhárom éves koromtól bennem is ott jár. Ők, gondolom, a szépséget is nedvekkel magyarázzák. Hát én a magam módján szép is voltam. S mégis más volt, nem emberi az összetételem. Az apám magános sétái, a Szeréna néni aggszűz lelke: két oldalról is gyűlt bennem a csönd, a holdfény, a riadalom. A testem alkalmas volt mindarra, amire más asszonyé. Sőt, ha hihetek Sanyi összehasonlításának, vonzóbb voltam a legtöbbnél. A lelkem nem tudott elegyedni a világgal.""

Szereplők: - Kárász Nelli - főszereplő - Takaró Sanyi - Nelli férje - Nelli anyja és apja - Sanyi anyja és apja

"A történet Kárász Nelli házasságának - poklának - története. Nelli visszaemlékezése, ő meséli el, hogy hogyan lesz az első pillanatban is baljós kapcsolatból pokol. A mű önelemzés: a főhős már megbékélt a tragédiát okozó világgal. A pusztai szent lány a házasság alatt változik szörnnyé, majd a házasság véget értével ismét szentté. Hasznos része lesz a társadalomnak. Nelli azonban már csak objektíven szemléli a dolgokat, férjét is csak "utólag" jellemzi. Életfelfogásuk teljesen más. Sanyi sokkal idillibbnek látja viszonyukat, végül mégis ő hal bele.

Az 1920-as években járunk, Takaró Sándor néhány évi katonáskodás után ekkor fejezi be agrártanulmányait. A cselekmény Nelli és Sanyi megismerkedése után indul. Egy bálon táncoltak, Sanyi ott nézte ki magának Nellit. Újév délelőttjén ment ki Imrével köszönteni a lányt Huszárpusztára, aki ekkor döbbent rá, hogy a számára mit sem jelentő, mégsem túl szimpatikus férfi akar tőle valamit. Mivel szegénységben élnek, Nelli csupán krumplispalacsintával tudja kínálni őket. Nelli saját maga mondja el, hogy tudta volna szeretni Sanyit, csak ne akart volna az ura lenni. Ez az a tény, ami kiváltja Nelliben az ellenszenvet, s azt, hogy mindenképp el kell kerülnie ezt a férfit. 1920. után járunk. Ekkor már nem kötelező az érdekházasság, ami ezt mégis kiváltja, az Nelli apjának a halála.

Mindössze kétszer találkoznak Takaró apuka halála előtt, különben levélben tartják a kapcsolatot. A házasság az egyedüli, ami rendezheti az özvegy és Nelli sorsát. Nászútukat Pesten töltik, de Nelli csak az utolsó este hajlandó a nászéjszakára, előtte azt hazudja, hogy nem lehet. Egymást követik a viták, a konfliktusok. De mindvégig reméli a jót, s megszületik Zsuzsika. Zsuzsika az egyetlen mentsvára, hozzá tud menekülni, ő mindig jó "álca". Egy év házasság után meghal Sanyi apja, be kell költözni a gazdaság miatt a faluba. Nelli rádöbben, hogy ő pusztai lény és soha nem fogja megszeretni a férjét. Ettől válik szörnyeteggé. Súlyos veszekedése után férjével még az anyósával is összetűz, s végül elmenekül Cencre anyjához, és Szeréna nénikéjéhez. Zsuzsikát Takaróéknál hagyja, úgy érzi, biztosabb sora lesz ott a gyermeknek. Postamesteri munkát tanul Szeréna néni mellett, azonban váratlanul ő is meghal. Ekkor keresi fel Jókuti doktor, hogy legyen a felesége, de Nellinek ő sem kell. Állást keres, de nem talál. Utolsó lehetősége, ha visszamegy Fáncsra.

Sanyi csak anyja halálakor keresi fel Nellit, aki - minthogy anyósa látni akarja - visszamegy. De férjét nem tudja szeretni, s ezt az undort, ezt a gyűlöletet tetézi a szégyen: Nellinek meg kell tudnia, hogy férjének viszonya volt a szolgálólánnyal. Ekkor egy világ omlik össze benne, s megmozdul benne a gyanú, hogy Sanyi már talán az előző szolgálólánnyal is... Akkor még azt bizonygatta, hogy aki nem szeret, az nem lehet féltékeny. Ez igaz. Ő nem is féltékeny volt. Ekkor már nem érzett gyűlöletet, undort férje iránt, csupán egyetlenegy más érzés pulzált benne, az ISZONY. Egy éjjel, amikor Sanyi "játszani" akart - bár tüdőgyulladása volt - , a játéknak szörnyű végkifejlete lett: " A borzalom megduplázta az erőmet. Az arcába nyomtam a párnát, s a lábammal is rúgtam őt magamtól. [...] Egyszerre csak azt éreztem, hogy a párna túlsó felén nincs ellenállás... Sanyi nem játszott. [...] Félig nyitott szemmel, mozdulatlanul feküdt az ágyában."

Nelli nem tudja, hogy gyilkos-e. Jókutival félszavakból megértik egymást, így őt hívja segítségül. A gyanút is elterelik. Nellinek tisztáznia kell a viszonyát Jókutival. Elmondja, hogy nem akar tőle semmit. Örül, hogy újra visszakapta szabadságát, s így Jókutit nyíltan elutasítja. Visszaköltözik Cencre, az örökségből jól él anyjával s lányával, jótékonykodik a gyermekkórházban. Életében érvényesült a "Megszoksz vagy megszöksz" elv. Ő a megszokásra nem volt képes, így a menekülést választotta.

A mű elején Sanyi az erősebb, ő a vadász, aki "nemes vadat" űz. A házasság alatt azonban kimerül, s immár gonoszan kerül Nelli fölé. Nagyravágyó, kapkodó lesz. A mű végén Nelli belátja, hogy ő is és Sanyi is áldozat volt. Egymás áldozatai lettek. Sanyinak egyetlen és végzetes hibája az volt, hogy Nellit akarta, aki pedig a körülmények miatt bele is egyezett ebbe a viszonyba. Sanyi volt a falu "leg"-je, ám Nelli nem tudta ezt értékelni, nem vágyott ilyen dolgokra, "Nem tudott elegyedni a világgal".

Az iszony okai: - nehezen betörhető nő - rossz házastárs - két végzetesen össze nem illő ember - Nelli apáca típusú - Nelli magányos"

"Németh László 1942-ben folytatásokban kezdte írni Iszony című regényét Móricz Zsigmond folyóirata, a Kelet Népe számára. A három részből álló műnek csak az első része jelent meg így, a folytatáson több évig dolgozott, s csak 1947-ben fejezte be. A tudatregény elbeszélőmódszerét alkalmazva egy nő életútjának tükrében mutatta be azt az ember- és életidegenséget, amely egy önmagába zárt személyiséget örökre elválaszt a világtól. Az Iszony írójának talán legjobb regénye - előtte s utána nem került ki ennyire zárt, öntörvényű alkotás a műhelyéből.

1949 után kiszorították az irodalmi életből, hosszú évekig műfordításból élt. Ez a filmre vitt műve jószerivel a hatvanas években került bele a szocialista korszak felülről manipulált irodalmi kánonjába. Bár Némethnek mindig volt titkos rajongó tábora, akik elsősorban társadalomfilozófiai esszéi miatt becsülték őt nagyra, olykor eredeti jelentőségén is túl, igazából nem szerette őt a hatalom. Kellemetlen és kényelmetlen írónak számított, akit ugyan díjaztak, de nem tartozott az akkor futatott, olykor értékes szerzők (Fejes Endre, Sánta Ferenc) közé.

Hintsch György a televízió számára forgatott, de moziban is bemutatott Jókai-adaptáció (Rab Ráby, 1964) után fogott bele a Németh-regény rendezésébe. (Az előmunkálatokban, bár a főcím nem tünteti fel, az író is rész vett.) Hintsch később az életmű több regényét és színdarabját (Irgalom -- 1973, Szörnyeteg -- 1975, Égető Eszter -- 1989) rögzítette a Magyar Televízióban. Jelentős regények filmváltozata általában leszűkíti az eredeti mű gazdagságát, a cselekményt kapjuk, azt is többé-kevésbé kivonatolva, a celluloidra rögzítés arra jó csak, hogy felidézze a könyvet. Hintsch Györgynek ezúttal szerencséje volt. Talált egy fiatal színésznőt (Drahota Andrea), aki belső hasonlósága folytán tökéletesen azonosulni tudott Kárász Nelli figurájával. Kárász Nelli tanyán él az édesapjával. Egy falusi bálban ismerkedik meg a Takaró-fiúkkal, akik közül Sándor közeledik hozzá, de a lányt inkább annak öccse, Imre érdekli. Sándor kerülgeti a lányt, és Nelli édesapja is tudomására hozza, jó lenne, ha nemsokára férjhez menne. A befelé forduló lánynak semmi kedve hozzá, de kényszerűségből mégis kapcsolatban marad a falu által vőjelöltnek elkönyvelt Takaró Sanyival. Amikor édesapja váratlanul meghal, és a férfi Nelli segítségére siet a bajban - eldől a sorsuk. A lánynak ugyan se lelke, se teste nem kívánja a frigyet, mégis összeházasodnak.

Együttélésük mindvégig boldogtalan. A fiatalasszony nem tud fölengedni a szexualitásban, férje pedig alkalmatlan rá, hogy feloldja felesége szorongását és ellenkezését. Nem tudni, hogy az asszony mással is így viselkedne-e - valószínűleg igen -, ám ennek a problémának nem csak a megoldására, de még a felismerésére is alkalmatlan a bumfordi módra viselkedő férj (Kállai Ferenc remek karakterformálása). Mivel Takaró Sándor kizárólag a szexualitásban képzeli a boldog házasság titkát, Nelli egyre jobban meggyűlöli őt. Gyermekük születése hoz némi változást közös boldogtalanságukba. Férje átveszi apja birtokának kezelését, és a Takaró-házaspár beköltözik a faluba. Sándor társaságot szervez maguk köré, de Nellit ez is hidegen hagyja, legföljebb Imrével, Sándor öccsével vált néhány rokonszenvet sejtető szót. Amikor a vendégek között felbukkan egy fiatal orvos, aki szemet vet a láthatóan boldogtalan Nellire, a fiatalasszony a jövevényre is rossz szemmel tekint.

A regény itt hosszasabban részletezi a nő menekülési kísérleteit - a filmváltozat szükségképpen lerövidíti és felgyorsítja az érlelődő tragédia bekövetkezésének útját. Nelli hiába menekül férje elől, a családi körülmények nem engedik szabadulni, gyermekét sem hagyhatja magára. Családjuk fölött egyébként is viharfelhők tornyosulnak. Férje adósságokba verte magát, a birtok nem hoz jövedelmet, közelít az anyagi csőd.

Takaró Sanyi váratlanul megbetegszik, a felesége kötelességszerűen ápolja. Nelli életidegensége ekkorra már teljesen elhatalmasodik, bénultan iszonyodik férje közelségétől. Amikor egy éjszaka a beteg férje megint szeretkezni akar vele, védekezés közben egy párnával megfojtja. Az ismerős orvos cinkos együttérzéssel hallgatást ígér az asszonynak, ám Nelli az ő közeledését is mereven elutasítja. Hátralévő éveiben végre önállóan, de teljes magányban, és az élettől eliszonyodottan fog élni. A filmváltozat, noha nem tudta teljességében visszaadni a regény cselekményét, mégis jelentős szerepe volt abban, hogy Németh László elhanyagolt, nem eléggé méltányolt szépírói munkásságára felfigyeljenek. A szocialista korszak irodalom-történetírása vitatta Németh társadalomfilozófiájának bizonyos elemeit, és ez árnyat vetett dráma- és regényírásának megítélésére és befogadására is. Az Iszony jól sikerült filmváltozata felhívta a figyelmet rá, hogy egy jelentős életmű vár megismerésre. Hintsch György később mindent megtett, hogy az író munkássága megkapja az őt megillető elismerést. Népszerű vígjátékok (A veréb is madár -- 1968, Hét tonna dollár -- 1973) készítése mellett főként Németh László megfilmesítésekben jeleskedett."