A Válasz alapító szerkesztői Németh László, Gulyás Pál és Fülep Lajos voltak. A lap 1934 májusában, Debrecenben, a Nyugatot ellensúlyozandó jött létre; kapcsolódott a Németh által a harmincas évek elején indított népi mozgalomhoz. Bár az egész irodalom orgánuma akart lenni, elsősorban mégiscsak a népi és a szociográfiai irodalom fóruma volt, s nem csak a Nyugattal, hanem a kor hivatalos irodalmával is szembenállt.
Németh László némileg az új nemzedék megszervezése eszközének tekintette a lapot. Gulyás Pál (lokálpatriótaként is) ragaszkodott ahhoz, hogy a Válasz, mint a nép gondolat folyóirata, debreceni legyen, ne budapesti, munkatársai azonban nem értettek egyet vele. 1935-től Sárközi György főszerkesztősége alatt immár Budapesten működött a lap, ennek hatására Gulyás vissza is vonult a szerkesztéstől, bár továbbra is a Válasz munkatársa maradt. Sárközi szerkesztése alatt a lap nyugodtabb, stabilabb lett.
A lapot 1938 júniusában betiltották.
A második világháború után a magyar irodalmi élet résztvevői úgy érezték, hogy az "első" Válasz és a Magyar Csillag folytatásaként szükség van egy új folyóiratra. Illyés Gyula, Bibó István, Németh László és Sárközi Márta új folyóirat alapításán kezdtek gondolkodni, Németh úgy látta, hogy Sőtérre, Bibóra és Sárközi Mártára kell építeni a lapot. Az időszak papírhiánya ellehetetlenítette a folyóiratkiadást. A papír fölött a pártok rendelkeztek.Mivel az "első" Válasz írói a parasztpárt kötelékébe tartoztak, a lap a párt terhére papírhoz juthatott.
1946 októberében a Válasz Illyés Gyula irányításával indult újra. A parasztpárti kötődés miatt az első szám borítóján Farkas Ferenc, a párt alapítója szerepelt felelős kiadóként. A papírhiányon kívül az írók helyzete is nehezítette a lap újjáéledését: az "első" Válasz munkatársai közül Németh László belső emigrációban, Szabó Lőrinc az igazolóbizottság előtt volt. Illyés és Erdei mentették Szabó Lőrincet az Andrássy út 60-ból, így ő és Németh újra a lap munkatársai lettek.
Illyés a lap újraindításakor óriási gonddal készült a beköszöntőre, a szöveget a Nyúl utca 14. szám alatt, Sárközi Márta házában vitatták meg. A programnyilatkozat szerint a Válasz Sárközi György emléke előtt tisztelgett, ott folytatták, ahol ő abbahagyta. Bibó új név volt a Válasz körében mint szerző, bár már az első korszakban is jelen volt a háttérben. 1945 és 1948 között 86 előadást tartott, nagyrészüket a Válasz szerzőjeként, többször kifejezetten a lap propagandája céljából.
Illyés csak névleges szerkesztője volt a lapnak, a tényleges és gyakorlati szerkesztő Sárközi Márta lett (bár hivatalosan a tördelés és a kiadás lett volna az ő dolga). Az első szám megjelenésekor még csak a kéziratok címzettjeként tüntették fel a nevét, egy év múlva formailag segédszerkesztővé lépett elő, de már ekkor is az ő kezében volt a Válasz irányítása; sőt, idővel a kiadás ügyeit is ő intézte. Az asszony rossz anyagi helyzete miatt (melyet többek között a nyomdai számlák és a szerkesztőség magas lakbére okozott) a szerkesztőség gyakorlatilag Nyúl utcai házának teraszán működött. Erdei Ferenc innen ideiglenesen kiparancsolta a társaságot, arra hivatkozva, hogy a parasztpárt nevében olyan irodalmi működés folyik ott, amely nem felel meg a párt irányvonalának. A szerkesztőséget egy időre áthelyezték a Centrál Kávéházba. Ekkor a lapnak 3600 előfizetője volt, ebből azonban csak 1000 számított valós előfizetőnek, a többi példányt a parasztpárt járatta a vidéki pártszervezeteinek és azok tagjainak.
A lap sok fontos mű "első közléséről" emlékezetes. Itt jelent meg többek közt Illyés néhány 1944-es verse; Szentkuthy Miklós tanulmányai és egy regényrészlete; Vas István antológia-darabjai és életrajzi regényfolyamának kezdete; Sőtér István több műve (Bakator, Hídszakadás, Apátlan irodalom); Kodolányi János regényei, elbeszélései, novellái, drámarészletei; Weöres Sándor több tucat verse és néhány könyvkritikája; Veres Péter tételei; Bibó István kilenc nagy tanulmánya. Nagy nevek bukkantak fel a Válasz hasábjain: Fodor András, Lator László, Csorba Győző, Sarkadi Imre, Cseres Tibor, Kormos István; valamint a lap elindított egy fiatal társadalomtudós nemzedéket is. Bár a lap elsősorban a népi írók fóruma volt, Sárközi Márta kereste a máshonnan jövőket is. Így került a Válasz körébe többek között Pilinszky János is.
Németh László a Válaszban jelentette meg a Széchenyi-dráma két felvonását, az Iszony nagyobbik részét, az Égető Eszter készülő fejezeteit és néhány pedagógiai tanulmányt. Szabó Lőrinc a lapban publikálta a Tücsökzene című verseskötet szonettjeinek nagyrészét és a Sárközi György-tanulmányt. Weöres Sándorral együtt a Válasz egyik versszerkesztője lett. Erdei Ferenc a "második" Válaszban már szerzőként sem szerepelt.
A Válasz elsősorban ügy-folyóirat volt, így a tematika szemszögéből is érdemes vizsgálni az évfolyamokat. Sok szó esett a földosztás kérdéseiről, a parasztság szellemi egyenjogúsításáról. Az 1945 utáni néhány év a népi irodalomnak kedvezett, ennek műfaja a szociográfia mellett a fejlődésregény (például Illyés szociográfiája, a Puszták népe). Ezután a Válasz foglalkozik a békekötéssel, a kitelepítésekkel, a népi művelődés intézményi kérdéseivel. Ebben az időben egyre jobban támadták a lapot. 1948-49-ben több esetben Illyés óvatossága volt a folyóirat megmentője, ő valamilyen szinten öncenzúrát is alkalmazott, bár Sárközi Márta néha "rákényszerült", hogy becsapja.
1947 júniusában a Valóságban megjelent Nagy László írása A Válasz útja címmel, amely egy kemény és igazságtalan kritika volt. 1949 márciusában Aczél Tamás a Társadalmi Szemlében A burzsoá ideológia egyes jelenségei fiatal magyar líránkban címmel a Válasz és a Magyarok verseit kritizálta.
Ekkor született meg az elhatározás a szerkesztőasszonyban: egy utolsó, reprezentatív számba még minden lehetségest bele akart sűríteni. Időközben a nyomdaszámlák kifizetése miatt el kellett adnia Nyúl utcai házát; így a szerkesztőség is költözött, először a Centrálba, majd egy üzlethelységbe a Madách térre, onnan pedig a Szerb utcába. Az utolsó, összevont szám 1949 júniusában jelent meg. Szeptemberben jelent meg a Szabad Népben az utolsó Válasz-szám "következménye", a Válasz a lejtőn című cikk. A megszűnő kiadót államosították, a Válasz mint a parasztpárt és a nép írók mozgalmának lapja "a népben rejlő alkotó erők felszabadítása" jegyében szűnt meg.