Kronológiai gyűjtés 1977_05.

Május

1977_05_25.
szerda
Kronológia:
A Csillagok háborúja c. filmet vetítik az amerikai mozik, mely minden idők legnagyobb bevételt hozó mozija lett. Elhunyt Herbert Wilcox, angol filmrendező és producer (1892-1977).
Népszabadság:
Carter elnök a Fehér Házban Fahd szaúd-arábiai herceggel tanácskozik a közel-keleti probléma rendezéséről. Parlamenti választások zajlanak ma Hollandiában. Groningen közelében dél-malukui terroristák továbbra is fogságban tartanak egy vonatot 160 utasával együtt és követelik korábban bebörtönzött társaik szabadon bocsátását. Az ultimátum ma délután jár le. Moszkvában megkezdődött a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése, részt vesz Puja Frigyes külügyminiszter. Titó 85. születésnapját ünnepelik Jugoszláviában országszerte.
Madzsarné Jászi Aliz -a magyar gyógytorna megalapítója- születésének 100. évfodulója alkalmából emléktáblát avattak. Az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke, dr. Rudolf Kirschläger az Országházban hivatalos tárgyalást folytat Losonczi Pál lal a két ország kapcsolatáról. Baranyába tesz látogatást Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Szekér Gyula , miniszterelnök-helyettes vezette magyar delegáció ma érkezik haza Lipcséből, a magyar-NDK gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság 16. üléséről. Megkezdődött a pedagógusok háromnapos tanácskozása, céljuk a pedagógiai munka aktuális kérdéseinek megtárgyalása.
Az Állami Operaházban este Gounod: Faust című operáját játszák Dr. Rudolf Kirschläger vendég tiszteletére. Könyvajánló: Spiró György- História. Spiró György- Kőszegők. Márton Klára- A kerítésen túl. Utassy József- Csillagok árvája. Nemes Károly- Tony Richardson. Denis Diderot- Az apáca. Denis Diderot- Rameau unokaöccse. Quittner Pál- Apu, miért?. Vadas József- El Liszickij.
Új nyomda indult Győrött Victoria 820 Poligraph géppel. A Székesfehérvári Bútoripari Vállalat nyerte a Kiválló vállalat címet, amiért korszerű szériagyártással dolgoznak. Sok a látogatója a BNV- nek. A Magyar Vagon- és Gépgyár Rába 594- es típusú futóműve BNV- nagydíjas lett.
TV műsor: 20: 00 Alizka (film). 20: 05 Brazil együttesek műsora (sz.). Rádió műsor: 11.30 George London énekel. 14.30 Prokofjev: Péter és a farkas. 23, 3 Mendelssohn: Oktett. 15, 36 Palócz László énekel. 15, 51 Bizet: Az arles-i lány. Színház műsor: 18.30 Operaház: Faust. 19.00 Erkel Színház: Az álarcosbál. 19.30 Zeneakadémia: A Pécsi Filharmónikus Zenekar hangversenye. 19.00 Nemzeti Színház: Együtt egyedül. 19.00 Madách Színház: Spanyol Izabella. 19.00 Madách Kamaraszínház: Isten nem szerencsejátékos. 19.00 Vígszínház: Szent Johanna. 19.00 Pesti Színház: Kedves bópeer…! 19.00 Fővárosi Operettszínház: Veronai fiúk. 19.00 József Attila Színház: Villon és a többiek. 19.00 Thália Színház: Petruska. 19.30 Vidám Színpad: Aki mer az nyer. 20.00 Radnóti Miklós Színpad: Minden másképpen van. 19.00 Korona Pódium: Műhelytitkok. 17.30 és 19.30: Jean Vigo Filmklub. 10.00 Állami Bábszínház: Csizmás kandúr. 15.00 Állami Bábszínház: Az elvarázsolt egérkisasszony. 19.30 Fővárosi Nagycirkusz: Moszkva csillagai. Mozi műsor: Veszprém: Küldetés- portréfilm Balczó Andrásról

Összeállította: Bencze Eszter