1974_05_31

Fodor András naplója / 1974. május 31. péntek

Ahogy múlik a nap, mindinkább érzem a FÉSZEK-estért

hordott felelősség terhét. Takács Imre együtt ebédelt Nagy Lacival. Olvasta bevezetőjét. Vannak benne erős dolgok, de végtére "nem úgy csisszen el, ahogy kéne". Ebben az észrevételben talán a legutóbbi választmányi ülésen szereplés kettős rossz visszhangja is kísért. A népi faltörőknek Laci kevés, mivel a "csatákból csak előkelően kibotoz", a másik oldalon meg - teljesen alaptalanul-legszívesebben antiszemita hírbe kevernék.

3/4 8-ra a gobelinteremben lassacskán összegyűlnek a szereplők. Mindegyiknek van valami kis problémája. Garamvölgyiné olyan ideges, mintha még most is egy bizonytalan kimenetelű provokáció elhárítója volna, pedig tudom, hogy az eredményért izgul. Hát éppen ez az, ami engem is kínosan érint: nincs tele a nagyterem, nagyon is hézagos. Mindazok a hivatalosok, akiket Rácz-Székely fölhajtani vélt, hiányoznak. Nemcsak Polinszky miniszter, de az ígérkező Simó Jenő sincs jelen. Az irodalmi osztályról, a Kiadói Főigazgatóságról, az Irószövetség vezetőségéből - Garamvölgyinét kivéve - senki. Ma reggelre Garai is beteget jelentett. Mi más ez, mint hosszú, megfeszített szervezőmunkám bojkottja?

Valami kényszeredettség van abban, ahogy a félháznyi közönség elé kivonulunk. Nagy Laci mellőlem kel föl, s mondja el fontolt, kemény hangú prológusát. Követeli, hogy a határon kívüli magyar költészetet szellem szerint integrálhassuk. Ha más nemzetek líráját tiszteljük, fordítjuk, szerethessük végre nyíltan a környező országok magyar költőit is, akiket nem kell fordítani, akik több millió magyart képviselnek.

A bátor szavak után rossz szavalatok következnek, csüggesztő, hogy a közönség a műsort kiegészítő füzetet se használja célszerűen, s hogy ebben a nyomasztó légkörben a verseknek nincs igazi hatásuk. E. B. Lukacot sikerül illendően bemutatnom, de olvashatott volna fel a műsorhoz alkalmazkodóbban is. Kertész Lajos elfelejti bemondani, mit ad elő Bartóktól (Négy régi keserves, Scherzo, Ballada).

Tolnai várakozáson felül jól szerepel, versét is átélten mondja el Tímár Béla. Ő maga az Árva Csáthot olvassa remegő kézzel. Brasnyó írásaiból nem jön ki, amit beléjük gondoltam. Az előadók (Bodor, Ferenczy Krisztina) bizonytalanok, csak Jancsó Adrienne hiteles.

A szünetben hallom a jó és rossz véleményeket. A bojkotthangulatot azért mindenki érzi. Vekerdi fenntartás nélkül lelkes. Sárika beszélt Varga Pistáékkal, akik a szünetben elmentek. Itt van Gerzson Pali, Jeney Jutka, Benkő Rita. Czinének mondom: látod, hogy mégis készülhetett szöveges ismertetés. - Lexikonszövegekből! - vágja rá zavart fennhéjázással. (Perc múltán gratulál Pomogátsnak a teljesítményhez. Hát, ilyen legény ő.) Eljöttek természetesen Czigányék, Kormos, Csukás, Ágh, Parancs a költők közül, de aztán senki több. Kiss Feri a silány versmondásokra panaszkodik, de ő legalább sejteti, tisztában van, mennyi fáradozás kellett ahhoz, hogy ez az est létrejöhessen.

Magamban helyre téve a keserű tanulságokat, csak félszívvel figyelem az est további részét, amiben vannak azért jobb dolgok, például a Farkas Árpádtól elhangzott búcsúzó vers. Miután sorra került mind a huszonhat költő (Ozsvald Árpád, Veres János, Tőzsér Árpád, Cselényi László - Balla László, Kovács Vilmos -, Herceg János, Ács Károly, Fehér Ferenc, Domonkos István, Tolnai Ottó, Brasnyó István - Bartalis János, Szemlér Ferenc, Horváth István, Kiss Jenő, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Magyar Lajos, Király László, Farkas Árpád), kiállok a dobogóra zárszót mondani. Kezemet idegesen rakom ide, oda, de szavaim közt biztonságos rend van. Kimondom, nem misztikus, hanem valóságos oka van annak, miért ily későn volt első ízben effajta est. Akadályai vannak, s nagyon vigyázzunk, hogy a külsőn kívül nehogy belső akadályai is legyenek. Mert az Ady-féle "ezer zsibbadt vágy" -ból így nemcsak erős akarat nem lesz, de maga a vágy is elzsibbad végképp. Megköszönöm az Írószövetség Költőszakosztálya nevében - mely úgy látszik, csak eszmeileg létezik, de mi néhányan mégiscsak hiszünk abban, hogy valóságosan is működik - a közreműködést, a figyelmet. A FÉSZEK hozzájárulását, amiért nevéhez méltón helyet adott a más-más tájról való, más-más hangon danoló, de az anyanyelv közös fészkén nevelkedett énekeseknek. Nagy Laci apró mosollyal elsőként mondja: jól beszéltél.

Ha azt nem is, amit reméltem, valami meghitt hangulatot azért össze tudunk hozni magunk köré. Beülünk a bárba Kormossal, Csukással, Takáccsal, Fábiánékkal szemben. Később az étterembe is lelátogatunk. Kis ideig a két Nagy testvér közt ülök. Laci emlegeti: meg kéne jelentetni a bevezetőjét.

Jobb híján azzal vigasztalom magam: a kudarc tanulságait sem szabad lebecsülni. Pomogátsnak nálamnál is rosszabb a szája íze. Bosszantja az érdemes emberek tüntető távolmaradása. Elmereng Juhász Ferenc magatartásán: hogy lehet ennyire közömbös. Meg kéne neki mondani. Bezzeg más ügyekért szolidaritást vállalt. Általánosságban pedig a szent nemzeti ügyek képviselete nálunk, úgy látszik, megmarad a pofázás szintjén. Kormos véleménye is lesújtó a költőtársakról: - Monomániás, önző banda; csak magukra gondolnak.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek I. Napló 1970-1974.

Digitalizálta: Batiz Judit [2007.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2012.