XLVI. évfolyam, 3. szám 2001. március
HÍREK A VILÁGBÓL
Francisco Umbral nyerte el a spanyol irodalmi világ legjelesebb kitüntetését, a 2000. évi Cervantes-díjat. Mint mindig, idén is nagy viták előzték meg a szavazást, és a sajtó értesülése szerint az utolsó fordulóig Carlos Bousono fej fej mellett haladt a nyertessel, és csak Camilo José Cela erőteljes fellépésének köszönhető ez a végeredmény. A Nobel-díjas író ugyanis a szabályok ellenére elérte, hogy egy zsűritag se tartózkodhasson a végső döntésnél. Francisco Umbral (1935) jeles spanyol prózaíró, kritikus és tárcaíró, az El Mundo állandó munkatársa. Fontosabb művei: Memorias de un nino de derechas, Las ninfas, La noche que llegué al café Gojón, Trilogía de Madrid.Három vastag kötetben adta ki Madridban az Alfaguara Kiadó Julio Cortázar leveleit. Az El país recenzense szerint a közel kétezer oldalt megtöltő mű jól mutatja az argentin író életének minden fényét és árnyékát. Megismerhetjük első irodalmi vonzódásait, a dzsessz iránti lelkesedését, utazásait, szerelmeit, belső vívódásait, novelláinak s a korszakos jelentőségű Ugróiskolának az előtörténetét. A sötétebb oldal természetesen Cortázar politikai magatartására vonatkozik: arra, hogy a korlátlan szabadság szószólója, Poe fordítója, Keats kritikusa, Rilke rajongója vajon hogy lehetett "elkötelezett" művész, és hogy támogathatta élete végéig (1984) a forradalmi Kubát és Nicaraguát. A levelek közreadója, Aurora Bernández, az író felesége nem ad erre választ, de nem is kendőzi el a konfliktust: dicséretre méltó őszinteséggel közli Cortázar minden fontos levelét. (Julio Cortázar: Cartas (1937-1963), (1964-1968), (1969-1983), Alfaguara, Madrid, 2000.)Nagy veszteség érte az osztrák irodalmat. 2000 decemberében, hetvenkilenc éves korában elhunyt H. C. Artmann aki mintegy megtestesítője volt a minden doktrinerségen és esztétikai ideológián humorosan, önironikusan kívül álló író ritka típusának. Artmann, aki a háború idején svédországi emigrációban élt, Ausztriába való visszatérése után egyre inkább az irodalom központi alakjává vált, akinek művészetében együtt volt jelen az osztrák irodalom rilkei hagyománya, a tájnyelvi dalköltészet megújuló szólama és mindenekelőtt a nyelv szémikus és fonikus megnyilvánulásait felbontó és belőlük újraépítkező avantgárd tradíció. Valamiféle hagyománytérkép felvázolásával azonban aligha juthatunk közel Artmann lírájának és hatásának megértéséhez. Évszázados nyelvi zsenije mintegy újrateremtette a német nyelvet; és mindezt egy hangsúlyozottan bécsi nyelvi világot berendezve tette, amivel az osztrák irodalom - egyébként olyannyira vitatott - fogalmának is új értelmet adott. Artmann-nal és a szintén nemrégiben elhunyt Jandllal két olyan nagyság távozott az osztrák irodalomból, akik a fiatalabb nemzedékek számára nyilvánvaló viszonyítási pontként is szolgáltak, és akik - különösen Artmann - mintegy személyükben is megjelenítették az irodalom önelvűségét.
2000. szeptember 15-17-én Sacrum és kultúra címmel tartották a Lublini Katolikus Egyetemen a keresztény kultúra kongresszusát. A rendezvényt Józef Z?yciński érsek szervezte, többek között Leszek Kołakowski, Andrzej Wajda, Miloslav Vlk és Paul Poupard bíboros, Alain Besançon és Ryszard Kapu¶ciński adott elő. A kongresszust nagy érdeklődéssel kísérte az ifjúság és a média.
A krakkói Willa Decjusza Társaság adatai szerint 1999-2000-ben száztizenegy könyv képviselte a lengyel irodalmat Németországban (korábban megjelent művek új kiadásait is beleszámítva). A legnépszerűbb szerző Maria Nurowska, neki négy könyve jelent meg. Három kötetet adtak ki a következő szerzőktől: Ryszard Kapu¶ciński, Stanislaw Lem, Czesław Miłosz, Sławomir Mroz?ek, Zbigniew Herbert, Bruno Schulz, Olga Tokarczuk. A fokozott érdeklődés Lengyelország frankfurti szereplésével magyarázható.
A moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban november 18-án nagy sikerű könyvbemutatóra került sor abból az alkalomból, hogy a Raduga Kiadó megjelentette Örkény István válogatott műveit orosz nyelven. Az irodalmi rendezvényen az Orosz Föderáció Sajtóügyi Minisztériumának képviselője, Nyina Litvinyec elmondta, hogy a rendszerváltás előtti időkkel ellentétben a magyar-orosz irodalmi kapcsolatokban ma már a valódi irodalmi értékek közvetítése játszhatja a főszerepet. Tatyjana Zimina, a Raduga Kiadó igazgatója kifejezte abbéli örömét, hogy kiadójuk egy ilyen nagyszerű kötettel indíthatta újra a tíz évvel ezelőtt anyagi okok miatt megszakadt A modern próza mesterei című sorozatát. A hivatalos beszédeket személyesebb hangvételű emlékezések követték. Előbb Örkény István özvegye, hagyatékának gondozója, Radnóti Zsuzsa méltatta az írót és az orosz nyelvű kötet létrehozásában közreműködőket, majd a fordító, a magyar irodalom egyik legkiválóbb oroszországi népszerűsítője, Tatyjana Voronkina beszélt az Örkény-szövegekhez való viszonyáról. Ezt követően két filmbejátszásra került sor: Oleg Tabakov - aki külföldi útja miatt nem lehetett jelen az esten - vallott arról az élményről, amelyet számára az Örkény-rendezés jelentett; illetve részletek peregtek le az Örkény Istvánnal készült riportfilmből. Az est az Örkény István önéletrajzi írásaiból összeállított monodrámával zárult, Szergej Beljajevnek, a Tabakov-színház érdemes művészének nagyszerű előadásában.
