TOM LANOYE


Jules és Alice

     
     
     
     
     1
     Jules Desmet a heverőn fekve halt meg, zaftos szeleket eregetve, öklendezve, a szamovárral a keze ügyében. A háttérben a Concerti Brandeburghesi. Volt benne egy rész, aminél mindig vinnyogott a gyönyörűségtől, most meg halott.
     Maga Alice talált rá. Jules, gyorsan megcsináltam a körtét, amit anyád küldött, azzal a tegnapról maradt pulykával nagyon finom lesz... Elejtette a tálcát. Te jó ég, Jules, mondj már valamit!
     
     2
     A szomszédok felhívták az orvost, és adtak Alice-nak egy pohár vizet. Nem akart hazamenni, megengedték neki, hogy náluk aludjon. A gyásztáviratokat, a temetési meghívók szövegeit, a halotti tort - mindent Verstraeten úr és a felesége intézett helyette. És ne hidd, hogy nem szívesen tették. Hiszen ki más segített volna annak az ártatlan báránynak? Ő még mindig nem szólt egy szót sem, nem akarta látni a családtagjait, csak ült kabátban a radiátor mellett. Na és Jules anyja? Már egy éve kómában fekszik, hever, mint valami eltaposott növény, csak Alice látogatja meg nagy néha. Egy csomag rézgáliccal, mi, hahaha! Csitt, ilyennel nem viccelődik az ember! Tudod, ki mindenkinek akart Alice táviratot küldeni? A hülye Stremenéknek. A buzeráns Buf úrnak. És ha nem olvasom át a listát, Joske Zurenbalnak, mindjárt kettőt. Kis postagalambom. Na jó, elég, ilyesmivel nem szórakozik az ember! Elég az hozzá, ablakon kidobott pénz persze, de hát bánatában furcsábbakat is tesz az ember. Még Alice sincs betonból. Látnád, ahogy ott ül nálunk. Szárnyaszegett madárka.
     
     3
     A torra nem sokan jöttek el, és többen már a konyak előtt kártyázni kezdtek. Az emlékek felidézése szomorkás mosolyt csalt az arcokra. Aztán jöttek a viccek és a második kör vajas sütemény. Tizenkét frank darabja. Alice a kávéskanalát bámulta. Hétszázötven frank a teremért, mindent beleértve. Mennyi borravalót kell adni manapság egy pincérnek?
     A halotti tor után Verstraetenékkel ment haza. Szép mise volt, Alice. Nagyon szép. No és a tor, mindenki eljött. És a kiszolgálás! Verstraeten úr jóformán még le sem parkolt, Alice már kezet nyújtott neki és a felségének, és anélkül hogy hátranézett volna, eltűnt a lakásában. Nem mintha bármit is vártunk volna a fáradozásunkért cserébe, de egy köszönömöt azért mondhatott volna. De nem. Se bú, se bá, kezén még a C & A-ban vett kesztyű. Még mindig előttem van, ahogy itt ül, inkább rajta a radiátoron, mint előtte. Mit képzel ez? A rákos mindenit neki!
     
     4
     Kezén még mindig a kesztyűvel Alice egyenesen a jégszekrényhez ment, és kinyitotta az ajtaját: még ott volt. Könnyek potyogtak a konyhakőre.
     Húsz évvel azelőtt Jules és ő a Ciné Palace melletti ligetben csókolóztak. Tetszett neki a férfi, és megkérdezte, a férfi is szereti-e őt. Miért kérded? Túl messzire mentem? Talán valami rosszat mondtam? Aztán szenvedélyesen megcsókolta. Egy év sem telt el, összeházasodtak.
     
     5
     Jules-nek autószerelő-műhelye volt, de hamarosan átnyergelt karambolos autók vontatására. Kevesebbet keresett, de legalább élvezte, amit csinált. Egy totálkáros kocsi szépsége. Ez olyasmi, amit nem lehet elmagyarázni. Ránézel egy ilyen roncsra, és libabőrös leszel. Szép, és mégsem az, csontig hatoló látvány. A legjobban a féknyomok látványa őrjít meg, persze azokat nem lehet elvontatni.
     Volt olyan hét, hogy három remek darabot is hazaszállított. Csak azt vette meg, ami valahogy megérintette. Fillérekért.
     Ha este fagyott, elégedetten dörzsölgette a tenyerét. Micsoda dolog ez, Jules, mások bajának így örülni. Képzeld el, hogy veled történik. Vagy hogy velem... Elég legyen, azt a büdös mindenségit neki! Mi másból élnénk? Ugyanabból, mint régen: autók javításából. Hallgass! Asszony nem ért ehhez.
     
     6
     Hogy tárolni tudják az autóroncsokat, megvették a házuk mellett lévő üres telket Alice megtakarított pénzéből. Az esküvő előtt gyűjtötte, amikor a szivargyárban dolgozott mint titkárnő.. A roncsok egyre csak gyűltek. Temető, mondta Alice. Múzeum (Jules). A selejtet a Demofernek, egy antwerpeni újrafeldolgozó üzemnek adták el, a sértetlen alkatrészeket pedig szerelőknek, garázsosoknak, fusizóknak, hobbistáknak és műgyűjtőknek. Aki Desmethez ment alkatrészért, jól tudta, mire számíthat: a férfi mogorva arcára és borsos számlára. Azt meg végképp ne várja senki, hogy majd ő is megy és segít keresgélni a roncshalmazban. Úgy tesz, mintha még neki kéne fizetnie. Buta paraszt. Csak hát nagyon sürgősen kell az a váltó; ha megvárnám, míg leszállítják Németországból... Arról van szó, hogy a márkakereskedőnél még így is három százassal többet kérnek egy kerékagyért... Akkor is felháborító, hogy mások kárán keresi a pénzét! Történne csak egyszer vele valami, meglátná.
     
     7
     Jules egyre távolabbi balesetekhez ment ki, és meg is találta, amit keresett: egy valódi DKW-t, egy Bogarat, egy Citroën kacsát... Nagy volt a választék. Ifjú életek, részegesek, megnyomorodottak, szerencse fiai, akárhogy is, őt mindez hidegen hagyta. Szombatról vasárnapra virradóra gyakran éjszakázott az autómentőben. Odáig fajult a dolog, hogy hétközben már nappal is az utakat járta, vizslatva, hol történik valami. Eleinte csak egy órácskára maradt kint. Egy hónap múlva lekéste a vacsorát. Fél hét, jóságos ég, fél hét! Talán nincs telefonunk? Az emberek ismernek, majd hívnak, ha szükség van rád. Ki fogja fizetni azt a rengeteg benzint, erre gondoltál már?
     Másra se gondolok, ma három autót is megjavítottam, mind a leállósávban vesztegelt; igen: megjavítottam őket. Valami csurran-cseppen belőle. Aki keres, az talál. Egy defekt, egy lemerült akkumulátor, egy kis piszok a benzincsőben, azok a marhák már attól bepánikolnak, ha kifogy a tank. De ha egyszer valahol tömegkarambol lesz, biztos, hogy én érek oda elsőként. Aki mer, az nyer. Ezt tán csak megérted, vagy rajzoljam is le? Nesze, itt van kétezer frank, ma kerestem, holnap vegyél belőle valami rendes vacsorát, már három napja csak káposztát zabálunk, a fülemen jön ki.
     
     8
     Egy szép napon Jules belevetette magát az antiküzletbe. Amikor a hetedik feszületet cipelte haza, robbant a bomba. Ugye nem képzeled, hogy mostantól, amíg élek, hülyére dolgozom magam, csak hogy az uraság ide-oda furikázhasson az új dilije kedvéért? Antik! Na ne röhögtess! Neked itt a helyed. Az ügyfeleid visszaélnek a helyzettel. Nem ismerem az árakat, biztosan túl keveset kérek. De Alice, te ezt nem érted. Nézd csak ezt az elefántcsont feszületet a törött lábbal; vagy azt a Szent családot, fajansz, három helyen ragasztva, százéves is megvan; és az a francia rekamié, amit a padlásra kellett vinnem. Ez befektetés, tíz év múlva legalább a háromszorosát éri. Közben megfordulok az ország összes árverezőházában, eladok néhány dolgot, megismerkedem emberekkel, leszállítok nekik ezt-azt, megjavítom a kocsijukat, ha kell, vagy vásárolok a megbízásukból, ha nem akarják, hogy a konkurencia rájöjjön, mit vettek. Ma egy kis komissió, egy kis haverkodás, két év sem kell, és én is régiségkereskedő leszek. Az nekem való lenne, halálesetek, torzsalkodás az örökség elosztásánál, értékfoglalás, csődeljárások... Egész vagyonok kerülnek kalapács alá, darabjaira hull a mozaik... Jól van, látom, nem érdekel. Akkor most figyelj. Csak jövő héten akartam elmondani, de azzal a sok kacattal kerestem húszezret, csak úgy, lazán. Tessék, az átutalási bizonylat, mai dátummal, egyenleg: tizenkilencezer-hétszázhatvan frank betét, mutatom, máskülönben képes lennél nem hinni nekem. Az istenit neki.
     
     9
     Ezután nem volt megállás: kristálycsillárok, metszetek, egy ősnyomat, két zsebóra, egy szamovár, egy kürtőkalap, delfti porcelán, egy rokka, kis osztrák aranyérmék, hamutálak minden méretben és formában, faliszőnyegek, nincs értelme mind felsorolni. Roskadozott tőlük a padlás. Tedd legalább a kisszobába! Egy teleszkóp, egy rakás argentin húskonzerv, egy tölcséres gramofon egy halom ebonitlemezzel, mit untassam önöket a részletekkel. Egy biztos: semmi, amit Jules hazahozott, nem ért egy fabatkát sem. Karcok, felpúposodások, rozsda, szakadások, hiányos étkészletek, hibás szerkezetek. De hát sosem jutott olyasmihez, amin könnyen és jó áron túladhatott volna? Vagy azt már útközben eladta, és mindig csak a lomot tartotta meg?
     
     10
     Egy jobb napon Jules egy kínai vázával jött haza. Alice kivitte a kertbe és a földhöz csapta. Halottfehér arccal, összeszorított szájjal. Jules letaglózva rogyott le a székbe. Mit művelsz, mi van? Mi van? Hogy mi van, azt kérdi. Széttöröm azt a rohadt vázát, az van. Ahogy minden mást is, amit az uraság ezentúl haza mer hurcolni, szét fogok törni, antik vagy nem antik. Itt járt ma az uraság anyucikája, ki tudja, mióta először, és az uraság anyucikája azt mondta, hogy az uraság a minap becsöngetett hozzá, amikor ő nem volt otthon, de a szomszéd, Gust Bochel látta, és elmondta neki, ő pedig a látogatásból arra következtetett, hogy "még mindig gondjaink vannak", úgyhogy fogta magát, és "amint tehette, idesietett". Hogy elég lesz-e most tizenötezer frank. És a kérdésben ott volt, hogy egy katonatiszt özvegye még mindig megengedhet magának ilyen csekélységet. Meg hogy: lám, a mi szegény Jules-ünk szép vásárt csinált ezzel a Pauwels lánnyal... Nahát, ezt már nem nyelem le. Bevágtam az ajtót az orra előtt, és előtted is be fogom vágni, ha még egyszer pénzt kunyerálsz anyádtól.
     Alice ölni tudott volna. A kezét az oldalához szorította, azután a fejéhez kapott, sipítva üvöltött, ömlött a könnye. Nézd csak, hogy gubbaszt ott, a régiségkereskedő! Még hogy te, hogy tizenkilencezret meg mit tudom én, mennyit kerestél, hogy lehettem ilyen hülye! Mától ki se teszed a lábad a házból.
     És így is lett.
     
     11
     De az otthon ülés nem volt Jules-nek való. Igaz, ki se mozdult, de amúgy minden maradt a régiben. Ki vezette a könyvelést és a háztartást? Alice. Ki fogadta az ügyfeleket, ki küldte ki Jules-t a megadott helyre a vontatóval? Hát persze. Ha csak egy negyedórát késett, már állt a bál: Alice megvárta, amíg az ügyfél elmegy, óriási patáliát csapott, ellenőrizte a kilométer-számlálót és megszaglászta a férfi leheletét.
     De Jules olyan volt, mint az angolna, mindig kicsúszott a keze közül. Ha éppen nem a padláson turkált az antik holmi között, akkor a temetőjében sétálgatott. Ha kellek Alice-nak, majd kiabál. Mert kiabálni, azt tud. Ha valamihez igazán ért, az istenit neki, az a kiabálás. Én kis Jules-öm így, én kis Jules-öm úgy. Mehet a francba. Egy halomba szórta a korábban már szétválogatott alkatrészeket, órákig feküdt a földön és bütykölte a roncsokat, egyszer két autót is összehegesztett. Csinált egy nagy roncsot, két motorházzal, azt rárakta három másik romkupacra; bunkert épített magának. Onnan lesett minden mozgást a teleszkóppal, amire még Brüsszelben tett szert annak idején. Márpedig mozgás volt bőven. Nap mint nap rácsodálkozott a saját szomszédaira. Hogy a Szent Lutgardis Leányiskoláról, amely mögött a temető elterült, ne is beszéljünk. Jules a játszótérre és a kerékpártárolóra látott. Bekukucskált a tornaterembe és az öltözőkbe. A lányok lomhán húzták át a ruhájukat a fejükön, kivillant leheletfinom alsóneműjük és nevető arcocskájuk. A teleszkóppal kinagyított szájuk úgy mozgott, mint halak szája az akvárium üvege mögött. Fiatal, erős, hófehér fogak. Jules lélegzet-visszafojtva nézte őket. Hogy mi mindent művelt rejtekhelye takarásában, azt jóérzésünk nem engedi leírni. Ne szólj szám, nem fáj fejem.
     
     12
     De Alice-nak éles szeme volt. Feltűnt neki, hogy Jules nem a régi. Túl sok időt töltött az utakon. Teherautó-sofőrök, piacozók, állatkereskedők, kereskedelmi utazók, szélhámosok - a zsák megtalálja a foltját. Durva történetek, mocskos viccek. Még rágondolni sem merek: a főutak menti kávézók, a város határában, ahol a nők könnyen, sok pénzt keresnek. Falábuk van, üvegszemük, öregek, lóg a mellük, vagy éppen nőnek öltözött férfiak, de mit bánják azt a kuncsaftjaik. Azokat csak egy dolog érdekli. Jules azért nem süllyedt idáig. Mégis, furcsán viselkedik az utóbbi időben. És követelőzőbb, mint annak előtte.
     
     13
     Jules-be mintha ördög bújt volna, mintha a ház és a temető ketrec lenne, ő meg valami megvadult fenevad a rácsok fogságában. Milyen bőszen dobálta azokat a fémdobozokat. A teleszkópján és a roncsain kívül már csak egyvalami érdekelte. Próbálkozott reggel, délben, este, Alice sehol sem volt biztonságban tőle. Azért csinálja, hogy bosszantson. Olyanok vagyunk, mint a kutyák. Azt hiszi, megelégelem és visszaengedem az utakra. Hát akkor még nem ismer eléggé.
     Ám Alice akkor súlyos hibát követett el. Belement a játékba.
     Felvette a vasárnapi ruháját és bement vásárolni a városba. Vett a Liaison illatszerszalonban egy kis üveg kölnivizet, azután olyan sokáig válogatott a parfümök között, hogy a boltos végül inkább adott neki négyfajtát, vigye haza és döntsön ott. Negritta Mon Amour, Printemps Sauvage, Niagara Gold, Davina Rocca. Csúfnál csúfabb parfümös üvegcsék, lazán lezárva egy kis gumidugóval, külön kartondobozba csomagolva.
     Aztán elballagott a fehérneműbolthoz, egy darabig ácsorgott a kirakat előtt, körbepillantott, majd gyorsan belépett.
     Hazafelé elégedett mosollyal ült a buszon, ölében a bevásárlószatyorral. Türelmes ember vagyok, de velem senki ne szórakozzon. Jules meg pláne ne.
     14
     Jules nem tudta, mi történik vele aznap este. Ásítva lép be a hálószobába, gyertyák égnek, füllesztő illat tölti be a teret. Alice elnyúlva fekszik az ágyon, csipkét és selymet visel. Durván, gúnyosan néz a férje szemébe. Azután megfordul és a hasára fekszik, olyan pózban, amit egy jobb érzésű ember szégyenletesnek nevez. Jules teljesen összezavarodik. Ám Alice odalép hozzá, lassan levetkőzteti, a testét forró csókokkal borítja, falja a száját, a nyakát, minek is untassam önöket a részletekkel. A szerelem lehelete hatalmába keríti Jules-t, és Alice hamarosan megízlelheti a győzelem mámorát.
     A rá következő napokban is magasra csapnak a szenvedélyek. Mint a mézeshetekben, csak éppen bevonva az oly sok éven át gyakorolt házastársi kötelesség mázával. A kívülálló bizonyára elérzékenyül. De ne feledjük: Alice azt gondolta, hogy Jules az egészet nem veszi komolyan, míg Jules tisztában volt vele, mennyire komolyan gondolja az egészet Alice. Ez csak rosszul sülhetett el. Mindazonáltal kétségtelen, hogy ez a kis csalás hatalmas tüzet gyújtott mindkettejükben.
     
     15
     A disznó, sziszegte egy hét múlva a konyhájában Alice. Óvatosan ült le a kis nádszékre és igyekezett leküzdeni a fájdalmát. Tudtam, hogy egy vadállat, na de hogy ekkora... Még az állat sem tesz olyat, mint amit ő tett velem, ez egy kicsit sok, ez már nem normális. Mit képzel, mi vagyok én? No de máshogy is játszhatjuk a játékot. De mennyire hogy.
     Elhatározta, hogy soha többé nem tesz az ura kedvére. És ha Alice valamit elhatároz, az úgy is lesz. Ha a fene fenét eszik is.
     
     16
     Mi a baj, Alice? Semmi. Dehogynem, hiszen látom én rajtad. Mondom, hogy semmi. Furcsa, esküdni mernék, hogy bánt valami. Esküdni, esküdni... Útban vagy, fel kell súrolnom a padlót! Akkor is más vagy, mint szoktál, talán bánt valami? Rajta állsz a rongyon. Az időjárástól van, vagy nem megy a bolt, netán én tettem valami rosszat? Ugyan már, hagyj végre békén!
     Ki tudná leírni Jules Desmet tanácstalanságát? Nem értett semmit. Alice elhajította a szenvedélyt, mint valami száraz ágat, Jules meg loholt utána, butábban, mint egy kutya. Alice csókjai ott éltek benne, lángoló emlékük minden mást elhomályosított. Nem volt étvágya, ha pedig egyedül maradt, remegett az idegességtől és az önmarcangoló gondolatoktól, és közben mindent bevetett, hogy visszanyerje felesége kegyeit: érdeklődve faggatta az egészsége felől, magától nekiállt a mosogatásnak és a porszívózásnak, fütyörészett munka közben, kedvesen rámosolygott s kacsintott hozzá...
     De Alice kivette a munkát a kezéből, a könyvelés fölé görnyedt, és a fejét majd' szétfeszítő migrénről panaszkodott.
     
     17
     Két héttel később egészen késő délutánig sokat ígérő köd borította a vidéket. Csöngött a telefon. Vadonatúj Vauxhall Viva, totálkárosra tört Waasmunster magasságában, a csendőrség és a tűzoltók egyesült erői már a helyszínen vannak, lángvágókkal mentik, ami menthető. Azonnal küldöm a férjemet, uram.
     Jules elindult, de tíz perc múlva újra Alice előtt állt. Hajtott, mint a meszes, de Waasmunsterig nem jutott el. Kezében nagy csokor virág. Alice szája tátva maradt a csodálkozástól, még a kést is elejtette, amivel egy jókora darab szalonnát szeletelt éppen.
     Ne gurulj be, Alice, rögtön megyek azért a roncsért, de az is lehet, hogy csak holnap vagy a jövő héten, nem érdekel. Nem bírom tovább. Megőrülök, minden este egymás mellett fekszünk, te meg úgy teszel, mintha ott se lennék. Jaj, legyen megint úgy, mint azelőtt. Tudom, nem vagyok tökéletes, nem, most ne szakíts félbe, rongy ember vagyok, igen, szerencsétlen balek! És súlyos hibát követtem el, ne mondd, hogy nem, hiszen haragszol rám. De hát áruld el, mi bánt, legalább adj esélyt, hogy jóvátegyem. Mondd meg, ó, Alice!
     Ilyen szavakra és virágra nem volt felkészülve Alice. Úgy szökött fel lelkében a meghatottság, mint sikeres próbafúráskor az olaj. Szemében könnyek csillogtak. Jules látta ezt, és elismételte iménti könyörgését. És akkor, miközben a Szent Lutgardis Leányiskolában a haza történelmét, az anyanyelvet, a hittant s a többi nemes tárgyat oktatták, és Waasmunster magasságában elszánt emberek küzdöttek egy banki alkalmazott életéért, Alice dadogva előadta történetét, ami a szép megfogalmazás ellenére oda lyukadt ki, hogy a csókjai őszintétlenek voltak, hogy csak móresre akarta tanítani Jules-t, és hogy végül belebukott. Bizonyítékul megmutatta a férfinak az ajándékba kapott parfümöket, a Negritta Mon Amourt, a Printemps Sauvage-t és a többit.
     Vészjósló csend ereszkedett a szobára.
     És akkor Jules rettentő haragra gerjedt. Teljesen kivetkőzött magából, Alice-t büdös, rohadt dögnek nevezte. Nem alkalmas a hely, hogy elismételjük a szónoklatot, ami az ajkát elhagyta, talán elegendő, ha idézzük befejező szavait: "Aha, hát ha te így, akkor tessék, nézd, voila, nézz csak ide!" Azt nem lehet mondani, hogy hiányzott belőle a drámai érzék. Felkapta a kést a konyhaasztalról, és a riadt Alice szeme láttára felvágta vele a herezacskóját. Szörnyű sikoltását még a Szent Lutgardis tornatermében is hallották.
     
     18
     Omer de Meester már évek óta Jules és Alice ügyfele volt. Csoportvezetőként dolgozott a kikötőben. Széles fej, kis szem, lecsüngő bajusz és bikanyak. Senkitől és semmitől nem félt. Hobbija: az alpinizmus. Kivett egy nap szabadságot, hogy megmásszon egy sziklafalat az Ardennekben anélkül, hogy a tájat hétvégén elözönlő turisták és hobbihegymászók zavarnák az élvezetben. Ám a váratlanul leszálló köd keresztülhúzta a számításait. Hogy a szabadnapja mégse menjen pocsékba, elhatározta, hogy másik hobbijának, Peugeot 504-ese bütykölésének szenteli. Már régóta keresett egy jobb oldali visszapillantó tükröt. Jules Desmetnél biztosan talál majd valami megfelelőt, igaz, nem olcsón, de a minőséggel elégedett lehet, ezt mindenki tudja.
     Megáll Jules Desmet háza előtt, kiszáll, és iszonyatos sikolyt hall. A kocsifelhajtó előtt a ház háta mögé szalad és beront a konyhába, mintha az ég küldte volna. Számos balesetet látott már a dokkok között, sokkal szörnyűbbeket is ennél. Félretolja Alice-t és néhányszor belecsap a még mindig sikoltozó Jules arcába. Hozz tiszta törülközőt, vakkantja oda Alice-nak. Alice azonnal ugrik. Omer ráparancsol Jules-re, hogy szorítsa a törülközőt a sebre. Jules, már csak szipog, gépiesen engedelmeskedik. Azután Omer de Meester a karjába veszi, mint valami kisgyereket, előreviszi a Peugeot-hoz és lefekteti a hátsó ülésre. Alice követi, arca zöld, kezét görcsösen a szájára tapasztja, látható, hogy mindjárt elhányja magát. Omer de Meester nem engedi, hogy beszálljon. Menj vissza a házba, Alice, igyál néhány pohár vizet. Hamarosan visszajövök érted. Minden rendben lesz.
     A következő pillanatban Alice látja, hogy a Peugeot elporzik, nélküle. És szinte azonnal el is veszti szem elől, az utcát alig húsz méterre lehet belátni. Ott áll az utcaköveken, amíg el nem hal a motor zaja.
     
     19
     Alice egy jó órán át bolyong az autótemető roncsai között. Könnyek. Nem mer belépni a konyhába. De Omer de Meester csak nem jön. Végül Alice mégis visszatér a borzalom színhelyére, s elsőként Jules konyhapadlón heverő heregolyóit pillantja meg. Torkon ragadja a félelem. Elindul a telefon felé, de amikor már csak néhány lépés választja el tőle, a készülék megcsörren...
     Halló.
     Desmet-Pauwels asszony?
     Igen.
     Az udvarias hang rutinos közlése hallatán összeszorul a torka, levegőért kapkod. Elfeketedik előtte a világ. Egy csapásra elfelejti, ő maga miért is akart telefonálni, leteszi a kagylót, kabátot húz és az előszobaajtón át elhagyja a házat, nagyokat lép, hosszú út áll előtte.
     Kimerülten a rettegve átvirrasztott éjszaka után, csak másnap kerül újra haza, a konyhába. Sokkot kap. Jules funkciójukat vesztett heregolyói még mindig ott szomorkodnak a padlón.
     Alice, nagy tanácstalanságában, egy kistányérra helyezi őket, be a hűtőszekrénybe, később a mélyhűtőbe, mint azokat a maradékokat szokta, amiket nem tud rögtön felhasználni egy új ételhez.
     
     20
     Kedves Jules, ezt a levelet tulajdonképpen nem volna szabad odaadnom neked, mert az orvosok azt mondták, ne erőltessük a dolgot, az emlékezetednek magától kell visszatérnie. Ha valaha visszatér egyáltalán. De nem bírom tovább. Te úgy tudod, szörnyű balesetet szenvedtél az autómentővel. Ez csak a fele az igazságnak. Omer de Meester autójában ültél, amikor belerohant abba a várakozó teherkocsiba. Omer de Meester, tudod, aki a kikötőben dolgozott. Aki mindig kész volt segíteni. Azonnal meghalt.
     A te életedért is sokáig küzdöttek. Jules hála istennek hátul ült, mondta a doktor, és önkéntelenül félrehajolt, de az alsóteste így is szétroncsolódott, soha többé nem fog tudni járni.
     Csak lángvágókkal tudtak kiszabadítani, Jules, már akkor vért adtak, amikor még a roncsban feküdtél, máskülönben elvéreztél volna. Sokáig voltál eszméletlen. Borzalmas volt a sebed, de - és ezt sem az orvosok, sem más nem tudja - részben már sérülten szenvedtél balesetet. Ezért feküdtél a hátsó ülésen, Omer de Meester éppen a kórház felé tartott veled. Előtte ugyanis...
     Alice széttépte a levelet.
     Aztán újat kezdett. Kedves Jules, nem tudom, hogyan is mondjam el, de anyád ijedtsége a baleseted hallatán nagyobb volt, mint amiről beszámoltam neked. Sokszor már azon voltam, hogy felfedem előtted a valóságot, de az utolsó pillanatban mindig elszállt a bátorságom. Nem igaz, hogy anyád nehezen jár és beszél, és ezért nem látogat meg vagy hív fel. Kómában van, és nincs sok remény a javulásra. Gyakran meglátogatom. A leveleket, amiket úgymond küldött neked, én írtam. A gyümölcsöt, a húst és az édességet is, amit küldött, én vettem útközben. Annyira szégyellem magam. Néha attól félek, hogy már régen tudod az igazságot, és csak azért teszel úgy, mintha nem sejtenél semmit, hogy büntess engem. Miért nem válaszolsz soha anyádnak?
     Nem is tudom, mitől tartok inkább, ha majd visszatér az emlékezeted: hogy továbbra is úgy teszel, mintha nem emlékeznél semmire, és csendben gyűlölsz, vagy hogy megint úgy feldühödsz rám. Aznap iszonyatosat veszekedtünk, Jules. Te végül...
     Fecnik.
     
     21
     Évekig egy szót se szólsz az anyósodhoz, aztán amikor kómába esik, nap mint nap meglátogatod és fogod a kezét, ez aztán tényleg nevetséges! E mögött örökség lesz, Alice-t sem ejtették a fejére. Vagy a golyóira, hihi. Hagyd már ezt a hülyeséget, egyáltalán nem vicces. Néhány hónappal ezelőtt még láttam Jules anyját, ahogy becsöngetett Alice-hoz, maga volt a megtestesült jóindulat. Valószínűleg békülni akart, hiszen tudjuk: özvegy volt, Jules az egyetlen fia, és egy anya mindig anya marad, megbocsát bármit... Aztán hogy megbánta! Alice előbb elmondta az égvilágon mindennek, azután rácsapta az ajtót, hogy csak úgy döngött, majd' kiszakadt az ajtó a keretből. Jules anyja elsomfordált, mint egy kivert kutya. Közben az Alice sipítozásától felvert utca minden lakója karba tett kézzel állt az ajtókban, onnan nézték végig a jelenetet.
     Alice-t persze nem véletlenül hívják Pauwelsnek. Emlékszem Jules és Alice esküvőjére. Mindenki csak erről beszélt akkoriban. A Roxy különtermében tartották. Balra egy asztal a Desmet családnak, jobbra egy másik Pauwelséknek. Vibrált a levegő a két család között. A vacsora alatt még mindkét fél kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, mindenki roppant udvarias volt, ám este, a zenekar még jóformán el sem kezdett játszani, már repült az első szék. A következő pillanatban mindenki egymásnak esett, poharak törtek, asztalok rogytak össze, a nők egymás haját tépték, Firmin Desmetet telibe találta egy balhorog, mire hátrazuhant, bele egy üvegajtóba... Csoda, hogy nem volt halálos áldozat.
     Másnap persze felmerült a kérdés: ki fizeti a kárt? Hogy rövidre zárjam: végül Desmet mamának kellett a zsebébe nyúlnia, hogy finanszírozni tudják a Roxy különtermének új berendezését. De ahelyett, hogy hálás lett volna, Alice ezt képtelen volt lenyelni. A családja az eset után ejtette, mint egy kavicsot, még a testvérei sem álltak többé szóba olyannal, aki képes volt hozzámenni egy Desmethez. No de ismerik Alice-t, több se kellett neki, örökre szakított a családjával. Nekem nincsenek testvéreim, mondogatta mindenkinek.
     Aztán amikor megvették a telket, amin most az autótemető van, kiderült, hogy Alice egész csinos összeget őrizget a takarékban, amiből legalább ötször be lehetett volna rendezni a Roxy különtermét. Desmet mama elég rossz néven vette a dolgot. Állandóan Alice szemére hányta, vadidegenek előtt is. Persze nem szemtől szembe, csak finoman elejtett egy-egy megjegyzést, a lehető legálszentebb arccal. Agyára tudott menni az embernek. Lett is belőle veszekedés, és Alice elkezdte tüzelni Jules-t az anyja ellen. Hogy a rák csípné mellen... Most már elég! Hagyd ezt abba, egyáltalán nem mulatságos, a fenébe is! Tessék, most elvesztettem a fonalat, mit is akartam mondani?
     Elég az hozzá, talán jobb is, hogy Desmet mama nem látja, milyen állapotban van a fia. Nem mintha beszéltem volna Jules-lel, Alice teljesen elzárja a világtól. Még mindig nincs túl a sokkon, azt mondja. Senkit nem enged a közelébe.
     Egyszer, amikor Alice éppen vásárolni volt, belestem az ablakon. Csak be akartam köszönni Jules-nek, egyszerűen megmondani neki, együtt érzünk vele, végtére is szomszédok vagyunk vagy mi. Halálra rémültem. Egészen elhízott, ott fekszik a heverőn, csak bámul maga elé, körülötte mindenféle régi kacat. Rettenetes. Kopogtam az ablakon, integettem neki. Semmi válasz. Zenét hallgatott, egy olyan tölcséres-tekerős lemezjátszóról. Az arcán folyt a könnye. Azt mondják, az alsótestét érte az ütés, de nem csodálkoznék, ha a feje is kapott volna.
     
     22
     Pam-pam-pam. Alice? Alice! Éhes vagyok! Jules mindennap valami különlegeset evett volna, és egyre nagyobb adagokat. Füstölt lazac, tíz deka hetvenöt frank; békacomb, tíz deka negyvenöt frank. Rákapott a szivarra is, és egész nap teát főzött a régi szamovárban, amit még annak idején vásárolt. A gramofon ott állt mellette. Volt egy lemeze, amit tízszer annyit hallgatott, mint a többit. Nem volt borítója, és valószínűleg egy sorozat utolsó darabja lehetett, de Jules soha nem kereste a hiányzó lemezeket. Hat Concerti Brandenburghesi, Facciata 5: no. 5 D-dúr, Facciata 6: no. 6 B-dúr. A kör alakú címkén a napkorong előtt kecsesen lebegő szárnyas ló. A lemezen lévő lyuk pontosan a ló véknyára esett. Ha feltette a lemezt, rövid, tompa tű fúrta át az állatot, s úgy kezdett forogni, mintha nyársra húzták volna. A nap vele forgott.
     A lemezt karcolások borították, a felvétel eleve nem volt a legjobb. Úgy hangzott, mintha a zenészek egy zsúfolt műjégpálya szélén játszanának, vagy a zuhany alatt a fürdőszobában. De a zene így is büszkén szárnyalt az alapzaj fölött és a hallgató lelkéig hatolt. Szívfacsaró dallamok töltötték be a szobát, melyben Jules feküdt. Volt a darabban egy rész, aminél mindig vinnyogott a gyönyörűségtől.
     
     23
     Pam pam pam pam pam pam pam. Pam pam pam. Pam pam pam pam pam, pam pam pam pam pam. Pam pam pam pam pam, pam pam pam, pam pam pam pam pam pam pam pam. Pam pam. Pam pam pam pam pam pam.
     
     24
     Na most akkor jól figyelj ide, mondta magában Alice. Ami történt, megtörtént. Rosszabb is lehetne. A rokkantnyugdíj ugyan alacsony, de hát mit vártál? Árusítsd csak továbbra is azt a szemetet meg az alkatrészeket, eltart még egy darabig, míg a temető kiürül. Az autómentőt eladod, elég lesz egy rövid hirdetés az újságban, csak el ne felejtsd beadni Jules-nek az altatót, amikor jön érte a vevő. Ilyen egyszerű.. Épp eleget lógattad az orrod, az nem old meg semmit. Ami meg azt a másik dolgot illeti, azzal már úgyis elkéstem. Szinte látom magam előtt, ahogy állsz a kórházban, kezedben a kistányérral. Mit gondolsz, mit szólna a doktor? "Á, nagyszerű, asszonyom, pompás ötlet volt, eltette a mélyhűtőbe kistányéron, nohát, hogy ez nekünk még sosem jutott eszünkbe, köszönöm szépen!" Fognák és egyszerűen kidobnák, én mondom neked. Ripsz-ropsz. A barmok. Nem, akkor már jobb, ha te őrizgeted.
     Alice tehát összeszedte magát. A rendes munkája mellett Jules ápolását is magára vállalta. Az ápolónőt, akit a szociális osztály küldött, már az első nap hazazavarta.
     Jules nyűgös volt és gyakran esett depresszióba. Homár, tíz deka száznegyvenkét frank; szűzérmék, tíz deka százharmincöt frank. Pelenkát viselt, amit gyakran kellett cserélni. Parmai sonka, tíz deka kilencvenöt frank; Szent Jakab bonbon, tíz deka százhuszonkét frank. Alice hitelkölcsönt vett fel a házra. Vásárolt egy tolószéket, meglepetésként. Jules egyszer sem használta. Inkább a heverőn feküdt. Alice akkor beszerzett egy színes televíziót távkapcsolóval, kábelcsatlakozással, tizennégy csatornával. Jules sokat nézte, de tizenöt percnél tovább ugyanazt az adót soha. Általában gyorsan végigszaladt az összesen, és minden programból elkapott egy-egy pillanatot. Síbaleset, western, tesztkép, felrobbanó épületek, talk-show, zümmögő legyek egy halott kis testen. Levette a hangot és zenét hallgatott, ami egyáltalán nem illett a képernyőn felvillanó képekhez.
     Egy este Alice a tévében képeket látott az éjszakai New Yorkról, ahol épp áramszünet volt. A liftek beragadnak, nőket erőszakolnak, boltokat fosztanak ki. A silókban és a hűtőházakban rothadó gyümölcs, megsavanyodott tej, ammóniaszagot árasztó tenger gyümölcsei. Három nap múlva Alice beállított a konyhába egy áramfejlesztőt, ami áramkimaradás esetén két napig tudta működtetni a mélyhűtőt. Alice megnyugodott: így nem lehet baj. Gürcölt, görnyedt, hajlongott Jules előtt. Szenvedése kérget vont a testére, éppoly vigasztalót, mint a jégkristályok, amik lassanként befedték a kistányért.
     
     25
     Pam-pam-pam. Tizenkét éves voltam. Ünnep volt, nálunk gyűlt össze az egész család. A szobát kék füst borította, vita hangjai, érvek és visszavágások.
     Egy sarokban magányosan üldögélt Fons keresztapám, anyám anyjának testvére. Huszonnégy órára elhagyta az idősek otthonát, hogy nálunk töltsön egy napot. Két tömött bőröndöt hozott magával, és persze elmaradhatatlan utazótáskáját, amely fekete volt és titokzatos. A bőröndök érintetlenül a vendégszobában maradtak, a fekete táskát a fotelja mellé helyezte, ahonnan még pisilni sem állt fel egyszer sem.
     Egy óra körül járt az idő, amikor méltóságteljesen felemelkedett, édes eufóriában az előzőleg elfogyasztott háromnegyed üveg konyaktól és a kis embertömeg duruzsolásától. Én rövidnadrágban, halálosan fáradtan ücsörögtem a fotelja mellett a földön, és abban a pillanatban egyedül én figyeltem rá. A fekete táskából elővett két madzagot és egy elefántcsont agyú pisztolyt, amit az egyik madzaggal egy befelé nyitott ajtó kilincsére erősített boszorkányos ügyességgel. A ravaszra rákötötte a másik madzagot, a szabad végét óvatosan átbújtatta a kulcslyukon, úgy, hogy a revolver csöve elé állhatott, s közben egyetlen rántással elsüthette a pisztolyt.
     "Il silenzio, por favor!" - süvítette parancsoló hangja az ünnepi asztal felé, azon a nemzetközi nyelven, amit minden idők leghíresebb cirkuszaiban sajátított el. Behajózta a világtengereket és a föld minden városában elkápráztatta a nézőket híres mutatványával: pisztolygolyókat kapott el a fogával.
     A beszélgetések megszakadtak, a családtagok értetlenül és vihogva néztek Fons bácsira. A csészék halk koppanással landoltak az alátéteken. "Salto mortale pericoloso!" - folytatta Peter keresztapa, miközben intőleg a magasba emelte az ujját, és dölyfös pillantásokat vetett a tőle jobbra és balra ülő, elképzelt közönség felé. A múltból dobpergés hallatszott.
     "Una! Duo! Tres!" Megrántotta a madzagot, és a következő pillanatban, ezt tisztán ki tudtam olvasni meglepett tekintetéből, tudatosult benne, hogy már tizenöt éve laza protézist visel. Még megpróbálta félrerántani a fejét, de már későn.
     Furcsa, hogy nem emlékszel erre, Alice. Csak nem képzeled, hogy az egészet most találom ki! Már vagy százszor elmeséltem neked ezt a történetet. Meglehet, én nem tudom, mi minden történt a balesetem előtt, de a te agyad aztán végképp olyan, mint a szita.
     
     26
     Alice tizennyolc tavaszt látott, amikor titkárnőként elhelyezkedett a szivargyárban, kétszeresen is kivíva ezzel családja rosszallását. Ő volt az első Pauwels, aki a kelleténél tovább tanult, és egyben az első kereső nő a családban. Azzal gyanúsították, hogy mindehhez nyilván szabadosság is társul. Alice bosszúból csak a fizetése elenyésző hányadát adta haza, ami épp csak fedezte az ott lakás és a koszt költségeit. A többit takarékba tette.
     Mindig is nehéz gyereknek tartották. Anyja belehalt a szülésbe.
     Gyerekek, jók legyetek, mondta az apja búcsúzáskor. Leguggolt eléjük, könnyed hangon beszélt. Alice hároméves volt, két bátyja hét és kilenc. A papa most messzi országba utazik, Auszt-rá-li-á-ba, hogy meggazdagodjon, aztán visszajön értetek, és örökre együtt maradunk. Ne sírjatok, meg kell tanulnotok keménynek lenni. Sose feledjétek: ti Pauwelsek vagytok. Egy Pauwelsszel senki nem bánhat el. Egy Pauwels egymaga is boldogul, ha kell.
     Elhelyezkedett egy tengerjáró hajón, és soha többé nem jött hír felőle.
     
     27
     Nekem nincsenek testvéreim. Töltött libamájpástétom, tíz deka hatszáznyolcvan frank.
     
     28
     Jules meghalt. Élete lángja úgy aludt ki, mint a gyertyaláng a huzatban. Szívroham, akut rák, unalom, túltápláltság, cukorbaj, ki tudná megmondani. A halál, az halál.
     Alice talált rá, azután átmenekült Verstraetenékhez. A temetés után újra hazaköltözött. Három héten át küszködött az iszonyatos fájdalommal. Ha jól ki akarta sírni magát, csak leült egy székre a mélyhűtő elé, és szélesre tárta az ajtaját.
     Azután nagy döntésre szánta el magát. Átment Verstraetenékhez, és megpengette a legérzelmesebb húrokat. Változásra van szükségem, nem bírom tovább, már így is annyi mindent tettetek értem, hogyan hálálhatnám meg valaha is, de még ez egyszer vállalnátok, hogy egy hétig vigyáztok a házra, öntözitek a virágokat, enni adtok a macskáknak, tessék, itt a kulcs.
     Hazament, becsomagolta a bőröndöket, kihúzta a mélyhűtőt a konnektorból, lekapcsolta az áramfejlesztőt és elutazott Jerseybe.
     Jersey, tejjel-mézzel folyó Kánaán! Napsütötte strandok, középkori várkastélyok, a vad, érintetlen természet! Vendégszerető őslakosok, modern infrastruktúra! Földi paradicsom a kirándulónak, a nap szerelmeseinek, igen, az egész családnak! Alice düledező panzióban lakott, egy háromszor négyméteres szobában, és számolta az órákat. A televízió megállás nélkül be volt kapcsolva.
     Gól, reklámblokkok, időjárás-jelentés, teletext, késő esti film és tévétorna.
     Egy héttel később, éjjel. Kifizeti a taxisofőrt, átveszi a visszajárót, és hevesen dobogó szívvel lép be a házba. Odabent átható terpentin- és padlóviaszszag terjeng. A lakás csak úgy ragyog a tisztaságtól. Leteszi a bőröndjeit, a konyhába siet. Ott is csak úgy fénylik minden.
     A mélyhűtő csatlakozóját visszadugták a konnektorba. Alice kinyitja az ajtaját. Verstraetenék tényleg mindenre gondoltak: a kistányér helyén Alice egy csomag mirelit ételt talál. Marhanyelv madeiraszószban. Alice torkát keserű fájdalom szorítja össze. Marhanyelv madeiraszószban! Tíz deka huszonnyolc frank!
     
     29
     Ki akarta fizetni, de nem engedtük. Ilyenek vagyunk, aki bajban van, az bármikor számíthat ránk. Egyébként nem lett volna olcsó mulatság. Ujjnyi vastagon a por, hegyekben a szennyes, egy halom mosatlan, a tányérokon állt a zsír... Hogy valaki ennyire gyászoljon egy olyan alakot, mint Jules Desmet, fel nem foghatom. Szépen kitakarítottuk az egész házat, pincétől a padlásig.
     
     30
     Másnap reggel Alice Jules sírjánál térdelt. A sírkövet már megrendelték, de még nem volt ott. Alice elővett a táskájából egy kiskanalat, és ásott vele egy kis lyukat. A szája határozottan összeszorítva. Aztán felállt, a kanalat letisztogatta egy csipke zsebkendővel. A kanalat és a zsebkendőt visszasüllyesztette a táskájába, kilépett a temető kapuján és új életet kezdett.
     A rendész, aki végig a távolból figyelte Alice-t, nem hitt a szemének, amikor kiásta a kis csomagot. Hát teljesen megbolondultak az emberek, mormolta, és a kis zacskót fejcsóválva a szemétbe hajította.
     
     WEKERLE SZABOLCS fordítása