INGEBORG BACHMANN (1926-1973) osztrák költőnő és írónő. A XX. századi modern osztrák és német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Írói pályája a háború után indult. Filozófiát, germanisztikát és pszichológiát tanult Innsbruckban, majd Bécsben. Martin Heidegger filozófiájából doktorált. 1953-ban megkapta a Gruppe 47 díját. 1953 és 1957 között Olaszországban élt, ezután egy évre Münchenbe költözött, majd 1962-ig felváltva Róma és Zürich volt az otthona. 1953-ban jelent meg Die gestundete Zeit (Órákkal mért idő) című verseskötete, négy évvel később pedig Anrufung des grossen Baeren (A nagy medve felhívása) címmel adott ki verseskönyvet. 1957-ben Bréma városának irodalmi díjában részesült. 1961-ben jelent meg Das dreißigste Jahr (A harmincadik év) című elbeszéléskötete, amely a német kritikusok díjában részesült. 1964-ben megkapta az egyik legjelentősebb német irodalmi díjat, a Büchner-díjat. 1971-ben jelent meg Malina című regénye, amelyből egy részlet számunkban is olvasható. A regény rövidesen magyarul is olvasható lesz a Jelenkor Kiadó gondozásában. 1972-ben látott napvilágot utolsó könyve, a Simultan című elbeszéléskötet. 1973. szeptember 26-án halt meg, miután súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor felgyulladt római lakása.
ANTHONY BAILEY (1933-) amerikai író harmincöt esztendőn át volt a New Yorker munkatársa. Huszonegy kötete jelent meg; regények, memoárok, képzőművészeti témájú könyvek, köztük kettő Rembrandtról, valamint J. M. W. Turner életrajza. Bailey Angliában, Greenwichben él. Az itt közölt részlet a 2001-ben megjelent Vermeer. - A View of Delft (Vermeer. - Delft látképe) című művének első fejezete. A könyv magyar kiadása a 2001-es téli könyvvásárra jelenik meg az Ulpius-ház Könyvkiadónál.
BERNHARD BÖSCHENSTEIN német irodalomtörténész, 1947-ben született, a bielefeldi egyetem professzora, kutatási területe a modern német líra története.
FRANÇOIS DE CORNIERE francia költő 1950-ben született. Caenben él, olvasótáborok fáradhatatlan szervezője. Köznapi életképeket rajzol át leheletfinoman, érzékeltetve azt, ami a fizikai, tárgyi világon túlra mutat, tágasabb távlatba helyezve mindazt, ami esendően, esetlegesen emberi. Több mint egy tucat kötete jelent meg, próza és költészet vegyesen. Verseskötetei közül a fontosabbak: Mais ou sont ces photos? (De hol vannak azok a fotók?. Le Castor Astral, 1987), J'ai beau marché (Hiába is gyalogolok, L'Échoppe, 1988) és Boulevard de l'océan (Óceán körút, Seghers, 1990). Tout doit disparaître (Mindennek el kell tűnnie, Le dé bleu, 1994) című kötetéért az RTL-Poésie 1-díját, Tout cela (Mindez, Le dé bleu, 1992) című kötetéért Georges Limbour- és Apollinaire-díjat kapott. Itt közölt versei az utóbbi, 1997-ben második kiadást is megért gyűjteményből valók, eredeti címük: Pour les cerises, J'aurais bien voulu écrire ce moment-la, Quand un avion montait, Comme dans un des ces retours en arriere qu'on voit beaucoup au cinéma, Whit.ti.kit.
DZSIBANÁNDO DÁS (1899-1954) a Tagore utáni bengáli költészet legnagyobb hatású alakja, mélyen vallásos hindu papi családban született Bengália keleti felében (a későbbi Bangladesben). Tanulmányai a földművesvidékről Kalkuttába vitték, ahol angol szakos diplomát szerzett, és különböző iskolákban tanított, míg ötvenöt éves korában egy villamos halálra nem gázolta. Bár életében több kötete jelent meg, költészete gyakran visszautasítás és nevetség tárgya volt. Míg nagy elődjének, Tagorénak a központi témája a világ és a lélek harmóniájának keresése volt, addig ő a hitében megingott ember magányát és vágyakozását fejezte ki a földrajzilag és történelmileg kitágított, ám megfoghatatlan világban.
EWA GRACZYK (1953-) lengyel irodalomtörténész és esszéista. A Gdański Egyetem Lengyel Filológiai Intézetében tanít, a gdański hermeneutikai iskola jeles képviselője, a csoport kutatási eredményeit összegző Transzgressziók című tanulmánykötet-sorozat állandó szerzője. Önálló kötetei: O Gombrowiczu, Kunderze, Grassie i innych ważnych sprawach. Esej (Gombrowiczról, Kunderáról, Grassról és más fontos dolgokról. Esszé, 1994), Ćma. O Stanisławie Przybyszewskiej (Éji homály. Stanisława Przybyszewskáról, 1994).
ZYGMUNT HAUPT (1907-1975) lengyel prózaíró, festő és építész. A lembergi Műszaki Egyetemen építészetet, Párizsban festészetet tanult (1931-32). Lembergben élt, főként festett és írt. A háború elején egységével Magyarországon át került ki Nyugatra. 1946-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. Keveset írt, a galíciai kulturális emlékezet mélyrétegeiből merítő elbeszéléseit hívei a lengyel emigráns irodalom legszűkebb élvonalába sorolják. Kötetei: Pierœcień z paperu (Papírgyűrű, 1963), Szpica (Elővéd, 1989).
EMMANUEL LÉVINAS (1905-1995) a XX. század egyik legjelentősebb francia filozófusa. Litvániában született. 1923-ban kivándorol Strasbourgba, ahol Maurice Blanchot-val találkozik. 1928-1929-ig Husserl előadásait hallgatja Németországban. A háború alatt német börtönbe kerül, Litvániában maradt családját kivégzik. A háború után mestere, Chouchani vezetésével a Talmudot tanulmányozza, később a párizsi Zsidó Főiskola (ENIO) igazgatója, majd a Sorbonne tanára. Filozófiája, melynek kérdésfelvetései elsősorban etikaiak, a másik fogalma körül kristályosodik ki. Az itt közölt írás eredeti címe: De l'etre a l'autre.
JURIJ MAMLEJEV orosz író 1931-ben született. Pszichiáter édesapja a sztálinista terror áldozata lett. Mamlejev erdészeti főiskolát végzett, azután matematikát tanított, behatóan foglalkozott a keleti filozófiával, okkult tudományokkal, teozófiával. A szamizdatirodalom egyik legsikeresebb szerzője lett. 1975-ben a KGB nyomására az Egyesült Államokba emigrált (itt jelent meg első, Nyebo nad adom - Ég a pokol fölött című kötete), majd Franciaországban telepedett le. Hazájában 1989-ben jelent meg először "legálisan", azóta népszerű szerző, sorra jelennek meg filozófiai írásai, regényei. Legnagyobb sikerét Szatuni (Csavargók) című regényével aratta. 1991-től Oroszországban él, jelenleg keleti filozófiát tanít a Moszkvai Egyetemen. A mai orosz próza élvonalába tartozik dosztojevszkiji és gogoli hagyományokból is táplálkozó, misztikus hangvételű műveivel. Hősei mindig a "nagy ismeretlenben" utaznak, a halál, a túlvilág titkait próbálják megfejteni. Magyarul eddig két elbeszélése jelent meg a Nagyvilágban (1992/7-8, 1994/1-2) és egy novellája a Se apák, se fiúk című antológiában (Ozirisz, 2000).
EDUARDO MENDOZA (1943-) spanyol író. A nyolcvanas évek óta az egyik legsikeresebb prózaíró, több jelentős díj nyertese, óriási példányszámban kelnek el regényei, fordításai és színdarabjai. Legjelentősebb művei: El misterio de la cripta embrujada (1979), El laberinto de las aceitunas (1982), La isla inaudita (1989), Restauración (1990), El ano del diluvio (1992) és a sok nyelvre lefordított, a századfordulón Barcelonában játszódó La ciudad de los prodigios (1986). Legfrissebb regénye a La aventura del tocador de senoras (2000) címet viseli. Írt még építészetről (Barcelona modernista), Amerikáról (Nueva York) és zenéről is (El mundo del ritmo).
ROSSANO ROSI (1962-) belga író, költő. Liege-ben született, ma Brüsszelben él és dolgozik. Folyóiratokban publikálta verseit és novelláit, első regénye a Les Couleurs (A színek) 1994-ben, a második, a Derriere les plinthes (Az oszlopok mögött) 1998-ban jelent meg a Les éperonniers kiadónál. 1991 óta az écritures című folyóirat szerkesztője. Szereplői a nagyváros szívében, üvegkatedrálisok tövében, barátságtalan és mocskos utcákon, részegektől nyüzsgő kiskocsmákban, meglehetősen apokaliptikus környezetben élik semmittevő életüket. Szenvedélyük általában az olvasás, ezen keresztül próbálnak felülemelkedni anyagi vagy fizikai nyomorúságukon, céltalanságukon vagy kisszerűsé-gükön.Talán mondani sem kell, nem teljes sikerrel. Az itt olvasható novella eredeti címe: Le perroquet, a Mot a mot (Szóról szóra) címmel fenntartott internetes folyóiratban találtuk.
SÁMSUR RÁHMÁN a mai Banglades irodalmának vezető alakja. 1929-ben született Dhakában, ahol iskolai és egyetemi tanulmányait is végezte. Néhány versével az 1950-es Natun Kavita (Új versek) című antológiában tűnt fel, de hosszabb érlelődési folyamat után csak 1960-ban jelent meg első kötete, s azóta folyamatosan publikál. Szakított a költő hagyományos szerepével, s radikálisan a magánszféra, illetve a városi élet tematikája felé fordult. Lemondott a bengáli irodalom kötött formáiról is, művei nagyrészt szabadversek. 1999 februárjában iszlám fundamentalisták sikertelen merényletet követtek el ellene. Az e számunkban közölt, eredetiben 1999-ben megjelent versekkel ismereteink szerint először adunk hírt a kelet-bengáli (bangladesi) költészetről.
EUGENE SAVITZKAYA francia-belga költő, prózaíró (1955-). Liege-ben született, s ott él mai is. Regényei voltaképpen érzékelés-, látomás- és emlékezésfüzérek, ismétlések. Szövegfűzése kezdetben az új regényhez köti, ám saját hangja már ekkor is vitathatatlan. Lírai prózájának központi kérdései a test, az öröklődés, az anyagokhoz, azok állagához, ízéhez való viszonyunk. Társtalan, örök lázadó, nem riad vissza a testiség, az erőszak nyers ábrázolásától sem. Számos kötete közül a Marin mon coeur-t (Matróz szívem, Minuit, 1992) vagy az En vie-t (Életben, Minuit, 1995) említhetjük. Polifon kísérleti drámái (például a La folie originelle, Minuit, 1991) és versei is kitűnőek (Mongolie, Plaine sable, Seghers, 1976). Az itt közölt részleteket a Bufo, bufo, bufo (Minuit, 1986) című kötetből vettük, eredeti címük: La plus noire créature, J'aime la boue, Montra le coeur.
MARGOR SCHREINER osztrák írónő. 1953-ban született Linzben, és jelenleg is ott él. Első regénye 1997-ben jelent meg Nackte Wärwe (Meztelen apák) címmel. Itt közölt írása Érzések című készülő regényének részlete.
TAKAHASI SINKICSI (1901-1987) japán költő. A középiskolából kimaradt, Tokióba ment, és különféle alkalmi munkák mellett autodidaktaként képezte magát. Huszonkét éves korában, első verseskötete megjelenésekor, már a legjelentősebb japán dadaista költőként tartják számon. 1928-ban a zen buddhizmus felé fordult, s több mint két évtizedig vett részt hagyományos zen képzésben. Hogy mennyire komolyan vette a zazent (ülő meditációt), látszik abból, amit egy rohacu dai szessin (elvonulás után) írt: "Hazatérve, miután eltelt egy hét anélkül, hogy aludtam vagy lefeküdtem volna, viszolyogtam attól, hogy leterítsem a futont (derékaljat) alváshoz a padlóra. Azt mondják, a régi idők mesterei nem aludtak vízszintes helyzetben harminc-negyven éven át, és Indiában, a buddhista pátriárkák egész életükben nem feküdtek le. Most ráeszméltem, hogy ezek a történetek nem szükségképpen kitalálások." Egyik verseskötete előszavában pedig: "Ha zen meditációban ülünk, vegyünk Bódhidmaráról példát, aki addig ült, amíg a feneke megrohadt. Félre minden szóval és betűvel, ne érjük be, csak magával az igazsággal." A zen tréning hatására költészete fokozatosan eltávolodott a dadaizmustól, letisztult. Takahasi amellett, hogy a mai japán költészet egyik legnagyobb alakja lett, az egyetlen ízig-vérig zen költő a modern Japánban.