1980. július 29-ikén este Isztray Botondtól tudtam meg, hogy Hajas Tibor meghalt. Felhívtam Beke Lászlót, aki elmondta, amit ő tudott. Felzaklatott állapotban aznap éjszaka írtam egy nekrológot, 1-2 órás alvás után letisztáztam és bevittem az Élet és Irodalom szerkesztőségébe, ahová akkor már évek óta nem tettem be a lábam. Mezei András közvetítésével - aki talán Hajas egyetlen mentora volt a hivatalos irodalmi életben - elfogadták ugyan, de negyedére kurtítva. Én először ragaszkodtam a teljes eredeti szöveghez. Végül majd? egy hetes huzakodás után született meg a közölt változat. Mezei azzal győzött meg a kompromisszum szükségességéről, hogy ellenkező esetben egyetlen sor sem fog megjelenni a magyar sajtóban Hajas haláláról. Ezzel együtt a szövegtorzót illetően némileg jogosnak éreztem Papp Tamás óvatosan megfogalmazott kifogását, miszerint "a nekrológ nem önreklám". Konrád György szerint viszont "nagyon szépen búcsúztattam Bikit".
     A halottsirató utóéletéhez tartozik még, hogy Beke - mint utólag, 1996 decemberében megtudtam: Sebők Zoltán közvetítésével - leküldte az eredeti verziót az Új Symposionnak, ahol Danyi Magdolna azért nem közölte, mert szerinte ha Hajas olyan jelentős művész lett volna, az Új Symposionban is szerepelt volna már.
     Az alábbiakban - ebben a sorrendben - közlöm az Élet és Irodalom 1980. augusztus 9-iki számában megjelent kiherélt nekrológot; egy, az ÉS szerkesztőségében készült kompromisszumos szövegváltozatot, a szerkesztői törlésekkel és "javításokkal", amelyet egy óvatlan pillanatban dokumentálás céljából megszereztem; végül az általam leadott eredeti kéziratot a legelső szerkesztői törlésekkel és "javításokkal".