Vitt a vonat, téli szünet, Debrecentől nemzetközi, nemzetközi lett az expressz, Erdélybe ment, Nagybányára, az a végcél, én csak ide, a falumba, Vámospércsre, óévben még, ünnepi volt a hangulat, mentünk-mentünk, vakáció, hazamegyek én is végre, levegő is más most ottan, utasok csak kettő-három, itt-ott kocsiban szétszórva, nem beszéltem én senkivel csak fiammal, szemben ült ő, arccal nekem, unta nagyon, párát kent el az ablakon, előbb persze csúnyákat írt az üvegre, úgy tettem, hogy nem is látom, untam én is, mit szépítsem, nagyon magam, egyszerre csak így ő nekem, töröljük le, gyorsan-gyorsan, mert hómező, hómezőben lovak futnak, mázolgattuk az üveget zsebkendőkkel össze-vissza, tényleg lovak futottak ott, a mindenit, büszke lovak sörényestől, ott vágtatott kettő darab,

     vitt a vonat, téli szünet, Debrecentől öt megálló, kismegálló, nyugi-nyugi, nyugtattam a kisfiamat, huszonöt perc, mi az nekünk, imádom én ezt a tájat, tájban lovak sörényestől, futkároztak a nagy hóban, hú, de szép volt, állítsuk meg a vonatot!, mondta fiam, mi fenének', néztem jól rá, neki kéne az a két ló, rájuk ülne, megelőzné a vonatot, egyszer jobbról, másszor balról jelenne meg az ablakban, fejük kapkodnák utasok, gyí, te, gyí, te, állt fel fiam, ugrabugrált ablak előtt, nézd, megbotlott ott az egyik,

     vitt a vonat, téli szünet, hú, de közel, közel volt már a mi falunk, két megálló, vagy két és fél, kismegálló, anyám vár az állomáson, megéreztem, hogy ott áll már, jaj, még tíz perc, lassan ment a sebes vonat, csinálták a vágányokat, zúzmarás volt minden bokor, korallerdő, mondta fiam, fehér korall, ami itt van, csikóhalak ússzatok csak, rajta-rajta, vonat elé, jobbra-balra, lovacskáim, úgy akarom, győzzétek le a vonatot, és csodáknak a csodája, a táltosok egyszer jobbról, máskor balról tűntek fel a fehérségben, a bányai utasokkal futkároztunk ide-oda ablakokhoz lovat nézni, lovat nézni, ámuldozni, szürke asszony, sokat megért, fejét rázta, madár fejét, igézés ez, nem hiszi ő, mire fel e nagy hajcihő, öltönyembernek meg tetszett, kalapját is mindj' levette, megvakarta feje búbját, azt mondta csak, hú, az anyját, vörös leány, gyermek korú, megölelte a babáját, forgott-forgott perceken át, gyí, te, gyí, te, mondta-mondta, ablak előtt kisfiamnak,

     vitt a vonat, téli szünet, sárga hunyor néz fejünkre, pislákolt a vonatlámpa, romantikus félhomály ez, magyarázom a fiamnak, balladai, annál szebb a kinti világ, minél csúnyább ez idebenn, balladai?, hát így mondják, magyar szó ez?, nem érti még, kicsike ő, nyolc-tízéves, marad nekem még két évig, elalszanak most a fények, lassan leáll a hét kocsi, nem nyikorog, nem nyiszorog, mint a bársony, úgy áll meg ott, de megálló az biz sehol, nézünk ki mi az ablakon, két vasutas megjelenik, jaj, a lovak, mind a kettőt elgázolta sebes vonat, sebes vonat, Debrecentől nemzetközi, mintha ördög ökle lökte volna mind a kettőt vonat elé, hogy előzzék, előzgessék nagy dög gépet, világított a zseblámpa bakter néni kopott lakkos körmeire, a fiamnak két szemébe, ő meg belém, belém nézett, mi is ez a... hát még ilyet, fiam intett, anya, ne menj,

     állt a vonat háron órát, lovak húsa trancsírozva gőzös előtt gőzös hóban, szanaszéjjel, fiamnak se engedtem, csak magamnak meg, nem bírtam ki, úgy érdekelt, hogy néznek ki, szemük gombja jól felvarrva szép nagy fejök elejére, kétszer kettő, négy ez együtt, szemből most sok, úgy meredtek, mint egy átok, megátkozva a világot, vissza-megyek, idehozom, idehozom a fiamat, köze van már neki hozzá, itt a két ló, nesze neked, kicsi fiam, már nézheted, nézzed aztán!, szemük gombját, hóban fénylőt, nagy fejöknek legelején, de nem mondtam, csak gondoltam, nagybányai utasok mind körém gyűltek, mit láttam ott, kérdezgettek, bakterháznál én mint vendég, elmondtam a két szép lovat, jól vigyázták a fiamat, kicsi fiút, a szomorút, sarokban ült, meg se moccant, szót sem ejtettem én neki, barna szeme könnyel teli,

     vitt a vonat, végre mentünk, mentünk megint, a bányai utasok nem ültek vissza a helyükre, a sötétben beszélgettünk, zúzmarás volt minden bokor, erdő is, meg a faág is, zúzmarás lett az anyám is, anyám is az állomáson, három órát ácsorgott ott, csak a fiam, ő nem beszélt, holdszép arcán csillant a fény, nézzétek csak!, egyszerre így, sarokcsöndből kihallatszik, kihallatszik erős hangja, a lovak a kanálisban!, tényleg ott állt a két pára, páraködből kimunkálva, telihold volt úton végig, zúzmarásan fejtől térdig, befutott a nagy dög gép már, kalauznő integetett, integette elnézését, kívánta a még jobb évet, gazdagban az eredményest, nem tehetünk semmiről mi, pocsék affér, csak a lovak, átok lovak, fiam kérdi, mi baja van?, ment a vonat hét kocsival, állomáson anyám tájkép, nem érezte idő teltét, hét kocsival vágtázott a, vágtázott a sebes vonat, ott nyerített a tetején tüzes pára, égő sörény kettő darab, bányaiak készülődtek, pakolgattak a határra, de a vonat, sebes vonat, Debrecentől nemzetközi, sohase ért Nagybányára.