Örvös örült akkor este a bátyjának, mikor befeküdt lábtól mellé. Kercsó remegett és kék volt a szája, annyira átfagyott. Három nap után került elő a Szent Imre utca végében levő telekről. Az apja találta meg a disznópajta padlásán. Csíkos pizsamában volt és papucsban, ahogy a kórházból megszökött.
     - Hogy léceltél le? - kérdezte Örvös.
     - Bementem a budiba estefelé, a betegek aludtak, a nővérek meg elültek a szobákban, és megvártam, amíg minden elcsendesedik. A nyugtató porokat, meg a pirulákat, amit kaptam, és addig a párna alatt gyűjtöttem, lehúztam a vécén.
     Aztán elmesélte, hogy kinézett az ablakon, és látta, az udvaron nincs senki. Elkapta a villámhárítót és leereszkedett a másodikról. Az emberek meg úgy nézték az utcán, mintha ufó lenne, honnan jöhet ilyen szerelésben.
     - És tudod miért szöktem el? Mert nekem nincs semmi baja a fejemnek, hiába vitetett be anyád kivizsgálásra. - Kercsó mesélés közben elaludt.
     Örvös még ébren maradt, és arra gondolt, hogy kije is neki ez az átfagyva szortyogó srác, aki az anyját, aki őket neveli, anyádnak hívja, pedig neki is félig az. Csak hallomásból tudta, hogy Kercsó anyja meghalt. Tudta azt is, hogy ő a Közös, és az neki az igazi apja, meg az igazi anyja, akik kint alszanak, és hogy van Kanadában egy bátyja, meg egy nővére. A veszekedésekből megtudta, hogy az apja villanyszerelőként dogozott a cérnagyárban, míg ki nem rúgták. A csörlők között ismerte meg az anyját, már akkor is ivott és az egész Tábor negyed tudta, hogy a kocsmába viszi az anyja fizetését is, aki négy gyermek mellett is három váltásban dolgozott.
     Örvös csak nézte, hogy az udvaron, ahol ők játszottak, néha nagy titokban megjelenik Kercsó igazi nagyanyja, aki neki senkije, és elviszi Kercsót cukrászdába, neki nem is köszön. De az a nagyanyja már nyomorék lett, és Kercsó is, ahogy nőttek, egyre hülyült, kezdett ülve hintázni, mint egy idegbeteg, elszökött otthonról, verekedett, meg marhaságokat csinált. Az anyjuk meg elvitte a klinikára, az orvoshoz, hogy ez a gyerek hülye, vizsgálják ki, de onnan is megszökött. Napokig nem került elő, pedig még a milícia is kereste. Aztán az apja három napig kutatott utána éjjel-nappal, míg meg nem találta.
     Örvös hosszú morfondírozás után álomba szenderült, és mintha azt érezte volna, hogy valami meleg önti el az ágyat. Később arra ébredt, hogy hideget érez, nedves hideget. Benyúlt a paplan alá. Tiszta húgy volt a matrac. Kercsó ezért irtózatosan kikapott. Mostohaanyja csíkosra verte a slaggal, és másnaptól guminadrágban kellett aludnia.
     Pénteken csomagot kaptak a Kanadába szökött testvéreiktől, akik most először adtak életjelet magukról. A barna kartondoboz tele volt nyalánksággal. Tejcsoki, dinnyés rágó, gumicukor... Kercsó az övét egy ültében felfalta, Örvös beosztotta. Elrejtette a faliszekrény szerszámos fiókja alá. Minden nap csak egy kis csokit, vagy egy gumicukrot szopogatott el. Kercsó egyszer bebújt a faliszekrénybe és amikor Örvös kicsomagolta az édességeit, kiugrott, kikapta a zacskót a kezéből, bezárkózott vele a fürdőszobába és mind megette. Mikor kilépett, látta, hogy repül felé a vasaló. Épp csak el tudta kapni a fejét. A vasaló hegye beleállt a mosódeszkába, amely a falnak volt támasztva, aztán leesett. Ráadásul Kercsó elkapta Örvöst, kiakasztotta a lábát, hanyatt fektette, rátérdelt a két kezére, egészen közel hajolt a fejéhez, harákolt egyet, kiengedett egy csokis nyálcsíkot, vagy húsz centire lelógott, aztán visszaszippantotta és megint kicsurrantotta. A sűrű, cukoros nyál kakaótól barnán rugózott a levegőben, mintha nem is húzná a gravitáció. Remek volt a kínzáshoz. Örvös nyöszörgött kínjában és próbált kiszabadulni, de a mozgolódás fájt, mert ropogtak az inak a bicepszében.
     - Ne vergődjél, mert rád esik a csula - mondta röhögve Kercsó, és sunyi szeméből áradt az undor. Harákolt még egyet, és csokinyálas takonnyal szemen köpte öccsét. Utálták egymást, mégis állandóan együtt lógtak.
     Teljesen besötétedett. A tízemeletesek ablakai, mint apró tojássárgák világítottak. Az utca néptelen volt, csak egy-egy munkából hazatérő ember kopogott gyors ütemben végig a járdán. Örvös halkan füttyentett a Sólymos utca sarkán. Kercsó kilépett a bokor árnyékából, ahol eddig lapult, odaosont a lépcsőház előtt álló motorhoz, kivett az ingéből egy tejesüveget, a ponyva alá dugta, lehúzta a benzinslagot a karburátorról, belenyomta az üveg szájába, és biztos kézzel megengedte a csapot. Visszahajtotta a ponyvát, és Örvössel húsz perces sétára indultak. Körülbelül ennyi idő alatt folyt le egy liter benzin. A tejesüveg mérce volt. Egy tejesüveg ötlejesért adtak egy Mobrát. Egy tejesüveg benzinért vitte Kövér Deák egy kört. Krosszosok akartak lenni mind a ketten. Deáknak pedig krosszmotorja volt.
     Másnap lógtak a suliból. A temetőbe mentek. Az volt a törzshelyük. Elbújtak a nagy szomorúfűz ágai között, füstöltek és élvezték a napfényt. Már régen összebarátkoztak a fekete szvetteres, gumicsizmás, beesett szemű temetőőrrel. Néha segítettek neki száraz koszorút égetni, és az öreg nem árulta el őket. Attól se tartottak, hogy valaki meglátja őket, hiszen hétköznap délelőtt, és kora délután a temetőben szinte senki se járt. Ültek kényelmesen a magasban, mint a sasok a fészken, és szívták a blázt.
     - A fater ma is iszik. - szólalt meg Örvös a fűzfa hegyében.
     - Addig iszik, amíg el nem fogy a pénze.
     - Utána meg kölcsön kér.
     - Gyere, kérjünk tőle fagyira. Lemásztak a fáról, és rohantak a vendéglő felé. Már messziről hallották, hogy az apjuk énekli, hogy ott fogsz majd sírni... Kaptak fagyira valót. Sőt többet is. Egy tízest adott az apjuk, és csak nyolcba került a fagyi. A visszajárón nem tudtak megegyezni. Kercsó elrakta magának.
     - Még egy lej ötven bani és vehetek egy csomag szimpla Carpatit. - mondta. Erre Örvös mérges lett, és kiverte a kezéből az ostyás fagyit. Őt illette volna a visszajáró fele. A jeges, zöld krém szétplaccsant a betonon. Kercsó kikapta öccse kezéből a fagyit, és elnyírta jó messzire, majd hátracsavarta a kezét. Örvös sziszegett kínjában.
     - Nyald meg a cipőm orrát - parancsolta Kercsó.
     - A pöcsömet! - morgott Örvös.
     Kercsó feszített egyet a karján. Örvös sírva kiáltotta, hogy ma... Majmot akart mondani, de nem sikerült, mert Kercsó az "a" hangnál egy ügyes lábmozdulattal benyomta cipője orrát a szájába.
     Este Örvös nem aludt el. Ébren tartotta a bosszúvágy. A rolón szépen átvilágított a hold. Nézte a szűk fényben a falra ragasztott motoros posztert, mely visszaverte a sugarakat, és várta, hogy mikor léphet akcióba. Amikor bátyja már jó ideje egyenletesen szuszogott, óvatosan feltérdelt, felhajtotta a takarót, és elszorítva a kis csövet, hogy a világért se csorranjon hangosan, alápisált. Reggel a lepedőn meglátszott a sárgás folt, és Kercsót a mostohaanyja megrugdosta. Örvös beült a vécébe, és röhögött.
     Ha nem volt cigarettájuk, csikkészni jártak a kocsma elé. Megtanulták, hogy kell a staubot körömig elszívni. Az elhajított végekből még öt-hat vérbő slukkot szippantottak. Amikor a csikk már égette a hüvelyk- és mutatóujjukat, egy vékony fűszálat tekertek körbe rajta, és a legeslegutolsó szívásnál az ajkuk már nem is ért a papírhoz, csak a levegőt szívták be egy szűk résen, amitől a dohány teljes izzásba jött, utoljára felvörösödött, aztán elparázslott. Ha még jobban akarták növelni a hatásfokot, egymás szájába fújták a füstöt. Mintha ez lett volna a legerősebb dolog, ami összeköti őket. Sűrűn ömlött egyik szájból a másikba a füst. Örvös vonzódott Kercsóhoz, mint tű a mágneshez, de Kercsó úgy érezte, hogy Örvös sár a cipőjén, és utálta.
     Meg az is összetartotta őket, hogy a jó gyerekeket nem engedték barátkozni velük. Ketten tekeregtek állandóan. Hasonlítottak is egymásra. Örvös tizenegy éves volt, Kercsó hárommal idősebb. Növésre két-három centi differenciával ugyanakkorák voltak. Kercsó haja egy árnyalattal világosabb volt, de a nyári nap az erdőn egyformára szívta. Mindkettőjüknek a szemébe lógott a bretonja. Szögletes, durva arcuk volt. Akik ismerték, nem is nagyon akartak különbséget tenni köztük. Pedig volt különbség, s ezt az anyjuk tette.
     Vagy két hónapig meg lehetett őket különböztetni. Mikor szeptember elején lejöttek az erdőről, Örvös orra be volt lapítva, és fél centivel jobbra állt az egyenestől. Összeverekedtek a nyáron. Örvös menekült Kercsó elől, beszaladt a házba, lekapta a kályháról a karikát és azzal védekezett, de Kercsó megrúgta a kezét, és ő a vaskarikával a saját orrát törte el. Rosszul forrt össze. De még az orrferdülés is, mint a többi sérülés, nyomtalanul eltűnt. Egyszer leugrott a temetőben a fűzfáról és az orrát beverte a térdébe, odakapott és érezte, hogy lifeg a cimpája. Felkiáltott ámulatában, mint akinek jelenése van. Elrohantak a cukrászdába, Kercsó fogott egy mokkás kanalat, feldugta Örvös orrlyukába és ropogva a helyére igazította a porcot. A cukrászdás nőt a hideg kirázta a két gyerek durva külseje és a jelenet láttán. Újra egyformák lettek.
     Aznap este nem spóroltak a füsttel. A temetőőrtől kaptak egy csomag Carpatit ajándékba. Még mielőtt hazamentek, elszívtak egy-egy utolsó szálat. A markukba rejtették, és úgy emelték a szájukhoz, mint amikor a hidegben az ember az öklét leheli. Elindultak a lépcsőház felé, de nem mentek fel, hanem az ablakok alatt halkan hátramentek a veteményes felé. Körbeálltak egy törpefenyőt, és a sötétben legelni kezdték a hajtásokat. Sokáig csócsálták. Csillogott a szemük az ablakokból kiáramló fényben. Kipréselték az összes erőt minden tűlevélből. Egyesével rágták szét, hogy szájuk minden zuga átvegye a fenyőízt, és eltüntesse a veszélyes bagóbűzt. Az ujjaikat is alaposan bedörzsölték. Tudták, hogy ha az anyjuk megérzi, széthasítja a bőrüket.
     - Lehelj rám!
     - Hhhh. Érződik?
     - Egy kicsit.
     - És nekem?
     - Neked is.
     Bementek a lépcsőházba, de még mindig nem gyújtottak villanyt. Örvös kivett egy szál gyufát, és végigsercintette a lépcsőház ablakán. Kercsó a szűk fénynél egy kilapított dróttal kinyitotta a kínai lakatot, s hátrahajtotta a biztosítékszekrény fehér ajtaját, a cigit és a gyufát elrejtette a poros fehér porcelánok közé. Kivett két fej vöröshagymát a doboz aljából. Közben a keze hozzáért a biztosítékokhoz. A porcelánok szikrát vetettek, és egy pukkanást lehetett hallani. Nem törődtek vele. Hersegett foguk között a vöröshagyma, folyt a könnyük, de majszolták rendületlenül. Harapták, mint az almát. Miután elfogyott, kézfejükkel megtörölték az orrukat, és Kercsó gondosan kisöpörte anorákja zsebéből a dohánymorzsákat. Nyílt a lépcsőház ajtaja, és az apjuk tántorgott be rajta. Behúzódtak a postaládák mellé, mozdulatlanná merevedtek. Az apjuk elment előttük, néha hátratántorodott a lépcsőn, úgy tűnt, hogy hanyatt akar vágódni, de mintha a sötétnek vetette volna a hátát, mindig új lendületet vett, és végül megérkezett a harmadikra. Kercsó és Örvös mentek utána, hogy alkalmasint beavatkozzanak, de nem kellett. A másodikon megálltak. Hallgatták, hogy a fater hogy kasmatol a rézkarika körül, és keresi a rést, ahová beakad a kulcs hegye, és belefúródik a Wertheim-zárba, de sehogy se akart összejönni. Miközben a zár körül kaparászott, egy nevet mondogatott: Róza, Róza segíts! Így hívták a feleségét, aki meghalt.
     Mindennap annyit ivott, hogy eljusson eddig a pontig. Mire az ajtóig elért, minden csepp ereje elfogyott. Egy tapodtat se bírt lépni, de onnan már ment minden magától. Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó. Örvös és Kercsó már kívülről ismerte a következő jelenetet. Kinyúlt két kéz, berántotta a koraősz fatert, a hóna alatt átfogta, fejével nyitotta az ajtót, és közben ment a szöveg: miért nem iszol egyszer faszeszt, hogy vakulj meg, és ne lásd meg a poharat. És az anyjuk belevágta úgy az ágyba, hogy nyekkent, feje nagyot csattant az ágyneműtartóban, és már horkolt is. Mikor hallották, hogy egyenletessé válik a horkolás, és úgy gondolták, hogy az anyjuk is lecsillapodott, halkan bekopogtak. Újra nyílt az ajtó. Az anyjuk valamit morgott, mint a kutya, ha véres húst kap, de ők nem arra figyeltek. Sötét volt a lakásban, csak a konyhában pislákolt egy gyertya. Lehúzták a cipőjüket, Kercsó meggyújtott egy gyertyát, ami a gyakori áramszünet miatt ki volt készítve a hűtőre, és gyorsan a fürdőbe spuriztak. Körömkefét kaptak elő, nyelték a fogpasztát, mint a kacsa a nokedlit, nyelvükkel szétpasszírozva a fogak között, valami elképesztő gyorsasággal akartak megszabadulni a szagtól. Éppen egymás fejét lökdösték ki a csap alól, amikor váratlanul kopogás hallatszott az ajtón. Mintha varázsvessző érintette volna meg őket, megmerevedtek. Síri csend lett a fürdőben, csak a víz csordogált-csöpörészett. Ha este ment valaki hozzájuk, abból rendszerint verés lett. Az anyjuk ajtót nyitott. Kercsó a hüvelykujjával elnyomta a lángot, kinyitotta a fürdőajtót, és a résen kidugta a fejét. A hosszú, sötét folyosó végén a kitárt ajtóban a nagyorrlyukú, kövér Bodrogi állt kék salapéta nadrágban, és csíkos majóban, melyet az elején a hatalmas mellizmok között átütött az izzadság. Egy fél csomag Carpatit és egy doboz gyufát hajított a buklé szőnyegre.
     - A kurva kölykeid kiverték a biztosítékot, az egész házban, és a pincében kiégett a villany. A mocskos tekergők, ha még egyszer megfogom, eltöröm a kezüket, hogy ne tudják megfogni azt a rohadt dobozt. Hol az urad? Döglik mi? Legalább megcsinálná. De meg se csinálja, mert mindennap disznóra laccsa magát.
     Bodrogi be akart lépni.
     - Át ne lépjen a küszöbön, mert belevágom a disznóölő kést. Nem ittuk meg egymás lábvizét, úgyhogy ne tegeződjünk, vén szar! - kiáltotta az anyjuk.
     Bodrogi felpörgött, mint a rakéta.
     - Én vagyok a vén szar? Hát ki a blokkfelelős, én vagy ki az Isten? Hát mi lesz ezekből? Rabló, tolvaj, az lesz! Akármekkora lakatot teszek a ládára, kinyitják. Menjetek az anyátok picsájába, költözzetek el innen! - Kidagadt az orrlyuka, és halántékát kiverte az izzadság, remegett a lépcsőház az ordításától. Bodrogi tovább kiabált, a szomszédok mind kigyűltek, gyertyákkal körülállták Bodrogit, aki magára mutatott, mint egy nemzeti hős, és azt kiabálta, hogy ő beáll a pincében a cső alá, miközben csöpög rá a lé, hogy megcsinálja, de ez a két gazember kibassza a biztosítékot, miattuk az egész pincét fel fogja verni a szar. Hát mé?' nem mennek má? innen el? - dörgette meg hangja a lépcsőházat, és köpött egy nagyot.
     Bodrogi fújtatott, a gyertyák épp csak pislákoltak a nagy testből kiáramló, örvénylő levegőtől. A szomszédok is felhergelték magukat, és közösen szidták Kozmáékat.
     Az anyjuk becsapta az ajtót, úgy, hogy a vakolat leomlott egy helyen. Jött a fekete leves, a házi mulatság.
     - Szégyent hoztok a pofámra? Lesül a képem miattatok? Az egész Tábor negyed rajtam röhög? - A cuppanás elárulta, hogy a mosógépről lerántja a slagot, amin a víz ki szokott folyni.
     - Ide hozzám disznók!
     Örvös és Kercsó lesütött szemmel állt meg a konyhaszekrény előtt.
     - Lehelj rám! Te is!
     Tudták a trükköt. Kitátották a szájukat, de az orrukon át fújták ki a levegőt
     - Cigarettáztatok? - Érezni lehetett a hangjából, hogy a kérdés csak provokáció.
     - Mi nem, szólalt meg Kercsó, és megpróbált ártatlan arcot vágni.
     - Még hazudsz is?
     Lekent neki egy nagy pofont. Mire Kercsó megérezte, már visszakézből megkapta a párját is. Örvöst sípcsonton rúgta, és rákiáltott, hogy mars lefeküdni! Egyre jobban nekidurálta magát.
     - Adok én neked bagót a fejedre! Még a kicsit is beleviszed?
     - Lehajolt és felvette a doboz cigarettát, amit Bodrogi a szőnyegre dobott. Kivett három szálat, szétfeszítette Kercsó száját, beletömte és üvöltött.
     - Nesze, egyél, a kutya Istenit a megdöglött anyádnak! - és befogta a száját, hogy ne tudja kiköpni, közben nyomta le a földre. Kercsó öklendezett a dohány maró savanykás ízétől, de muszáj volt lenyelnie.
     Az apjuk kocsmafüsttől megsárgult hajjal a nagyszobában ruhástól horkolt. Semmi nem ébresztette föl. Mire Kercsó bevánszorgott a szobába, Örvös már ágyban volt. Végtelenül örült, hogy megúszta. Egy csepp szánalmat se érzett a bátyja iránt. Sőt az örömébe jó adag káröröm is vegyült, hogy végre valamit az is visszakapott. Kercsó egész teste tele volt hurkákkal. Szipogott, de szó nélkül vette fel a gumigatyát.
     Lefeküdtek. Örvös, mikor látta, hogy Kercsó elaludt, elővett egy elemlámpát, és a matrac alól előhúzott egy motoros fényképet. Egy piros bukósisakos krosszos volt a képen fekete Yamahán, amint éppen az ugratóról a levegőbe emelkedik. Megnézegette minden kis részletét, aztán óvatosan visszadugta a matrac alá, és elaludt. Nemsokára erős szuszogásra ébredt. Lábujjait csiklandozta a Kercsó orrából kiáramló hideg levegő. Mozdulatlanná merevedett, mint egy indián. Heves mozgást, és sifitelést érzett a paplan alatt, aztán a térde fölött valami nedvességet. Ez kiverte... futott át rajta. Pont rám. Kiugrott az ágyból, és kiszaladt az ajtón. Elárulta. Az anyja bejött, a fogai közt halkan sziszegte, hogy ocsmány, undorító, féreg, görény, és teljes erőből hátba vágta. Kercsó háta nagyot döndült a sötét szobában. Hallani lehetett, hogy szipogni kezd.
     Az anyjuk dolgozott vasárnap is. Reggel kék visszeres lábakon, tág gumijú gatyában, borostásan az apjuk lődörgött ki a konyhába. Kivette a hűtőből a tokányt, és a gázra tette.
     - Kölykök, tálalva van, gyertek! - szólt be a szobába. A fiúk borzasan másztak ki az ágyból. Kercsónak az álmosságtól még sunyibbak voltak a szemei, mint máskor. Örvösnek kevesebb hús jutott. Gyors mozdulattal átnyúlt Kercsó tányérjába, és bekapott egy falatot. Kercsó felugrott, megmarkolta a haját, és lefejelte. Az apjuk nem szólt semmit, csak felemelte a tányérját, és a maradék húsdarabokat átkaparta Kercsó tányérjába. Felöltözött, és elment inni a Szabóba. Kercsó összecsomagolt. Kenyeret vett, és meleg ruhát pakolt zöld hátizsákjába.
     - Én ide haza többet nem jövök. Ha vége lesz a versenynek, megyek Bukarestbe - mondta kesernyés hangon.
     Együtt indultak útnak. A földszinten téglák vezettek a lépcsőtől az ajtóig. A pincében tovább szivárgott a budilé, és már a lépcsőházban is bokáig ért. Vécépapír és ürülékdarabkák úszkáltak a lépcső alatt hányásszagot árasztva magukból. Kercsóék átgázoltak rajta. Rövidesen el is felejtették az egész herce-hurcát, hiszen aznap rendezték a legelső országos Moto-Cross versenyt, a Kerek-erdő alatt. Az egész város vonult kifelé. A Szent Imre utca végében a hármas keresztnél Kercsó átlendült az utolsó ház korhadt kerítésén, s a hatalmas diófa oldalába vert szegeken felmászott egy nagy odúig, amit bujkálása közben fedezett fel, és azóta rejtekhelynek használt. Mély odvából a fának, ahol éjszakáit is töltötte, kikaparta az avart, kibányászott egy zöld pungát, amiben az erre a napra készített ünnepi bürök volt. Megtapogatta, hogy nem ázott-e át, aztán a kebelébe csúsztatta. Egy pillanatra megállt. A szemközti dombon felburrogtak a motorok. Megremegett a diófa, sárga leveleiről lepottyant néhány esőcsepp. Elkezdődött a próbafutam. Az embercsorda felhorkant az utcában, és nyomulni kezdett, nehogy lemaradjon. Kercsó kipattant a kerítésen, Örvös utána, a kökénybokrok mögött észrevétlenül kikerülve a láncba felállt jegyszedőket, bevágtattak a Pálffy oldalon. Átmentek a Varga patakon, aztán egy árokhoz értek, melynek agyagos alján sárgán csillogott a víz. Az árok nem volt mély, át lehetett ugrani, de a rendezők pallókat helyeztek el, mert ott már jöttek jeggyel rendelkező nézők is, akik csak rövidíteni akartak. A pálya körül sok busz állt Kovászna, Bukarest, Brassó, Iasi rendszámokkal, de ott voltak az ország minden részéből. Kiköltözött a Tábor negyedi vendéglő is, lehetett kapni sört, miccset, kürtőskalácsot, hűsítőt, virslit, meg mindent. Akinek motorja volt, azzal ment ki a versenyre. Kövér Deák is megjelent. Sárga Mobrájának nyergéből nézelődött. Pont szemben ült Kercsóékkal a pálya mellett, az egyik kanyarban. Olyan volt az a Mobra, mint az álom. Meghosszabbított teleszkópok, megemelt sárvédők piros műanyagból, tuningolt motor, az ülés alá felvezetett kipufogó. Alig lehetett elhinni, hogy ötven köbcentis. Féltette is rendesen. Minden este a vállán vitte fel a második emeletre, és ott lakatolta le, nehogy valaki hozzápiszkáljon.
     A nézők a pálya köré nyomultak, füttyentgettek, kurjongattak, kiabáltak. Megszállták a pályát, mint a méhek a kast. Mindenki elfoglalta a megfelelő helyet. Volt aki kiment az erdő alá, ahol a meredélyen a motorok erejét tették próbára, volt, aki veszélyes szakaszon állt meg, alig várta, hogy kirepüljenek a hajtűkanyarban a krosszosok, és mint Keljfeljancsik talpra ugorva két másodperc múlva a nyeregben tépjék újra a gázt. A legtöbben mégis a gyorsasági szakasznál tömörültek, főleg az ugratók mellett, ahol mint az angyalok szálltak a gépek. A pálya határait facövekekre kötözött nejlonszalagok jelezték, a veszélyes kanyarok mellé autógumi tornyokat építettek a kirepülő versenyzőknek.
     A próbafutam után a versenybíró a narancssárga tribünről egy szócsővel felszólította a versenyzőket, hogy álljanak rajthoz. Megrázkódott még az ég is, amikor a startot jelző piros-fehér vaslétra ledőlt. A fogaskerekek felverték az olajat a hengerfalak oldalára. A fogak egymásba martak, a motorok eleje elemelkedett a földtől. A bogos gumik szaggatták a kopár gyepet, és magasra hányták a sarat. A 250-köbcentisek száguldását alig lehetett szemmel követni. Lassan belepte a pályát a fojtó kipufogógáz. Kercsóék észrevétlenül felmásztak egy gumirakás tetejére.
     Az egyik ugrató előtt még patak is folyt. A motorosok nemcsak repültek, hanem a laposon egykerekeztek is. A tömeg ilyenkor vad rivalgásban tört ki. A nézők egy idő után csak két számot figyeltek. A 33-ast és az 57-est. Két piros bukósisakos figura versengett egymással körökkel maguk mögött hagyva a mezőnyt. Hol az egyik, hol a másik vitte a prímet. Az egyik a kanyarban előzött, a másik lehúzta az egyenesben. Így taktikáztak, a publikum meg őrjöngött, fütyült, ordított. Fogadtak és verekedtek. Utolsó kört intett a zászló a két versenyzőnek. A 33-as száguldott elöl. Magasba emelte a jobb kezét. Úgy tűnt, hogy ő a győztes. Száguldott át a nagy ugratón, de túl nagy volt a sebesség, vagy valami történt, a motor előre bukott, a krosszos átbucskázott a kormányon, leesett és rá a gép. De akkorra már az 57-es is a levegőbe emelkedett és pont rázuhant a fekvő versenyzőre. Rögtön leintették a futamot. A nagy porban nem lehetett tudni, hogy mi történt. A tömeg átszakította a szalagot, és becsődült a pályára. Azt mesélték, hogy a 33-asnak a kormány betörte a mellkasát, és a kuplungkar belefúródott a tüdejébe. Nagy tömeg csődült a baleset köré. Egy lány a pasija nyakába ülve kommentálta lefelé az eseményeket, hogy azt a bazmeg, most szedik ki a beléből a kormányt. Sziréna sikoltott, a milicisták utat vágtak a mentőknek. Hordágyak kerültek elő, és a mentők elvijjogtak a sebesültekkel. Kercsó és Örvös felmászott az egyik gumirakás tetejére. Onnan mindent láttak. Örvös szipogni kezdett. Kercsó lenyomott neki egy pofont.
     - Mit bőgsz, taknyos?
     Üresek lettek a versenybírói székek. A dobogót egy bódéba zárták. Trélerekre pakolták a sáros motorokat. Elcsomagolt a kürtőskalácsos is. Elindult a milícia kék Arója, utána hosszú sorban haladt a buszkaraván. Kercsóék még mindig a gumik tetején álltak. A tömeg is oszladozott, amikor hirtelen felburrogott egy motor. A visszaforduló szemek Kövér Deákot látták, amint átszakítja a sárga szalagot, csodajárgányával beszáguld a pályára, és óriási slunggal tép ki a hegyoldalba. A meredélyen a kis Mobra már csak jajgatott, néhány méter után Kövér Deák ki se látszott a füstből. Páran felröhögtek. A Mobra megfordult, nagy slunggal lerobogott, és egyenesen az ugratónak hajtott. Kitűnően repült, de az érkezés neki se jött be. Össze-csuklottak a kerekek, a küllők kipattantak, és lógtak a levegőben, mint az ernyőváz. Füttyök és göröngyök repültek felé. Kiröhögték a vagánykodót. Elvonult a tömeg. Kövér Deák leült a földre és kaviccsal dobálta a masináját. Kercsóék nézték a gumirakás tetejéről, de már nem akartak társalogni vele. Sőt, már nem adtak volna semmit, hogy felülhessenek a csotrogányára. Kövér Deák szétszerelte, megreparálta a Mobrát, visszafűzött néhány pár küllőt, a belsőket, amiket a küllők lyukacsosra szurkáltak, kiszedte, a helyüket kitömte fűvel, berúgta motorját, és seggével a levegőben nyolcasokat írva elringatózott haza.
     Kercsón és Örvösön kívül senki se maradt ott, csak a felgyúrt föld, a szétlapított ugratók, a narancssárga tribün és a szétdobált olajoskannák, kacatok, meg szemét. Fújdogáló szél hintáztatta a hasat eresztett nejloncsíkokat, melyek a pályát övezték. Sárgán virítottak a leereszkedő homályban.
     - Indulni kéne, megint cirkusz lesz - szólalt meg Örvös, és leugrott a gumirakásról.
     - Én nem megyek haza, de tudok jobbat, lendült mellé  Kercsó. Keresgéljünk!
     Járkáltak a pálya körül földre szegezett tekintettel. Találtak jó nagy csikkeket, törött gyertyakulcsot, kajamaradékot, a buszok helyén egy csomó motoros matricát is.
     - Nézd, egy műanya!- kiáltott fel Kercsó, és Örvös orra alá dugott egy piros csavart.
     - Nem műanya ez te hülye, ez igazi.
Közben lassan besötétedett. Már alig láttak.
     - Gyújtsuk fel a gumikat - javasolta Kercsó. Összeöntögették a földön szanaszét heverő kannákból az olajat, meg a keveréket, rálocsolták a rakásra, és alágyújtottak. Pattogott és süllögött a gumitorony, amikor a lángok mardosni kezdték. Kormos, fekete füst törte át az est burkát, és szikrákat sodorva törtetett az ég felé. Fojtó gumiszag lepte be a Kerek-erdő alját. Leültek egy zsombékra, amit épen hagytak a kerekek. Arcukba tódult a vér a nagy melegtől. Kercsó elővette a zöld pungát az ingéből, kicsomagolta, átnyújtott Örvösnek egy arasznyi bürökszárat, összemorzsolta a zacskóban levő leveleket, a szárat megtömködték és meggyújtották. Lehasaltak a lángokkal szembe és mélyeket szívtak. Szédülni kezdtek. A tűz lobogó narancs-színű gömb lett. Lebegtek a tűzgömb fölött, aztán a lángok kezdtek el pörögni a gumikon. Kercsó felugrott és a földből kihúzott két cöveket, amire a nejlonok fel voltak kötözve. Akkorák voltak, mint ő.
     - Csináljunk fáklyát! - kiáltotta. Hozzál sok nejlont.
     Örvös elszaladt, és nemsokára egy nagy öl műanyagszalaggal bukkant elő a sötétből, de még húzott vagy tíz méternyit maga után is. Ledobta a földre. Addigra szétomlott a nagy gumirakás. Elkezdték a nejlont ráolvasztani a husángok végére. Forgatták a lángok fölött, de csak annyira tartották közel, hogy olvadjon és ne kapjon lángra. Kercsóra valami nyomott hangulat telepedet, és fintorogva beszélni kezdett:
     - Mér' baszogat állandóan engem anyád, hö? Téged meg nem. Te vagy a kicsi, a pulya, a cocóka, mi?
     - Mit tehetek én erről?
     - Dögölnél meg te is, meg az anyád is!
Nagy műanyag bumszlikat olvasztottak a botok végére. Leszakadt a tűz. Néhol fellángoltak még az utolsó gumidarabok, és még mindig ontották magukból a füstöt. Az utolsó lángoknál meggyújtották a fáklyákat. Egymással szembe álltak, mintha kardozni akarnának. Örvös csak viccnek hitte az egészet, és odakoppantotta fáklyája szárát Kercsó botjához, amitől egy zuhanó nejloncsepp Kercsó arcára esett, és ráégett. Kercsó nem kapott oda, csak megfeszült az arca, és a tekintetén átvillant valami vadállatiasság. Elhúzta Örvös előtt a tüzes husángot. Örvös hátrálni kezdett, megfordult és sebesen futott befelé. A lábak gyorsan dobogtak a sötét mezőn. A lángok hátrasimultak, durrogva potyogtak le mögöttük a leolvadt nejloncseppek. Örvös kétségbeesve ordított, és görcsösen szorította a fáklyát. Kercsó kirúgta a lábát. A fáklya kirepült a kezéből és a vizes földön sercegve égett tovább. Örvös üvölteni kezdett, kapálózott, de Kercsó nem hagyta felállni, kirúgta a kezét is, amivel támaszkodni akart. Arcába csapta a fáklya végét. Örvös haja lángra kapott, a műanyag ráolvadt az arcára. Kercsó verni kezdte. Szálkák röpködtek szét a lécből, de ő csak supolta, verte lihegve, ahogy csak bírta. Örvös belemarkolt a földbe, a nedves sötétség beszippantotta kiáltásait, hangja már alig volt, csak hörgött. A sárga műanyag az arcára fagyott, fogai fehéren világítottak, és az arca olyan volt, mintha kacagna. Kercsó megállt. Lihegett. Hirtelen egyedül lett a hatalmas sötétben, és félni kezdett. Remegett az egész teste, és valami láthatatlan erő húzta le a földre. Tompa fájdalom szorította össze a fejét, a torkát, és lassan ment lefele, mintha abroncsok feszülnének rá, és vágnának bele a húsába. Megmarkolta féltestvére ruháját, és fölhúzta a testet. Hátára vette, és elindult a patak zúgása felé. Örvös egyik lába a földön csúszott, összeégett feje a hátizsákján nyugodott, kezeit Kercsó átvette a válla fölött, és tántorgott a halott mezőn. Csak kavargott benne minden. Nem látott, és nem érezte a talajt, csak ment, ment a zúgás iránt. Nem érezte a köves utat sem, csak a szürke vonalat követte nehéz terhével. Ment a fák között, az aszfalton, a vékony járdán, a sövények mentén. Csak ment előre rogyadozva. Vizet érzett a lába alatt, és nagyon messziről hangokat hallott, az apja hangját.
     - Fiam! - kiáltotta egy közeledő ismerős hang. Az apja rohant felé gumicsizmában és majóban, budilében slappogva. Kercsó felemelte a tekintetét, s látta a sok gyertyás, és elemlámpás embert a lépcsőház előtt, s látta, a pinceablakokon kiömlő budilét. Látta, hogy gőzölögve ömlik ki, és a kanálisokon is vadul felbugyog, felemelve a tetőket, és látta, ahogy végighömpölyög a garázsok között, elárasztja a temetőt, és a sírok közt felszálló pára beleolvad a hideg sötétségbe.