iNapló.hu | mindenNapiNapló / 1968 / január / napok:

01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |

16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |


1968. január

(Összeállította: Kelemen Gergely, 2014.)

Január elsején a korábban önálló fővárosi közlekedési vállalatok összevonásával megalakították a Budapesti Közlekedési Vállalatot. Néhány nappal később Fokvárosban Christian Barnard első sikertelen kísérlete után végrehajtotta második – ezúttal sikeres – szívátültetését. Eközben Budapesten ülést tartott a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ezen a bizottságon napirendi pontra került a Fővárosi Tanács és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa együttműködéséről szóló tárgyalások illetve döntések születtek utcanevek megváltoztatásáról is.

Január negyedén halt meg Belgiumban Joseph Pholien a belga kommunista párt elnöke. Joseph Pholien a 37. miniszterelnöke volt és elnöksége 2 éven át tartott. Joseph Pholien-nek köszönhető, hogy Belgium részt vett a Koreai háborúban.  Eközben Csehországban a CSKP KB 3-5-ei ülésén, A. Notovny helyébe Alexander Dubcek kerül a kommunista párt élére (prágai tavasz). A prágai tavasz  egy kísérlet volt a gazdaság, a párt és az állam demokratizálására, egy „emberarcú szocializmus kialakítására. A nyugati államokban, elsősorban Észak-Amerikában a Beatles kiadott egy új albumot melynek a címe “Magical Mistery Tour”. Az album a toplista élére került és tartotta a helyét még nyolc héten keresztül.

Január nyolcadikán Gerézdi Rabán irodalmár, könyvtáros öngyilkos lett. Ugyanezen a napon vetítették első alkalommal Jacques Cousteau, a tenger élőlényekről szóló műsorát egy amerikai TV csatornán. Másnap a Surveyor 7 űr szonda sikeresen landol a Holdon. Seress Rezső, magyar zeneszerző és zongorista halálának a napja. Seress Rezső volt az egyik leghíresebb örökzöld dal és az egyetlen magyar világsláger a Szomorú vasárnap (Gloomy Sunday) szerzője. Ezt a dalt több mint 100 nyelven adták elő.

Pár nappal később az Egyesült Államokban egy hideghullám söpör végig, amelyik 76 ember életét követeli am ez a katasztrófa sem állíthatta meg őket attól, hogy az Explorer 36 űr szondát föld körüli pályára állítsák.

Szovjet delegáció Vietnamba utazott, és maximális szovjettámogatást ígérnek nekik a Vietnámi háborúba az amerikaiak ellen. Ezzel a lépésével a Szovjetunió elérte azt, hogy Észak és Dél háborúja immár a Nyugati világ és Szovjetunió háborúja is volt.

Johnny Cash, az amerikai countryzene egyik legnagyobb alakja koncertet a kaliforniai Folsom börtön elítéltjeinek, amivel hatalmas sikert aratott. Olaszországban január tizennegyedikén földrengés rázza meg Szicíliát, ami napokig tartott, összesen 28 lökést mértek, amiben 44.000 ember vált hajléktalanná, 350-en meghaltak és további 1600 ember sérült meg.Január 29-én Nemzetközi írótanácskozást tartanak Szófiában ahol a magyar írókat Darvas József és Garai Gábor képviseli.

Havilapszemle

Kortárs - 12. évf. 1. sz. / 1968

Benjámin László: A határozatokra ki emlékszik ma már? (vers)

Kamondy László: Aranyvasárnap avagy szempontok a házassághoz (novella)

Tóth Endre: Klinikai napló (vers)

Hegedűs László: Egy kalauzlányra (vers)

Gara János: Egy motoros története (novella)

Mátyás Ferenc: A Te fiad (vers)

Sobor Antal: Fortinbras (novella)

Bencze József: Magamat fognám...(vers)

Király István: Ady Endre istenkeresése

Gyergyai Albert: Flaubert levelei

Hegedűs Géza: Cecilia-himnusz; Alkaioszi óda az egzisztencializmus ellen (versek)

Apáti Miklós: Mementó (vers)

Nádass József: Nem a kezdete és nem a vége (elbeszélés)

Hidas Antal: Régi sorok-egy kifakult füzetből (vers)

Czakó Gábor: Albérlők ((szociográfiai felmérés)

MŰHELY

Somogyi Tóth Sándor: Szerencse vagy halál (színmű II. rész)

TUDOMÁNY ÉS TÁRSADALOM

Mód Aladár: Az elmélet mai jelentősége

JEGYZET

Tertinszky Edit: "Az ember tragédiája" mikrofon előtt

Murányi Mihály: Hős vagy áldozat

SZEMLE

Paku Imre: Jankovich Ferenc: Parázs

Sz. Kováts Lajos: Molnár Géza: Harangos óra

Rónay György: Rab Zsuzsa: Dobok és fuvolák

Csaplár Ferenc: Goda Gábor: Írás közben

Dorogi Zsigmond: Takács Tibor: A kaftános fejedelem

SZEMLE - SZÍNHÁZ, FILM

Pándi Pál: Nehéz úton

Sándor Iván: Illés Endre: Színház

Fehér Ferenc: Forradalom és ellenforradalom, határhelyzetben

Almási Miklós: Küzdelem az ideálokkal

SZEMLE-KÉPZŐMŰVÉSZET

Bozóky Mária: Emlékezés Szőnyi Istvánra

SZEMLE-ZENE

Demény János: Molnár Antal

Bónis Ferenc: Őszi hangversenyek

Csurgói Máté metszete

Varga Hajdú Eszter metszete

Napra pontos események

1968. jan. 1. A korábban önálló fővárosi közlekedési vállalatok összevonásával megalakítják a Budapesti Közlekedési Vállalatot

1968. jan. 2. Fokvárosban Christian Barnard végrehajtja második – ezúttal sikeres – szívátültetését.

1968. jan. 4. Joseph Pholien, a belga kommunista párt elnök halálának a napja.

1968. jan. 5. Alexander Dubceket választják a CSKP első titkárává.

1968. jan. 8. Gerézdi Rabán irodalmár, könyvtáros öngyilkos lett. Ugyanezen a napon vetítették első alkalommal Jacques Cousteau, a tenger élőlényekről szóló műsorát egy amerikai TV csatornán

1968. jan. 10. Gerézdi Rabán irodalmár, könyvtáros öngyilkos lett. Ugyanezen a napon vetítették első alkalommal Jacques Cousteau, a tenger élőlényekről szóló műsorát egy amerikai TV csatornán

1968. jan. 11. Az Egyesült Államokban hideghullám söpör végig, amely 76 áldozatot követel.

1968. jan. 21. Grönland felett lezuhan egy B–52-es típusú amerikai bombázógép, amelynek négy hidrogénbombája eltűnik.

1968. jan. 22. Kádár János és A. Dubcek Tapolcsányban tárgyalnak, majd február 4-én újra találkoznak Pozsonyban.


Napra pontos gyűjtések

01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |

16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |


01 |vissza a lap tetejére

A korábban önálló fővárosi közlekedési vállalatok összevonásával megalakítják a Budapesti Közlekedési Vállalatot


02 |vissza a lap tetejére

03 |vissza a lap tetejére


04 |vissza a lap tetejére

Csütörtök

Napi hírek (összeállította a korabeli sajtóból: Nagy Roland, 2014.)

A hazafias erők fegyveresei megtámadták az Egyesült Államok Da Nang-i támaszpontját, több repülőgépet is sikerült megsemmisíteniük. Szaud- Arábia a khartúmi megállapodás felmondásával fenyegetőzik. Humphreyfolytatja Afrikai körútját, jelenleg Libériából utazik Ghánába. Megkezdte munkáját a műszaki és gazdasági együttműködés vegyes, szovjet- francia bizottság. Ceausescu meglátogatta Tito elnököt Jugoszláviában, ahol a két országot érintő ügyekről tárgyaltak. Január 11-éig minden hazai üzletben végeznek a leltározással. A múltbéli eseményeket mérlegelve központi ár- és belvízvédelmi szervezet alakult. Dunaújvárosban folytatódnak a fejlesztések, új és korszerű épületek terveit készítik elő. A Fővárosi Kézműipari Vállalat Kiscelli úton található telepén hat embert szállítottak kórházba szénmonoxid- mérgezéssel.

Kilenc év után ismét sakkbajnok Szabó László. A France Football statisztikái alapján a Szovjetunió az első, míg Magyarország a második helyen áll az Európai futballcsapatok ranglistáján.

Keleméren 100. évfordulás megemlékezés lesz Tompa Mihály emlékére. Bolgár filmművész-delegáció érkezett Budapestre a Kitérő c. bolgár film budapesti díszbemutatójára.


05 |vissza a lap tetejére

06 |vissza a lap tetejére

07 |vissza a lap tetejére


08 |vissza a lap tetejére

Gerézdi Rabán irodalmár, könyvtáros öngyilkos lett.


09 |vissza a lap tetejére

10 |vissza a lap tetejére

11 |vissza a lap tetejére

12 |vissza a lap tetejére

13 |vissza a lap tetejére

14 |vissza a lap tetejére

15 |vissza a lap tetejére

16 |vissza a lap tetejére

17 |vissza a lap tetejére

18 |vissza a lap tetejére

19 |vissza a lap tetejére

20 |vissza a lap tetejére

21 |vissza a lap tetejére

22 |vissza a lap tetejére

23 |vissza a lap tetejére

24 |vissza a lap tetejére

25 |vissza a lap tetejére

26 |vissza a lap tetejére

27 |vissza a lap tetejére

28 |vissza a lap tetejére

29 |vissza a lap tetejére

30 |vissza a lap tetejére

31 |vissza a lap tetejére


iNapló.hu | mindenNapiNapló | vissza a lap tetejére |kronológiai források