Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Reggel a szokott biztatásokkal nógatom magam: Könnyű nap... nem kell felelni, azután Takáts tanár úrral is lesz órám... ma említést fog tenni a versek felől... Érdekes, határozottan bízok ebben, s nem is hiába.
A gimnázium előtt találkozunk a tanár úrral, ki magához int, hogy megmondja, nagyjából elolvasta a verseimet, melyik nap érek rá!? A napok latolgatása után a mait választja... Tehát ma.
Didergek az izgalomtól amikor fél 4 után elindulok a jelentőségteljes útra. Mindenben furcsát, sajátosan különlegeset látok. A felhők alatt szokatlan fénnyel világító napban, és abban is, hogy ma 27.-e van.
A tanári folyosón már jön velem szembe Takáts tanár úr. Bent a tanári szobában szerencsére nincsen senki, csak mi ketten húzódunk az ablak mellé.
Tanár úr fellapozza a gépelt versgyűjteményt és sorba megy rajtuk. Várva este... látod jó vers, csak ezek a sorok itt gyengék- Esik a hó -erre egyest adtam. Nagyon szép kis vers. Búcsú a régi világtól -ez is egyes. Őszinte, szép, egyszerű képek.
S ezt végig, majd mindegyik versnél hangsúlyozza: szép tiszta képek. Helyesli minden formapróbálkozásomat, s bíztat, hogy csak folytassam tovább, mert kétségtelenül tehetséges vagyok.
Végeredményben nem mond kimerítő kritikát, csupán elejteget egy-két jelentősebb megjegyzést.
A formatechnikával kapcsolatban, hogy "a túlmesterkedésnek nincs értelme. A poeta doctus, a nagy formaművész lehet jó poeta, de rendszerint nem jó költő". Azután "témákkal megbirkózni sohasem árt. Később majd úgyis megtalálod a számodra leginkább megfelelő témaköröket. Mert az embernek lassankint alakul ki a maga egyéni világa; de ha az egyszer kialakult, akkor előbb utóbb biztosan remekművet ír!"
Kérdésemre, hogy fejlődésképesek-e a versek, azt mondja: "Amíg érzel magadban valamit, addig mindig fejlődni fogsz!" "Vannak, akik eleinte gyengén írnak és később jól, viszont vannak, akik hamar kiírják magukat, mint például Baudelaire!"
Kifejtem neki, hogy már igen kellemetlen volt számomra az egy évi kritika-hiány, mert nem tudtam magam hová sorozni. Most látom, hogy még az út, ha van (márpedig van!) előttem van!
A továbbiakban figyelmeztet egy-két hibámra pl. a nagybetű és az idézőjel fölösleges használatára. "Ha az írást választottad, akkor valószínűleg meg is maradsz mellette. Szép dolog, de nagyon nehéz!"
5 óra felé elhagyjuk a gimnáziumot együtt, és nagy megelégedésemre több mint egy óráig sétálunk az esti városban. T.Gy. kérdez tanulmányaim felől. Föltárom előtte helyzetem nyomorúságát. Bíztat, hogy próbáljak javítani. E kellemetlen téma után ismét az irodalomra térünk. Érdeklődöm az irodalmi élet, és az ő munkássága felől. Elmondja, hogy könyve már egy éve megjelenésben van a Magyar Életnél. Karácsonyra várná, de egyelőre még semmi hír róla.
Bekanyarodunk a Kovács Sebestyén utcába, megállunk Takátsék háza előtt. "Nagyon örülök Bandi -mondja tanár úr-, hogy olvastam a verseidet. Olvassál sokat, mert ilyenkor a legfogékonyabb az ember, de azért tanuljál is. Magam is sokat küszködtem ezen a téren, de hiába, le kell érettségizned. Nem lenne jó, ha addig megbuknál!" "Köszönöm tanár úr, s kérem, ha lehet folytassuk ezeket a beszélgetéseket, mert nagyon sokat érnek és nagyon hiányoznak nekem!" "Hogyne, hogyne! Majd mindig megmondom, ha ráérek, azután majd sétálgatunk közösen egy-egy órát." Elköszönünk.
Örömmel megyek hazafelé, mert elértem azt, amire vágytam. Barátot leltem egy tanárban.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap