1948_11. [1]

Fodor András naplója - 1948. november 30. kedd

Budapest

Colin egyik - Our Time-ban megjelent - Bartók-cikkét szótározom, majd pingpongozom, fürdők. Onnét hív ki Domokos Mátyás: - Davaj, davaj! Itt van Takáts Gyula. - Rohanok föl. Lator és Wilhelm már körülötte ülnek. (Szász nincs bent az épületben.) Gyula elég hervasztó dolgokat mond könyvkiadásunk állapotáról. Kellően elijeszti például Latort Jékely kötetének betiltási hírével. A Művészeti Tanács, maga Kodály is megmozdult a kiadatás érdekében, hiába. Zsoli pesszimista költő, sírverseket ír, nincs helye az 1948-as irodalom­ban. (Lám, így érik be Kardos [Pándi] Potyi Sárospatakról hozott, október 11-edikei új vezérszólama.) Viszonylag kellemes hírt is hallunk Takátstól: Fülep úr a Baumgarten-díj egyik kurátora lett.

Rudival a Zeneakadémiára igyekszünk. Késve, de még időben érkezünk. Rögtön meg­pillantom Colint a bejáratnál, a porta előtt; magába merülten áll, szélesen kiterülő nagy-kabátja zsebében a Bartók-mű partitúrája. Kellemes helyem van mellette az egyik elülső sorban. Bach III. Brandenburgi verseny-e kissé formalisztikusan hat, de nagyon üdítő és szép. - Jön a nagy Kantáta! - jelenti Colin. Lehet, hogy a közben róla olvasott irodalom, de inkább a másodszori hallás és a jobb kórus miatt tűnik helyenként egészen újnak a mű. (Bach utána hallott Magnificat-ja is, a bonyolultságot szigorú rendbe fogó erejével, fölfokozottságával méltó kihívás volt, szinte követelte az égnek emelt ív ellene feszülő másik ágát.) A vadászfuga ezúttal úgy lenyűgöz, hogy egész testemben borzongok, idegesen szét­rándul a szám. Parányi vagyok, de ez a hegyek, sziklák közt visszhangzó óriás zene mind hozzám van kötve, kimondhatatlanul jól érzem benne magam.

Azt hiszem, megkaptam a döntő impulzust a tervezett Bartók-vershez.

Nagy örömömre összeakadok Varga Pistával. (Szerencsés voltam a találkozásokkal. Gábor Artemisz is elém került, s Colin megmutatta Bartókné Pásztory Dittát.)

Colinnak hangverseny után másfele van dolga, de két földimmel, Rudival, Pistával, betérünk az Oktogon sarkán lévő ivóba, két-két deci Szekszárdira. Szép András-napi ajándék volt a Cantata profana. (Születésnapomra is sikerült kifognom a Mandarin-t s a Tánc-szvit-et.) Rudinak szemináriumra kell sietnie, de mi ketten gyalog megyünk a Dunáig. Rég találkoz­tunk, jót beszélgetünk.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Konyhai Borbála [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.