1949_02. [1]

Fodor András naplója - 1949. február 10. csütörtök

A mai napom valóságos díszünnep. Semmi kötött munkám sincs. Czinével olvastatom föl dolgozatát a folyóiratokról.

Hét órakor, ahogy már a rádióműsorból kilestem: hangfölvételről közvetítik Bartók há­rom színpadi játékát. Lelopjuk a társalgóból a rádiót, s a díszteremben gyűlünk össze ér­deklődők, köztünk a két zeneakadémista: Colin Mason és Sárosi Bálint. Bakos Ferike is bejön, s Papp Ferkó meg Vekerdy szintén.

Nagyon élvezetes a Kékszakállú, sokkal jobban hat rám, mint amikor először hallottam. A sötét falak közt hullámzó komor zene, a könnyek tava befele borzongató hárfafutamai feledhetetlenek. Rádics, akit Thomas Mann Doktor Faustusa mellől csaltam ide, erősen meghatódottnak látszik.

Sietve vacsorázunk, hogy hallhassuk A fából faragott királyfi-t is. Beszólunk Fülepnek. Jön szívesen. A puha plüssheverőn ülve nézem őt, és idézem föl magamban a balettet. A bábu táncát várom legizgatottabban, hiszen versem vonatkozó részletét most ellenőrizhe­tem először az őszi, operaházi élmény óta. Annyira várom, várom ezt a részletet, hogy többet várok tőle, mint amennyit kapok. Tárgyilagosan megállapítom, hogy a versemben túllőttem a célon, bár az akkori, mozgásban, látványban kifejeződő mozzanatokhoz hű voltam. A rendkívüli hatás mégiscsak úgy volt igaz, ahogy papíron megfogalmaztam.

Bartók természetzenéje - Fülep lehunyt szeme jelzi leginkább - mélyen megfog mindannyiunkat.

Rádiccsal elszaladunk még Varga Pistához. Éppen festés közben érjük. Már a múltkor ígérte: nekem adja a másik szigligeti mozaikot (ahogy én neveztem: "Summás paraszt"-ot), melyet nem vettek át tőle a munkaverseny-kiállításra. - Vidd el, vagy széttöröm - mondja. Kár lenne érte. Hónom alá kapom a súlyos holmit, úgy indulunk a 61-es megállójához. Utolsó kocsi: 0.37! Erről már lemaradtunk. Gyerünk a 63-as megállójához. A széllel bajlódva fölkapaszkodhatunk egy szerelvény harmadik kocsijára. A bejárati ajtó mögött Darázst pillantom meg. Rendezetlen viszonyunk miatt nem igyekszem észrevétetni magam, de ő csalogat be erősen. - A menyasszonyom! - mutatja be a mellette levő hidrogénezett szőke hölgyet. - Na mi újság? Mi újság? - ütögeti föl állát a bunkóra kötött selyemsál fölött. Elismeri, hogy mulasztás terheli velem szemben, s ígéri, hogy kedden bejön a Kollégiumba. [Nem jött. F. A. 1989] - Máskülönben jól vagyok - mondja -, a MINSZ-nél szerkeszteni fogom a Valóság-ot. Öregem, most már két folyóiratot is szerkesztek. (E mögött a kérkedés mögött a meg nem adott Baumgarten-díj s a Válasz-tól visszakapott versek elfeledtetési szándékát is érzem.)

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Mants Marianna [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei. 2018.