Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Ma akarok elmenni Vas Istvánhoz. Telefonálok neki a kiadóba. Kedves hang felel bemutatkozásomra : - Örülök, hogy hallak. - Közlöm szándékomat: - Csak gyere! - biztat.
Jó kedvvel futok le a körtérre. A Bank utcánál csaknem elgázoltatom magam egy autóval. II. 3. Vas István szobája. Kissé hitetlenkedve néz rám. Már pedig én vagyok én. A szomszédos üres szobába vezet. A kis asztal melletti bőrszékeken telepszünk meg. - Nagyon fiatal vagy! - közli bevezetésül, aztán mindjárt áttér verseim dicséretére. Meglepetésre neki nem a Bartók tetszik legjobban (bár a Divertimentó-s rész nagyon), hanem a többi versek. - A dalaid! - mondja. - Az pedig nagy dolog, ha valaki dalt jól tud írni... Bevallom, irigyellek, mert én hiába próbálkozom, nem tudok. - És ezzel még nincs vége a jó szavaknak. - Rég tetszettek nekem így versek - folytatja -, föl is olvastam őket több helyen. Nagyon ügyes főleg az a kukoricaleveles vers, benne a babrálgatott pohár, meg a Szigliget, de leginkább a Rét. - A "korlátok fehér kapcsai"-tól egészen el van ragadtatva. Dicséri a sok kis ravasz dolgot, a civilizált táj szemléletes megjelenítését. Védekezem, hogy nekem könnyen megy az ilyesmi. Ő annál inkább emeli a normát: - Nem tudnak ilyet írni nálunk. Legföljebb Yeats tudott az angoloknál. - Chaucer-fordításomat is méltatja. - Te találtad el legjobban az eredeti hangját.
Kérdezget szakjaim, műveltségem, érdeklődésem, kollégiumi körülményeim felől. Érintjük az irodalmi helyzetet is. Nagyon reálisan ítél róla, illúziók nélkül. Az "Ü.B.-lírából" egyedül Benjámint tartja valamirevalónak, az új követelmények egyáltalán nem lelkesítik.
Amikor a beszélgetés akadozni kezd, nem kapok észhez rögtön, hogy tulajdonképpen Vas István lektort tartom fel a munkájában. Kár, úgy még kellemesebb szájízzel búcsúznék. Ő ismét örvendezik, hogy milyen gyermetegül fiatal vagyok. - Aztán ha valami gondodbajod lesz, ha valamiben segíthetek, csak fordulj hozzám, keress meg - nyújtja kezét másodszor is.
A Szerb utcát is érintve időben hazaérek. Bartók-hangversenyt közvetít a rádió, születése 68. évfordulója alkalmából. Wilhelm, Rádics, Zoltai ül még a készülék előtt. A szerző maga játssza a Szvit op. 14-et, az Este a székelyeknél-t, a Medvétánc-ot. Kimondhatatlan vágyat érzek, hogy megszerezhessem ezeket a lemezeket. Az V. vonósnégyes Colin szerint a legjobb. Valóban remek. Különösen a harmadik tétel. Olyan hangzások, olyan ritmusok vannak benne, hogy szinte tátott szájjal hallgatom.
Az étteremben kifüggesztett faliújságban Kardos [Pándi] cikke olvasható a kollégiumi reakcióról. Sorolja új taktikáit: visszahúzódik, szabotál, szidja a szimpatizánsokat, főleg Benczédit, titkos összejöveteleket tart, melyen szidja a demokráciát s a pártot. S van egy külön kitétel, ami ha rám vonatkozik, vérig sértő: "...külföldi körökkel keres és talál kapcsolatot, s közben hazát árul." Nem hiszem, hogy ez másra célozhat, mint az én Colinnal való barátkozásomra.
Milyen bitang, kétszínű alak ez a Potyi. Velem szemben jóindulatot mutat, hátam mögött - ahogy tegnap is hallottam valakitől - a reakció egyik gócpontjának tekint.
Soós Levente-óránk pocsék. Szerencsére hamar véget ér, mert Révai beszédét kell hallgatnunk a társalgóban. Mintha olyan szörnyen érdekes volna az az új szólam, hogy harcra készülünk a béke érdekében, hogy háború készül, de nem lesz háború.
Rövid félórára föllátogatok Sárosihoz. Bekopog Wilhelm Rudi is. Ha tudnák, hogy hárman itt vagyunk, ismét mondhatnák: titkos megbeszélést tartunk.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap