1949_08.[1]

Fodor András naplója - 1949. augusztus 9. kedd

Budapest- Balatonlelle- Balatonboglár- Lengyeltóti

A sok-sok gyötrelmet okozó, rengeteg órát emésztő Nagy Tamás-vizsga után úgy vettem ma reggel vasúti jegyet, hogy ígéretem szerint meglátogathassam a Balatonnál nyaraló Fülepet.

A Vas panzióban azt mondják, hátul keressem az öregurat a kertben. Hamar megpillantom: derékszögben ül egy nyugszéken. Kezében könyvvel a lábát sütteti. Fején fehér karimás, hajtogatott szegélyű, kerek vászonsapka, amilyet hajdan a fürdőző gyerekek viseltek napszúrás ellen. Mulatságos nagyon, ahogy Fülep a satyakot egészen a tarkójára tolva viseli. Oldalról köszönök rá. - Na, jó napot, Fodor! Ez igazán kedves! - Bevezetőül elmeséli első kellemetlen lellei napjait, amikor ezt a nyavalyát kapta a lábába. A napsütés szerencsére használ neki. Aztán szörnyülködve mesél a tudósnyaraltatásról és mindenféle nyaraltatás- ról, mely nyilván óriási költség az államnak. De még ha az érdemesek nyaralnának!... - Nézzen körül!... Még szerencse, hogy van itt egy igen rendes gyerek, a Szabolcsi Bence, vele el szoktam beszélgetni. Hát a maga ügye körül mi van? - Kénytelen vagyok sejtetni, hogy a Kollégiumból való kiebrudalásom valószínű. Fogarasi kéjjel telefonált be Lutternek, hogy nála egy Eötvös-kollégista megbukott.

Fülep mellett gondjaimat is felejtve jól érzem magam a tikkasztó melegben. Még inkább, amikor vendégeként vele ebédezem.

Kiváló a koszt, bólogat vendéglátóm, amikor elismerően villázom a rántott sertést. A három kisüveg hideg sör kiváltképp jólesik. Az asztalnál is érdemes, olykor kényes problémákat hánytorgatunk. Szóba kerül a nemrég Angliába visszatért Colin Mason, kit a Zenei Szemle Bartók-számában ő is fölfedezett magának: - Milyen remekül írt a vonósnégyesek­ről ... - Most az éppen érkező Szabolcsi Bencét kérdezi meg, mi a véleménye Masonről. - Nagyon jó! - mondja.

Ebéd után Fülep megnézi a menetrendet, hogyan utazhatom tovább, aztán feküdni készül. - Ha a Balaton környékén valahol hosszabban időzne - mondja -, ír majd egy lapot Lengyeltótiba, hogy, ha tetszik, fölkereshessem.

Hajóval megyek át Boglárra Hankissékhoz. A fedélzeten csiricsáré népség. A mellettem ülő lány nagy, ingó keblei áttetszenek egy szál blúzán. Pókhálósán párás a víz, Badacsony felől matt ezüstként csillog a tó.

Elmondom Elemérnek az újságokat, biztatom, hogy esetleg helyettem is nézzen szobát. Csónakot tolva gázolunk a tiszta, forrón meleg vízbe. Önfeledten dobálózunk egy tenisz­labdával, s kint a derékig érő fűben is tovább játszunk még, amíg nem kell a vonatra sza­ladnom.

Tótiban Lakatos Kálmán fogad. Ez az első világi látogatása, amióta a pannonhalmi szerzetben Illés nevet kapott. Baranyai rokonai után útba ejtett minket is. Jókedvvel öleljük meg egymást. Szobámban, amíg bírjuk, beszélgetünk. Nézeteink sokban hasonlatosak maradtak, csak a példatár különböző. Ő a vallásos élményekre hivatkozik, én a művészetre.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Serfőző Flóra [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.