Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Készülünk a Szabad Nép Baráti Körre. Ez lesz az utolsó kultikus tevékenységem a Wilhelm-féle szövetkezetben. A könyvtárba menet látom, a vendégkönyvbe írt utolsó név a tegnap emlegetett Mártáé. Némi izgalommal lépek be. A lány ott ül az első asztalnál. Többször rám néz, de elmenőben nem fordul vissza. Ebéd után közelében ülve jobban szemügyre veszem. Asszonyosan telt, arcéle kicsit Micheliné Presle-re emlékeztet. Rokonszenvét nem nagyon nyilvánítja.
Kozma Géza hív sétálni. A lábadozó tavaszi időben először merészkedem ki nagykabát nélkül.
Bejelentkeztem Basch Lóránthoz, de előzetesen megnézem Sárosi Bálintot. - Jöjjön, legalább megvigasztalja - invitál kis Joli, napok óta bajlódik a szívével. - Bent fekszik a díványon, amikor melléje állok, csak néz rám némán, szinte félve, aztán magához ölelve lehúz: - Hát eljöttél, te szaros! - Magyarázkodva mesélem előéletemet. Bálint különös jelentőséget tulajdonít a Baumgarten-jutalomnak. Újságolja a családnak, amiért Joli nénitől kapok tüstént ölelést, süteményt meg bort. Amikor én kérdem Bálintot Mária felől, azt mondja, majd mesél, menjünk sétálni. Rossz sejtelmeim vannak. Jelzem is előre. (Láttam Máriát kétszer kollégista társával karonfogva.) Sejtelmem beválik. A baljós történet egy bál leírásával kezdődik, ahol Mária nagyban vinyározott a kollégista fiúkkal. Bálint nagyon rosszul érezte magát, de a lányt ez nem zavarta. Vígan zakatolt az egyebugya pasasokkal. Némelyikkel olykor megjelent előtte, s ő szinte látta, a partner, háta mögött, hogyan morzsolgatta Mária kezét piszkos, izzadt mancsával. - Ahhoz a kézhez persze én nemigen nyúltam aznap este. De nem ez a fő baj. Nekem vannak különböző tulajdonságaim, az egyik ilyen jó vagy rossz tulajdonságom, hogy zenész akarok lenni, s ha törik, ha szakad, az leszek. Máriától elvártam volna, hogy ehhez alkalmazkodjék. Ehelyett nyíltan és titokban egyre azon mesterkedett, hogy itthagyassa velem az Akadémiát, hogy menjek le vele vidékre tanárnak, tegyek eleget az ő kispolgári igényeinek... Vettem neki harisnyát, kombinét, bugyit, szvettert, szoknyát, kesztyűt, a szerencsétlennek, hiszen nem kap pénzt hazulról. Ő pedig, akkor, amikor a kórházból hazakísérve elvált tőlem, hogy fáradt, mindjárt lefekszik, akkor este a Tip-top eszpresszóba ment a kollégistákkal. Újra kórházba került, s ott állandóan nyüzsögtek körötte. Joli néni egyszer olyankor nyitott be hozzá, amikor éppen csókolózott egy fiúval. - Másnap Bálint megmondta neki, ha a mandulaműtét után meggyógyul, első útja őhozzá vezessen, közlendői lesznek számára. így következett a szakítás, melynek jelentőségét abból érzem, amit Bálint a továbbiakban mond. - Te, én úgy dolgozom hónapok óta, ahogy még soha életemben. Én vagy össze fogok törni, vagy kitörök. De érzem, hogy menni fog, csak bírjam szusszal. Az idegeim tönkrevannak. - A szíved? - A szívem az idegeim miatt fáj.
Megindító ez a fiú magányos viaskodásával (bevallja, egy hónapja nem beszélt így senkivel), tönkrement testével, vasakaratával. Eltűnt a bohém Bálint, el kellett tűnnie Máriának is. Szép lány volt, de percig se bánom, hogy nem ő lesz Bálint felesége.
Talán önvigasztalásul is mondja, hogy az Akadémián egyre nagyobb súlya van. Már Szabó Ferenc is nagyon tehetségesnek tartja. Elmondja, a vendégségben itt járt Novikovék milyen "építő kritikát gyakoroltak" a fiatal magyar komponisták felett. Novikov, meghallgatva Szervánszky, Járdányi, Kadosa, Szabó Ferenc műveit, azt mondta, eszébe jut egy moszkvai epizód. A Vörös téren vonulnak egy sorban a zeneszerzők s mellettük a munkások. Rá-ráböknek egy-egy zeneszerzőre, s akkor az ő mozgalmi dalát éneklik. Mígnem az egyik így szól, ő nem írt mozgalmi dalt. Hát akkor mit írt? Szimfóniát. Szimfóniát? No akkor maga nem is zeneszerző. Ez legyen tanulság a magyar zeneszerzők számára is. Azóta persze nagy a háborgás honi szakmai körökben, kommunisták és nem kommunisták közt egyaránt, hiszen még Szabó Ferencet is lepocskondiázták. - Novikov szar kis alak, nem a hivatalos orosz kritikát mondta el, de mi majd hivatalosként fogadjuk megállapításait, így leszünk Bartókkal is. Losonczy lényegében vitacikket írt, de ki merne vitázni a Szabad Nép-pel, ki merné megvédeni Bartók színpadi játékait? Bezzeg a Diótörő-t meg tudják csinálni, s mi más az egész, mint színpadi ügyeskedés?
Hatkor válunk el, s megyek a Városmajor út 48.-ba, a Baumgarten-díj jogi kurátorának meglátogatására. Vártnál könnyebben megy az ismerkedés, talán mert Gyergyai is ott ül. Azzal kezdi, hogy van egy közös ismerősünk: Colin Mason. Pár napig lakott nála. Babits Európai irodalomtörténet-ének angolra fordítása ügyében vele íratott levelet T. S. Eliothoz. Apránként közli, miért részesültem az idén már kiosztatlanul maradt Baumgarten-díj segélyalapból. A Válasz-beli verseim tetszettek általában, Weöresnek, Németh Lászlónak, Pilinszkynek különösen. Az utóbbi a legtehetségesebb fiatalnak tart. A Chaucer-kötetben pedig az én fordításom a legjobb, "Schöpflin kuhátoh táhsamnak is ez a véleménye".
Bascht Fülep igen pontosan jellemezte: igazi széplélek. Kitűnően ismeri Goethét, a görögöket. Lakása is ilyen "Schöngeist" levegőt áraszt. Balról igen szép, vastag ajkú, mély tekintetű Mednyánszky-csavargófej, a jobb sarokban gusztusos Csáky-szobor. Vendéglátómat meglepi, hogy tudok Csákyról. Gyergyai korábban távozik. Angol irodalomról, a Kollégiumról, a művészet helyzetéről beszélgetünk, a kelleténél talán kissé tovább. Amikor fölállok, rögtön föláll ő is. A lakáson átmenőben látom a hatalmas, asztalra kirakott kulcsgyűjteményt, melyre tavaly célzott Fülep, amikor a Gellérthegyen sétálva velünk, bizonygatta: voltak korok, amikor a közhasználati tárgyak is eleve művésziekké váltak mesterük kezétől. Basch kibotorkál velem a külső ajtóig. Kézfogása gorombán erőteljes. Amikor visszanézek rá, látom, hogy áll a küszöbön derekára feszített karral, s nézelődik erre-arra. Fura pasas.
Latorhoz megyek. Holtfáradtan tért meg Pest környéki rokonaitól. "Iszonyatos! Iszonyatos !" Sohase látott, undorítóan reakciós, hideg és dohos kúriájú családot kellett látogatnia, őket jellemzi így. Nem csábítom a fiút Varga Pistáékhoz, én ugyanis odamegyek. Pista továbbra is tartja egyensúlyát. A nagyasszony Lenke még megnyugtatóbb, barátságosabb jelenség, mint korábban. Érdekes, az ő háttérbe húzódása: nem fölény, nem kisebbségi érzet. Ritka az ilyen magabiztos szerénység.
Hurcolkodom Bodnár, Véber, Hajdú Jóska és Szili mellé. Az utóbbi, kinek szfinx-szerű hallgatagságától leginkább tartottam, meglepetésemre keresztnéven szólít. Azt hiszem, nem lesz rossz helyem.
Egy ideig még beszélgetek a harmadik emeleten Kurucz Jenővel, Bugán Jóska hatvani osztálytársával. Értelmes fiú, de kissé túlságosan belecsavarodott szakmájába, a filozófiába.
Nagyon szép napos idő van. Ügyeim intézése közben a Ferenc körúton akadok össze Szász Imrével.
Antikváriumba megy. Elkísérem, s nyolc könyv erejéig magam is elcsábulok. (Valéry: Degas; Babits: írók, két háború közt; A. Francé az irodalomról; Nagyfalusi: Van Gogh; Ferenczy Béni-album; Kallimachos; Hildebrand: A forma problémája; Gyergyai: Modern francia regény.)
Javítgatom a fordításomat, s rohanok le a rádióhoz. Bartók Tánc-szvit-jét lehet hallani Somogyi László vezényletével. Nagyon élvezem. A második tételnél mintha villogó kard-pengéket látnék magam előtt. S az a gyönyörű visszatérő dallam (ritornell!). Azt hiszem, hogy most megjegyeztem, fütyülöm is utána kint a folyosón.
Jammes kisregényeit olvasom. Most éppen az Almaid D'Etermont-t. Valósággal megbabonáz. Nem hiszem, hogy csak azért, mert folyton Sárika szemével olvasok. Annyi tisztaság, igazság van Jammes írásaiban, annyi mesterkéletlen természetesség, hogy csak a legnagyobb alázattal hajlok meg előtte. Az édeskés polgári érzelmességet egyre ingerültebben utasítom el, de ez a stílus varázslatos módon egészen más, mint amit egyszerűen csak szentimentalizmusnak nyilváníthatnék.
A Goriuppszkaja-órák (ahogy Jóska nevezi), rém unalmasak. Mások háta mögé bújva fordításomat javítgatom.
Szél fúj, de állhatatosan süt a nap. Egész délutánom szabad, beülök a magyar könyvtár középső asztalához.
Esti programom Kormosék. No, ilyen se volt még: két agitátor ül náluk. Fél füllel hallom, hogy a Standard-gyári perről, Sztahanovista-találkozóról, békeharcról, megélhetési problémákról beszélgetnek. Csak miután mint az egyházi adóbeszedők távoznak, térünk át napi normális ügyeinkre. Teázás közben mutatom Sárika fényképeit, nagyon tetszenek Pistának is, Klárinak is. Hozzam fel, és vegyem feleségül mielőbb - biztatnak.
Lemegyek Fülephez órája előtt, s közvetítem neki Kurucz Jenőt. Előadásán ma a francia forradalom óriási fontosságáról, elválasztó szerepéről beszél. Kurucz utána, az étteremben mellettem ülve, nagyon lelkesedik, előkészítem arra, hogy menjen be a professzorhoz magánbeszélgetésre.
Kardos (Pándi)-óra Petőfi 1844-es verseiről. Meg kell hagyni, Potyi tiszteletreméltó lendülettel "elemzi bele a vonalat" a Petőfi-versekbe.
Fél öt fele megjelenek Vas István lakásának ajtaja előtt, hogy a Ruszlán és Ludmíla második részletét átadjam neki ellenőrző szerkesztésre. Ráncos-élénk arcú asszony fogad. Vas nincs otthon. Átadom a paksamétát, s menni készülök. - Ez maga? - néz a kéziraton lévő nevemre és rám. - Akkor jöjjön be!
Meglep a parancsoló hang, s önkéntelenül kérdem: - De hát miért? - Azért, mert tehetséges ember, és én is olvasok. Ismeri a nevem, nem? Szántó Piroska vagyok - s nyújtja a kezét. Persze, a Kukoricaistennő, a Fülepnek ajánlott Hamvas Béla-könyvből - mondhatnám, de inkább hallgatok. Olyan zavarban vagyok, amilyenben csak egy huszonegy éves, tehetségesnek mondott fiatalember lehet, akit egy asszony invitált a lakásába. Nekimegyek az ajtófélfának. Ő is érzi a helyzet feszültségét, de nem tud rajta segíteni. Afféle ugrós esze van, mint Sárközinének, de nem olyan simán, bravúrosan szellemes.
- Olvasni akar, vagy jön hozzám asszisztálni? - Bemegyek a képek közé, de nem tudom, hogyan kezdjem a beszélgetést. - Elhiszem, nehéz az olyan nővel dűlőre vergődni, akinek semmiféle modora nincs... - mondja, de azért nem egészen ez az igazság. Ha visszagondolok rá, hogy belépésemkor "Pista bátyámat" dadogtam, s erre Ő fellobbant: - Ha engem Piroska néninek szólít, kap két olyan pofont!... - ez a kiszólás valóban természetes volt, ám ez a természetesség is modor.
A lakás meglehetősen kopottas, csak a könyvtár az igazi ékessége. Vas hovatartozásának becsületes bizonysága a külön, szinte oltárszerűen fölhelyezett, bőrbe kötött Arany János-kötetek, az íróasztala melletti népköltési gyűjtemények. Nemsokára megjön a házigazda. Kissé fáradt, csüggedt. Piroska egyre rokonszenvesebb. Arcában igazi érdeklődést, melegséget érzek. Némi büszkeséggel említi, hogy kiskunfélegyházi. Bandinak szólít, vacsorával kínál.
Vas többségében elfogadja javításaimat. Mintha enyhíteni akarna múltkori túl szigorú kritikájáért, amikor indulatosan bírálta dunántúliasan pontatlan rímeimet. Most ilyesmiket mond: - Na látod, milyen ügyes vagy. - (Négy éneket nézünk át együtt a teljes költeményből.)
A Kollégiumban vallatom Kuruczot Fülepnél tett látogatásáról. Azt mondja, nem sikerült a bemutatkozás. A kelleténél merevebbnek mutatta magát. De őrá a professzor nem hathat igazán, mert ő pesszimista és cinikus, Fülep pedig hisz valamiben.
Fülep véleménye ugyanerről a találkozásról: - Nietzsche mondta, ahhoz, hogy csillag szülessen, először káosz kell. Hát a káoszt látom... - Egyébként rokonszenvesnek tartja a fiút. Fölidéz egy mozzanatot, amikor valami megjegyzésre nevetve reagált. Olyan tisztán, gyerekesen nevetett, hogy tarkóját a falnak döcögtette.
Vettem mozijegyet estére. Az agyondicsért Cirkusz című orosz filmben valóban vannak ügyes, kedves jelenetek, de csak úgy dől belőle a kispolgári nosztalgia: lobogó kendők, fátylak, zászlók, villanypazarságok s miegymás.
Este 10-kor kollégiumi taggyűlés. Bodnár önkritikát és kritikát mond a vezetőség felett. Nagyon lanyhán megy az egész gyűlés, mégis eltart fél 1-ig. Szembetűnő, milyen apolitikusak a dögészek. Valamennyien csak a gazdasági, gyakorlati vagy sportvonatkozású dolgokat firtatják.
A Franklinban megörvendeztetnek a Puskin-költemény 95 oldalra kiszedett orosz szövegével. így az egész kötet csaknem 200 oldalnyi lesz a jegyzetekkel együtt.
Hazajövet az a határozott előérzetem, hogy levél vár Colintól. Valóban, méghozzá ajánlott küldemény. A sárgás borítékból a The Monthly Musical Record januári száma kerül elő, benne a Bartók through Quartets cikk. (A Zenei Szemle-beli írás eredetije.) Címe fölött magyar ajánlás: "Bandinak, Bartók rajongójának, legjobb barátomnak, aki nélkül sokkal felületesebben ismertem volna meg Magyarországot..." Levelében arról is tudósít, hogy megkapta Bartók-versemet. "Különösen tetszenek még mindig... keskenyebb részei, de sok minden más is tetszik. Mutattam egy fiatal magyar lánynak, akit pár héttel ezelőtt megismertem, csaknem rajongott érte. Most arra kérlek, küldd el nemcsak a Chaucer-t, hanem a Ruszlán-t is, azonkívül, ha ráérsz, minden kéziratos versedből egyet. Nagyon jó lesz a Ruszlán és Ludmílát magyarul megismerni, majd elmesélek Neked hogy hat rám - ha még élek, ami nem igen valószínű. Mert a múlt hónap folyamán reggel két óráig dolgoztam minden nap. Nyolc megbízást kaptam egyszerre, mindegyik sürgős. Úgy kellett dolgoznom, mint egy állat. Majd kapsz mindegyik cikkből..."
Megyünk a Szépművészetibe Füleppel, de én előreszaladok Vasékhoz. Hamar elintézzük fordításom befejező részének hibáit. Amikor a "lakomát szerez" használhatása ügyében Fülepre hivatkozom, aki nemrég kifejezetten magyarosnak, autentikusnak mondta a szer, szerez különféle alakjait. Vas rögtön meghátrál. Asztalhoz ültetnek teázni. Jólesően beszélgetünk Fülepről és egyebekről.
Az Öreg ma elemében van a képek közt. A XIX. századi európai művészet anyagát nézzük. Káprázatos plaszticitással mutat rá Delacroix, Courbet, Manet, Cézanne erényeire. Ahogy szavai nyomán nézem például Courbet tájképét, szinte élő monumentumként nehezednek rám a benne megjelenített tárgyak, színek, s bőrömön érzem a vacogtatóan tiszta atmoszférát. A lelkes szavak után megsemmisítő gúnnyal éri tetten a Pettenkoffenek, Lenbachok, Akseli Gallen-Kallelák gyengéit.
Megyünk sörözni a Kéményseprőbe. Ebéd után pedig, a vasárnap nagyobb örömére, én vezetem a szobámban a Szabad Nép Baráti Körét.
Jólesik beülni a könyvtárba. Tele van nővel. S most erotice is hat rám némelyik. Például a mellettem ülő naiv szemüveges lány, aki olyan határozottan megfogja a kezemet, vagy a szemben ülő szőke, aki nyilvánvaló tudatossággal dönti vállamra magát. Úgy látszik, a hölgyekben működik a tavasz. Végleg befejezem a "Ludmílázást". Micsoda föllélegzés oroszul elolvasni újra az egész művet!
Beszállítom a Franklinba fordításom Vas által jóváhagyott kéziratát. Panaszlom, hogy baj van az "unterbaum"-mal, azaz, pénzt kérek. A pénzzel viszont tüstént antikváriumba indulok. (Eredmény: Ambrus Zoltán, Mándy Iván, C. F. Meyer, Rembrandt, Szabédi, Földessy, Ady, Thomas Mann.)
Este Véber, Bugán, Pölöskei, Pusztai társaságában a Belvárosi Színházba megyek. Mándy Éva Hétköznapok hősei című drámája mindenekelőtt azt akarja bizonyítani, hogy egy gyár élete is színpadra érdemes. Vannak benne elfogadható szereplők, például a munkásigazgató vagy a darus meg a főmérnök. De a receptre készült párttitkár csak dumál, és szörnyen papírszagú az apologizált női főszereplő, aki azért is megmutatja, hogy megállja helyét a Martin-ban.
Sulyok Máriát sohase láttam még ilyen kibírhatatlanul rossznak.
A második szünetben, a büfé mellett állva, megpillantom Illyés Gyulát Gellért Oszkár társaságában. Bársonyruhája, magas termete, nagy, boltos koponyája, hosszú, őszes haja s a hangsúlyozott kéztartás, ahogy valami kefelevonat-csomót szorít magához, együttes jelrendszerként meglepnek. Hát ennyire nem prózai lény, ennyire művész!? Rögtön keresem Bugánt, karonfogva vezetem Illyés közelébe. Kissé megilletődve mutatom neki a legnagyobb magyar költőt, de igazán csak akkor hatódom meg, amikor Jóska rengeteget mondóan kinyilvánítja: - Ez jó... ez megérte az egész estét... Még áludni is jobban fogok. Nágyon tetszik nekem...
Egy sorban ülök Lutter Évával. Úgy mosolyog rám és olyan gyakran, hogy visszaidézi régi, vele kapcsolatos emlékeimet.
Gyalog megyünk haza a Duna-parton.
Hubaynál ég a világ. Épp ma telefonált, hogy keressük föl.
Már ahogy a Trefort-kertbe vonulunk, az is hangulattalan. Hát még ami a bölcsészfölvonuláson tapasztalható! Régebben legalább a sorvigyázók ügyeltek a lépésre meg az énekre, most ők sem törődnek semmivel. Nem tudom, miért ilyen levert a népség, aligha az ünnep jelentéktelenné degradálása miatti bosszúból. Zoltai halad mellettem. Panaszkodik: Lukácson még egyet fognak ütni. Fagyejev - a hozzá kijuttatott idézetgyűjtemény alapján írt - cikkét most fordítja Waldapfel.
Egy helyütt megtorpan a felvonulás. Az útkeresztezésnél egyenruhás lányok táncolnak. Még csak ez hiányzott, ilyen körülmények közt táncot ropni! De bizony nekifanyalodnak a bölcsészek is. Olyan keserű-savanyú vagyok, azt se tudom, hová rejtsem magam. A járda széléről nézem a komikus, vértelen kevergést, a zakatolást. Kardos Potyi ott van köztük. Megadóan emeli szalutálásra kezét hol a bal, hol a jobb halántékához: "Riccs-raccs rumlibum, rumlibum, rumlibum..- borzalmas szöveg!
A délután magától elválik a délelőttől. Pölöskeivel beszélgetek. Kiváló fiú, s nagyon bizalmas hozzám. Ajánlom neki, járjon Fülep óráira. Hajlandó. Később Kurucznak mondom el a professzor róla való véleményét. Csökönyös a gyerek, de végül egy hasonlattal meggyőzöm, érdemes a kísértő hatásnak alávetnie magát. A szerelmes ember akkor bizonyosodhat meg szerelme erejéről, igazáról, ha más szerelem nem veszi le a lábáról.
A mai óráján Fülep rendkívül elemében van. Onnét is látom, hogy amikor sétálni megyek utána Pölöskeivel, Bugánnal, milyen frissen reagálnak a hallottakra. Nagyon megszerették az Öreget máris.
Bartók énekkari műveket hallok a Csenki-kórustól. Egyszer már elbűvölődtem tőlük tavaly nyáron. (Dal, Bujdosó, Négy szlovák népdal) A Bujdosó hat rám leginkább, egészen elérzékenyülök tőle.
Varjú Dezsővel mennék Major Jenő látogatására (ők valaha évfolyamtársak voltak, Dezsőt a hadifogság vetette vissza), de Jenőnek szemináriuma van. Így először is eszünk egyet, majd megnézzük az Ady moziban a Ludas Matyi-t. Vannak benne korszerűen kórszerű félrefogások, erőltetések, de alapjában véve jó és szép film. Az alakok, különösen a főszereplő Soós Imre s a Pirost alakító Horváth Teri, nagyszerűek. A rendezés, fényképezés ügyes, a kísérőzene (Szabó Ferencé) elmegy.
Hazafelé leszállok a Szabadság hídnál, meglátogatom Hubayt. Beteg. Elég közvetlen hangon beszélgetünk. Panaszkodik filmgyárbeli tarthatatlan helyzetére.
Szobánk kedélyével nincs baj. Bodnár humoros kötekedése elviselhető. Már a fölkelést se veszi annyira szigorúan. Ma különben is csak fél tízre megyünk az egyetemre. Fölesküszünk az Alkotmányra.
A Franklinba menet Bornyival találkozom. Előkerül Szász is. Együtt az egész család. Szabad vagyok, és tavasz van. Papucsosan megyek le a könyvtárba Szabó Pál novelláit olvasni. Főleg a régiek szépek.
Véber, Simon Pista, Rádics meg én vagyunk a könyvtár urai. Ma összeszövetkezünk, hogy Gárdonyi Sanyit, kinek tüdejét erősítendő haza kell utaznia, Sándor-napi köszöntéssel búcsúztatjuk. Előzőleg Jóska csomagjából merítünk erőt, aztán eldaloljuk összeeszkábált rigmusainkat: "A kajdacsi faluvégén, Sanyi te, / tejdarálás volt a héten, Sanyi te, / igyál belőle rogyásig, / Isten éltessen sokáig, Sanyi te! / / A kajdacsi faluvégén Sanyi te, / bikafejés volt a héten, Sanyi te! / Húzd a csöcsit össze-vissza, / erős leszel mint a bika Sanyi te! / ... Megcsókol a Bodó Ica, Ica te!"
Egyre barátságosabbak a reggelek. A felsőkabát ugyan még elkél, de a nap tartósan, rendíthetetlenül süt.
Pais-órák szünetében nagy telefonálásokat végzek. Varga Pistának holnapi, szokásos menetelünket mondom föl, mivel Vekerdy hívott bennünket kollégista József-napra, Kormos Pistánál pedig a mai, tervezett összesereglés marad el. Sárosit, Weörest vittük volna magunkkal, de az utóbbi nem tud jönni. Lám, baráti köreink egyeztetése már-már állandó adminisztrációt kíván tőlem. A szerepet fontosnak tartom, de ez pillanatra sem tehet elbizakodottá, hisz a különféle rajtam átmenő körök ezt nem tűrnék.
Kimegyek a Fehérvári úti pályára futballozni, de az első félidő után szétzavarnak bennünket. Lutter kínjában kijött nézőnek, elmenőben éppen hozzám szegődik. Kérdi, mi van a fordításommal, mit szólok Révai cikkéhez? Ma jelent meg a Szabad Nép-ben a cikk hosszabb kivonata, melyben a Lukács-ügyet lezárandó kijelenti, hogy jobboldali s egyetlen, amit tehet, hogy hamis elvei fölszámolása után követőit, barátait is fölszámolja. Lutter főleg ezen az utolsó passzuson édeleg. Nyomorult ember! Ha tudná, hogy a Társadalmi Szemlé-ben már nyomják a cikket, amely őt is kikészíti.
Colin hosszú borítékját találom a postaasztalon. A Bartók-interpretálás problémáit fejtegeti benne annak ürügyén, hogy III. vonósnégyes-ét két egymás utáni előadáson hallotta, s meg kellett változtatnia róla addigi negatív véleményét. Rájött, sok függ az előadástól. Doráti például a Bartók-fesztivál nyitó hangversenyén rosszul vezényelte a Concerto-t meg a Hegedűverseny-t. Mondták is az előtérben - magam is hallottam - ebből a hegedűversenyből legalább tizenhatot lehetne írni.
Említi a fiú, hogy "A Musical Times szerkesztője mindig tőlem kér részletes ismertetést. Ez persze nagyon jó, mert nyilván engem tart a legjobb kritikusnak ha mai zenéről van szó..." Ajánlja továbbá, vegyem meg Sárikának Veress Sándor Hat csárdás-át.
Sárosi Bálintot látogatom. Nagyon fáradt, jobb is, hogy nem lesz a mai összegyülemkedés. Zeneszerzési óra után mindig összeroppan. Képzelem, micsoda kínokat állhat ki a szabálytisztelő Szabó Ferenccel vagy a magukat ügyesebben forgató zeneszerzőtanonc társak közt! Többre tartja magát náluknál, de hiányzik a felkészültsége. - Hiszen ha kivághatnám a rezet, elmennék Kodályhoz! - (Ilyenkor mindig a legendás mozzanat jut eszembe, hogy Veress Sándor furulyakompozícióval vette föl növendékének a zongorázni nem tudó Bálintot. Ezt a hátrányt nem könnyű ledolgozni.)
Hallok a Máriával való szakításról. S bár nem elérzékenyülve mondja, mégis meghat, amikor magányáról szól: - Ne feledkezz el rólam, Bandi!
Kormosék háza tája ma kissé sivár. Még jó, hogy Pista elevensége megteremti most is a szívélyes légkört.
Nyolc óra tájban érünk a Zsigmond térre. Ott zajonganak már a többiek is. Örömmel köszöntjük a filosz társakat. Bár elenyésző kisebbség miénk, a most is bent lakóké, a többség ezt nem érezteti velünk. Sokan vagyunk, alig férünk el a lefoglalt óbudai kocsmaszobában. A hangadók, amint előre látható volt, utolsó legális ifjúsági elnökünk, a neve szerint is ünnepelt Vekerdy és Brusznyai Árpád. Ez utóbbi még Benyhe Jánost is felülmúlja szellemességével. Bár a hangulat magától jövőnek látszik, nem érzem magam se jól, se rosszul. Gátlás nélkül fújjuk a kollégiumi obszcén dalokat. A bor és a pálinka rossz. Nem nagyon iszom. Régi szertartás szerint fölavatják (lehúzzák) az új embereket, végül B. Árpád végigmondja a Toldi-paródiát...
("A Hold meszes segge felcsúszott az égre...").
Fordítókáderezésem a Gorkij fasorban. A Képes-féle bizottság ajtaja előtt várakozom. Taszító ez az Írószövetség. Bevonalasodott jampecek, életművész gigerlik, vén irodista hölgyek, bizonytalan egzisztenciájú lipótvárosi bölények tanyája. A sok kellemetlen figura közt megnyugtató Jékely, Rónay, Csatlós. Beszélek mindegyikkel. - Meg van bolondulva ez a Képes?! - háborognak -félóraszám tart bent egy-egy embert. Elém is tolakodnak az idősebbek. Fáradt vagyok, s olyan tüzes, hogy szinte lázas. Végre Kardos László jóságosán bejuttat Képes elé. Ott ül mellette egy Fogarasi formájú férfiú. Eleinte félek tőle, de aztán, ahogy egy-két adatot fölvesz tőlem Képes, meglepő figyelemmel fordul felém. Bevallja, hogy a Ruszlán és Ludmílá-t én fordítottam el előle. Már ő is bejelentkezett rá az Új Magyar Kiadónál. Képes felettébb jóindulatú. Annyira, hogy a "Párttal való viszony" rovatba ezt írja: "Szeretne belépni", pedig ilyesmit nem mondtam. Fordíttat velem Rilejevből. Meg van elégedve. - Kívánsz valami kérdést föltenni? A szemüveges pasas (valószínűleg Gáspár Endre) nemet int. - Hiszen teljesen világosan áll előttünk. Kíváncsi leszek a Ruszlán és Ludmílá -ra. - mondja végezetül. - Itt van, bele lehet tekinteni. (Képesnek hoztam egy példányt.) - Ha végig ilyen! - csettint néhány sor elolvasása után.
Két órám ment rá erre a káderezésre. Azt mondják, ezentúl úgy fognak sordíjat fizetni, amilyen kategóriába itt besoroltak.
Megbetegedtem. Majdnem 40 fokos lázam volt. Az orvos négynapos szobafogságra ítélt. Amennyire az időnként kínzó fejfájás engedi, zenét hallgatok. Colin Bartók-vonósnégyesekről írt cikkét olvasom újra, s a betegszoba miatt elmulasztott Kodály-hangverseny kárpótlásaként kollégista elődöm, Szőllősy András Kodály-könyvét tanulom. Éppen elkezdem írni a Ruszlán és Ludmíla jegyzeteit, amikor kopognak az ajtón, s megjelenik Fülep úr. Eljött meglátogatni, visszaadni a kölcsönt. Igazán megható.
Majdnem két óra hosszat ül az ágyam mellett. Kuruczról beszélgetünk. Tizenötödikén, miután beszéltem vele, bement hozzá ismét, és mindent helyrehozott. Jövő hétre vár bennünket Rádiccsal, aztán majd mindenkit behív egyenként. Nagyon tetszik neki, hogy ennyi lelkes tanítványa van.
Másik, még hosszabb és izgalmasabb témánk: Colin Mason. Itt van legfrissebb levele. Olvasása közben Fülep szinte felujjong: - Hogy tud ez az ember magyarul! A kollégisták fele se képes így fogalmazni.
Eljutunk végül az ad hominem üzenetig is: "Szegény Fülep Lajost üdvözlöm, legőszintébb részvétemet légy szíves megfelelően kifejezni neki."
Este 11-kor hallom a Colin magasztalta Bartók V. vonósnégyes-t. Valóban remekmű, mely a figyelmes fülnek percnyi kiesést sem enged. Nálam azért fontos ez, mert a kifogyhatatlan feszültséget, szépséget most élem át először, a négy hangszer dallamszövevényét magamon átengedve. Kezdem érteni, Colin mért rajong a Bartók-kvartettekért.
Több látogató közt Sárosi Bálint is megkeresett. Remekül elszórakoztatott kórusvezetői kalandjaival. Végül elküldtem a Városi Színház Kodály-hangversenyére magam helyett. Véber Karcsi, Bugán, Rádics Jóska, Márta már ott van. Én pedig mint az arisztotelészi szubsztancia, fő örömömet abban lelem, hogy távolról, mozdulatlanul mozgatok.
A láz után most jön a nátha, egész napom prüszköléssel telik. Híveim (Véber, Rádics, Sarkady, Bugán, Zeller) azért szorgalmasan látogatnak. Puskin elbeszélő költeményeit olvasom oroszul, a Kaukázusi fogoly különösen szépnek látszik, de aztán hirtelen ráéhezem Fülep Magyar művészet-ére.
Remekmű! Ha helyenként akkurátusán filozófiai is, de mindenütt világos, sohasem száraz. Ahogy Izsó erényeit (ezt a fejezetet a Nyugat-ban még az élő Adynak ajánlotta!), Munkácsy, Székely Bertalan hibáit bizonygatja, olyan, mintha élőszóban hallanám nagyszerű, fiatalosan rámenős elevenségét, ahogy a kimondott szavak tüzétől lendületbejön, s mindent pontosan eltalál. S milyen profetikusán éleslátó Cézanne-elemzése! Három éve szenzációként olvastam Kállai Ernő Cézanne és a XX. század konstruktív művészete című könyvét, s most döbbenek rá, hogy az ottani argumentáció tulajdonképpen innét veszi alapjait. Egészben véve rendkívül komoly kis könyv ez, pedig az Öreg már csak legyint rá. 1916-ban írta!
Lábadozom még, de már egészségesnek nyilvánítom magam: megyek Füleppel a Szépművészetibe. Pontosabban Rádics, Varjú, Pölöskei, Véber Karcsi, Simon Pista és Varga Pistáék társaságában várom az oszlopok előtt professzorunk buszról való leszállását. Ma a XIX. századot nézzük meg. Kevésbé érdekes, mint a múltkori szemle anyaga, de azért Szinyei, Ferenczy közt is van néznivaló. Munkácsy elszánt ostorozója megállít bennünket a Poros út című nagyszerű látomás előtt. Mekkora tér, micsoda láttatóerő! Milyen kár, hogy másutt annyiszor beleragad az anekdotába meg a bitumenbe. A gyerekek meglehetősen unatkoznak a régi festmények közt, de elismerik, hogy Füleptől rengeteget tanulnak.
Megint megyünk a Kéményseprőbe sörözni. Nekem csak a kultikus cselekedet tetszik, a sörivás most nem lelkesít, mert még karcos a torkom.
Délután a kollégiumi, tánccal egybekötött műsoron ott kell lennem. Betegségem miatt minden előkészületből kimaradtam, az agyondekorált étterem ünnepélyességét ezúttal nem emelem személyes közreműködéssel. A legutóbbi összesereglés után sok kifogás hangzott el a rideggé, barátságtalanná vált légkör ellen. Az új vezetés bizonyítani akar. Lutter mond megnyitót, de milyet! Annyira igyekszik kerülni az ünnepélyességet, hogy végül semmit se mond. Azt is csak dadogva. Első szám: szavalat (Kuczka: Messze volt a föld). Utána elalszik a villany. Jól megjegyzem magamnak a helyzetet, ahogy a felelősök: Bodnár, Illés Jenő, Gárdos jönnek a gyertyával. Megvillan igazgatónk luciferi feje. Ideges. Énekszámok. Kiváló történészünk, Szücs Jenő pocsékul szólózik, a mindenki üdvöskéje szavalónő Majakovszkij- verssel édeleg. Aztán következik az orosz szakosok nagy meglepetése: Bakos tanár úr, tiszteletbeli orosz szakos, drámai jelenete. Ő maga alakít egy régivágású, gólyanyúzó ötödévest. Aztán megható fordulat: jönnek az új tagok a gyárból, a földről. Bemutatkoznak: - Minket a nép küldött. - Mire ketten a korábbi évfolyamok nevében frappánsan így köszönnek vissza nekik: - Mi pedig tegnap este fél kilenctől éjfél után kettőig vágtunk ki magunk közül tizenkét piszok alakot... - Ez történt 1949 októberében! - kiáltja be valaki, miközben konstruktív ellenpontként másvalaki ezt mondja: - Gyerekek, énekeljünk! - S erre elénekelnek három orosz dalt...
A műsor eszmei betetőzője József Attila Óda című verse Mészáros Pista ambiciózus előadásában. Még csak ez kellett! Borzasztó kínos érzés hallgatni ezt a gyönyörű költeményt. Hallom, ahogy a nővérképző idevezényelt növendékei hogyan kuncognak az utolsó sornál : "Ahol én fekszem, az az ágyad." Wilhelm közben védekezőleg mondja felém: - Ez nem illett ide...
Elgondolkoztató, Bakosék jelenete netán a kabarék ötvenéves hagyományának feledtetésére szolgált? Sosem volt még ennyire világos előttem, hogy ebből a Kollégiumból már csak énekes halott lehet.
A biztonság kedvéért rengeteg lányt hívtak a Védőnőképzőből. Ülnek egy kupacban. Bodnár idegesen jön-megy: - Te Fodor, komolyan mondom, kollégiumi fegyelmi elé állítunk, ha nem táncolsz... Elkotródom a másik sarokba. Nem is értem, úgy látszik, elaludtak a férfiösztöneim. H. Judit rám tehénkedése, dús keble éppúgy nem érdekel, mint N. Jolán félreérthetetlen ölelése. Mártával szívesen foglalkoznék, de ő meg ijedten jelenti, vetélytársam támadt, aki árgus szemmel figyeli minden lépését. Kétségtelen, hogy ő kiválik az erőszakos, a termet jobb híján elözönlő, zakatoló lányseregből. Tánc közben is érzem, hogy odaadó-melegen néz rám, de végtére nem nézhetem én is úgy őt, mintha szerelmes volnék bele. Kérésére mindenesetre vállalom a kockázatot, és elkísérem. Aggódva kérdi, nagy baj-e, hogy őt nem érdekli a költészet? Nem, bár képzelni se tudom, számára mi érdekes van bennem ezenkívül.
A Franklinból indulok el Sárköziné fölkutatására. Potyára megyek, azaz nem egészen. Kellemes dolog új tavaszi kabátban az Andrássy úton sétálni. Látom például Harangozó Gyulát. Fantasztikusan gigerli-küllemű, akár a Mandarin színpadán. Mögötte tíz lépéssel baktat szegény Tamási Áron hervadtan, keserűn. Élvezem a délutánt, azt is, hogy Sárosi Bálinttal gyalog sétálhatok át a Gellérthegyen. A beteg Bálint és én, a lábadozó, szívjuk a jó levegőt.
A körtér táján összeakadok egy Kaposváron egy évvel utánam érettségizett iskolatárssal. Már elválunk, amikor utánaszólok: - Hahó, te eredetileg nem beregszászi voltál? - De igen. - Nem ismerted az iskolából Latort? - Dehogynem, hol van a Kislator? - Két házzal odébb, rögvest fölviszlek hozzá. - Hú, a fene egye meg! - fogadja László bemutatkozó földijét.
Megyünk még ma Kormosékhoz is. Pista egy bizonyos kocsmában mindenáron scsevabsicát akar enni. Egy lipótvárosi mulatóban kötünk ki. A dúvad zongorista borzalmasakat énekel, a sarokban egy-egy vén szivar elhasznált kurvával enyeleg. Túlságosan egészségesek vagyunk ide, ám a scsevabsica nem rossz étel.
Nyomasztóan álmos voltam egész nap, nem értem mitől. Este fél 11-kor a szövetkezeti ülés kissé fölébreszt. A mai nagy probléma a reggeli torna ügye, amit a múltkor kényszerből megszavaztunk, de a tagság fele nincs ott a salakon. Fábián Gyula Bodnárt vonja felelősségre, amiért egy ízben látta: ő is fönt maradt a szobában. Az ifjúsági elnököt szíven találja ez a döfés. - Aljas, ocsmány rágalom! - pattog, de Fábián nem retirál. Illés Jenő próbál beavatkozni, Bodnár Őt is lehurrogja. Végül előáll a hiperkritikus Miklós Pali. Azazhogy egymást szégyenítik a vezető férfiak. Bodnár nagyon dühös.
Ülök a Jogi kar VIII-as termének hátulról a harmadik padjában. Mellettem Bugán Jóska, előttem Wilhelm, mögöttem Lakits. A katedráról Waldapfel szónokol a múlt századi magyar irodalomról, azaz most éppen Vörösmartyról. Nekem egy Gorkij-verset kell fordítanom.
Itt van a tavasz kétségtelenül. A Kollégium előtti fákon is kiütköztek a furcsa sárga bimbók. A Margit Intézet kertjében újra kint ülnek a lányok, és a könyvtárunk is nyitott ablakú, levegős. Szabó Pál Emberek című rossz regényét kezdem olvasni, amikor szólítanak, küldemény érkezett címemre a Franklinból. Szép kis paksaméta. A Ruszlán és Ludmíla korrektúrája. - Ide nézz, törökméz! - mondom, miközben bontogatom.
Ma is én kísérem ki a házból Mártát, hogy az újra jelentkező rivális elől megmentsem. Látom, ahogy szegény fiú üget a körtér fele, miközben mi a Kelenhegyi út fele kanyarodunk. Egy helyütt gyönyörű virágzó fa nyúlik fölénk az ég sötétjébe. - De ez csak tetszik? - ingerkedik bennem a költő. - András, mit gondolsz, hát azért nem vagyok egészen kőből!
Igen, a kőszívű inkább én vagyok. Módom volna rá, de nem fogom karon, s miközben barátian beszélek vele fölszabadításának szükségéről, félek, hogy valójában magamra szabadítom.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap