Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
A most befejeződött öthónapos iskolával nagy sikerünk volt. A hallgatók szinte rajongtak az irodalomért, s mindazért, amit tanítottunk nekik. Huszonháromból tizenhárman feleltek ötösre.
Eleinte tegeződés divatozott ebben az iskolakomplexumban, de tavaly felsőbb parancsra magázódásra kellett váltani, mivel a félreértett demokratizmus jegyében valahol egy üdvözlő szöveget mondó úttörő letegezte magát Rákosit. - Kitől tanulták ezt? - kérdezte ő fölháborodottan. Az újra elrendelt magázódási kényszer ellenére a búcsúzó szónok, itt és most, hozzám fordulva így kezdte mondókáját: "Engedd meg, hogy a szeminárium nevében azt mondhassam neked, te, kedves Fodor elvtárs... az irodalom inasaiként jöttünk ide, most úgy érezzük, fölszabadultunk a kezed alatt..."
A siker bajt hozott rám, az egyéves iskola igazgatója csalogatással, rábeszéléssel, erőszakkal, mindenáron vissza akart helyeztetni az ő stábjába. Nem hagytam magam, de a többszöri tusakodás megviselt. Jó lesz néhány nap pihenőre hazautazni.
A Moszkva téren vett Esti Budapest jobb hasábján közlik a hírt Sztálin betegségéről. Meglepő a tudósítás tárgyias hangja. Ez a szokatlan tónus megerősíti gyanúmat: a processzus halállal fog végződni.
A Zeneakadémián Lisztet, Kodályt hallgatok. A Faust-szimfónia közben majdnem elalszom a fáradtságtól, de a Budavári Tedeum most is fölvillanyoz. Remek a csúcs felé törő férfias, szinte vad pátosz és az átvezető részek áhítatos finomsága. Domokos Matyival én közöltem a hírt, így a zenei élményt akarva se tudnánk elszakítani a világbeli váratlan szituációtól. Nem vagyok romantikus reménykedő, de a sorsnak fittyet hányó embertelen világban szorongatón izgalmas a helyzet, amikor a félistenen is betelik az emberi törvény.
Király István Mikszáth-könyvét olvasom, ez juttatja eszembe, hogy levelére válaszolva fölhívjam telefonon. Elmondja, amit már Jóskának is, hogy igen tehetséges költőnek tart, de verseim eszmeileg egyáltalán nem közeledők: pesszimisták, magányversek, fázósak. Ezzel nem értek egyet. No, ezért is szeretne velem személyesen beszélni, s hogy igényének nagyobb jelentőséget adjon, fölszólít, írjak verset a Csillag Sztálint gyászoló számába ... Ha Egry haláláról olyan szépet tudtam írni! Kereken nemet mondok, mire ő kissé sértődött hangon búcsúzik azzal, hogy jövő szerdán keressem meg.
Nonn György előadását kell meghallgatnunk a Dohány utcai Pártoktatók Házában. Simon Pista ül mellettem. Kikérdezem Királyról. Azt mondja, mutatta neki is Egry-versemet, nagyon dicsérte (Kuczka, Kónya is) -akkor még úgy volt, hogy közli. Később kis papírszeleten, apró betűkkel a következőket írja s teszi elém: "Király érzi, hogy a Csillag-ba írók nagy része tehetségtelen akarnok, mindenáron jó lapot akar szerkeszteni, de úgy valahogy, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Egyébként februárban én is vittem neki 4 verset. Nem hozta le őket, mert szintén pesszimista a kicsengésük. Most nem tudom, mit csináljak. Először arra gondoltam, hogy nem adok több verset a Csillag-nak, de aztán lemondtam róla: ha egyik nem, a másik csak megjelenik. Különben azt hiszem, nem Királyon állt, hogy nem jött a versed, hanem máson."
1/2 8-kor meglépek az előadásról. Két volt tanítványom, egyik színész, másik rádiós, behív a Stühmer eszpresszóba. Elgondolkoztató, ahogy hányják-vetik a közélet és művészet dolgait. Érzik ők is, hogy mindenütt fertőz valami métely, de hiába, ők elöl állnak a sorban, nem fordulhatnak vissza, mert a valóság, amelyik tolja őket, rájuk tiporna. így inkább új arisztokratákként élik a maguk könnyed életét. Egyiket a Bródy Sándor utcában háromnegyed óra hosszat várja a Pobjeda kocsi, mellyel aztán engem is hazaszállít. Igen, az autóban ülve a rokonszenves kispolgárnőt látom útitársamban, de ha kívülről nézném, mint ahogy milliók nézik?
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap