Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Szervánszkyéknál tanítóskodom. (Bözsikét verstanból, fiát orosz nyelvből korrepetálom.) Legalább félóra hosszat hallok Kenessey Bihari nótája c. balettjéről, melyet az Operaház bemutatott. Szervánszky véleménye szerint erre az aljasságra azért került sor, mivel az orfeumokat, bordélyházakat becsukták, az amerikai revüfilmeket nem mutatják be - a közönségnek végre is kell valami kárpótlásban részesülnie. A kárpitos, aki Szervánszkyéknál dolgozik, s akinek az Operánál is vannak munkái, s így szorgalmas operalátogató, megjegyezte: - Ez igen! Ez végre egy ízig-vérig magyar dolog! - Ez magyar? -szólt közbe Bözsike -, hiszen javarészt nem is magyar zenei anyagból íródott. A Háry János... az magyar! Mire a kárpitos rendkívül frappánsan így reagált: - Nem, kérem, a Háry János, az népi!
Kodály-hangversenyen vagyunk este. Ritkán hallott férfikórusokat énekel a néphadsereg együttese. Az Isten csodája, az Élet vagy halál! kicsit bizony Sajó Sándor-os sorainál ("Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén") egy előttünk ülő jól megtermett nőnek könnyek gyűlnek a szemébe. Alig fejeződik be a szám, kigyúlnak a Zeneakadémia csillárai, s megjelenik Kodály... Most érkezett az Operából, a Háry előadásáról. Mögötte kullog Tóth Aladár és az egyik tagbaszakadt, torzonborz bajszú jegyszedő. Ő is éppen olyan meghatott, mint körben mindenki, a fölállva tapsoló közönség. Kodály pedig csak jön előre, megfontolt, de határozott léptekkel. Feje őszebb, szikkadtabb, mint korábban, haja is kissé ernyedtebb rendetlenséggel hull vállára, de most is érzem egész lényéből a muzsikust, a megfellebbezhetetlen művészegyéniséget, akire egy-két emberöltő múlva úgy fognak emlékezni majd, mint ahogy mi Arany Jánosra vagy Kossuth Lajosra.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap