1954_11. [3]

Fodor András naplója - 1954. november 19. péntek

Korán érkezünk a Nyúl utcai buszmegállóhoz. A cukrászdába betekintve ott találjuk Sárközinét és Fazekast. Mindjárt a Csillag-ra terelődik a szó. Márta máris böködi szokásos fullánkjait, merthogy a folyóiratban öt életrajz van . . . - Viszont Juhász verse óriási! Minden sora remek! - Pedig ebben is vannak növények, állatok bőven - emlékeztetek a tavalyi merev elutasításra. [Óda a repüléshez. F. A. 1983.] - De ebben egy kis világnézet is van - jegyzi meg Márta nagy fennen. - Fülepnek tetszik? - kérdi gunyorosan Fazekas. Válaszomra már csak az epés női summázat következhet: - Két nagy kritikusunknak, Sarkadinak és Fülepnek nem tetszik.

Fülep keresztlányáék levelével kezdi, majd az újságokban olvasható Thália­ ünnepség hatására a század eleji világba kívánkozik mesélőkedve, amikor tizenkilenc éves fejjel Az Ország riportere volt. Írt bizony parlamenti tudósítást, rendőrit, de még futballmeccsről való beszámolót is, és mindegyikre azt mondták: nagyon jó. Sőt még vezércikket is írt. Kedvünk volna megnézni a Hírlaptárban azt a bizonyos Az Ország-ot. A korabeli kávéházi életből is kapunk egy kis ízelítőt: ahogy ülnek Fülepék a Baross kávéházban, a bal szélfogóban, mellettük közben Pethesék kártyáznak. S ha valami problémát meg kell oldani, csak átszólnak Pethesnek, s ő két blatt között dönt. - Nem volt még oly keserű ember, mint Ő. Amikor valamit mondott, a szája tartása is végtelenül keserű volt. - Aztán amikor éjfél után mentünk haza együtt, én mindig szidtam, miért 'kártyázik'? (Jellemző a húszéves fiú és a negyvenéves férfi egymáshoz való ilyen viszonya!) De Pethes azt mondta, neki a napi tíz koronát meg kell keresnie, különben nem tud megélni.

Még tavaly említette Fülep, hogy a Kelet-ázsiai Múzeumban valami csodálatos Visnu-fejet látott. Most kapott róla fényképeket, mutatja. Hát valóban gyönyörű a hindu istennő feje. A lehető legegyszerűbben van megmunkálva a fekete kő, mégis érződik az arc és homlok külön anyaga, a kissé biggyedt száj érzéki puhasága. A leeresztett szempillák alatt a szem valami isteni fensőbbség mindentudásával merül önmagába, és sugározza be láthatatlan fényével az alatta lévő kerekded arcot. Fülep azt mondja, sok keleti fejet látott már, de ilyet talán még sose, melyen ennyi szellem tükröződnék, mely ennyire mindenen túl való.

Mert szellemi fejek a görög isteneké is, Pallas Athene fölötte van az embereknek, de azért mégis köztük van, nem úgy, mint ez a mindent fenséges magasból néző, ferde szemöldökű képmás. Ámulva látjuk mi is mindazt, amit Fülep benne lát: a szellemiséget, melyet szívesen fogadok el ilyen természetes érzéki bájban testesült okosságnak.

Annyira meg van illetődve az Öreg, hogy kis híján elérzékenyül. Sok szó esik Szervánszkyról ki levélben köszönte meg a neki ajánlott verset, a Fülep által is méltatott Vallomás-t. Most hát végre előkerül a róla kialakult vélemény. - Hát ez a Szervánszky egy nagyon derék-becsületes ember. Nagyon. Szellemileg azonban nem látom benne azt az igazi nagyot. Értéke inkább erkölcsi érték. Hivatkozom elfogódottságára, gátlásaira, s hogy emiatt talán nem volt képes a megtervezett szellemi párbajra. Ezt F. részint el is fogadja, de abban neki van igaza, hogy alkatilag is zárt emberről van szó, akiben a félelem és a magányosságra való hajlam más körülmények közt is megvolna. Úgyhogy az igazi problémát az dönti majd el ki tud-e törni a maga köré vont körből vagy sem. Egyébként ő nagyon örült a találkozásnak, végtelenül megnyugtatja az a tudat, hogy a zenészek közt van egy ilyen ember, mert hiszen a legreménytelenebb helyzetben is sokat jelent az, ha vannak néhányan, akik tudnak egymásról akik őrzik a kontinuitást.

Ezzel zárul a mai szeánsz, illetve egy kellő megfontolással elmondott gusztustalan viccel, mely egy most gyógyuló öreg hölgyről jut Fülep eszébe. A hálókocsiban egymás fölötti ágyon vetkőzik a nő és férfi. Az asszony ledobja a ruháit, a csípejét, a parókáját, a melleit, s fölszól az urának: "Fölmenjek'?" - "Nem, csak dobd föl!" Hideg, csillagos estében tizenegy órára érünk haza.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Bölönyi Orsolya [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1954. november 21. vasárnap

Szervánszky Petőfi-kórusait halljuk. Csenki Imre vezényletével. A Kutyák dalá-ban nagyon sok kitűnő megoldás van. Például a kezdő és záró szakasz atmoszférateremtése, vagy a gúnyos-szarkasztikus hang, ahogy a "mi nyaljuk boldo­gan kegyelmes lábait"-ból a "mi nyaljuk"-at addig ismétli, hogy már-már a ki­-kiöltött nyelv kanyarodását is érezzük. A Kicsapott a folyó a Petőfi-dalok tiszta kedélyvilágára emlékeztet, nem úgy A bilincs. Ez nagyszabású és lenyűgőzö erejű, az a fajta sulykoló szuggesztivitás van benne, amit utoljára Veress Sándor Szent Ágoston Zsoltárá-ban hallottam az 1948-as Bartók-fesztiválon. Nem kis dolog, ha valaki ilyen véksőkig feszített nemes indulattal tudja megzengetni a kórust, mint ahogyan ezekben a refrénekben szól. Tetszik az ügyesen beszőtt Marseillaise -idézet s a szinte önkínzásig fokozott keserűség: "Csörögj, bilincs, csörgésed átok, amely a zsarnok fejére száll!"

Oda kéne menni mindjárt a szerzőhöz, de körülveszik őt: Ticharich Zdenka, Vásárhelyi, Ujfalussy és mások. Kivárjuk az alkalmas pillanatot, de most is ő köszön előre, mondván, milyen szép volt a vers, mennyire örült neki, hiúságának is jólesett, meg hát azért, mert ahogy a versben is benne van, az em­ber nem egy magányos szamár.

Bözsike a Royal eszpresszóba kormányoz bennünket. Eleinte sokan vagyunk. Szervánszky vulkanikus dühvel ostorozza a közállapotokat. Miért nem írta meg A farkasok dalá-t is? - kérdezte tőle Vitányi Iván. - Azért, mert a farkasok vagy ültek, vagy ülnek, vagy ülni fognak.

A nap publikációs eseménye Darvas József kolumnás cikke a túllicitálásról. Nehéz megérteni, mért hánytorgatja szüntelen a hibakeresés kispolgári vád­ját. Marxban vajon benne van-e hogy a bajokról beszélni kispolgári dolog?

Következő állomásunk Szervánszkyék lakása. Ilyen átható dohányfüstöt sehol se éreztem még, mint Bandi bátyánk szobájában. A gondolatok lávája hamar elfeledteti a füstöt. Szabó Ferenc vádja jut eszembe: "Szervánszky? Rózsafüzér! Túlvilági hatalmakban hisz"... merthogy most éppen az egyház el­len dúl-fúl legjobban. Vitába szállt egy kispap tanítványával is, bizonygatva előtte, hogy a keresztyén kultúra csődjét a katolikus egyház okozta, élén a pápával. Igaz viszont, hogy az ismeretlen, a transzcendens világ rendkívüli módon vonzza őt. Izgatja a külföldi kimutatás, miszerint száz villamos- és egyéb baleset által sérült ember közül kilencvennyolc olyan, aki gyerekkorá­ban elvesztette az anyját.

Ismét szó kerül versemről, s igencsak meglep az ajánlásomra reagáló ki­jelentés: - Mégiscsak nagyon fontos az, ha az ember érzi, van megértő társa... Meglep, hogy csaknem két évtizeddel idősebb férfitól hallom ezt én, a huszonöt éves fiú. Igaz, semmi érzelmi áradás nincs e mögött a kijelentés mö­gött, épp ezért hökkent meg a helyzet komolysága.

Szabolcsi Bencéről leplezetlen szarkazmussal jegyzi meg, ez ideig három zeneszerzőnek mondta, hogy őt tartja legtehetségesebbnek Kodály után. S a három zeneszerző véletlenül találkozott...

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Wölfl Magdolna [2012.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1954. november 25. csütörtök

Dolgom van a kiadók körül. Bekukkantok Matyiékhoz. Juhász már könyvként megjelenő eposzának levonatát korrigálja. Asztalán Nagy Péter kritikája, a Tékozló költő. Utolsó bekezdésében kimondja azt, amit annyian rebesgetnek már, hogy Juhászból bizonyos feltételek mellett hamarosan a legnagyobb költő lehet.

Szász Imrétől első hallásra savanyú hírt veszek át. Nem ő szerkeszti mégse jövő év második felére nagy nehezen engedélyezett kötetemet. Képes Géza elkérte kéziratomat Illés Endrétől az ő alakuló Magvető Kiadója számára. Csüggesztő, hogy barátaim könyvkiadójában így bántak velem, vigasztaló, hogy a másik Imre, a lektorként ugyancsak eladott Csanádi kezére kerülök, s netán az enyém lesz az új kiadó első verskötete.

A véletlenül belépő Illés Endre némi hivatalos sajnálkozással közli, hogy meg kellett könyvemtől válnia, de Képes ragaszkodott hozzá, hogy engem ő adjon ki.

Fülep jelzi, hogy jönnek Weöresék is. Be is állítanak hamarosan. Sanyika verset hozott, bizonyos Medeia című kompozíciót. Miközben átadja a kéziratot, siralmas képet fest költői helyzetéről. - Nincs értelme az írásnak, senkit sem érdekel már, amit én csinálok - panaszkodik. Azok a barátok, akik két-három éve még fogékonyak voltak, most már értetlenkedve, unottan, pozitivista szkepszissel fogadják írásait. Ő maga is érzi, milyen reménytelen az egész ügy. Ez aztán az igazi poesie pure, amikor magát a költőt se hatja meg az, amit ír. Mert bizony Lajos bátyámon kívül senki sincs, akinek ítéletében teljes mértékben meg lehetne bízni.

- Ez igaz ... - szól közbe az Öreg -, de nem muszáj mindent hozzám mérni. Különben is nem igaz, hogy ne akadjon nyolc-tíz ember, akit érdekelnének írásaid. Gondolj csak a Mária mennybemenetele kéziratos sikerére! Attól még, hogy nyomtatásban nem jelent meg, nem kell elkeseredni, hiszen Dante is csak nyolc-tíz ember számára csinálta a maga világirodalmát.

Sanyika védekezik: - Igen, igen, de Mária-oratóriumot csak egyszer írhat az ember, nem lévén több Szűz Mária, legföljebb a Megváltóról lehetne még nagyobbat írni, de ahhoz nem érzek magamban kellő erőt.

Fülep - nagyon helyesen - lehurrogja Sanyit, hogy oratóriumában nem Szűz Mária a lényeges, hanem az a megrendítő élmény, amelyhez saját édesanyjától kapott indíttatást.

Általában nagyon érződik Fülep érvelésén, hogy Sanyit önmaga megítélésében nem tartja illetékesnek. Csaknem elnevetem magam, amikor idilliumáról, Az elveszített napernyő-ről kérdi: - Lajos bátyám szerint mi legyen a sorsa? - Az Öreg csak legyint: - Tedd el! Semmit se csinálj vele mást! Rossz! - Ugyanígy jár Sanyi, amikor a kedvenc nyugati festőit, Mirót és Tanguyt dicséri. - Odaadom őket neked! - legyint ismét a házigazda. A témából azonban igen érdekes eszmefuttatás keletkezik. Az Öreg nagyon dicséri Cézanne-t, Matisse-t, Picassót és az expresszionistákat. Szerinte egyre inkább kiderül, hogy Kokoschkáékban mennyi érték volt, vagy Nolde, Marc és a többiek műveiben. Hiába, nem az izmus számít, hanem a tehetség. Nyugaton is azért nincsen komoly festői kultúra, mert nincs hozzá ember. És bizony az absztrakt kurzus egyre üresebb, egyre inkább látszik rajta az erőltetett akartság, sznobság. Szó kerül Czóbelről, monotonságát Sanyi Egryéhez hasonlítja, Fülep azonban megvédi Egryt. Amy érdeklődésére szinte minden tekintetben igazolja őt: művelt, okos, barátságos ember volt, és jelentékeny művész. A méltatásba némi halottnak kijáró kegyeletes hang is vegyül, ezt én is táplálom, átérezvén tanúskodásom súlyát, mivelhogy személyesen ismerhettem Egryt.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Jurácsik Virág [2019.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.