1961_07. [1]

Fodor András naplója - 1961. július 28. péntek

A púpon értem utol Fülepet. Régen láttam őt, hála Isten, friss és jókedvű. Elmondja az utóbbi idők legjobb viccét az abszolút reakciósról, kinek a főorvos rémülten mondja: ember, hát mért nem csináltatja meg a fogsorát? - Ezeknek?!

Én hasonló viccel nem szolgálhatok, de Colin igen érdekes, színes amerikai összefoglalójával igen.

Első és pár hónapra valószínűleg utolsó percem a levélírásra. Éppen hazafelé repülök, rossz régi (és ezért a szokásosnál valamivel olcsóbb) géppel. "Jet" -géppel hat órán belül lehet utazni New Yorktól -Londonig, de ezzel a régi "gőz-géppel" 24 órát kell repülni, megállni, várni, türelmetlenkedni, szenvedni, átkozni. De legalább alkalmat nyerek ezzel, hogy megírjam a hónapok óta elhalasztott levelet. Megkaptam New Yorkban a táviratot, és azonnal küldtem lapot. Remélem megkaptad. Óriási dolog, hogy végre megtörtént a várva-várt szülés. Csókolom az új Fodort, csókolom a hősi, boldog, és remélem szoptató asszonyt, csókolom a büszke, szerencsés, három száj számára kenyeret kereső apát. Hát nektek is fiatok van. Tudod, hogy én kedvelem a lányokat, de ilyen dologban fiúnak is tudok örülni; ami jó is, mert nekünk is fiú "gyerekünk" lett. Azért írom idézőjelben "gyerekünk", mert még nem láttam és mert egyenlőre kicsit sok gyerekünknek érezni a fiút. Jelenleg ő csak egy szegény, kétségbeesett fiatal lánynak túl korán kiteljesített anyai teljesítménye ami kezünkbe került. Ha a lány nem kéri vissza (ami három hónapig lehet, ha meggondolja magát), a fiú örökre a miénk - a lány persze nem is tudja, kinél van, mi sem tudjuk a lány nevét, bár tudok valamit róla s a "bűnös" férfiről is valamit. Állítólag mind a kettő értelmes. Azt nem mondták, hogy szépek-e vagy sem, és én úgy hallom Edite-től, hogy a fiú nem valami csinos. De ha nem úgy néz ki, mint a Szelényi (vagy az angol Jánoskánk, Weissmann,) én nem fogok panaszkodni. Persze boldogabbak lettünk volna, ha saját gyerekünk volna, de most már nagyon valószínűtlennek látszik hogy valaha meglesz, és majd másfél év múlva, mikor már megszoktuk a gyereket, mikor már beszél, ránkismer, anyjának és apjának tekint bennünket, majd mi is fiunknak és nem idézőjeles "fiunknak" fogjuk érezni őt.

Szóval ezek vannak. Holnap már saját ágyamban alszom. Sokat láttam, aránylag sokat dolgoztam május 31.-óta, részben a Guardian számára. Pár rövid szünetet kivéve (főleg öt napot Anita mellett - mondhattam volna Anitában, mert azt hiszem ritkábban voltam kint, mint bent) 4 és 1/2 hetet töltöttem a Bartók Archív-ben. Érdekes volt, bár nem annyira, mint amennyire vártam. Végig néztem a kéziratokat, de nagyon kevés "revelatio" -t találtam. Beethoven-féle vázlatok nincsenek, úgy látszik, ötleteit csak akkor írta le mikor már érettek voltak. Így a zongoraszonáta, amit Pesten együtt néztünk meg a Széchényi Könyvtárban, marad most is a legizgalmasabb kézirat, és az egyetlen amibe két külön műnek a témái össze vannak keverve. Persze itt ott kitörölte vagy kihúzott egy-egy témát vagy részletet, de csak ritkán. Majd ha sikerül Pestre mennem (úgy tudom a meghívás még nincs meg) elhozom a jegyzeteimet. De ez persze mind csak a Te füledre való, mert egyezményt kellett kötnöm a Bátorral hogy nem közlök semmit a tanulmányaimból az Ő engedélye nélkül. Egyébként múltkori haragja után nagyon jóban vagyok most vele, ide adott (fotókópiákban) 800 Bartók-levelet és azt akarja, hogy én válogassak ezekből. Ez persze azt is jelentené, hogy nekem is kellene lefordítani őket, és újra elhalasztani a saját könyvemet, amit nem szívesen teszem meg. Így még nem tudom hogy vállaljam-e vagy sem. Erről persze egy szót sem szóljál a pesti Jánosnak (Deménynek), sem a legjobb barátodnak. A feleségednek, meg a Dávidnak azért megmondhatod, de arra vigyázz, hogy ne rúgjanak "bele", nehogy részeg állapotban kezdjenek pletykázni.

(Itt közbeszúrva emlékeztetek Colin nevezetes szóújítására, amikor 1949 tavaszán a Rodostó menedékházból, ahol kicsit felöntöttünk a garatra, képeslapon ezt írta valakinek: "majdnem belerúgtunk".)

Egyébként láttam valamivel többet Amerikából mint a múltkor. Hasonló alkalomból voltam ott - egy Los Angelesi fesztiválra hívtak meg, ahol szerepeltem egy fórumon. (Egyik kérdés a fórumon: mért van az, hogy a nyolc kritikus közül öt kopasz. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy engem a kopaszok közé csoportosítottak.)

A fesztivál nem volt különösen érdekes (sokkal kevésbé, mint a pittsburghi), nem találtam ott egy Anitát sem, de az emberek ott még gazdagabbak, mint a pittsburghiek. Isteni luxus mindenhol. Persze vannak olyan emberek, akiknek csak egy autója van, vagy csak egy fürdőszobája, de ritkák, és a fesztivál körében én nem találkoztam egyetlen egy ilyennel sem. Ebédeltem egyszer a magyar származású Zádor Jenővel, aki azt mondta, hogy nekünk csak két autónk van, de a szomszéd családnak ötje van - a papának, a mamának és a három diák gyereknek, mindegyiknek van saját kocsija. Zádor pedig nagyon szerényen él a többiekhez képest. Olyan party-eken voltam minden nap, amilyeneket máshol csak a követségek tudnak rendezni.

Azonkívül San Franciscót is láttam - gyönyörű a fekvése, bár az épületek nem különösen jók, - a Grand Canyont is, de sajnos csak kívülről (azaz nem voltam benne a világ legnagyobb lyukában.) Philadelphiát is megnéztem, ahol sok emléket lehet látni a tőlünk való függetlenülés (alkotok szavakat)-sel kapcsolatban. A végén a tanglewoodi fesztiválon voltam, nagyon szép hely, csuda jó nyári zenei iskola. Nevadában fürödtem a Lake Tahoe-ban, ami 2000 m magasságú hegyeknek majdnem a tetején van. Furcsa, hogy egyáltalán nem volt hideg. A Békés (Csendes?) Óceán sokkal hidegebb. Szépen barnultam, úgy nézek ki, mint egy amerikai indián. Glasgow repülőterén várom a londoni gépet, és négy óra múlva látom a gyereket. . .

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Győri-Drahos Flóra [2013.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.