1967_01. [1]

Fodor András naplója - 1967. január 6. péntek

Kicsit szorongva megyek az 5-ös busz megállójához, régen mentem vele a Pasarét felé, s az utazás közbeni magány mindenféle titkos terhekkel súlyosul.

Először senkit se látok a találkahelyen. Megörülök Vöröséknek, Vekerdinek, Dórának, Lakatos Andrisnak. Szép havas úton ereszkedik felénk a majdnem elveszített. Kérdéseiben, közléseiben van némi békülő igyekezet. A témák elég gyakorlatiak. Napokig nem volt nála fűtés. 31-én 4° volt a lakásban. Teréza 39°-os lázzal fekszik. Nem csoda. Vörös Laci pontos adatokkal szolgál az I. világháborúnál pusztítóbb spanyol járványról. Fülep dicsekszik, egyedül ő merte meglátogatni a betegségbe esett Mannheimet, aki kilábolt a náthából. Vörösék a kóros levegőkondícionálásról szólnak. Egyetemüket amerikai mintára építik: ablakaikat kinyitni nem lehet... de magyar masinisztákkal hogy fog menni a fűtés, hűtés? Következő téma az oktatás csődje, a mai filozófia mögé redukált görög s a main belül is bagatellizált dán egzisztencialista hozza elő ismét Merleau-Ponty nevét. - Ajánlanám a Terrorizmus c. művét - jegyzi meg epésen Fülep. - Kár érte, hogy olyan korán elment - teszem hozzá. Vörös Laci Camus-t sajnálja. Mondom, mennyire szimpatikusán rajzolódik ki figurája Beauvoir ellenséges leírásaiból is.

- És milyenek az emlékiratok? - Ezeket már Dóra segít lesajnálni. Igyekvő tanítónőt lát B.-ben, aki megpróbálta az életet sokféleképpen élni... és Sartre-ral akárhová megy, mindig szesztől tántorogva tér haza.

(Fülep különben sokkal szimpatizálóbban szól Camus egész emberségéről, mint legutóbb Konrád jelenlétében.)

Mintha a hó, a csend, a téli levegő jótékony leple betakarná a múltkori emlékeket. Bent azonban nemcsak Bognárné Dórának írt levele idézi Várkonyt, hanem egyszer csak kirukkol Fülep a témával: - A maga pécsi barátjának szerencséje van ... - Merthogy ő akkor nyomban válaszolt cikkére; Szederkényi eleinte hajlott a közlésre, de változtatást kért, az új verziót viszont kereken elutasította, becsületsértést emlegetve. Mintha bizony az ő szájába adott giccs nem volna inkább becsületsértő.

Lám, hát ez a kudarc sem gondolkoztatta el a konok aggastyánt! Sőt meg van győződve, hogy a főszerkesztőként leváltott Tüskés fojtotta el az ő reklamációjának közlését. - S ez gyávaság, hitványság! Neki inkább segítenie kellett volna a kinyomtatást...

Most aztán ő nem tud hová fordulni, szövege sincs (nekem van, de erről nem szólok), másolat nélkül küldte el válaszát. Ám, ha módja lesz, még valahogy megadja a kegyelemdöfést.

Keserű hallgatás mögé rejtezem. Látom, a társaság is mélyen hallgat. És ha elszánt daccal én sem szólalnék meg, mi történne? Hiszen lehet vádolni engem azzal, hogy kátyúba vittem a szekeret, de most az egyszer az én önérzetem kér pardont: az egész szekér nem indult volna el, ha húsz éve nem ülök föl rá elsőnek, Fülep mellé.

Veres Péter mai ünneplésére figyelmeztetve, mégis tudok témát váltani. - Németh László is megszólalt... - teszi hozzá Fülep. Egy mondatban a nemzet hanyatlását említi. Ö is észrevett valamit, s ennyire futotta ... A gúnyos hangban megérzem a szereplő igyekezetet, az erőlködést. A fejtegetések már ismertek a 33 000-rel kevesebb első osztályosról, a magyar diaszpóráról. Dóra itt keveri bele a disputába az íreket, ők is szétszóródtak. - Igen ám, de ők a nyugati világban angolnak számítanak.

A walesiek vezetnek át a Dylan Thomas-kötethez. Andrisnak ez juttatja eszébe Eliotot. Nehezményezi olvasásának nehézségeit. F. szerint a jegyzeteket is ki kellett volna adni. Szerinte az igazán nehéz: Góngora. Eliot újmódi költészetét el lehet fogadni, mert rangja az elismerésektől objektiválódott, a művészetben különben sincsenek dogmák. Valahol sántít ez az érvelés, hiszen az általa folyton támadott Juhász Ferenc elismerésektől objektiválódott hangja is igazolható.

Rossz kedvem a kinti havas környezetben se múlik. Vekerdi visszatér az ügyre. Nagyon mélyre ment Fülepben a probléma, magyarázza. Mentegető, sajnálkozó szavaihoz a köztünk lépkedő Dóra egyetlen hangot se tesz hozzá. (A naplóügyben mellettem volt, most elpártolt tőlem.) Vörösék optimizmusra próbálnak hangolni, naivan hiszik, hogy a búcsúzó "Viszontlátásra!" a jövő hetet jelenti. Andris fanyar arcát hívebb tükörnek látom: - Ilyesmikre pazarolni a jobb energiákat! - csóválja fejét.

Itthon se vár vigasz. Néném telefonált: a sógor újra ágynak esett, fullad, bajlódik a szívével. Előfordulhat, hogy előbb megy el, mint tönkrement, de erős szívű anyám.

Digitalizálás forrása: Ezer este Fülep Lajossal. [Napló 1947-1970.]

Digitalizálta: Balás Eszter [2014.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.