Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Kezet mosni megyek, amikor Iszlai ajtót kinyitva utánam szól: - Meghalt Kodály! A tízórás hírekben bemondták. - Ki gondolta volna? Sárosi Bálint, szegény, a legkevésbé, amikor tegnap volt Kodály lakásban beszélt a Mesterről.
Mekkora Űr tátong máris a kidőlt nagy ember mögött! Sokszor végiggondoltam: ízlésben, igényben milyen sokat jelent Kodály élete. És most elment, ilyen hirtelenül. Azt hittük, legalább kilencven évig él. Szellemi épségét, atlétaeleganciáját sokszor csodáltam. Legutóbb a finn Oroszlán-rend átvételekor nyilatkozott a televízióban, s előttem vannak nyári amerikai látogatásának fotója színházi újságból. Fehér öltönyében milyen fiatalos volt! S milyen metsző pontossággal fogalmazott mindig, mint akire nemzedékek bölcsessége és igazságtétele van bízva. És most mindennek vége.
Sárikát is. Szíven üti a hír. Az óvodások műsorában éppen valami Kodály-művet hallgatott. Egyszerre jut eszembe Colin, Szervánszky, Veress, a hazai tanítványok lelkiállapota és Fülep! Lesz majd nagy temetés. Sárika szeretne elmenni rá, hogy unokájának is elmondhassa...
Nekem a koporsó és a gyászolók látványa már nem adhat semmit magához a gyászhoz, mely keserű, mint a megcsalatott férfikor. Hát elmennek mind, ki élve, ki halva, s mi maradunk, vegetálunk a még sivárabb, örömtelenebb, illúziótlanul véges világban. Eljött hát a szolmizálás-ellenes tanbetyárok ideje is, akik csak azt várták, hunyja be végre szemét Kodály.
Mondják, a közelmúltban jelen volt Tardos Béla emlékhangversenyén, és panaszolta, hogy tanítványai sorra meghalnak. Érszűkületi bántalmak miatt vonult be a Kútvölgyi úti kórházba. Hajnalban érte a halál.
A Múzeum körúton látom kitéve a Siratók kötetet. Egyszerre milyen apátlan etnográfuscsoporttá vált Bálinték akadémiai közössége. Kár bizony, hogy Sárosiból nem lehetett zeneszerző, hogy Járdányi veszte után legalább az ő tekintélyére számíthatnánk.
A Madách téri MTI-táblán már ott van a halott ember képe. Vedlett kamaszok nézik egykedvűen, de legalább nem tiszteletlenül.
Törvényszerű, hogy éppen Vekerdivel van találkozóm. Nem láttam ennél rosszabb állapotban. Komor felhőként ül rajtunk a nap eseménye. Az egyik nagy ember elvesztésétől önkéntelenül lépünk a másikig. Laci elszántan védi Fülep érzékenységét. Gondoljam csak el, micsoda bukás nyolcvankét évig élni úgy, hogy nem írta meg a művét! S erről nem ő tehet. Igenis juthat ember odáig, hogy sértésnek érez minden félméltánylást. Ő is inkább cipeli a könyveket, viseli, hogy az intézetben semmibe veszik, rabszolgamunkára alkalmazzák. Fülep mindenki fölött valónak érzi magát, és joggal. A Tolnay-féle könyv ajánlása erre elég bizonyíték. Nekünk meg kell őt értenünk, kivált nekem. Sört iszunk, szó kerül Domokos Matyiék válásáról. Ez juttatja Laci eszébe saját, két házasság közti nyomorúságát. Nem képes annyit keresni, hogy eltartsa őket. Hernádi humánus életstílusáért lelkendezik. - Ó a példakép! - mondja fáradt nosztalgiával.
A Múzeum kerítése mellett visszakísér egészen a kapuig. - Farkasok közt vagyunk... - monologizál. - Nekem nincs elég éles fogam, nem tudok tépni, de legalább csattogtatom... néha bizony ütni szeretnék.
Szomorúan látom be, nem tudok segíteni Vekerdi Lacin, már annyira sem, amennyire a Vers a fűszálról idején.
Itthon Vörösné rekedtes hangú siráma a telefonban. Nagyon leverte őket Kodály halála. Őbennük vajon hogy tartsam a lelket? Emlékhangversenyt közvetít a rádió. Az újságban csak ennyi: Meghalt Kodály.
Felhívom Fülepet. Sokat beszélünk Weöresékről, Beney Zsuzsáról. Mondom, hogy holnapra összetereltem őket. Drukkol, hogy sikerüljön a dolog, mert bizony őriz egy titkot; amikor ő inspirálta Sanyit Zsuzsó pártfogolására, igencsak rugódozott. Nekem hát nagyon ügyesnek kell lennem, hogy jól összehozzam a partit. Titokért titkot: elmondom Kormos Pista Putifárné-kalandját. Mulat rajta, s nem nagyon érti. No, hisz lenne csak ő harminc évvel fiatalabb. Tetszik, hogy ilyen közvetlen, szinte kaján kérkedő az öreg. Hangja mögött most nem érzem a sértett rétegeket. Még Weöresék fél éves hallgatásában sem keres a "mi ügyünk"-kel vonatkozásban lévő dolgokat. Mindenesetre bántja, hogy Sanyi, most először, nem akarja neki megmutatni készülő kötetét.
Ha már a teljesen kibeszélhetetlen, fura titkoknál tartunk: ma a New York ház lépcsőjén megállított egyik neves művészünk: - Hallottam a Jónás-oratóriumodról... (Dermedten állok.) Sajnos nem voltam rádióközelben. Remélem, majd bemutatják .. . Nem? (Zavartan bólogatok. Összetévesztettek Petrovics Emillel, pedig ő már bajuszt is visel.)
Itthon igazi öröm: megkaptuk a valutanengedélyt, utazhatunk a nyáron Angliába, Hollandiába.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap