Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Fogadás a bolgár fölszabadulási ünnepen. Nevetséges az álkomolyság, ahogy vonulnak be a fekete kocsis potentátok. Fél méterre tőlem Óvári, de nem fordul meg, hogy köszöntsön. Kiszúrom Sipos Pistát, de most ő is diplomataként viselkedik, nem mer, nem akar Parvan Sztefanovhoz és Juhász Péterhez csatlakozni. Az utóbbi éppen pletykálkodni kezdene Nagy Laciról, aki ma veszi át az 5000 dolláros Nemzetközi Botev-díjat Szófiában. (Este látom is a tévéképernyőn. Sarkában, mögötte Nino Nikolovval.) Szóval Nagy Lászlóról szólna valamit J. P., amikor elsodor Reich Károly. Gyerekkorunkat egymástól alig 20-30 kilométerre töltöttük, nem csoda, hogy most a Cabernet fölött olyan lelkesen összetalálunk. Toso Doncsev Levcsev kötetekbe írat, rajzoltat velünk. A középső teremben balkáni szigorral körben áll a nép, s Videonov nagykövet (jóképű, bajszos bolgár) köszöntőt mond, abszolút szervilis, Szovjet-rajongó hangon. Ott is áll mellette a szovjet követ, ki a lojális partizáninduló után bolgár dalokat kér. Egyik sarokban ülnek a bolgár feleségek, a férfikaréjban meg feltűnő torz pofák, kacskakezű-, -lábú ünneplők. R. Karcsi mégis boldog: milyen meghitt a hangulat, s mi, somogyiak milyen jól érezzük magunkat egymás közt.
A nap legnagyobb hírét Hernádi jelenti az MTI előtt: meghalt Mao Ce-Tung. Ezt se hittük volna, hogy ennyire hangsúlytalanul megy ki a világból Ő, a Nagy Kormányos...
Simon Pista 50. születésnapja emlékünnepére a Nagymező Utcai Zeneiskola dísztermébe. Koczkás siet előttem, a rádiós kocsi kint áIl. Bent Czine, Király, Hölvényi, a két szövetségbeli titkárnő, Marika, Éva. Simonné kedves, még belém is karol. Bent érdektelen közönség, iskolások, ismeretlenek. A 150 hely fele üres. - Hja, a futballmeccs! - sóhajt Szabó Éva. De a nem drukker Benjámin, Csanádi Imre, Fekete Sándor sincs jelen. Garai áll ki megnyitószöveggel (Dobozt' helyett, ki netán nyaral még). Pista magnetofonhangja hihetetlen életszerűséggel, közvetlenséggel szólal meg mellettünk. Szabó Éva pillanatok alatt sírást idéz magára, később is csak arra van gondja, Sinkovits miért sír, Berek Kati miért nevet versmondás közben. Meggyőződés nélkül recitálnak a színészek, a rendezésben semmi rendszer vagy ízlés. A fóti emlékest jobb volt. Fájlalom, hogy ilyenné vált Simon öröksége. A kegyelet se szépíthet azon, hogy rengeteg romló vonása volt költői-emberi karakterének. Az a bizonyos sumák természete volt a legbántóbb, amivel tűz és víz között jópofán ellensúlyozott: nekem eladta Nagy Lászlót, Csanádinak engem...
Kifele menet egy percre elfogom Garamvölgyinét, Lakatos András könyvtárosi fölvétele ügyében. Teljes eufóriával szól a fiúról: - Olyan szimpatikus, már ki is kértem. Megvettem a Kritiká-t. Ha nem volnék edzett, a guta üthetne meg Takács Gyula lesajnálása, Sz. (valószínűleg Szigethy) fölényes fricskája miatt. Hallgatom még egy óra hosszat a 80 éves Pátzay Pált. Jóízű öregember: sajátos keveréke egy vidéki, nyugdíjas patikusnak és a lepaktált nagy-szent-tehén művésznek. Abban igaza van, hogy híre-hamva sincs most az őszinte művészbarátságoknak.
A melegedő délutánban nagyon fáradtnak érzem magamat, jobb hangulatot szerettem volna "ölteni" a Csoórihoz menetel idejére. Sanyi egy Gergely nevű fiatal történésszel beszélget, amikor Tálasi professzorék szomszédságában az üveges ajtónál becsengetek hozzá. Előző vendége a magyar sorskérdések szemináriumára invitálja őt. Jókora klientúrája lehet Sanyinak ilyen ifjakból, no meg fiatal népművészekből, továbbá erdélyiekből. (Sőt, most már amerikás magyarokból is.) Amíg a fiúval beszél, kissé feszes leereszkedéssel, magázódással, a polcok előtt nézegetem a könyveit. Szép hungarológiai anyaga van történelmi munkákból, drága népművészeti kiadvványokból. A falon egy Király Zsiga-faragvány, Takács Imre fölnagyításában egy Jakovits-féle totemállat, a bútorok közt meg egy faszobor igénnyel faragott szárnyas ülőke. S akárcsak nálam, piros cserge a kereveten. Nagyon szíves a fiú a kínálatban. Mondja rögtön legfrissebb ügyeit. Szervátiusz Tibor ült nála egész nap, át akar telepedni. Két éve húzódik a processzus, most már álmenyasszony is van. Megtudom nagy nehezen, hogy Tüskést amerikás ügyben (az Itt-ott konferenciára), azért nem hívták, mert Kiss Ferit akarták kijuttatni, őrá viszont az állam nem adta áldását.
Lakatos Andrásról beszélek sokat, mert Sanyit Kaposvár óta még jobban érdekli a fiú. Előhozakodom a csabai bibliofil kiadvánnyal nagyon is van kedve a dologhoz. Egy keveset Stravinskyról is beszélünk. (Szervátiusz miatt nem tudta jövetelemig végigolvasni könyvemet.) Modern zenében nem elég tájékozott, de most nem mond róla fals dolgokat, mint régebben. Általában semmit se érzek zavaró tényezőnek korábbi fenntartásaim közül. Ő is így lehet velem, mert mondja: egyezt óbudai Selyemgombolyítót hogyan szerezte meg Kelen Béla révén Aczél ellenében, s hogyan üzent aztán Pozsgayval Aczélnak: jó, hogy támogatta az ifjú népművészek kívánságát, merthogy e különleges ipari emlékművet a népművészet azilumának képzeli.
Menetrendszerűen szóba kerül Sárosi Bálint. Ő engesztelhetetlenül haragszik rá, amiért összekeveri a nótát és a népdalt. (Olykor még Bartók is összekeverte, például a Három Csík megyei népdalban, de nem akarom bosszantani Sanyit.) Védem Bálint szakmai kompetenciáját. Tudását ő is elismeri.
Takács Imre, majd a másik, Csanádi kerül szóba. Mindkettőről lesújtó véleményt hallok. Takács Imre parasztnak se lett volna jó. - Ha valaki még ötvenéves korában se jut odáig, hogy tisztán tartsa a kör- mét! Élhetetlen... Soha nem viselkedett férfiasan... '56-ban is kosarat kötött otthon. A Csanádi Imre-filmről csak borzadállyal tud szólni. Mennyit könyörgött Szécsényi Ferinek, ne erőltesse ezt a portrét. Mi köze a világnak Cs. I. zámolyi konfliktusaihoz, és miért kényszerítették szereplésre?! Aki sánta, ne nevezzen be futóversenybe.
Nagyjából idáig jutunk, amikor Szervátiuszék hírnökeként megjelenik Julcsi. - Ha a hegy nem megy... céloz jövetelemre, de aztán hozzáteszi, mi is szívesen meglátogatnánk Fodorékat.
Enyhe, őszies, ködös este. Kicsit könnyebben érzem magam. Talán több is történhetett volna, de azt hiszem, kapcsolatunk a jövőben tartalmasabb lesz.
Itthon késő este Colin leveleit veszem elő. Mint amikor ugyanolyannak látunk viszont egy tájat: semmi forma, szín, semmi lényegbeli nem változott azóta, hogy hat esztendeje utoljára láttam. S mennyi eredetiség a levelek nyelvében, a gondolkodásban. Még a betűk is milyen szépek
Benkő Zsuzsa cseresznyepálinkával ünnepli megjövetelét. Közben beletörik kulcsunk tolla az ajtózárba. Egyedül vagyok öt nővel. Kunéros helyzet, vagy tán nem is annyira. Bereczky szobája ablakán járunk ki-be a folyosóra. Maradnak efféle emlékeim bőven erről az oszlopokkal feltámogatott csúf épületről. (Asztalomon különben a tudományos utánképzésre felszólító szigorú felhívás olvasható: aki nem kandidál, nem lehet tudományos főmunkatárs. Le vannak iprikálva, nem vizsgázom többé, ha rudazó kötéllel vonszolnának oda, akkor se.)
A Zeneakadémián, a Korunk zenéje sorozatban két hangversenyt hallgatok egymás után. A Kisteremben Matuz fuvolás és a cimbalmos Fábián Márta a főszereplők. Kocsár és Papp Lajos művei (Repliche, Bagatellek) tetszenek legjobban.
Látok jobbra előttem egy jegyezgető idősb férfiút. Ez is cikket ír? Nicsak, Weissmann úr! Melléje ülök, miközben fejem fölött elvonulnak a szünetre kivonulók, Bozayék, Eősze. - "Én még ilyen jó könyvet Stravinskyról nem olvastam - mammogja János. - Zeneileg is remek. Nem tudom, milyen volna angolul, de nagyon jó olvasni -imigyen szól Mr. J. S. Weissmann meg hogy a Musical Quarterley-ban fog róla írni. [Egyszer, még 1967-es angliai utamon sorban minősítettem Colínnal az angol zenekritikusok népes seregét. J. S. W.-ról azt mondta, csökönyös szamár, de szakmailag a jobbak közé tartozik. F. A. 1994.]
Tarka népség gyülekezik a következő, az elektronikus koncertre. Sok koszlatit, parasztblúzos, hátizsákban rágcsált kenyeret cipelő, tábori szökevény küllemű, bongyor hajú ifjú. Persze happeningszagot éreznek. Patachich művét oszcilláló színes jelek kísérik, de ettől nem lesz jobb. Maros svédországi fia, Miklós ügyesebb a többinél. (Apja meg engem dicsér, ugyanúgy, mint Weissmann: kár, hogy könyvem be van zárva egy nyelvbe...) Szünet utánra maradnak az attrakciók. A svéd Eyser nevűé igazi unheimlich produkció, Dubrovayéban legalább van még valami emberi. Végül a szmokingban feszítő Pongráci Zoltán sokat akarását látjuk, halljuk, szagoljuk (Multimedia hangokra, színekre és illatokra). Az első rész szantálfaillatban, a második tömjénben, balzsamban "valósul meg". Zsadon Andrea lumineszcenciás ruhában kéklik a színen, mint egy bárprimadonna. "Jönnek az illatok..." - szavalja Baudelaire-t, miközben néhányan köhögve kimennek.
Dornbachék visznek haza bennünket. Sárika sajnál, mit fogok én erről a koncertről írni. Én nem félek a mittől, legföljebb a hogyantól.
Kéry László írt: a svéd-magyar költőtalálkozás márciusra halasztódik, hála istennek. A kínált lengyel utat lemondtam.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap