1979_06. [2]

Fodor András naplója - 1979. június 1. péntek

Lakatos András elolvasta József Attila -átdolgozásomat, s nem prüszköl miatta. Bizonyos részek kimaradását persze sajnálja. Ő tudja, mit akar tőlem Bence Gyuri. Egy készülő Bibó-emlékkönyvhöz gyűjt írásokat. Erről részemről is lehet szó. Andris pontos helyzetképet ad a most nemzeti irányba tapogatózó, Erdélyre is figyelő új forradalmisággal bátorkodó Lukács-óvodásokról. Toleranciájuknak Hernádi az abszolút ütközőpont: Miért védi az Aczél-féle establish­mentet?

Amikor a nemrég Cannes-ban járt Gyulával ebédelni leülök, ő éppen szidja a növekvő hatalmú legfőbb Kegyurat. Úgy látja, Kádár pozíciójával együtt az övé is erősödik. Én is úgy érzem: rakétafellövés ugyan nem lesz, de az aláírandó okmány (Brezsnyev- Kádár közt) a hazai liberálisoknak ad majd szabad kezet. András vele kapcsolatos hírét nem hallgatom el. Tudja ő jól, milyen ugrifülesek berzenkednek ellene, azt is, hogy a művészetpolitikában milyen hadoszlop áll mögöttük. A Croisetten is ők voltak többségben. Még szerencse - ha most látható jele nem volt is -, Jancsót elismerik.

Nyomaszt a Keresztury-est felelőssége. Az Esti Hírlap szerint én mondom az ünnepi beszédet. Erre valójában Németh G. Bélát kértük fel. Az Írószövetség nevében Dobozynak kéne üdvözölnie a hetvenöt évest, de ő még jelenlétét is jó előre lemondta. (Nehezen feledheti, hogy a közgyűlésen Dezső csúfot űzött belőle: úgy írva körül a kívánatos elnök kritériumát, aminek csak a negatívja illett őrá.) A rádió is rendezkedik: Dénes Pista vezényletével fölveszik a műsort. A kapuban találkoztam Sáringer Máriával és barátaival, akiket én hívtam meg. Látom öreg kollégista társaimat is. Az én tisztem a sorozatszerkesztő beköszöntője. Hanghordozásom kissé zavart, de jó idézeteket találtam az 1947-es januári Válasz-ban. Az élő iskola címen K. D. az ötvenéves Eötvös-kollégiumot köszöntötte akkor (alaposan megkésve!). Látom közben Vasékat, Németh Ellát, Juhász Pálnét, Molnár Editet az első sorban, a második szélén Pozsgayékat. Az ünnepeltet szó szerint forró ováció veszi körül, mert szinte elviselhetetlen a meleg. A szerkesztés ezúttal nem az én bűnöm, Dezső Gombos Katira bízta. Egy idő után fárasztóak az egyforma dinamikájú lamentációk. A dalnoknők (Vitai Ildikó, Dévai Nagy Kamilla se remekelnek ma. Az utóbbinak ráadásul ma reggel halt meg az anyja, ötvenegy éves korában.)

Németh G. Béla tudós igényű bevezetője húsz percig tartott, nem csoda, hogy a szünetben sokan elszökdösnek. Pozsgay bíztat, vessem már le én is a zakómat. Úgy érzem, ezt az ügy komolysága védelmében sem tehetem. Ha úgy tetszik, ez még az egykori gólya tisztelete az igazgató úr iránt. Fél tizenegy is elmúlik, mire előkerülnek a Dezső vette pezsgők. Meglepetésemre Gombos Kati az ünnepelt mellett rólam áradozik: - Áldja meg az Isten F A.-t, ott ahol van, amiért annyit tesz másokért. Dicséri a Pilinszky-estet is, a televíziós beszélgetést is. Imre meg a Napszámosok, legutóbbi, hercegszántói elmondásának sikerével fizeti meg mai izgalmamat éd fáradtságomat.

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Kocsis Nikolett [2009.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.

Fodor András naplója - 1979. június 4. hétfő

Pécs

A megyei könyvtár új vezetője, Románné Marika igen kedvesen fogad. Mutatja a felső kertet, a jövendő fonotéka helyét, majd átad Nagy Imrének, ki a Zipernovszky szakiskolába kísér. Valószínűtlen hévség mindenütt, de az utcazaj miatt zárva tartott teremben kiváltképp. Kísérőm rendes fiú, Az ezredik este óta földimként is különös érdeklődéssel figyeli munkásságomat. Ügyesen készítette föl tanítványait, nincs velük nehéz dolgom. Jó ötlete, hogy ebéd helyett ugorjunk be egy hidegkonyhás büfébe. A hűtött Meggy Márka micsoda fölséges ital!

Az SZMT-könyvtárban akadok össze Vészi Endrével. Kölcsönös az öröm, de máris mennünk kell Komlóra. Gáspár nevű, hajdani könyvtárosiskolai tanítványom vár a tett színhelyén, a Kossuth-bányánál, s egy Kovács Árpád nevű, tiszta kedélyű, igen barátságos bányászember. Ő mondja a bevezetőt is, de olyan értelmesen, annyi irodalomra hangoló készséggel, hogy egynémely filosz elszégyellhetné magát mellette. Kötetemből is lényegre tapintóan idézi, például a Csend utolsó versszakát. Inspirációja hatására a magyar költői nyelv kifejező képességét kezdem taglalni és példákkal bizonyítani. Nincs a köröttem lévő figyelemnek percnyi hézaga sem. Sokan vesznek a könyvemből s kapok emlékbe egy kis bányászlámpát. (Most, ahogy leírtam, látom, olyan ez, mint egy forradalmi romantikától áthatott szocreál idill, pedig hát ott voltam, velem történt.)

Megyünk tovább a nagy sváb faluba, Szederkénybe. Útközben szép tájak vigasztalják a szememet, s teszik feledhetővé a következő nyomorúságos órát. A könyvtárosnő mezítláb fogad. Mindjárt lehet látni, hogy itt közönség nem lesz. Nagy nehezen "összegyűlnek” öten. Közülük egy amatőr képzőművész mer kérdezgetni, ő se idevaló, Mohácsról jár át.

Pilledt társaság vár ránk az elfuserált pécsi ifjúsági házban. Takács Gyula elnökhelyettes - két könyvemet is dedikáltatva - nyíltan beszél Somogy, Baranya kulturális elmaradottságáról a beruházásokat illetőleg. Tolnában, Zalában bezzeg együtt vannak a partnerek. Itt csak a párt kicsinyes, az állam nem.

Sediánszky vezeti a bemutatásokat, Csorba, Fekete Gyula, Vészi, Kende Sándor, Parti Nagy, Pákolitz és Dobai ül körülötte. A beszédre provokálás most nem feszélyez. A Baranyához kötődésről vallók (első megjelent versek, első könyvheti élmény... Fölidézem Szántó Tibor, Tamási, Sarkadi emlékét, 1955-ből, Kalásszal való Széchenyi téri megismerkedésemet. Versként a Vallai mondta Tested kenyerén után a Gesztenyeerdőt citálom, a közönségként itt lévő Bertókék kedvéért. Attila felé pillantva idézem: "A kisfiú majd emlékezni fog: / akadt fa, melyet nyolc kitárt / karral se tudtunk áltatérni.”

Műsor után váratlan jutalomként egy Balogh Margit nevű, OTP-ben dolgozó, zenében különösen járatos nő szólít meg, s szinte rajongással beszél arról, mit köszönhet nekem. "Azt gondolja, nem tudják, hogy maga több, mint azok, akiknek belógatják fotóját a képernyőre?...” (Hosszú laudáció következik szerényen hordott méltóságomról.)

Vágyódom étel, ital után, szerencsére a Jelenkor szerkesztőségében van bőven. Összeismerkedem a kellemetlen küllemű Csordás Gáborral, leleplezem előtte, hogy kötete megjelenését nekem köszönheti. (Ő persze úgy tudta, Kormosnak.) Győző előbb Szederkényinével, később Dobaiékkal van egy bolyban, engem Fekete Gyula szólít maga mellé. Jön Vészi is, és undorodva beszél Népszabadság-beli kritikusaimról. Aranyosan be van pityókázva, s ez a továbbiakban egyre inkább látszik. Mindeközben szép vallomást tesz az anyjáról és feleségéről, a kemény jellemű, evangélikus Margitról, ki Veres Pétert rejtegette 1944-ben. Ahogy fogyunk, a maradék centruma mindinkább Fekete Gyula lesz. Ő, körülnézve Galambosit, Csordást, Parti Nagyot, Szederkényit, Vészit, engem és Románnét, számon kérő, érdes hangon hiányolja a Tiszántúlon ilyenkor már szokásos nótázást.

Hát azért mi is tudjuk, amit tudunk: Bertókkal a protestáns szólamot is győzzük. Fújjuk is nyomban a Zsoltárt. Csordás s itt eléggé oldottá válik. Román Marika helyzete csaknem kétes a sok férfi közt. Vészi küszködve tartja magát. Végre megyünk. Nagyfene vallomások következnek. Druszám belémkarol, elmondja, hogy Feketét is szereti, hisz 1956-ban egy platformon voltak, de hát az utolsó barátja én vagyok...

Digitalizálás forrása: A hetvenes évek II. Napló 1975-1979.

Digitalizálta: Csutorás Anna [2016.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.