Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
A fényképezőgépet is számítva, kilenc csomaggal indulunk. Simán bejutunk a repülőtéri hármas kapuhoz, a gépen is találunk alkalmatos helyet. János jobb felől az ablaknál, barnapiros arca ragyog a rendkívüli várakozás izgalmától: ahogy a gép emelkedik, ahogy látja a Duna napfény világította csíkját, az alattunk elúszó fehér felhőket. - Azt gondoltam, hogy kihajolok és bekapok egyet - mondja, de aztán megnyugszik, mert hozzák a földi táplálékot: ehet belőle rogyásig.
(Amikor fölszálltunk, azt mondták be, hogy Konstancába repülünk. Kérdeztem a stewardesst, szemérmesen vallotta be a tévedést, amit most már nem mernek kijavítani.)
Hatkor, illetve a helyi idő szerint nyolckor, már ereszkedünk is le a ködös, barna tengerparti Bulgáriára. A hőmérséklet ugyanannyi, mint nálunk. A várakozók közt nem látom Druzsinékat. D. F. mondta, hogy várjunk türelemmel, ha még nem lennének jelen.
- Turizmust csak demokratikusan lehet csinálni... - mondja egy magyar csoportokkal foglalkozó megbízott, utalva arra, hogy se útlevélvizsgálat, se vámvizsgálat nincs. Kiülünk a modern, de itt-ott elhanyagolt épület elé, s várunk, várunk, ahogy Lászlóffyékra a román határállomáson. Sárika abszolút nyugodt. Én is 9-ig, fél 10-ig, de aztán bizonyos vagyok benne, hogy Druzsinékkal valami baj történt, netán nincsenek is még Balcsikban. Tíz óra után a fáradságtól szédelegve végre előkerül Judit, a feleség. Persze, hogy baj történt. Még azon a napon, amikor férje otthon, Kaposváron találkozott velem. Nagyatádon, egy titkos találkára menő ifjú, szabálytalan előzéssel összerongálta egyik lámpáját. Csak ideiglenesen eszkábálták össze itthon. Rendőröktől rettegve, késve utazhattak Szófiába. Ott meg betörtek a Magyar Intézetbe, elromlott saját lakásuk zárja, esőbe keveredtek, terelőutakra kényszerültek, csak most értek ide Szabó Zoltánékkal, a kaposi képzőből való házaspár barátjukkal. Hamarosan jön a két fiú, elviszik Sárikát, Jánost. Több hely nincs. Őriznünk kell Dáviddal a csomagokat, míg Balcsikban szállást találva értünk jöhetnek... Ez csak éjjel 3 óra felé következik, mert az ígért szálláshelyen vizesek voltak a falak, másikat kellett keríteni.
Kivilágítva vár a Vazov utca 30. A hegyvágatba épült város utcájára lépve megcsapja orrom a jó növényszag, valami olajfa- és bazsalikomkeverék. Vaskos fekete asszony lép ki az ajtó fehér vászonfüggönye mögül, fölereszt bennünket az emeletre, ott kezet fog, mutatja, hol a fürdőszoba. Éjjel 4 óra van már. Sárika lepedőbe csavartan jön át a szomszéd szobából, persze, a hálóholmik is a táskákban maradtak. Pár mondattal, humoros rémtörténetként adja elő az éjféli szálláskeresést. Druzsin szerint majd holnap keresünk jobb helyet, de én tudom, hogy maradunk ezekben a sötét tapétás szobákban, ezek közt a régi, recés vasúti festésűre emlékeztető bútorok, zajosan csukódó ajtók mögött.
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap