Kronológiai gyűjtés 1976_07.

Július

1976_07_02. - a nap hírei
Népszabadság
34. évfolyam 155. szám (1976.07.02. péntek)
Rendkívüli állapotot hirdettek Peruban (MTI)
Bermudez tábornok, köztársasági elnök dekrétumot írt alá, a politikai és katonai hatalmat az ország 5 katonai főparancsnokára ruházta át.
SALT-találka Genfben
A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról.
Hazaérkezett Berlinből az MSZP küldöttsége - európai kommunista és munkáspártok konferenciája volt.
Ülést tartott a minisztertanács csütörtökön
A közművelődési törvénytervezetről, a rekonstrukcióról a ruhaiparban és a beruházási javaslatokról döntött a kormány.
Az NSZK kormányának válasza a szovjet kormány május 22-i nyilatkozatára:
Az SPD balszárnya bírálja, az ellenzék üdvözli a jobboldalnak tett engedményeket.
Bonn méltatja és elismeri a nemzetközi enyhülési politika eredményeit és szükségszerűségét, egyúttal azonban meglepő engedményeket tesz a jobboldal eddig a bonni kormánykoalíció pártjai által is többszörösen visszautasított követeléseinek.
Szovjet-francia levélváltásra kerül sor az atomfegyverek véletlen alkalmazásának kiküszöböléséről
Kiváló orvosokat, gyógyszerészeket tüntettek ki a Semmelweis évfordulón
Javul a zöldség-gyümölcs ellátás
Növekvő felhozatal, csökkenő árak - bőséges kínálat burgonyából és zöldborsóból, viszont kevés a cseresznye és a meggy
A BME-n új tárgy oktatását vezették be - "színorgia"
Egy tervezés-oktatást segítő gép egy új teremben (az építészkaron), ami színeket jelenít meg a napszaktól függően.
A hét filmje: A kék katona
Filmstúdiók programja:
Szomjas György: Talpunk alatt fütyül a szél
Zolnay Pál: Szélmalom
Palásthy György: Tótágas
Fábri Zoltán: Ötödik pecsét
Várkonyi Zoltán: A fekete gyémántok
Időjárás: száraz, meleg idő, É-ÉK-i szél

1976_07_06. - a nap hírei
Kommunista elnök az olasz képviselőház élén
Pietro Ingarót választották meg
Hirtelen hűvösebbre fordult az idő
A kínai külügyminiszter Moszkvában
Közlemény Indira Gandhi látogatásáról az NDK-ban
Új államfőt választottak Mexikóban
Hazaérkezett Marjai József külügyi államtitkár
Romhány Pál befejezte jugoszláviai látogatását
Bíró József Moszkvában tárgyal
Megkezdődtek a magyar-görög parlamenti tárgyalások
381 fiatal kezdi meg tanulmányait a szocialista országos felsőoktatási intézményeiben
Nemzetközi kórusverseny Debrecenben
Felépült az Arany Bika új szárnya
Hazaérkezett Szófiából Dr. Szíjártó Károly
Geofizikusok nemzetközi találkozása Sopronban
A román külügyi miniszter Budapesten
Új főtitkárt választott az MTESZ
5 évi szigorított börtönre ítélték a pannonhalmi műkincsrablók vezérét
Rádióműsorok
18:00 A Szabó család (Kossuth rádió)
11:55 Látószög, 13:25 Barkácsolók ötperce (Petőfi rádió)
Tv műsorok
17:35 Ferinánd, a bohóc és a futball (NDK kisfilm)
17:15 Bőrlabda (Szovjet kisfilm)
19:10 Esti mese
19:20 Tévétorna
19:30 TV-híradó
20:00 Abbot és Costello világa
21:30 Tv-híradó
2. 20:00 A bölcs is tévedhet
21:15 Tv-híradó
Sport
Világbajnokság után magyar bajnokság
Sorsolás Berlinben (labdarúgás)
Hisztova újabb világrekordja
Edzések a helyszínen (Jó hangulatban készülődnek az olimpiknok)

1976_07_08. - a nap hírei
Népszabadság
Címlap, főcímek:
Megkezdődött Berlinben a KGST XXX., jubileumi ülésszaka
Összekapcsolták a Szojuz-21 űrhajót a Szaljut-5 űrállomással
Kádár János fogadta a Belga Kommunista Párt küldöttségét
Sztrájkok, tüntetések Spanyolországban
Heves harcok Libanonban
Kulturális címek:
A hét filmjei:
Akció az elnök ellen
Egy "igazi" férfi
Július 18-án nemzetközi Kodály-szeminárium kezdődik Kecskeméten
Filmfesztivál a tartós barátságért
Sport:
Tenisz: Davis Kupa a megszokott környezetben
Sakk: Ribli újra negyedik
Labdarúgás: Idegenben kezd a Honvéd és az MTK-VM
TV műsor:
17: 08 - Hírek
17: 15 - Zene-bona
18: 15 - Telesport
19: 10 - Esti mese
19: 20 - Tévétorna
19: 30 - Tv Híradó
20: 00 - Háború és Béke 9-10 rész

1976_07_20.
kedd
kronológia: (forrás: wikipédia) A Viking 1 sikeresen landolt a Marson
Népszabadság
Libanon katonai offenzívára készül. A nyugati nagyhatalmak Olaszország belügyeibe avatkoztak, puerto rico-i döntés. A mozambiki nép nagy erőkkel építi független országát. Orvosi és biológiai kutatások a Szaljut-5 fedélzetén. Bombamerényletek Spanyolországban , riadókészültségben a rendőrség. A gumiipari munkások az USA-ban már 3 hete sztrájkolnak. Befejeződött az amerikai csapatok kivonása Thaiföldről . SALT találkozó Genfben. Leszállt a Marsra az amerikai űrszonda.
A búza nagy részét learatták, gyorsul a gabonavetés üteme. Kőszegi György ezüstérmes a montreáli olimpián. Az úszódöntőben Wladár is indul a hetedik helyen jutott be. Megkezdődik a vízálló telefonkábelek gyártása a Magyar Kábelművekben . Nagy beruházások lesznek a kovácsolás technológiájának fejlesztése területén. Fokozott KÖJÁL ellenőrzések szúrópróbaszerűen a nyár folyamán Budapesten. Megkezdődik az ország vasúti közlekedéshálózatának a fejlesztése.
Képzőművészeti kiállítás az Egyesült Izzó fonyódi üdülőjében. Kecskeméten megkezdődött a IV. nemzetközi Kodály szeminárium , amely a hónap végéig tart. Thury Zsuzsa: Játék című könyvének ismertetése. Kodály Zoltán válogatott lemezsorozata két új alkotással bővült. Keramikus alkotóművészek tábora Siklóson.
Hamarosan megnyílik az első magyar műholdfogó állomás. Leomlott az egri várfal egy része. A tömlős locsolási tilalom újra érvényben van. Szaporodó gabonatüzek. A mohácsi duna parton a Bólyi Állami Gazdaság hatalmas kikötőt épít.
20:00 A Buda Gyuri-ügy (tévéjáték) 21: 00 Nótaszó 21: 20 Jogi esetek Kossuth rádió: Mascagni: Fritz barátunk (opera)
Összeállította: Ábrahám Renáta