Kronológiai gyűjtés 1976_09.

Szeptember

1976_09_15. - a nap hírei
Népszabadság
Címlap:
Mindent idejében, jól: kedvezően alakul a búza termés- kiesések az aszály miatt. - minden erőt a tartalékok fokozott kihasználására
Kedden Baján a városi tanács nagytermében megkezdődött a mezőgazdasági megyei értekezlet a termeltető, ellátó, feldolgozó és felvásárló trösztök, nagyvállalatok vezetőivel két napos tanácskozás. Megjelent: Borbély László, az MSZMP KB osztályvezetője
Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vitanyitása az 1975-76-os gazdasági tapasztalatról szól- aszály miatt a termelésnek jelentős visszaeséssel kell számolnia, a termelési tartalékok kihasználása előtérbe kerül. A növénytermesztés(búza) D-en jól alakul. Azonban októberben csak a búza 90%-át vetették el, tehát nagyobb erőfordítás kell rá. Múlt év őszén,december 10.-én : 86%-os az őszi mélyszántás, tehát az éjszakai műszakot meg kell duplázni. Csökkent a széna termelés: 15-16%-os hiány van, tehát a silótakarmányt növelni kell.
Előadás után kiosztották az év élelmiszermunkása díjat. Kovács Imre miniszterhelyettes: 5 éves gazdasági tervében a népgazdasági igényt növekedésére való igényt tekintette elsődlegesnek., a zöldségtermelés a tervtől elmarad. Külön támogatást ígér azoknak, akik fejlesztik a zöldségtermelést.1 nap végén a Bajai Állami Gazdaság bemutatóját tekintették meg.
Mai számunkban: Tőlünk függ
Lakni, élni
Régi hagyományok, új formák
Percek, mázsák, forintok
Puja Friges Kubába utazott: Dr. Raul Roa Gracia külügyminiszter meghívására kedden hivatalos baráti látogatásra ment Puja Frigyes külügyminiszter. Rácz Pál külügyi államtitkár, Szarka Károly külügy helyettes búcsúztatta Floeral Chomon Kubai Köztársaság budai nagykövetével.
Továbbiakban:
Háromszázezren sztrájkolnak Baszkföldön: Spanyolországban a spanyol baszkok és a rendőrség között összecsapásra került sor, utána nyugalom honolt. A sztrájk oka a rendőrterror elleni tiltakozás, melyet a bal oldal szervezetei hirdettek meg.
Őszi csúcsforgalom : az őszi csúcsforgalom megélénkült, ugyanis szeptember 10.-én megindult a cukorgyárak termelése, elindul a szállítása, amely azonban rossz idő esetén akadályba ütközhet.
Megkezdődött Moszkvában a budapesti napok eseménysorozata-barátságos nagygyűlés a Csajszkovszkij Teremben
Magyar küldöttség koszorút helyezett el Lenin-mauzóleumnál és az Ismeretlen katona emlékműnél. Utána gazdasági-kulturális megbeszélés zajlott. Jelen volt: Viktor Promiszkov, Katona Imre, Szépvölgyi Zoltán
Puskin tére Nagyteremben barátsági nagygyűlés volt. Viktor Grisin beszmámolt az 5 éves terv sikeréről. A megnyitó ünnepség hangversennyel zárult. Fellépett: Ágay Karola, Melis György, Tátrai-vonós négyes, Belta Rugyenka, Majszejiv együttese. Magyar filmnapokat tartottak az Október Filmszínházban, Ranódy László Árvácskáját.
Volt röplabda, asztalitenisz,vívóverseny. Felavatták a Béke és Barátság emlékművet. Kiállítás volt Budapestről, 1947-45-ös évekről, Thália Színház bemutatta László Bencsik Sándor Történelem alulnézetben című darabját.
Tömeges letartóztatások D-Afrikában: Johannesburg környékén tömeges letartóztatások voltak azok biztonságának szabatolása miatt, akik nem vesznek részt a hétfőn kezdődő 3 napos sztrájkban.
Japán megsértette a nemzetközi jogot egy eltévedt szovjet repülőgép ügyében.
Dr. Bíró József bécsi tárgyalása:
Tárgyalást folytat dr. Josef Staribacher kereskedelmi és iparügyi miniszterrel a gazdasági kapcsolatok fejlődési lehetőségéről.
Elhalasztották a Biztonsági Tanács vitáját Vietnam ENSZ-felvételéről novemberre: Az USA kijelentette, hogy mindenképpen megvétózza a felvételt. Rasid Kikia szerint az ENSZ 31. ülésszaka napirendre tűzheti a témát.
Épül a Gellérthegyi víztároló: a 40ezer köbcentiméteres befogadó képességű medencének már csak egyik oldala, és a födél hiányzik, s épül már a második medence is.
150 000 vasutas művelése: Rödönyi Károly munkaügyi fejlesztése.
Fontos szerep hárul a szocialista brigádokra., közös összefogásra van szükség. A munkásszállókon lehetőség van művelődésre, szakszervezeti politika tanfolyamokon. A csak 8 általánossal rendelkezők számát kívánják csökkenteni 28, 4%-ról 19,8%-ra
Száz esztendeje született Bruno Walter, a XX. Századi karmesteri művészet egyik legfontosabb alakja.
Súlyos gázrobbanás Nagytétényben: XXII. Bartók Béla úti új lakótelepen az építés alatt levő iskolában gázrobbanás történt és tűz keletkezett. A tűzoltók a tűzoltók a tüzet eloltották, 5 személy súlyosan megsérült, 5-en könnyebben. A rendőrség szakértők segítségével vizsgálatot indított el.
Miniszteri állásfoglalás a tiltott orvosi magángyakorlatról
VILÁGGAZDASÁG
A General Motors emeli az árakat, a kiegészítőkkel együtt a termékek 268 dollárral lesznek drágábbak.
Visszaesés az NSZK vegyiparában: az iparban foglalkoztatottak száma visszaesett 570 ezer dolgozóra, a termelő kapacitást 50%-al vissza kellett fogni.
MŰSOROK:
8:00 Matematika 8. osztályosoknak (ism: 13:05)
9:05 Környezetismeret 1. osztályosoknak (ism. 14:05)
9:30 tévé torna
9:35 Delta
10:00 Anyu férjhez megy (mb. finn film)
10:50 Játék a betűkkel
14:30 Mindenki iskolája
15:35 Matematikai továbbképzés pedagógusoknak
17:23 Hírek
17:30 A seb évszázada
17:55 Postafiók 250
18:10 Szépen, jól, magyarul…
18:40 Közvetítés az Ú Dózsa-Atletico Bilbao UEFA Kupa Mérkőzésről
A szünetben tévé torna
21:00 A házasságszédelgő Zilahy Lajos komádiája
21:35 Egy óra Pátzay Pállal
22:35 TV Híradó 3
2.műsor
20:00 Lássuk a zenét (Közben kb 21:45 Tv Híradó 2)
SPORT
ITTHON:FTC-Jeunesse ESCH- Üllői Út 15:30
Ú Dózsa-BILBAO Megyeri út 18:45
INTERNAZIONALE-Bp Honvéd Milánó 20:30
Fenerbahcse-Videoton Isztambul 18:15
FTC győzött a nápolyi tornán.Popper Imre: FTC 4:4-re játszott a Partizannal, 6:5-re Dinamo Bukarestet 5-3-ra Conotteri Napolit. Így a csapat már 7 éve nemzetközileg veretlen

1976_09_24. - a nap hírei
1976. szeptember 24. péntek
Képzőművészeti világhét kezdődik a következő héten
Megérkezett hazánkba a laoszi párt és kormányküldöttség és megkezdődtek a hivatalos tárgyalások
Leszállt a Szojuz-22 szovjet űrhajó
8 napos küldetését fejezte be magyar idő szerint 8.42-kor
Vlagyimir Akszjonov és Valerij Bikovszkij űrhajós a Szovjetunió és az NDK területéről készítettek felvételeket.
6 kamerával dolgozó fotórobotot is kipróbáltak
A Föld körüli térség fizikai tulajdonságait vizsgálták
Növények fejlődését tanulmányozták a súlytalanság körülményei között
Felvételt készítettek a földi horizontról és a Holdról
Kísérleteket végeztek az űrrepülés emberi szervezetre gyakorolt hatásairól
Helsinkiben megnyílt a Békeerők Nemzetközi Fóruma
Szovjetunió határozottan visszautasította, hogy növekvő összegeket gyűjt hadicélokra
A Szovjetunió a legradikálisabb megoldásra is kész a leszerelés ügyében.
Küzd a tömegpusztító fegyverek betiltásáért, a legpusztítóbb vegyifegyverek kiiktatásáért.
Minden szférában szüntessék be az atomkísérleteket.
Kádár János levélben üdvözölte a konferenciát.
Megválasztották az ENSZ-közgyűlés ülésszakának ügyrendi bizottságát és tisztségviselőit (a 25 tagú testület elnöke: Hamilton Shirley Ameraszinge - Sri Lanka)
Henry Kissinger amerikai külügyminiszter befejezte 10 napos afrikai körútját
Mozambik nem támogatja Kissinger Dél-Afrikára vonatkozó kezdeményezéseit
Johannesburgban ismét tűntetés volt a kormány ellen. 1 ember meghalt, többen megsebesültek. A rendőrség mintegy 400 tüntetőt őrizetbe vett.
Francia sztrájk a Barre-terv ellen
Beiktatták hivatalába Eliasz Szárkiszt, Libanon új köztársasági elnökét
Ma kezdődik az Avante! fesztivál Lisszabonban
Lemondott a thiföldi miniszterelnök (5 hónap kormányzás után)
Megnyílt a Dán Kommunista Párt 25. kongresszusa, ami új lendületet adott a kommunista pártok egységének.
Gazdasági kérdések a lengyel parlament napirendjén
Ülést tartott a minisztertanács
Jelentés a több műszakban dolgozó nők helyzetéről
Intézkedések a Balaton vízminőségének a védelmére
Spanyol Kommunista Párt tárgyalási feltételei
Csak akkor tárgyalnak a kormánnyal, ha az teljes amnesztiát hirdet, elismeri az összes politikai pártot és biztosítja a szabad kormány megválasztását.
Chilei titkosszolgálat áll meggyilkolása mögött
Nevezetességük az előrelátás: biztató eredmények, kellemes gondok a Mozsgói Termelőszövetkezetben
Magyar - bolgár barátsági hetet rendeznek szeptember 27-től Pécsett. A Sliven áruházban bolgár népi és iparművészeti kiállítás lesz.
Turbina próba volt a Láng Gépgyárban. 90 MegaWatt teljesítményű fűtőturbinát próbáltak ki
Témajegyzéket készítettek az oktatás területén folyó kutatásokról
Jól felkészült a MÁV, a Volán és a Mahart az őszi csúcsforgalomra
Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóján emlékünnepélyt tartottak Hanoiban, Vietnámban.
Szépművészeti Múzeum kiállítást szervezett Ember és környezete címmel
Megnyílt a 7. dél-dunántúli népművészeti hét. Pécsett tartja vándorgyűlését a Magyar Néprajzi Társaság.
Ember és Kozmosz címmel megjelent filozófiai és szociológiai nézetek az űrkutatásról
Több mint 3 milliárd forintot kapnak a Ferihegyi repülőtér fejlesztésére
Volt tanácsi tisztviselőket ítéltek el, mert visszaéltek a hatalmukkal és a beosztásukkal. (Vesztegetés, kötelességszegés, jogtalan előny követelése és elfogadása a vádak.)

1976_09_28. - a nap hírei
Népszabadság
1976. szeptember, 28. Kedd
Belföld
Politika
Barátsági, hivatalos látogatást tett hazánkban a Laoszi Nép Demokratikus Köztársaság Párt és Kormányügynökség.
Kaysone Phomvihane (A Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkára) Chinoin gyári barátsági gyűlésén beszédet tartott. (Elmondta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány és a szocialista Magyarország népe végig mellettünk volt.)
Ülésezett az országgyűlés mezőgazdasági és kereskedelmi bizottsága, Palkó Sándor elnökségével a zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztése céljából.
A Fegyveres Erők napja alkalmából Papp Árpád ünnepi köszöntőt mondott a munkásőrség országos parancsnokságán.
Egyéb hírek
Zuglóban új gyermekorvosi rendelőt avattak (XIV. kerület, Ráskay Lea utca).
Duna csokoládégyárban légszennyezés nélküli tüzelést vezettek be. Feladat: jobb hatásfok, kevesebb fűtésgáz elérése.
Őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt megtartották: csomagolás fejlődik, kiállítás szólt arról, hogy mit teszünk azért, hogy az ötödik ötéves tervvel a termelés 28,5 százalékkal növekedjen.
Elhunyt Turán Pál (egyetemi tanár, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetének osztályvezetője).
Külföld
Általános amnesztiát követelve sztrájkolnak a baszk dolgozók Spanyolországban.
A leszerelési világkonferencia befejeződött, ahol elfogadták a politikai nyilatkozatot.
Pál Lénárd - akadémikus, a magyar küldöttség vezetője - vasárnapi felszólalásában azt állította, hogy a leszerelés nem csak a kormány feladata, hanem a népeké is.
A nemzeti hazafias erők készek együttműködni az új államfővel: Eliasz Szárkisz új elnöke folytatta a válság rendezését.
Tom Brandley Megnyitotta az angol Munkáspárt kongresszusát Londonban.
Herbert Mies (Német Kommunista Párt elnöke) választási beszédet mondott Bonnban.
A SZOT elnöksége ülésezett, és a dolgozók élet- és munkakörülményeit befolyásoló témákról tárgyaltak.
Nápoly kommunista főpolgármestere szorgalmazza, hogy a kétmilliós metropolist (a szegénység és szépség együttes jelképét) észak-olaszországi színvonalhoz hasonló várossá építsék.
Japánok előrehaladott kísérleteket végeztek: ultra-szuper vonat: 500 km/h.
Kultúra
Budapesti művészi hetek alkalmával Bartók Béla emlékére díszhangversenyt szerveznek.
Basilides Mária- és Péterfi István-emléktábla: a megemlékezés csütörtökön lesz a hatodik kerületi Eötvös utcában.
Néhány legújabb magyar regény: Vámos Miklós: Borgisz, Lakatos György: A szerencse fia, Ivan Brakto: Egy leány naplója.
Színház
Operaház: A világ teremtése
Erkel színház: Don Carlos
Zeneakadémia: A nemzetközi Liszt-Bartók verseny, díjkiosztás és gálaest
Vidám színpad: Lehetünk őszinték?
Thália színház: Fecsegő ékszerek
Rádió-műsor
Kossuth rádió: 21:05 Amiről a trikók beszélnek
Petőfi rádió: 20:33 Mindenki könyvtára
TV-műsor
19:05 Ünnepi köszöntő a fegyveres erők napjára
19:15 Esti mese
19:30 TV Híradó
20:00 Holtvágány - Tv-film
2. műsor
20:00 Ú. Dózsa-NIM női röplabdamérkőzés
Sport
Labdarúgás: elutaztak a magyar csapatok, megérkeztek a vendégek.
Sportpályaavatás az Avason: a miskolci Ifjúsági művelődési központban elkészült sportpályákat felavat